Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Lautner most vígjátékkal próbálkozik

2012.04.05. 10:52 koimbra Szólj hozzá!

Egyesek úgy vélték, hogy Taylor Lautnerben nagy lehetőségek vannak. Az Alkonyat (Twilight) széria alatt több sikergyanús produkcióval hozták kapcsolatba a nevét, azonban az Elhurcolva (Abduction) gyenge eredményei után máris nem volt annyira népszerű.

Az akció területén ugyan befürdött, így hát vígjátékban próbálkozik (bár többen már Jacob karakterén is jól szórakoztak). Lautner biztosra megy, mivel a Nagyfiúk (Grown Ups) második felvonásában próbálja megnevettetni a közönséget. Az első részt Adam Sandler és haveri köre hozta össze, konkrét történet nem igazán volt, olybá tűnt, mintha csak elmentek volna nyaralni, ami közben felvettek néhány jelenetet.

A Nagyfiúk 2-ben Sandler természetesen ismét jelen lesz, akárcsak Chris Rock, David Sapde vagy Kevin James. Oliver Cooper, a szép bevételt produkáló Project X bulifilm főszereplője is bekerült a stábba. Egyelőre nem ismeretes, hogy milyen alkalom miatt találkozik ismét a csapat, de végső soron mindegy is.

Címkék: miújság sequel grown ups grown ups 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr744365075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása