Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Max Landis a Chroncle folytatásáról

2012.04.30. 12:42 koimbra 3 komment

A Chronicle - Az erő krónikája ügyesen ötvözte a found footage stílust a szuperhős témával és mindezt 12 millió dollárból valósította meg. Ennek eredményeképpen a produkció elég szép bevételt termelt, ami azt jelenti, hogy lesz folytatás. Max Landis írja a forgatókönyvet, aki mondott egy-két mondatot a második részről.

"Kedveltem Matt-et (Alex Russell játszotta) és nagyon sajnáltam, mivel a srác érzelmileg eléggé labilis és nem igazán akarta véghezvinni azokat a dolgokat, amiket végül megtett. Na ezért is dobom a pokol legmélyebb bugyraiba a folytatásban."

Landis hozzátette, hogy a folytatás történései nem sokkal az első után veszik kezdetüket, ám ezúttal nem ugyanazt az elbeszélési módot fogják használni. "Pici spoiler - az egy dolog, hogy miképp készül el a Chronicle 2,  a found footage pedig egy másik. Ez nem valami  "Ó, a srácok halála után találtak ezt az anyagot" -stílusú film lesz. Nem lehet semmisnek tekinteni, hogy az első részben autókat dobáltak Seattle-ben. Látta az összes helikopter, amely az esemény felett körözött. Így végződött a film, ami mindent megváltoztatott. Senki nem tudja letagadni, hogy mi történt."

Az író azt megemlítette, hogy Josh Trank nem fogja megrendezni a folytatást. "Nagy a valószínűsége, hogy nem fogja ledirigálni én pedig teljesen el vagyok foglalva más projektekkel, de a Chronicle-ra saját gyerekemként tekintek. Josh talán valamilyen szinten részt fog venni a második felvonásban, de egyelőre csak a forgatókönyvet szeretném gatyába rázni."
 

Címkék: miújság sequel chronicle chronicle 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr434480658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maya-- 2012.04.30. 13:12:22

nagyon tetszett az első, reméltem is egy folytatást.

Frederico 2012.04.30. 13:29:03

Nekem is nagyon tetszett. Matt azért nem tűnt annyira labilisnak, ha valaki labilis volt az Andrew volt.

Shyllard 2012.04.30. 14:42:19

Nagy arc az író, érdemes tőle megnézni ezt a kisfilmet is: www.youtube.com/watch?v=0PlwDbSYicM Remélem nem fogja elkövetni azokat a hibákat a Chronicle-vel, amit pont ebben a videóban is említ.
süti beállítások módosítása