Elköltöztünk: filmdroid.hu
Életrevalók - Intouchables
2012.05.15. 22:26 9 komment
Ez az a film, ha még nem hallottál esetleg róla, ami Európa szerte a közönség kedvence lett, az elsöprő többség egyszerűen imádta, én konkrétan azt hittem, hogy kizavarnak a moziból, mert végig vinnyogva nevettem rajta. Ritka madár ez, olyan vígjáték, aminek az alkotói nem nézik debilnek a nézőt, de nem is a vékonyka alter-kultfilmes tábornak készült.
Driss börtönviselt afrikai bevándorló, alapjában véve nem rossz ember, csak éppen rossz környéken éldegél. Magával cipelt táskájában tiszta ing vagy lyukmentes zokni helyett éles pillangókést és viperát tart. Az efféle zűrös múltú, alulképzett, nem éppen bizalomgerjesztő embereket nem várják tárt ajtókkal a munkáltatók, ezért nem is kuncsorog melóért, beéri azzal is, ha aláírják papírjait és felveheti a havi segélyt.
.jpg)
Igazából halványan sem ambicionál semmit sem az égvilágon… szülei anno lemondtak róla, mint sokadik (és felesleges) gyerekről, lepasszolták valami lepra helyre, és mivel senki semmit nem is vár tőle, ő is a minimumra rendezkedik be. És akinek semmije soha nem is volt, és nem is lesz, az hogyan él túl? Csak úgy, hogy veszettül elkezdi élvezni az életet… mígnem találkozik egy olyan valakivel, akinek mindene megvolt, és élvezte is, de aztán mindennek egy pillanat alatt vége szakadt.
Philippe milliomos francia arisztokrata, egy csúnya baleset miatt tolószékbe kényszerült, csupán fejét képes mozgatni, a napi teendők és rutinnak számító dolgok elvégzését sem tudja maga megoldani, ezért keres egy megbízható segítőt. Tucatnyi jelentkező közül csak Driss mozgatja meg fantáziáját, aki furcsállja a dolgot és nem is tervez hosszabb távra, de végre saját kádja lehet, ami „otthon”, a csótányos, lepusztult panelben nem adatott meg.
Mennyire lehet életszerű, hogy a kifinomult, sznobnak tűnő, milliomos Philippe egy gettós fekát alkalmaz, de nem is az istálló kivakarására, hanem pont arra, hogy őt magát vakarja ki a szarból? Annyira ordító a köztük levő ellentét, hogy mágnesként vonzzák be egymást az életükbe. Philippe-nek pontosan arra az egy dologra van életbevágó szüksége, hogy valaki végre ne szánakozva nézzen rá, ne kripliként kezelje, ne az elbaszott életű szerencsétlent lássa benne, hanem egyenrangúként bánjon vele...
Furcsa páros, más közegben nevelkedtek, viselkedésük jelentős mértékben eltér egymástól. Az akciófilmek és vígjátékok megszokott kellékei ezek, de ha azt mondom, hogy a film megtörtént eset alapján íródott, nyugodtan levonhatjuk a konzekvenciát: Az élet is egy nagy klisé, vagy a leginkább elmesélni érdemes pillanatokat a való életben kell keresni. Az Életrevalók semmi olyat nem nyújt, amelyet ne láttunk volna már korábban, könnyedén kiszámítható, ennek ellenére mégis magával ragad a hangulata… mi az hogy!
Hatalmas adag életszeretet sugárzik a vászonról, akkor is, amikor éppen hullámvölgybe kerülnek a szereplők, és szomorkás, de gyönyörű(!) filmzenével átszőtt képsorokat látunk, de akkor is, amikor abszolút politikailag inkorrekt viccekkel, harsányan, dübörgő retro popzenével operálnak az alkotók. Hogy ez hogyan működhet, hogyan áll meg mégis a lábán és lesz egységes, fantasztikus, katartikus élmény, azt csak egy dologgal tudom magyarázni (azon túl, hogy a színészek egyszerűen zseniális alakításokat nyújtanak).
Az pedig az, hogy végre egy olyan mély filmet látunk, ami nem vásári, kirakati optimizmussal csábít, hanem nagyon is igaz történetet mesél. Kell valaki, egy jóbarát, egy társ, egy kapaszkodó, aki néha még önmagadtól is megvéd. Aki újat mutat, kivezet a saját koordináta-rendszeredből, aki inspirál, azaz, ha kell, rugdos, ha pedig az kell, csendben hallgat. Aki nem méricskél, nem mérlegel, hanem brutálisan őszinte, de feltétel nélkül elfogad. Aki ott van, amikor szükség van rá, de nem csak fizikai, hanem lelki valójában is. Hogy ilyet találunk-e, vagy csak amolyan Szent Grál, tündérmese felnőtteknek marad, az a film tanulsága szerint csak azon múlik, hogy ki merünk-e lépni az ismeretlen határmezsgyére.
imdb: 8,5
Eddigi bevétel: 336 millió dollár
A kritika fúziós, azaz koimbra írásának felhasználásával készült. J
Címkék: kritika 100 % elanor intouchables
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dean6 2012.05.15. 22:32:46
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.15. 22:40:07
Az írók a mellékszereplőkkel nem bírtak mit kezdeni, ők csak úgy vannak, a milliomos lánya is tök felesleges. A titkárnőnek legalább jutott egy-két poén.
Egyébként a Bakancslista jutott eszembe és reméltem, hogy nem fog giccsbe hajlani. De míg a Nicholson-Freeman filmet csuklóból vezényelték le, addig itt látszott, hogy törődtek is a filmmel.
KQRNEL · http://mivoltez.blog.hu 2012.05.15. 23:32:57
Az egyedüli "hiba", amit azért érdemes megemlíteni, hogy a filmet úgy rakták egybe mint egy sitcomot. A jelenetek úgy épülnek fel, hogy a mondanivalót, vagy a nagy csattanós humort a lehető legjobban kiszolgálja. + ugye a humor nagyja az a "vásári majom" (= Driss) ismerkedése a kultúrált, burzsoá világgal.
Persze ettől függetlenül így is masszívan az egyik legjobb film az elmúlt egy évben.
nikodémus 2012.05.16. 08:23:15
Hatalmas filmélmény, noha tényleg szinte minden elemét láttuk már. Én nem bánom, hogy nem nyomakodik előre a drámai vonal, ám azért ott van finoman a háttérben a két kultúra problémás viszonya. Ez a pol.inkorrekt humor meg fergeteges.
Bendermester 2012.05.16. 12:37:39
Semerreretyó 2012.05.16. 17:41:12
A nép fia 2012.05.16. 21:39:36
madárijesztő 2012.05.16. 22:30:32
És jön az amerikai remake, de minek, csak elrontani tudják.
