Elköltöztünk: filmdroid.hu
Jön a The Raid folytatása és a remake
2012.02.04. 13:24 5 komment
Néhány hete került ki a netre a The Raid indonéz akciófilm előzetese, ami azt sugallta, hogy a néző egy nonstop akciófilmet láthat, kemény bunyókkal és sok-sok lövöldözéssel. A Screen Gems azonnal lecsapott a remake jogaira, mivel úgy gondolták, hogy ebből kell egy amerikai verzió is.
Gareth Evans, a rendező javában tervezgeti a folyatást, egy újabb tömény akció van kilátásban. Azt szerette volna, ha 2012 elején hozzá tudna látni a folytatáshoz, ám a munkálatok kezdetét kénytelen volt későbbre tenni, valamikor év végén indulhat a forgatás.
E közben formálódik a remake is, Brad Ingelsby látott hozzá a forgatókönyvhöz, bár gyakorlatilag sok dolga nem lesz vele. Legalábbis nem valószínű, hogy meg fogja izzasztani.
Az indonéz változat előzetese, a történet Jakartában játszódik, az egyik lakóház környékét egy kemény drogdíler uralja, csak úgy hemzsegnek a bűnözők, a rendőri erők pedig nem merik betenni a lábukat erre a területre. Aztán befut egy elit SWAT csapat azzal a szándékkal, hogy elkapja a gengsztereket. Szobáról szobára, emeletről emeletre haladnak
Címkék: remake miújság sequel the raid
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vazzegabi 2012.02.04. 14:51:58
gisss 2012.02.04. 15:51:49
exilis 2012.02.04. 18:52:16
Nagyon várós, nálam a No 1. a várólistán, a kritika is isteníti. Valaki addig ment hogy az akciófilmek Star Wars-ának nevezi, azaz ez a film amihez ezentúl bármit is viszonyítani fogunk.
Sanosuke 2012.02.04. 19:01:55
remélem jó nagy bukta lesz.