Elköltöztünk: filmdroid.hu
Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman)
2012.06.03. 16:50 6 komment
Rengeteg alkalommal elmondtam már és valószínűleg most sem utolsó alkalommal említem meg: Az Alice Csodaországban milliárdos sikere után a stúdióvezérek és profit után áhítozó producerek klasszikus, közismert mesehősök sokaságát küldené a vásznakra. Az elképzelések szerint nem a megszokott tálalásban mutatják be a már ismert karakterek kálváriáját, kicsit csűrnek-csavarnak a sztorin. Hófehérke sem úszta meg, rögtön három projekt is formálódott az elmúlt időszakban. Tarsem Singh inkább a viccesebb, humorosabb oldaláról próbálta megközelíteni a témát, a pénzügyi eredmények láttán a Disney gyorsan jégre tette saját tervezetét, amiben harcművész törpék pattoghattak volna a vásznakon. A Hófehér és a vadász marketingesei pedig erősen igyekeztek a célközönségbe belesulykolni, hogy egy komor, csatákkal teli, élvezhető alkotásra van kilátás.
A jóságos és mindenki által kedvelt uralkodó felesége halála után néhány évvel csodaszép foglyot szabadít ki a fekete sereg karmai közül. Szépsége teljesen rabul ejti a királyt, nem teketóriázik sokat: megkéri a kezét. Ám a nagy öröm és boldogság tiszavirág életű, kiderül, hogy az ifjú(nak látszó) ara velejéig gonosz, ripsz-ropsz kinyírja férjurát, annak aranyos és tisztaszívű lányát bezárja egy magas toronyba. Mivel ez nem Aranyhaj története, így a főhősnőnek más úton-módon kell kereket oldania. Szökésébe nem hajlandó beletörődni a gonosz királynő, mivel a fő tanácsadóként szolgáló tükre tanácsára épp megjött a gusztusa Hófehér szívére. A Sötét erdőbe kevés ember meri betenni a lábát, ezért a hallucinációkat okozó gombák között pihegő lány nyomába küldi az régóta gyászoló Vadászt, aki először még beveszi a királynő hamis ígéretét.
Az Universal nem volt rest, bátran odaadtak 170 millió dollárt egy reklámfilmeken edződött rendezőnek. Rupert Sanders fáradhatatlanul, két kézzel tömködte a forgatókönyvben tátongó lyukakat, a grandiózusnak szánt dark fantasy-ből nem spórolt ki semmit, csak éppen a nagy igyekezet ellenére mégsem tudott mindent a kezében tartani. De legalább nem erőltetik túl az éneklést a sötét erdő közepén, az egyik törpe hangszerét is bevágják a halotti máglyára jelezvén, hogy sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy dalolásszanak.
Talán a legeltaláltabb karakter a gonosz mostoha, aki csupán egyetlen dologtól fél: az öregedéstől. Madárkák szívét majszolja, tejben füröszti testét és egy ránc láttán máris kiszívja a szükséges fiatalságot/életerőt egy rettegő alattvalóból, néha pedig tükrével cseverészik. Charlize Theron lubickol (főleg a tejben) szerepében, tökéletesen formálja meg a hamvas bőrhöz és ifjúnak kinéző testhez ragaszkodó szörnyeteget, kár, hogy a pár másodperces eredettörténetét hipergyorsan letudják. Kristen Stewart szerencsére nem csak a száját tátja, bizony, képes becsukni. Karaktere eleinte csak sodródik az árral, miközben elpuffogtatnak körülötte néhány közhelyet, miszerint ő a megváltó, szebb lesz minden, „meglássa” mindenki. A kissé naiv, ártatlan lánykából hirtelen egy rohamozni vágyó Jeanne d'Arc-ot faragnak, viszont röhejes lelkesítőnek szánt beszédet adnak a szájába, csoda, hogy a körülötte állók nem mentek inkább aludni. Chris Hemsworth mázsás pöröly helyett méretes fejszét lóbál és kemény tekintettel kísérgeti Hófehért.
Hogy a törpéket és a herceget miért hanyagolták el, azt csak a három forgatókönyvíró tudná megmondani. Az alacsony termetű emberkék ugyan a történet részesei, de inkább csak tengnek-lengnek, míg az egykori királyt felettébb tisztelő kisfickók aktív részesei lesznek az ostromnak (amin erős hümmögések között szájhúzogatva tudjuk túltenni magunkat). Hiába szerződtettek le ismerős és tehetséges arcokat különösebben nem kellett megerőltetniük magukat és úgy tűnik, mintha a cél az lett volna, hogy a marketing során tudjanak villogni a színészekkel (Nézd csak, ő is meg ő is benne van.) William herceg Robin Hoodként tetszeleg, nincs nála pontosabb céllövő kerek-e vidéken és szívből utálja a fiatalságára felettébb ügyelő királynőt. De róla csúnyán megfeledkeznek a Hófehérrel való találkozása után, még csak egy normális párbeszédet sem tudtak írni nekik.
Kihagyott lehetőségek tárházaként gondolhatunk vissza a filmre. Mindezek ellenére Sanders képes volt kibírni a vállán heverő tonnás súlyt és nem egy összetákolt, szétesni akaró produkciót tett le az asztalra. A képi világ tetszetős, mind a komor várfalak között játszódó jelenetek, mind az erdőben zajló cselekmény kellőképpen hangulatos és érződik, hogy Sanders szívesebben forgatott volna egy sokkal sötétebb, darkosabb verziót. Vizualitásban erős és korrekt popcornfilm, de legkésőbb nyár végére már semmire se fogunk emlékezni belőle. 60 %
Büdzsé: 170 millió dollár
Címkék: fantasy iromány 60 % hófehérke snow white and the huntsman hófehérke sanders
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SittingDuck 2012.06.03. 19:55:58
Elanor_ 2012.06.04. 09:20:58
Söci 2012.06.04. 09:53:56
úúúúú már csak 3 nap, szkafanderben alszom addig
kerdezo83 2012.06.05. 09:59:45
Én is úgy ültem be rá, hogy az előzetesek alapján egy jó kis fantasy lesz, de...
Esküszöm, hogy én a gonosz királynőt választanám. :)(Stewart mégcsak a nyomába se ér Charlize Theronnak.)
A film meg szenvedett az ellentmondásoktól.
Spoiler: akkor most a vadászba volt "szerelmes" vagy a hercegbe. Mert ugye Stewart csókolja meg az "álherceget" amikor az almába harap. Saját magától és önszántából!!!! Utána meg a vadász csókja töri meg az átkot????
Meghát a gonosz boszorkány rettegésben tarja az egész királyságot, elnyomva mindenkit a katonasággal, több éve. Akkor a herceg miért nem támadta meg hamarabb?
Na mindegy... mélységes csalódás volt ez a film.
