Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A némafilmes (The Artist)

2012.02.11. 18:55 BeniMan 24 komment

1927-ben járunk, a némafilmek korszakában. George Valentin (Jean Dujardin) az egyik legnagyobb filmcsillag ekkortájt, kinek élete tökéletesnek látszik: imádja a munkáját, élvezi a felé irányuló rajongást, és beleszeret Peppy Millerbe, a feltörekvő és nem mellesleg gyönyörű színésznőbe (Bérénice Bejo), miután együtt dolgoztak egy filmen. Amikor Zimmer, a stúdiófőnök (John Goodman) felhívja sztárunk figyelmét arra, hogy a mozi jövője a hangosfilm lesz, Valentin egyáltalán nem foglalkozik a fenyegetéssel. Ám nem sokkal később valóban elterjed a hallható párbeszédekkel operáló film műfaja, ráadásul ez az új médium Peppy Millert emeli a legnagyobb sztárok közé. George-nak pedig küzdenie kell azért, hogy lépést tartson a változó világgal.

A történet nem túl bonyolult mégis nagyon magával ragadó és nagyon sokrétű. Egy tragédiát láthatunk benne azt hogyan lesz valaki ünnepelt csillagból, címlapsztárból egy lecsúszott ember, akinek az élete vakvágányra jutott. Mellette ott van a naiv mégis céltudatos fiatal nő, aki pont, ellenkező utat jár be, sztár válik a fiatal nőből. Már az első pillanattól érezzük, hogy ezt a két embert egymásnak teremtették, az Ő szerelmi történetükről is szól ez a történet. Egy vicces komédiát, megható drámát és nem végső soron egy szerelmi sztori mutat be nekünk  Hazanavicius.

Ez nem egy tipikus közönségfilm, hiszen elképzelhetetlen a mai világban hogy tömegek ülnek be egy fekete fehér némafilmre, Michel Hazanavicius azonban hajthatatlan volt és szinte ismeretlen rendezőként letette az asztalra A Némafilmes forgatókönyvét. Hazanavicius régi vágya volt egy némafilm készítése a Hollywoodi hangosfilm hőskorából, abból az időből, amikor forradalmi változáson ment át a filmkészítés.

A stúdiók persze nem voltak elragadtatva az ötlettől, hasonló félelmeik voltak a filmmel kapcsolatban,  mint amiket már felsoroltam. Végül a Képtelen kémregény sikere után a rendező zöld utat kapott hozzáláthatott a film elkészítéséhez. Korábban hosszú éveket töltött a ’20-as, ’30-as évek Hollywoodjának vizsgálatával, így viszonylag gyorsan, 4 hónap alatt megírta a forgatókönyvet.

Hazanaviciusnak nehéz dolga volt, elvégre egy élvezetes néma filmet, készíteni 2011-ben ami érdekli az embereket és nem esik a történet mesélése az érdektelenségbe nem egyszerű. A forgatókönyv tényleg jól sikerült, nagyon jól bemutatja az ’20-as, 30’-as évek Amerikáját, és végig leköti a figyelmünket a történet.

Guillaume Schiffman operatőrnek szintén nehéz dolga volt, hiszen amelett hogy fekete fehérben készült, a rendező minél inkább szeretett volna korhű alkotást készíteni ezért 1.33:1-es képarányban forgatták a filmet. Éppen ezek miatt az apróságok miatt ennyire jó ez a film. Nem csak abban különleges hogy néma, de minden létező módon azt próbálta elérni a rendező hogy ez egy ’20-as években gyártott filmnek nézzen ki.

A színészek egytől egyik kiválóak, a legkisebb mellékszereplő is nagyszerű alakítást nyújt. Persze kellet is az extra teljesítmény, hiszen a párbeszédek hiányában az Ő testbeszédük, mimikájuk színészi játékuk volt az, amire nagy hangsúly került. Öröm volt látni a képernyőn Malcolm McDowellt és John Goodmant, az Ő cameojuk tényleg üde színfolt és persze a mindig zseniális James Cromwell is feltűnik, akit az egyik legjobb karakterszínésznek tartok egész Hollywoodban.

A két főszereplő tényleg jó választás volt, mintha most léptek volna le egy ’20-as évekbeli film vásznáról. Berenice Bejo bájos, gyönyörű és magéval ragadó, sok kritikus egyenesen a fiatal Greta Garbohoz hasonlította. A film egyértelműen legnagyobb sztárja Jean Dujardin, akiről azt kell, hogy mondjam, szinte tökéletes alakítást nyújt. Bár én is szívesebben látnám az Oscar díjat Gary Oldman kezében, de azt gondolom, kisebb csoda lenne, ha nem Dujardin nyerné az arany szobrocskát. Mintha csak Douglas Fairbanks-et látnám a képernyőkön. Amikor csak a vásznon van, rá kell figyelnünk, ellopja a showt mindenki elöl, ő az aki tényleg életre kelti ennek az évtizednek a sztárszínészét, remek alakítás, nem hiába nyert már vagy egy tucat díjat George Valentin megformálásáért.

A némafilmesnél egyértelmű volt, hogy nagy hangsúly lesz fektetve a film zenéjére. Elvégre az egész film hangulatát meghatározza, milyen zene szól a alatta. Ludovic Bource munkája remek, nemhiába jelölték Oscar díjra és több mint valószínű meg is nyeri a díjat. Tényleg hatással van ránk a zene és szerencsére pozitív értelemben. Sok némafilmet láttam már ahol a zene az első 10 perc után unalmas, az ember inkább lehalkítja, mert egyszerűen zavaróak a taktusok. Itt erről szó sincs mindvégig élvezetes és remek aláfestő dallamokat kapunk.

Sajnos azonban nem tudom maradéktalanul megdicsérni a zeneszerzőt, ugyanis Bource munkájának nagy része pofátlan lenyúlás. Abban a részben, amelyben Valentin a kirakat tükrében meglátja magát egy ismerős dallam csendül fel. Alfred Hitchcock 1958-as Vertigo című filmjének zenéjét egy az egyben átemelték ide. Persze ezzel még nem lenne probléma csakhogy a stáblistán sem a filmet sem pedig a zeneszerzőt a zseniális Bernard Hermannt nem említik meg. Mivel egy több mint 20 perces részről van szó azért elgondolkodtató hogy ha Ludovic Bource megkapja az Oscar díjat akkor az valóban jó helyre kerül e ezek után… Kim Novak a Vertigo főszereplője meg is jegyezte, "Szégyen amit tettek és ezzel meglopták Hitchcock filmjét”.

Persze ez csak egy mellékszál, ettől még azt kell hogy mondjam a Némafilmes az év egyik legjobb filmje, a 10 Oscar jelölés azt hiszem magáért beszél. Hazanavicius bebizonyította, hogy 2011-ben is lehet sikeres egy némafilm és nem attól jó egy alkotás, hogy telepakoljuk drágábbnál drágább speciális effektekkel vagy megdobjuk 3D-vel. A némafilmes méltó tisztelgés a Hollywoodi filmgyártás aranykora előtt, egy letűnt kor sztárjai előtt. 95%-ot adok rá.

imdb: 8,4

rottentomatoes: 97%

Címkék: kritika oscar iromány dráma 95 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr634094642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2012.02.11. 19:56:05

Eddig nem vettem komolyan ezt a filmet, de most igazán felkeltetted az érdeklődésed. Ma már el sem tudjuk sokan képzelni, hogy milyen lehet(ett) egy némafilm. Most, a CGI-k, 3D-k és Dolby Surround-ok közepette szinte idegennek hat egy ennyire egyszerű képi világú alkotás.

Ha lehetőségem lesz rá, mindenképp megnézem!

sjbee 2012.02.11. 21:04:31

Nagyon nem hoz lázba, a sok jelölés és a jó visszhangok ellenére sem. Furcsa világ ez, ahol azért kerül középpontba egy film, mert egy rég elavult technikával tálalták azt elénk. Mindenesetre nem szeretném fikázni itt, mivel nem láttam a filmet, csak trailereket, de az épp elég volt.

Királyvíz 2012.02.11. 21:12:17

Eddig is érdekelt, most már jobban. A magyar cím viszont megint szar.

mereszet 2012.02.12. 01:38:35

Komolyan ez az a kategória amire még ötletem sincs, hogy mit mondhatnék.
Megnézem és ítélkezem. :P (vasárnap délután pont jó..)

nikodémus 2012.02.12. 07:55:59

Hollywood mindig keblére öleli azokat a filmeket, amelyek saját "régi dicsőségét" idézik. Ez a film elegánsan, szeretettel és csipetnyi iróniával teszi ezt, de filmtörténeti jelentőségét nem becsülném túl nagyra. "Kötelező" imádni, mert "cuki", de én az ilyesféle körítéstől rosszul vagyok. Mindenesetre meglepődnék, ha nem ez a film tarolna az Oscaron.

suo tempore 2012.02.12. 10:53:14

na....kedvet kaptam :)

BeniMan 2012.02.12. 11:14:01

@nikodémus: Nem állítottam h kötelező darab vagy hogy ez egy filmtörténeti alkotás. Egész egyszerűen a maga nemében kuriózum éppen ezért értékelik ennyire. Attól hogy valamit hypolnak nem biztos hogy rossz. Én sem szeretem ha egy filmet túlságosan is nyomnak. De az se normális hozzáállás h csak azért rossznak minősítesz egy filmet mert ráirányul a reflektorfény. Ez egy különleges és jó film. A 2011-es gyenge mozis felhozatalból pedig szerintem igenis kitűnik.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.02.12. 12:00:35

Nekem nem igazán tetszett. Dujardint néha egy lapáttal tudtam volna fejbe csapni, és a film ráadásul elég unalmas, viszont a rémálomjelenet zseniális.

nikodémus 2012.02.12. 12:37:17

@BeniMan: Valamit félreolvashattál, mert egy szóval sem állítottam, hogy a film rossz lenne. "Ez a film elegánsan, szeretettel és csipetnyi iróniával teszi ezt, de filmtörténeti jelentőségét nem becsülném túl nagyra." - ezt írtam a filmről.
A körítését minősítettem, mégpedig negatívan. Minden évben van egy vagy több hollywoodi film, amit "mindenki szeret", mert "olyan cuki meg ari" - én meg ki nem állhatom az ilyen mesterségesen hintett cukormázat.

Tisztességes film a The Artist, szó se róla, de hogy kitűnne "gyenge" 2011-es felhozatalból? Khm, Az élet fája, Nader és Simin...

BeniMan 2012.02.12. 12:42:45

@nikodémus: Valahogy az iráni filmművészet nem is tudom, nem vonz. Nem az első vagy aki felhívja rá a figyelmem de eddig nem tudtam rávenni magam. Hozzáteszem a The Artist-től is féltem. Az élet fája jó volt de nálam ez jobb. Szerintem 2011 akkor is gyenge év volt. Sok buktával és mégtöbb túlértékelt filmmel. Rengetegszer jöttem ki csalódottan a moziból vagy álltam fel a tv elől így mivel tényleg nem volt néhány (7-8) filmnél jobb. Legalábbis én így éreztem.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.02.12. 14:42:06

Egynek elmegy, de eléggé túlértékelt.

Maga a történet akár Chaplin életrajza is lehetne, semmi újat nem mutat. Meg nekem kimondott unalmas volt néhol, és nem hiszem el, h a mai generáció figyelmét százszázalékosan le tudja kötni.

Tényleg csak azért fog tarolni, mert kifejezetten Hollywoodnak készült, mondhatni sírva könyörög a szobrocskákért.

A másik véglet a Hugó, ami akkorát bukott, mint a ház, erre annyi jelöléssel elhalmozzák, amennyit nem szégyellnek, csak azért mert tudjuk ki rendezte... Vicc.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.02.12. 15:24:42

Az idei díjjelöltek és nagyon kedvelt filmek nekem eddig csalódást okoztak. A Suszter, baka...nem tetszett (leírtam a kritikánál, hogy miért), a Martha Marcy és a Hadak útján sem volt ínyemre. Az Ides of March-ot sem kedveltem, ezek után félek az Utódoktól is.
A némafilmes sem vonz annyira. Valaki készített egy fekete-fehér némafilmet, na puff. Mondhatni lejárt lemez, legközelebb majd az lesz, hogy valaki csinál egy 20-30-as időket idéző stop motion szörnyfilmet:)

De azért meg fogom nézni A némafilmest:)

chuck-d 2012.02.12. 16:08:54

@purga: furcsa felfogás az, hogy egy film díjazását ennyire a bevételekhez kötöd, a logikád szerint a Harry Potternek kellene versenyeznie a MI4, a Transformers 3 és az Alkonyat társaságában, mert ezek voltak nagyon jövedelmezőek. azért egy film nem feltétlen a bevételei miatt jó, és csak a rendező miatt nem szeretnék a nézők - imdb 8,2 - és a kritikusok - rotten nézői 83%, kritikusi 94%. vicces számok, lehet nevetni.

FayeFaye 2012.02.12. 16:14:22

Ezt sajtovetitesen lattad? Fogjak vetiteni nalunk is? Vagy mar "megjelent DVD-n"?

sjbee 2012.02.12. 16:22:40

@FayeFaye:

Nem tudom BeniMan hol látta, de már régen lehet szedni torrentről, bár ha moziban akarod és az illegális dolgoktól is irtózol, akkor nem szóltam.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.02.12. 20:42:20

@chuck-d: nem erre akartam kilyukadni. Csak azért amit ennyi díjra jelölnek, az mutasson is már fel valamit. Itt 100 milliós buktáról beszélünk könyörgöm! Gyűrűk Ura 3, Titanic, Ben Hur, ezek nem csak, h 11 Oscar-díjas filmek, de kasszasikerek is voltak.

Egyébként a Transformers 3-at és a Harry Pottert is jelölték 3-3 Oscarra:P

chuck-d 2012.02.12. 21:52:56

@purga: és én hol írtam, hogy azokat nem jelölték? a súlytalanabb technikai jelöléseket sokszor kapják olyan látványfilmek, amik komolyabb kategóriában szóba sem jönnek, ezeket nem igazán szokták az Oscar nagy versenyzőiként emlegetni. :]
azt hittem az a problémád, hogy 11 jelölése van a filmnek, hogy jönnek ide a 11-et díjra váltó filmek? még a gála sem ment le. :] hatalmas a különbség, kezdesz csúsztatni, hogy igazold magad, de itt még csak 11 jelölése van a filmnek, a legtöbb technikai. ennyi jelölést nem feltétlen kasszasikerek szoktak kapni, és gyakran elég keveset zsebelnek be. nem egy film volt, ami ennyi jelölésből nullát kaszált, ráadásul akkor, amikor még kevesebb technikai kategória volt, ritkább volt az ennyi jelölés. a mutasson fel valamit megjegyzés az általam belinkelt számok után megmosolyogtató. egy film és annak minősége nem csak a bevételről szól. itt nézegetheted a legtöbbet jelölt filmeket, sok olyat találsz, ami nem kasszasiker:
www.filmsite.org/oscars2.html#2
szóval nyugibuli, az öreg Marty-t amúgy is szeretik meghívni és díjak nélkül hagyni.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2012.02.12. 22:16:53

Majd, ha "remekelik" színesben, megnézem. :) Valamiért jegelem, de be van tervezve, hogy csodálkozzam valamelyik estre rajta. Kifejezetten nem vagyok oda a fekete-fehér filmekért, és még néma is legyen? Áhh. Persze túl kell esni ezen is.

Steampunk 2012.02.13. 07:28:03

@koimbra: Hat akkor a legjobbakat hagztad ki. Az utodok, Hugo es a Nemafilmes igazan jo filmek az Oscar felhozatalbol.
A Suszter, a Baka...en is nagyon szerettem volna szeretni - magyar vonatkozas miatt - de annyira nem tetszett, mint a fentebb emlitettek.
Adj eselyt ennek a haromnak, szerintem megeri.

Steampunk 2012.02.13. 07:33:15

@purga: Hugo mas mint a tobbi M.S. film vagy a gyerekfilmek mostanaban. Temaban inkabb kozelall A nemafilmeshez....igy lehet az sem fog tetszeni neked. Nekem igazan varazslatos elmeny volt

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.02.24. 18:23:54

Stallone a 80-as évek akciófilmjei előtt tisztelgett az Expendables-szel, Rodriguez a Terrorbolygóval a 70-es évek grindhouse alkotásai előtt hajtott fejet. Most a némafilmes is tiszteleg. Úgy érzem, hogy ezúttal túl van lihegve a dolog. A színészek ugyan nagyon jók és szépen visszaadja a korszakot is , de én néhol kissé untam. Úgy vélem akkor lesz igazán jó, amikor a némafilmes sztár ideje lejár, a csúcsról a gödör mélyére kerül. Kicsit olyan, mintha Hollywoodnak csinálták volna.
Összességében nálam 70 %.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.02.25. 12:21:11

Közben sikerült megnéznem a Leleményes Hugót és most már értem a 11 jelölést...

@Steampunk: igazad van:) Ez is csontig benyal Hollywoodnak, nagyon erőszakos módon. Maga a történet bárgyú, egyedül Sasha Baron Cohen miatt volt érdemes megnézni. Nem csodálom, hogy a közönség megbuktatta.

Azt meg csak a jó ég tudja, hogy itt mi szükség van a 3D-re...

Szóval akkor már inkább A némafilmes:)
süti beállítások módosítása