Elköltöztünk: filmdroid.hu
Intercom hírlevél
2012.05.10. 21:31 Szólj hozzá!
Sid táncra perdül! (6)
A nyár már nem is volna igazi jeges poénok nélkül: júliusban visszatér minden idők egyik legsikeresebb animációs vígjátéka, a Jégkorszak, hogy a 4. részben, a Jégkorszak 4. – Vándorló kontinens-ben (Ice Age 4: Continental Drift, hazai bemutató: július 5.) újabb kalandok felé sodródhassanak az ősrégi barátok: Sid, Manny és Diego, nyomukban a mindig makkra éhes motkánnyal. A világ legfurcsább csordája ezúttal egy leszakadó jégtáblán reked, besodródik az óceánba és kalózok szőrös mancsai közé kerül – de a csapat leleményessége és jó kedélye remélhetőleg hazajuttatja őket végül.
A Jégkorszak legmókásabb figurájának, Sidnek természetesen ismét Geszti Péter kölcsönzi a magyar hangját: ám ezúttal nemcsak a hangját. A gyártó Twenieth Century Fox stúdió ugyanis klipet is készít a filmhez, melyben Sid táncra perdül és énekel. A pár perces videóban nem a nagyszájú lajhár az egyetlen szereplő, látható lesz az ő eredeti hangját biztosító John Leguizamo, valamint vele a világ számos tájáról – természetesen Budapestről is—származó sok-sok rajongó. Leguizamóval vállvetve Geszti Péter is szerepel a klipben: az ő táncos snittjeit ma rögzítette egy forgatócsoport a Hősök terén. A magyar Sid produkcióját először egyedül majd lelkes nyolcadikos iskoláslányok karéjában vették fel; de a magyar Jégkorszak-rajongók táncát filmezték a Lánchídnál és háttérben a budai Várral.
– Sidre lassanként úgy tekintek, mint egy jó haverra, aki időről időre felbukkan az életemben – kommentálta a klipforgatást Geszti Péter. – Ha nem jelentkezne be néha, nagyon hiányozna. Remélem, a tánctól sem fogok lefagyni: jó poénnak néz ki, hogy ha virtuálisan is, de John Leguizamóval sasszézhatok egy kicsit – csak úgy lajhármódra.
IC Press
Jön a vámpír! (16)
Két napja Los Angelesbe, tegnap Londonba vonult be Collins család. A premierek elegáns közönsége végre megláthatta, ahogy Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös munkája, az Éjsötét árnyék (Dark Shadows, hazai bemutató: május 10.) vérszívót csinált Deppből. Depp figurája persze most sem átlagos: kétszáz évig egy koporsóban volt kénytelen élni, ám 1972-ben kiszabadul…. és megpróbál alkalmazkodni a hetvenes évek furcsa világához, melyben számára teljesen ismeretlen sportautók, hippik és lávalámpák játsszák a főszerepet.
– Szerintem, ez a film totál realista, hiszen minden család bolond egy kicsit. – mondta Tim Burton a film londoni premierjén. – A Collinsok is. Csak itt a család egyik tagja egy vámpír. Ja, és néhány kísértet.
Ám a Depp-Burton páros körül mégsem marad semmi átlagos: a hollywoodi premier is tartogatott néhány váratlan fordulatot. A vörös szőnyegen mindkét városban végigvonult a vámpírvígjáték összes sztárja, Eva Green, Michelle Pfeiffer és Chloe Moretz, ám Hollywoodban, miután a Chinese Theaterben – a moziban, amely általában a legnagyobb gálavetítések helyszínéül szolgál—véget ért a film, a vendégeket átkísérték az út túloldalára, ahol az El Capitan mozi mögött egy koncertszínpad várta őket. Fellépett a filmben is szereplő rockbálvány, Alice Cooper, gitáron pedig maga Johnny Depp kísérte. A kivételes és egyedi koncert azután még tovább színesedett: a duóhoz az Aerosmith Steven Tyler-je és Joe Perry csatlakozott, és négyesben játszották el az elbűvölt közönségnek a Pink Floyd, a Beatles és a Led Zeppelin slágereit.
IC Press
Vissza a sötétbe (16)
Will Smith visszatér. A Sötét zsaruk visszatérnek. És együtt mennek vissza… 1969-be. Will Smith négy éve nem vállalt filmszerepet, és most egyik legnagyobb sikerének új részével bizonyítja, hogy milyen sok humor és energia van benne: a MIB – Sötét zsaruk 3. (Men in Black 3., hazai bemutató: május 24.) főszereplőjeként ugyanis négy évtizedet kell visszaugrania, hogy még kezdő ügynök korában megmentse társa, a pókerarcú K ügynök életét és vele az egész Földet.
Az ifjú Tommy Lee Jones szerepét nem kisebb színészre bízták, mint Josh Brolin-ra, aki a forgatási szünetekben régóta szórakoztatta kollégáit azzal, hogy híres színészeket parodizál.
– Van egy kis műsorszámom, az tény – ismerte be Josh Brolin. – A Coen-testvéreknek adtam párszor elő Tommy Lee Jones- meg Nick Nolte-paródiát, de azért így is meglepett, amikor felhívtak, hogy adjam elő a szokásos poénomat úgy, hogy egy milliárd ember látja majd.
A színész, még mielőtt elvállalta volna a szerepet, szobát vett ki egy mexikói motelben, vitt magával egy régi képmagnót, és végignézte Tommy Lee Jones életművét. És elhatározta, nemet mond a felkérésre, mert nem lenne elég jó. Végül Will Smith győzte meg, hogy mondjon igent, és ennek már mindketten nagyon örülnek.
– A mozinézők szerintem tíz percig nem fognak figyelni a sztorira, amikor Josh színre lép – nyilatkozta Smith. – Mindenki azzal lesz elfoglalva, hogy itt van Tommy Lee Jones fiatalon, és hasonlít kicsit Josh Brolin-ra. Óriási a pasas.
IC Press
Colin Farrell beijed (16)
Ki mondta, hogy egy akicósztár nem félős? Colin Farrell, aki hamarosan Az emlékmás (Total Recall, hazai bemutató: augusztus) című mega sci-fi/akciófilmben tér vissza a nagy költségvetésű sikermozik világába, azt állítja, rettegve vállalta a titokzatos jövőben játszódó kaland főszerepét.
– Az elmúlt hat-hét évben kisebb filmekben dolgoztam – nyilatkozta a Belfast Telegraphnak a sztár – és attól, hogy belekerültem Az emlékmás-ba, telecsináltam a nadrágomat. Nem a vad akciójelenetek voltak a félelmetesek, hanem hogy milyen meghökkentően sokba kerül a film, és ehhez képest milyen sok múlik rajtam. De talán éppen azért mondtam igent a felkérésre, mert féltem tőle. A félelem vonzó számomra, meg az is tetszett, hogy másfajta embert játszhatok, mint szoktam.
A jövőben játszódó film persze nem csak Farrell vállán nyugszik: Kate Beckinsale és Jessica Biel is játszik benne, előbbi azt a szerepet, amelyet az eredeti, Schwarzenegger-változatban Sharon Stone alakított. Farrell egyszerű gyári munkást formál meg a filmben, aki gyanakodni kezd, hogy egy előző életében talán egészen más volt: veszélyesebb és titokzatosabb…
IC Press
Címkék: hírlevél miújság intercom
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.