Elköltöztünk: filmdroid.hu
Red State
2012.05.10. 22:10 9 komment
Egyes rendezők hiába próbálkoznak, nem tudnak kilépni régi kult-vagy sikerfilmjük árnyékából. Kevin Smith-ről Jay és Néma Bob furcsa füves párosa jut eszünkbe, illetve előszeretettel beszélteti szereplőit arról, hogy miért jobb egy klasszikus alkotás a másiknál. Így például felsorakoztat érveket és ellenérveket a Star Trekkel és Star Warsszal kapcsolatosan, de szájmenésben szenvedő szereplői akára Gyűrűk urát is szóba hozzák. A Néma Bob-os közegből először az Apja lányával igyekezett kiszabadulni kevés sikerrel, majd a Két kopperrel próbálkozott, amely ugyan legtöbbet kasszírozó alkotásává vált, de ettől függetlenül még kevésbé volt vicces, mint amennyire szeretett volna az lenni. Smith-nek érezhetően elege lett, olyannyira besokallhatott a rá aggatott jelzőktől, hogy olyasmibe vágta éles fejszéjét (azaz pennáját), amit senki nem gondolt volna: átváltott komolyba. Sőt, (Smith elképzelése szerint) horrorba.
Három fiatal srác egy csendesnek azért nem mondható déli amerikai kisvároskában mi máson törné a fejét, mint a szexen. Kapva kapnak az alkalmon bejelentkeznek egy öregebb prostihoz, aki felajánlja, hogy egyszerre mindhármukat a csúcsra juttatja. Csakhogy a kanos tinik előre felállított csapdába sétálnak, a nagy örömszerzés helyett egy szektavezető karmaiba kerülnek és esze ágában sincs utukra engedni őket. A prédikátor kissé szabadon értelmezi a szentírást, saját szájíze szerint formálja a sorokat és az általa elképzelt szép világban nincs helye bujálkodóknak. De a pásztor és az őt előszeretettel nagypapizó nyája nem számít arra, hogy a megfenyegetett helyi seriff mérgében elereszt egy hívást az ATF felé.
Erős és ütős horrorként próbálták beharangozni, azt azonban le kell szögezni, hogy ez csak féligazság, hiszen kevés köze van a műfajhoz. Smith filmje a kőkemény vallási fundamentalizmus világába kalauzolja el a nézőt, ennek keretein belül próbálkozik társadalomkritikával és a hit sajátos értelmezésével. Nem nehéz észrevenni, hogy kezdetben mintha komolyabb mondanivaló szeretett volna rendelkezni a film, mintha a rendező-forgatókönyvíró nagyobb ambíciókkal indult volna a projektnek. A félreértelmezett vallásosságba és a nagy szavaktól elaléló hallgatók közé belekeveri az kormányzati működést is, rámutatván, hogy a hatalom embereiben aztán végképp nem lehet bízni. Úgy film felétől Smith az index kirakása nélkül teljesen más irányba kanyarodik: brutális és véres akcióba vált át. Ez a lépés kissé meglepő, a maradék időt felölelő tűzharc ugyan kellőképpen látványos és intenzív, de ez már inkább tűnik egy nagyobb közönségnek szánt szórakoztató lövöldözésnek. Ekkorra a rendező már visszavett ambícióiból és kapkodni kezdett.
Színészi fronton tökéletesen teljesít a film. Michael Parks leszerződtetésével egyértelműen Quentin Tarantino világát próbálták beletuszkolni a filmbe. Parks hibátlanul játssza az önfeledten prédikáló hibbant, tébolyult szektavezért, kinek szavait „bárányai” áhítattal hallgatják, szinte isszák szavait, pincéjében pedig több tucat bevetésre várakozó fegyver pihen. Meghitt, kis szentélyében előadott monológja úgy negyed órát ölel fel, de a hosszú prédikáció egy pillanatra sem válik unalmassá. A probléma ott kezdődik, hogy a cselekmény, a hirtelen felpörgött történés hirtelen megtorpan, az emelkedőben lévő feszültség visszaesik a nullára. John Goodman az ATF-es ostromot irányító tiszt szerepében remekel, Melissa Leo pedig ismét emlékezetes alakítást nyújt a nagy álmokat dédelgető pap egyik „szolgájaként”. Kissé furcsa és igencsak érdekes, hogy Smith karaktereit egy tollvonással tünteti el a képből, itt bizony senki nincs biztonságban, bárki könnyedén fűbe harap, főszereplőnek igazán nem tudunk kikiáltani egyetlen karaktert sem.
Smith számítása nem jött be, vele kapcsolatban ezután is Néma Bobot fogjuk emlegetni. Csak remélni merem, hogy időhiány miatt nem nyálazta át, át ismét kellőképpen szkriptjét és nem azért, mert kifogyott az ötletekből vagy azért mert túl bátortalan lett volna. Ha a jövőben még tervezne hasonlót mindenképp örvendetes lenne, ha a felpörögni látszó cselekményt nem akasztja meg. 65 %-ot adnék rá.
Büdzsé: 4 millió dollár
Amerikai bevétel: 1,1 millió dollár
Címkék: thriller iromány red state 65 %
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.05.11. 07:53:59
Sajnálom, hogy így írsz a filmről, még nem láttam, de reméltem, hogy jó lesz ezek után félve nézem meg.
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.11. 10:03:56
Ja, egyébként Goodmannal meg szvsz azt akarta elérni, hogy a Coen fivérek jussanak az eszünkbe.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.05.11. 10:24:47
Nah ha valakinek akkor Smithnek nem kell azért szerződtetni valakit, hogy másra hasonlítson. Van neki saját stílusa, elég markáns, sőt az egyik legmarkánsabb a filmvilágban.
(az más kérdés, hogy újabban ez a stílus háttérbe szorul a filmjeiben)
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.11. 10:40:21
A komolyabb műfaj nem az ő asztala, a képekben és dumában is erős alkotások Tarantino és Coenék asztala. Szerintem nem véletlen, hogy pont Parksra és Goodmanre esett a választása.
Mellesleg szerintem a közel 15 perces prédikáció hallatán elsőre Tarantino ugrott be.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.05.11. 10:46:36
Az apja lánya egy sima bérmunka az biztos.
Olyan komoly filmet meg mint a dogma még nem csinált se Tarantinó, se a Coenék.
Vígjáték persze, de egy igen fontos, komoly dologról marha elgondolkodtató, már ha nem csak azt nézi az ember, hogy Jay mit szerencsétlenkedik. :D
