Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Men in Black - Sötét zsaruk 3 trivia

2012.05.27. 14:36 koimbra 2 komment

 

Az időutazásos sztorival Will Smith állt elő még a második rész forgatása alatt, mondván, hogy így legalább többet is megtudhatnánk K-ról.

2010 májusában Smith úgy döntött, hogy bevállalja a Men in Black harmadik részét, pedig úgy volt, hogy a The City That Sailed lesz a következő filmje. Így Andrew Niccol kénytelen volt jegelni a projektet.

Sharlto Copley-ra akarták bízni a jövőbe látó űrlény szerepét.

A forgatókönyv nem volt kész a forgatás megkezdése előtt és a munkálatok alatt sem tudták gatyába rázni. Ezért a novemberben elkezdett forgatást karácsonykor félbeszakították. Akkor úgy gondolták, hogy februárba pöröghetnek fel ismét az események, de csak áprilisra készült el teljesen a szkript.

 

A kényszerszünet a költségvetésre is kihatással volt, 215 millió dollárra emelkedtek a kiadások, a marketinggel együtt össz-vissz 375 milliót költöttek el.

Alec Baldwin kénytelen volt good bye-t inteni, mivel a halasztás áprilisban már nem tudott időt szakítani arra, hogy megjelenjen a munkálatokon, más elfoglaltsága akadt.

Gemma Arterton lehetett volna O ügynök, de mikor rápillantott határidőnaplójára kiderült, hogy nem ér rá.

Először úgy volt, hogy Sacha Baron Cohen gonoszkodhat Vadállat Boriszként

Michael Bay is szemezgetett a rendezői székkel.

A film elején Nicole Scherzinger énekesnő domborít Lily szerepében, ő viszi a tortát Borisznak.

Steven Speilberg második alkalommal adja a nevét olyan filmhez, amiben az Apollo 11 is fontos szerepet kap. A Transformers 3-ban az Apollo 11 legénysége nézte meg a Holdon lezuhant Transformers űrhajót.

Josh Brolin 21 évvel és 5 hónappal fiatalabb Tommy Lee Jones-nál. A filmben 43 év különbség van köztük.


Rick Baker maszkmester hatalmas koponyájú űrlényként cameozik a filmben.

1969 július 15-én, az Apollo 11 startja előtti éjszakán félhold volt, a MIB 3-ban azonban telihold van.

Will Smith 20 millió dolláros gázsit vághatott zsebre. A Men in Black 2-nél még 10 %-ot is kapott a profitból.

És egy kis érdekes marhaság: Josh Brolin alakítja Tommy Lee Jones fiatalabb énjét. Brolin felesége, Diane Lane a Texasi krónikák: Lonesome Dove filmben játszott Jones-szal. Ennek folytatásában, a Texasi krónikák: Laredo utcáiban Lane karakterét már Sissy Spacek formálhatta meg. Spacek A szénbányász lányában Jones neje volt és mellesleg Rip Torn unokatestvére.

Ha ott vagy a franchise-ban, akkor esetleg ide kattintva le tudod tesztelni tudásod.

 

 

Címkék: trivia sequel men in black men in black 3

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr114549007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

walter sobchak 2012.05.27. 14:54:51

Vicces lett volna ha Sharlto Copley District 9-os űrlényként jelent volna meg :D

Sanosuke 2012.05.27. 19:05:27

375 millió dollárból csak egy ilyan szutyok filmet voltak képesek megcsinálni.
süti beállítások módosítása