Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ratnerre bízzák az Éjszakai rohanás folytatását

2012.03.22. 10:43 koimbra 4 komment

Mi értelme van elkészíteni egy 1988-as film folytatását? Oh, hogy nincs más ötlet? Még a végén én kérek elnézést. Néhány évvel ezelőtt merült fel, hogy megcsinálják az Éjszakai rohanás (Midnight Run) folytatását. Az első felvonásban Robert De Niro egy fejvadászt alakított és éppen a Charles Grodin által játszott könyvelő nyomába eredet, aki nagy összeget lopott el a maffiától, ami miatt főnökei kissé dühösek.

De Niro és Grodin sem zárkózott el attól, hogy benne legyenek a második részben, Tim Dowling pedig hozzálátott a forgatókönyvhöz. Az eltelt két év alatt szinte semmi információ nem szivárgott ki a projekt háza tájáról, már-már azt is hihettük volna, hogy a filmből nem lesz semmi. Azonban ma kiderült, hogy Brett Ratner lépdelt be a rendezői térfélre, egyúttal David Elliot és Paul Lovett, a Négy tesó (Four Brothers) írói hozzáláttak Dowling munkájának az átdolgozáshoz.

A konkrét történet nem ismert, legutóbb úgy hírlett, hogy De Niro karaktere ezúttal Grodin fiát próbálja kézre keríteni.

Címkék: miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr54332568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila1234 2012.03.22. 16:14:23

Egy újabb teljesen felesleges folytatás. Az első részt pont tegnap vettem meg DVD-n, mivel az egyik top-top kedvenc filmem, de ettől a 2. résztől semmit nem várok.

mereszet 2012.03.22. 16:32:18

Feleslegesnek mondható a folytatás, de én ugyanúgy meg fogom nézni, mint bármi mást.
Szeretnénk, hogy ne rontsák el a film adta élményt, de ezt benéztük.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.03.22. 19:04:20

Ne, ne, és ne. Egy tökéletes filmnek nem kell utód. Főleg ennyi idő után...

a8zoli 2012.03.22. 20:42:26

volt már három folytatása egyik rosszabb mint a másik. Hollywood kifogyott totál az ötletekből... ha akarnak keressenek fel van pár autós ötletem :)
süti beállítások módosítása