Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az ajtó (2012) - írta Nikodémus

2012.03.21. 22:15 koimbra 12 komment


Üres szépelgés - jutott eszembe, miután megnéztem Szabó István legújabb filmjét, mely Szabó Magda Az ajtó című regényéből készült. Sajnálom, mert Szabó István nem is oly rég még tudott filmet rendezni, ám ezúttal láthatóan elveszett a részletekben: a miliőben, a bútorokban, a képekben és a párbeszédekben.

Pedig a vállalás illik Szabó Istvánhoz, s az induló adottságok is kitűnőek: két világhírű színész (Helen Mirren, Maria Gedeck), ihletett operatőr (Ragályi Elemér), nemzetközi koprodukció és bőséges finanszírozás. Presztízsfilmet készíteni viszont kockázatos dolog, könnyen belesülhet az alkotó. Szabó Istvánnal - bárhogy is igyekezett - most ez történt. A regény savát-borsát, két nő egyedülálló kapcsolatának kialakulását, a köztük fokozatosan kiépülő bizalmat sajnos nem sikerül ábrázolni, csupán történések döcögnek egymás után, meg-megszakítva esztétikus hangulatképekkel. A felütés egyből jelzi, hogy tévéfilmes hangvételre számíthatunk: kertvárosi söprögetés lágyan ringó romantikus dallamokra, giccses főcím, aranybarna képek, az első jelenet azonban teljesen prózai: az írónő fogja magát, átmegy a szomszédba, s egyből megkéri az épp ruhát mosó házvezetőnőt, ugyan, vezesse már háztartásukat. A továbbiakban végig ez a kettősség uralja a filmet: lágy allegorikusság (látszata) és rettentően papírízű dialógusok (sejtésem szerint ez nem a regény hibája) váltogatják egymást. Szabó István színészei derekasan küzdenek, s nagy érdemük, hogy a szembetűnő rendezői tanácstalanság ellenére jó alakításokat nyújtanak. Helen Mirren egy rutinos nagyasszony pontosságával játszik (magyar hangjaként Bánsági Ildikó szintén kitűnő), Maria Gredeck szépen formálja a belénevelt kötelességtudatán csendben görcsölő írónőt, az igazi meglepetés azonban Eperjes Károly: Semmi egzaltáltság, semmi ripacskodás (talán csak egyszer, de ott a szituáció megkívánta), ellenben visszafogott jelenlét, jó ütemben bemondott megjegyzések és finom, ironikus humor: élmény volt nézni érett játékát. S a mellékszereplők is mind kitesznek magukért - nagy kár, hogy a film egészét nem tudják felemelni. Azt ugyanis a végére teljesen elborítja a dél-amerikai szappanoperákból ismert, hatásosnak szánt, ám inkább kínos jelenet-halmaz (stílszerűen koronázza meg mindezt a mulatságosba forduló zárójelenet).

Szabó István azt mondja, már nem érdekli a filmrendezés. Legújabb filmjét elnézve az az érzésem, ha ennyire nem izgatja az egész, akkor inkább hagyta volna a csudába. Szomorú ezt kimondani az Apa, a Mephisto és a Napfény íze rendezőjéről, de jobban jártunk volna.

Címkék: iromány dráma nikodémus

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr334331713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2012.03.22. 13:15:39

Ugyan ezek jártak a fejemben nekem is: Szabó István egyszerűen nem is tudom... kiégett? Vagy nem tudom, mit mondjak, de ez nem sikerült.

mereszet 2012.03.22. 13:23:44

Valaki írjon már pár sort..miért érdemes ezt megnézni?
Vagy ez is csak egy marketingbe fulladt könyv adaptáció?
Jó kérdéseim vannak mi? :)

szabiaki (törölt) 2012.03.22. 14:43:00

A film jó, határozottan szórakoztató. Az előző filmje a Rokonok nekem nem tetszett, itt viszont minden a helyén van. A tévéfilmes kinézetet nem tudom mire vélni, nincsenek ugyan nagy totálok, de nem is kelletek. A történések cseppet sem döcögve követik egymás szépen gördülékenyen halad a történet, nem esik epizódokra vagy ilyesmi.
Abban viszont egyet értek, hogy Eperjes meglepően visszafogott és pont ettől jó.
A mulatságosba forduló záró jelent, alatt arra gondolsz, hogy a tomboló vihar elcsitul, a bocsánat kérésre? Ez egyfajta mágikus realizmus, ahogy az korábban is megfigyelhető már egyes jelenetekben, például mikor a kutya megérzi Emerenc halálát.
Nagyon bele akartál kötni a filmbe, de nem igazán sikerült.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2012.03.22. 14:47:59

@mereszet: Tévében igen, moziban nem. Nem tudom, mit értesz marketingbe fulladt könyvadaptácció alatt, szerintem nem ez nem az, de ettől még nem jó. Ezt a filmet elsősorban Mirren vágja agyon. Fix meggyőződésem, hogy akár Nagy Mari, akár Szirtes Ági ezerszer jobb Emerencia lett volna, mint Helen Mirren. Másodsorban Szabó totojázós rendezése, harmadrészt pedig az, hogy szerintem teljesen mást gondoltak Ragályival, és ez stílusbeli, illetve hangulati aránytalanságokban, tévedésekben jelentkezik. Tévében nézd, majd.

Hegyi 2012.03.22. 14:52:52

@Nikodémus:Szabó István azt mondja, már nem érdekli a filmrendezés.

"hvg.hu: Nemrég azt mondta, hogy a filmrendezés már nem érdekli, annál inkább a színészek szolgálata. Mi igaz ebből?

Szabó István: Arra utaltam, hogy mindenáron nem akarok filmet készíteni, csak azért, hogy rendezőségemet bizonyítgassam. A film lényege érdekel, az élő arcokon megszülető és megváltozó érzelmek. A színész arca."

mereszet 2012.03.22. 16:29:59

@efes:
Kösz a tippet, ráér akkor. :)
A Rokonokat meg még moziban láttam, valami éjféltől reggelig tartó magyar film-maraton keretein belül. :P

nikodémus 2012.03.22. 19:11:19

@szabiaki: "A mulatságosba forduló záró jelent, alatt arra gondolsz, hogy a tomboló vihar elcsitul, a bocsánat kérésre? Ez egyfajta mágikus realizmus, ahogy az korábban is megfigyelhető már egyes jelenetekben, például mikor a kutya megérzi Emerenc halálát."

Nem, magára a tomboló viharra, pontosabban annak kialakulására gondoltam. Annyira mű az egész, tényleg azt éreztem, hogy akkor most jól bekapcsoljuk a szélgépet. Marozsán Erika és Maria Gedeck hajladozása meg még rá is tett egy lapáttal. Szörnyű volt.

@Hegyi: Szép ez "a színész arca érdekel" duma, de attól a kedves színészt még instruálni kéne. Ez pedig a végeredményt látva - úgy sejtem - nagyon nem jött össze. Tulajdonképpen mindenki bolyong a filmben, saját színészi elképzelései mentén. Ha a színészek arca érdekli Szabó Istvánt, menjen portréfotósnak.

szabiaki (törölt) 2012.03.22. 20:16:14

@nikodémus: értem, hogy utálod Szabót, és próbálod lehúzni, de érdemben nem nagyon sikerült belekötni.

Hegyi 2012.03.22. 21:20:10

@nikodémus: Helen Mirren egy rutinos nagyasszony pontosságával játszik (magyar hangjaként Básti Juli szintén kitűnő)

Ha ezt szegény Bánsági Ildikó olvassa...

nikodémus 2012.03.23. 06:50:25

@Hegyi: Elnézést érek, összekevertem a két nevet. Koimbra, ki lehetne javítani a szövegben? Előre is köszönöm.

vrango 2012.03.23. 07:28:09

A Rokonokat nem láttam, a Napfény ízéről nekem hasonló a véleményem, mint Nikodémusnak erről a filmről - pedig Szabó István régi filmjei nagyon jók voltak... Ez van.
(Ridley Scott is korábban alkotott nagyokat:P)

vrango 2012.03.23. 07:29:32

Ja, amúgy Szabó Magdától asszem konkrétan nem olvastam semmit, de pár filmadaptációt igen (Abigél, Régimódi történet), és elismerem munkásságát.
süti beállítások módosítása