Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Prometheus

2012.06.09. 13:57 koimbra 97 komment

A kritikát köszönöm Minime-nek!!

Ridley Scott 30 év után újra a sci-fihez nyúlt. Elvárások? Azok aztán voltak. Az Alien és a Szárnyas fejvadász atyja újra a régen betonba vésett alapokra épít. Ebből csak kultuszfilm lehet. Az lett? Igen is és nem is. A Prometheus nem Alien előzmény film, bár szerves része annak a mitológiának, amit az 1979-es eredeti indított útjára. Erich von Daniken műveiben sokszor teszi fel a kérdést, honnan származik az emberiség, mi volt a ráhatás, ami miatt mi uraljuk ezt a bolygót, hiszen a darwinizmus magyarázata önmagában nem mindenkinek elég. Aki csalódik, az valójában abban a téves feltevésben teszi ezt, mintha az Alien-eket nézné. Ne tegye! Ridley Scott okos filmet akart készíteni, amit a néző önmagában gondol tovább, még akkor is, ha kapunk válaszokat, de korántsem eleget. Vannak ellentmondások, amik magyarázatra szorulnak és mégsem érkezik rájuk válasz. Az egész film olyan, mint a feltett kérdés, sajátos. Honnan származunk, kitől származunk, van erre egyszerű ellentmondás nélküli válasz? Úgy gondolom nincs. A helyzet ennél jóval bonyolultabb. Vizuálisan teljesen működőképes alkotás hullik az ölünkbe, ami megkarcolja érzékeinket és kérdéseket ébreszt, később válaszokat csepegtet, de nem árul el mindent, ez a jó film lényege. A Prometheus jó film, jó az alapjaiban megfogalmazott kérdés, jó a válasz keresésének mechanizmusa, jó hogy nem akar mindenre kiterjedő részletes magyarázatot adni. Kérdez, válaszol és gondolkodtat. Vajon Deckard is replikáns volt? Vajon Shaw alkotja meg minden idők legrémisztőbb szörnyének géntiszta elődjét? Mindkét kérdésre kapsz választ, de mindkettőben ott a kétely is.

 

 


A szereposztás véleményem szerint rendkívül jól sikerült. Michael Fassbender zseniális. Miközben másol, akkor is eredeti tud maradni. Bár karaktere jó és rossz mezsgyéjén nem egyértelműen megítélhető, a játéka magában hordozza mindazt, amit színészetnek nevezhetünk egy látványorientált alkotásban. Idris Elba kellemes csalódás volt, Janek kapitány szerepében a minimális humoradagot tőle kaphatjuk meg és a komoly lélektanilag fontos pillanatokba is képes volt parányi életet lehelni. Charlize Theron rutinból megoldotta a mindenre ügyelő, szinte gépies főmuff szerepét, ennek ellenére jó volt őt végre egy olyan szerepben látni, ahol nem a külseje a legnagyobb erénye. Noomi Rapace pedig nem lett új Ellen Ripley, nem tudott az lenni és nem lehetett azzá. Mert nem volt rá szüksége. Ő a film mozgatórugója, de sajnos nem hiteti el velünk, amit kérdez és nem hiteles a motivációja. A végkifejletnél tanúsított önzetlen tudásszomja több, mint nem emberi, ami kissé aláássa a film hiteles befejezését és a harcos amazon szereptől is messze elmarad.

 

A Prometheus válaszút. Keres, talál, feltételez és érzékeltet. Kivel mit, kinek mit. Két motiváció, két kérdés és két egymástól a lehető legtávolabb álló nézőpont keresi a választ ugyanarra a kérdésre, az egyetemes kérdésre, miért? A tudományos kutatás vagy a vallásos hit mindennek az alapja? Örök élet vagy eredő életforrás, Isten vagy tudomány? Mindkettő. Sokféleképpen lehet értékelni ezt az alkotást, de aki ragaszkodik a régi gyökerekhez, nem fogja megtalálni a számítását. Nyitottnak kell maradni miközben nézed, nem várni a tökéletes megoldásokat és nem megfejteni a megfejthetetlen rejtélyeket. Véleményem szerint a Prometheus eddig mindenképpen az idei év filmje, akkor is, ha szinte blőd és logikátlan befejezése csalódást kelthet, akkor is ha a főszereplők mellett sokkal inkább más karakterek válnak szimpatikussá vagy ellenszenvessé. A film elérte a feladatát, gondolkodtat és tovább gondol. Végül megkérdi tőled: Meddig mennél el, hogy választ kapj mindenre? Mit tennél meg érte?

Mindent, akármit! Isten hozott Prometheus 2.
 

imdb:7,8
rottentomatoes: 74 %

Büdzsé: 130 millió dollár


Címkék: iromány alien prequel prometheus

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr974575177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.09. 14:23:09

spoileres lehet
Ridley Scott évek óta mondja, hogy helyretenné az Alien franchise-t. Csakhogy az eltelt időszak alatt teljesen más irányba tolódott el a dolog. Antal Nimród kiköszörülte a csorbát, amit az AvP-k okoztak.
Akkor miért nem lehetett végre egy normális és izgalmas Alien horrort letenni az asztalra?
Mert a Prometheusszal sokkal nagyobb fába vágták a fejszét: azt boncolgatják, hogy kinek köszönhetjük létezésünket.

Damon Lindelof azt találta mondani, hogy az Alienhez hasonló szkriptet tegyen le az asztalra. Ugyanis senki nem hitte volna egy-két karakterről, hogy azok elhaláloznak. Senki nem gondolta volna, hogy pont Ripley fog főszerpelőnek előlépni. Lindelof megjegyezte, hogy itt is hasonlóra lehet számítani, sok meglepetés, váratlan halálok. Hmm, lehet, hogy nem tudtam volna megtippelni, hogy ki dobja fel a pacskert és mikor, de meglepőnek egyáltalán nem tudnám mondani.

Sajnálom, hogy az egész expedíciót nem tudták kellőképpen érdekesen kibontani. Több kérdés merült fel, amelyekre nem kaptunk választ. Rendben, oké, lesz folytatás, de bazzeg, azért valamit adhattak volna. Nem? Dehogynem. Mi a jó büdös francért teremtettek minket, ha aztán ki akarnak irtani minket? Hogy a jó életbe képes megérteni David az idegen jeleket? Mégiscsak több tízezer év van a két faj között, a DNS egyezésről meg már ne is beszéljünk.

Mintha maguk a készítők se tudták volna, hogy mit akarnak. Csak annyi lebegett előttük, hogy most akkor jól megmondják a tutit, mint anno Daniken. És majd mindenki ámulni fog.

Én személy szerint arra is kíváncsi lennék, hogy az android mit magyarázott a nagytesónak, mielőtt az letépte a fejét:D

Akadt itt egy-két baromság, pl. ha dől felém egy fa, akkor nem fordulok meg és rohanok nyílegyenesen, hanem arrébb lépek. Theron karaktere "full kretén vót", csoda, hogy belepasszírizódott a földbe?

Szóval ha gondolkodós sci-fit akart csinálni Scott, akkor nem jött össze. Ha szórakoztató, félelmetes művet akart, akkor annak elmegy, mert elvoltam rajta, de mély nyomot nem hagyott bennem.

Tehát Scott még mindig lóg egy jó Alien filmmel.

NZ79 2012.06.09. 14:23:24

Tegnap este láttam a filmet..még mindig a hatása alatt vagyok.Senki ne egy ötödik Alienre számítson...másról van itt szó és mégis kapcsolódik akorábbi filmekhez.

NZ79 2012.06.09. 14:25:49

Mindenesetre rendkívül megosztó film lett....a többség vagy csalódottan, vagy nagyon pozitívan reagál

Dean6 2012.06.09. 14:41:03

Én ennyire nem reagáltam túl ezt a filmet. Szerintem a mostani felhozatalból egy kiemelkedő film. Én nem vagyok Alien fan,egyszerűen nem értem miért imádják annyira. A logikai hibák meg ugyan így tele voltak a régebbi részekkel is,csak azokban még mindenki átlagon aluli intelligenciával is rendelkezett. Én jól szórakoztam rajta, és nekem ez bőven elég,hogy elégedett legyek. Valahogy kétlem,hogy lesz folytatás,max ha kasszát robbant,bár én azt kétlem. A 3d szerintem ismét iszonyat felesleges volt(de így legalább nem volt rengeteg reklám a film előtt). A 16-os karikát viszont nem értem,én lazán 18-at adtam volna rá,azért vannak benne elég durva jelenetek is. Nálam beszerzős lesz bd-n is. 8/10

Mini me 2012.06.09. 14:42:43

@koimbra: Na akkor most már én is ide tudok kontárkodni. :) Először is hello mindenkinek és ismételten köszi a lehetőséget koimbra barátomnak, hogy helyet adott az egyik agymenésemnek. :)

Az első kérdésedre a válasz szerintem vagy második rész vagy semmi. Ez pont gondolkodós rész. Biztos van oka, hogy terminálni akarták a fajunkat, de mondok rá sokkal jobb magyarázatot. :) Amikor kedvenc David-ünk buzerálja a csillagtérképet a hajóban és kiveszi a Földet a 3D-s mappából, akkor a térkép eltűnik és a Föld még pár mp-ig ott marad. Azaz véleményem szerint David választotta meg a hajó célállomását, akár tudtán kívül, akár szándékosan. Ugyanis ha valakit ki akarok nyírni, nem döglök le 2000 évre krioálomba és várom meg amíg megtalál, hanem felszállok, megy a szlotyi és game over. Szóval asszem ezt jól gondolom.

Az idegen jelek megértése valszeg olyan mint C-3PO-ban a nyelvi modul. Amikor hallja a hologramokat dumálni, akkor a 2 év alatt felhalmozott ősi nyelvekből kikövetkezteti a helyeset. Az hogy mit mondott hófehérkének teljesen lényegtelen, hiszen azért rövidítette meg, mert nem kellett volna ott lenniük és felfedezni ezt a biológiai technológiát. Ezek a Tervezők csak végrehajtók voltak, feltételezhetően azzal a feladattal, hogy ha bárki elég fejletté válik ennek a létesítménynek az elérésére, az már veszélyes rájuk nézve és likvidálni kell. Ez igazolja a David adta a célpontot elméletemet is.

Theron halála valóban szégyen.

Én így láttam és gondoltam, lehet egyetérteni vagy cáfolni. :)

BeniMan 2012.06.09. 15:13:56

Szerintem nem fordult még elő velem hogy ennyire ne értsek egyet egy kritikával ami itt megjelent. @Mini me: Persze mindenkinek megvan a zsánere de ezzel most nagyon nem értek egyet. @koimbra: veled viszont maximálisan egyet értek!!!

Iszonyat nagy csalódás volt számomra a film, éppen azért mert hatalmas potenciál volt benne és azért mert a szereplőgárda hihetetlenül jó volt. Fassbender tényleg zseniális volt ezt el kell ismernem, miatta megérte a mozijegyet kipengetni

Viszont a forgatókönyv az valami felháborítóan rossz lett!!!
Oké két részes lesz a mű de olyan alapvető logikai bakik vannak benn amiket nem lehet azzal megmagyarázni hogy majd jön a második rész.

Itt nem azzal van a baj elsősorban h nem jkapunk választ minden kérdésünkre. Ott volt az ALIEN '79-ben. Nem tudtuk h mi az a Space jocky vagy h hogy kerültek oda a tojások. De nem is volt baj h nem tudtuk működött így is a film.

Ennél a filmnél viszont olyan érzésem volt mintha egy ötletbörzén összeszedtek volna pár ötletet belerakták volna a forgatokönyvbe, de arra már nem vették a fáradságot h ki is bontsák a történetet.

- Még mi a fészkes fene elől menekülnek a Tervezők??? Mibe haltak bele azok az idegenek amik halomban feküdtek a folyosón???

- Miért hibernálja le magát 2 ezer évre az idegen ha a Földet indult megsemmisíteni???

- Mi bajuk az emberiséggel???

- Honnan a fenéből értette meg az idegen jeleket David??

- Hogyan egyezhetett a DNS??

- Mivé változott volna át Holloway, mi lett volna belőle???

- Mi volt az amit kioperált magából Shaw??? Miért nőtt meg ekkorára???

- Rájött Show h david mérhezte meg Hollowayt?? Úgy tűnt igen de ezt sem tudjuk biztosan....

- Honnan tudja David hogy több űrhajó van a bolygón???

- Csak úgy elrepülnek egy másik idegen hajóval? ott nincs se idegen se ilyen "biológiai fegyver"???

- Az android mit mondott???

- Hogyan jött létre az Alien amely az utolsó pár másodpercben kirobban az idegen teséből???

- És akkor most mi van azzal az Aliennel??? Ott marad egy kietlen bolygón és elunja magát???

De nem csak ez a gond. normális ütemben halad a film aztán hirtelen 10 perc alatt mindenki meghal valahogy. MIÉRT??? Aztán Guy Pearce esete is ott van. Miért kellett őt idősnek maszkirozni amikor egy kibebaszott fiatal jelenete sem volt.... Nincs egy idős színész sem aki alkalmas lett volna???
Hiába mondják h majd a második rész mindent megmagyaráz. Mert ha mindezt meg akarja magyarázni akkor az egész második rész arról fog szólni h visszautalnak minden 2 percben az első részre. Ha viszont nem magyarázzák meg ezeket a dolgokat (és ez a valószínű) akkor ez a film totál szar...

A másik dolog ami nagyon zavart. Ott volt az Alien első két része, a Nostromo a Sulaco tök jól muattatak én elhittem h ez egy óriás űrjármű. A CGI-al olyan szinten bután mutatott a Prometheus h az valami botrányos!!! Imádtam a Fireflyt, de kb az ott használt CGI szintjén mozgott a hajó megvalósítása....

Kár érte, mert a színészek tényleg remekek és a hangulata is tetszett. viszont nem ellensúlyozza a szörnyű forgatókönyvet. Az év legjobb filmje?? Nem éppen... Erős közepes, úgy 70% CSALÓDÁS

Mini me 2012.06.09. 15:30:28

@BeniMan: Tiszteletben tartom a véleményedet, de ha megengeded megpróbálok válaszolni néhány kérdésedre a magam gondolatai alapján.

Az első két kérdésed totál jogos és bennem is felmerült. A válasz az hiányzott.

A hibernálós kérdésedre az előző kommentemben már próbáltam válaszolni koimbrának, ahogy a 2000 éves alvásra is. Idegen jelekre dettó.

Holloway ugyanazt kapta, amit hófehérke betolt az elején. Vagyis szövet lett volna belőle. :)

Shaw-ból a facehugger prototípus jön ki. Ami gondolom géntiszta formában így nézett ki. A nagysága is azzal magyarázható, hogy ez volt a legelső.

Rájött, nem firtatta.

Több piramis, mind egyforma, ergo feltételezte, bejött.

A csak úgy elrepülnek kérdésed megint jogosnak érzem és arra sincs jó magyarázat, de ha belegondolok Shaw utolsó motivációja valami botrányosan kreténül hangzó maszlag volt.

Belepetézett a bazi nagy arctámadó.

Az utolsó kérdésed kb. 2. rész.

Remélem nem veszed rossz néven, de én így értelmeztem ezeket a kérdéseket, ami meg maradt az valóban megmagyarázhatatlan.

Nem beszélve arról, hogy lennie kellett még egy Tervező pajtásnak, aki ugye benne maradt a pilóta székében és aki nem ugyanaz amelyik Shaw után kotort vagy a legnagyobb poén lenne, ha ez nem a Nostromo által megtalált hajó lett volna és talán nem is az a bolygó.

kacsabokaficam 2012.06.09. 15:35:12

@BeniMan:
A felvetéseid nagy részére van értelmes magyarázat. Van ami benne is van a filmben konkrétan. Ajánlom második megtekintésre :)

Rolee83 2012.06.09. 15:35:35

@Mini me: "a legnagyobb poén lenne, ha ez nem a Nostromo által megtalált hajó lett volna és talán nem is az a bolygó"

Ez nem poén hanem a valóság! Ez egy másik bolygó és hajó!

Tom és Jerry fan · http://www.tomesjerryfan.hu 2012.06.09. 15:42:55

Persze, hogy nem ugyanaz a bolygó ;)

Prometheus: 2080 - 2093 (LV 223)
Alien: 2122 (LV 426)
Aliens: 2179 (LV 426)

Rolee83 2012.06.09. 15:44:38

OFF: Koimbra, meg lehetne oldani, hogy legyen komment törlési lehetőség, mármint saját!?
Nem jelent meg a hozzászólásom elsőre, pedig 2x ráfrissítettem az oldalra! Megírtam még 1x, elküldtem és az elsővel együtt jelent meg!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.09. 15:54:06

@Rolee83: Sajna nem. A komment nem megjelenés hiba a blogmotor számlájára írható, ez van már évek óta. De elvileg egy hozzászólás sem vész el:)

Shyllard 2012.06.09. 15:54:42

@BeniMan: A kérdések nagy része tényleg nem olyan bonyolult, de a hibernálós részt én sem értem, elég nagy baromság, plusz a befejezés nagyon összekapott lett.

Nekem viszont tetszett eléggé a film, bár természetesen csalódtam kicsit, ahogy gondolom a legtöbbek fognak. A reklámozásánál rontották el az egész filmet, mert mindenki vagy úgy ült be, h húdejó új Alien-film, vagy pedig hogy húdejó végre értelmes sci-fi film. Erre kaptunk egy alkotást, amiben vannak természetesen izgalmasabb és borzongatóbb részek, de nem egy Alien. Gondolkodtatni meg elgondolkodtat, de közel sem jár mondjuk egy Űrodüsszeiához, ahol szintén hasonszőrű témát boncolgattak mégis milyen értékállóan és értelmesen beletudták tenni egy filmbe méghozzá úgy, hogy csöppet sem volt kapkodós az egész. Felemás lett ez az egész, David karakterét jól eltalálták, Rapace karakterében sztem meg baromság keresni Ripley-t, meg sem próbálták olyannak ábrázolni. Majd, ha kijön angolul is, kíváncsi vagyok mennyiben lesz más, legfőképpen Fassbender alakítása érdekel, mert ő már a pluszvideókban is nagyon jó volt, de szinkronnal nem jött át annyira.

A kérdés ami engem foglalkoztat: Hova lett a szemüveges csávesz, aki benn aludt első este?

Mini me 2012.06.09. 15:54:45

@Rolee83: Akkor viszont a legnagyobb húzás egyértelműen az lenne, ha az LV-426-os hajóban a Space Jockey nem más lenne, mint Shaw. :)

Mini me 2012.06.09. 15:56:20

@Shyllard: Megtalálták ott a fejnél Janekék, kijött belőle a kis lapos fejű kukac.

BeniMan 2012.06.09. 15:59:27

@kacsabokaficam: Érdekes de a legtöbbre senki nem válaszolt még... 1-2 re választ kaptam de a többségre nem...
@Mini me: Nincs ezzel gond. :) Mindenkinek más az ízlése. Nem tetszhet mindenkinek ugyanaz :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.09. 16:04:17

@Mini me: Fassbender kiváló volt, viszont az első pillanattól kezdve unszimpatikusnak állították be a karaktert. Nekem legalábbis egy percre sem volt kedvelhető.

Shaw meg inkább tudós volt, mint feleség. Hiába tudja, hogy az android átverte és még valószínű, hogy át fogja verni csak feltámad benne a tudás iránti vágy.

Nagyon esélyes, hogy lesz folytatás, egy 50 milliós nyitóhétvége teljesen korrekt, amiből bármi lehet úgy 130-200 millió között. Ehhez jön még úgy egy 200-as nemzetközi vizekről. Tehát megkapjuk a válaszokat. Talán direkt nem is adtak semmiféle támpontot, mert nekik sincs konkrét ötletük a folytatásra. Én azt is el tudom képzelni, hogy Scotték átnyálazzák az összes elképzelést, amit a nézők a neten összeírnak, majd abból összefésülnek egy folytatásra valót.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.09. 16:07:21

Még az is lehet, hogy az idegenek nem is teremteni akartak. Ki tudja, hogy mi volt a cél azzal, hogy megitta az elején a kék fickó azt a lötyit. Látszott rajta, hogy erre nem volt felkészülve. Mármint nem a fájdalomra, hanem erre az eredményre. Szóval direkt indulhatott be a teremtés?

Shyllard 2012.06.09. 16:07:56

@Mini me: Nekem úgy rémlik mintha az Fifield lett volna. Aztán ott is hagyták, mert Holloway rosszul lett, viszont később elmutálódva a hajónál megjelent Fifeld. Bár akkor is kicsit fura volt így az egész, h mi van miért hitték, h visszatért. Abban pedig biztos vagyok, h Millburnbe belemászott a kukacizé, eltörte a karját majd nemtom már, de Fifeld beleesett a folyadékba, ami jól szétmarta az arcát. Viszont akkor utóbbi hol volt amíg nem került elő? Meg nem igaz, h nem fejlett annyira a berendezésük, h fel tudják venni a kamerák által látottakat, tudom h Janek azt modnta szakadozik a kapcsolat, de sztem az csak szivatás volt, mert a hang és a kép is tiszta volt ami jött a két szerencsétlentől.

szkristof92 2012.06.09. 16:11:54

@koimbra: "Tehát Scott még mindig lóg egy jó Alien filmmel."

Szerintem meg hagyjuk a péniszfejű mészárosokat. 4+2 film pont elég volt ráadásul, az utolsó kettő finoman szólva is übertré volt.

Nekem nagyon tetszett a Prometheus és nem csak a látvány miatt. egyszerűen számomra minden klappolt a sztoritól kezdve, a karaktereken át, a rendezésig és a hangulatig. Nagy riszpekt pontot adok Ridley Scott-nak amiért volt mersze egy olyan filmet csinálni, ami koncepciójában teljesen más mint az Alien filmek, helyette más megközelítést alkalmazott. Ez egy tömény sci-fi horrorelemekkel, nem horror sci-fi elemekkel. Nagyszabású, grandiózus, különféle kérdéseket dob fel, néhányra választ ad de a legtöbbet a nézőre és fantáziára bízza. Nagyon megosztó és vitagerjesztő darab és a csak az idő fogja eldönteni milyen összmegítélése lesz. Persze nem tökéletes, voltak benne részek és kérdések amik zavaró tüskeként állnak, meg voltak számomra is zavaró logikátlanságok de nekem lazán meg ér egy 85-90%-ot.

kacsabokaficam 2012.06.09. 16:20:34

@BeniMan:
Amire Mini me nem válaszolt:

Mi elől menekülnek?: egyértelműen beütött a gebasz, valamilyen alienek lehettek
Mibe haltak bele? : erre konkrétan nem emlkszem, valahol írták, hogy alienek keltek ki belőlük, de nekem úgy rémlik mintha a fejük ment volna szét úgy, mint annak amit felvittek a hajóra
DNS: nem 100%os dns egyezés mert ugye minden egyednek különbözik
David: az ősi nyelveket tanulmányozta az odaúton

shiver23 2012.06.09. 16:31:20

SPOILER

Érdekes egy alien eredettörténet lett amit szarul csináltak meg az ember eredettörténetével együtt. A film legelején a csávókám miért pusztul el? Feláldozta magát, hogy új életformákat hozzon létre?? Vagy egy számkivetett volt?

Meg ez a mutálódás dolog is eléggé béna lett, gondolom ezzel a sorozatfertőzéssel akartál megmutatni hogy alakul ki az alien:
A robot megfertőzi a csávót(piájába csepegteti az anyagot gondolom tesztelés céljából) aztán a fertőzött csávó felcsinálja a csajt. A csaj kiműti magából a polipszerű lényt ami megfertőzi a kigyúrt muksó idegent. Végül az idegen "szarja ki" az alien egy korai példányát :D. Jó kis evolúció nem mondom :D.
Az ember eredettörténetét meg még jobban összecsapták, semmi értelme és tátongó lyukakat hagytak az írók a történeten, rengeteg megválaszolatlan kérdéssel..
Egyébként a terminátor 4-hez tudnám hasonlítani. Látványos, néhol hatásos de üres az egész úgy ahogy van. Nincs lelke a filmnek.
Látszik rajta az erőlködés meg hogy nem tudták melyik irányba menjenek a készitők. Észrevehető az is, hogy a sci-fi horror műfajba akarták beleerőszakolni a filozófikus hangvételű, néhol művészieskedő fantasztikumot.

shiver23 2012.06.09. 16:36:11

SPOILER

Érdekes lett az alien eredettörténete amit sajnos szarul csináltak meg az ember eredettörténetével együtt. A film legelején a csávókám miért pusztul el? Feláldozta magát, hogy új életformákat hozzon létre?? Vagy egy számkivetett volt??

Meg ez a mutálódás dolog is eléggé béna lett, gondolom ezzel a sorozatfertőzéssel akartál megmutatni hogy alakul ki az alien:
A robot megfertőzi a csávót(piájába csepegteti az anyagot gondolom tesztelés céljából) aztán a fertőzött csávó felcsinálja a csajt. A csaj kiműti magából a polipszerű lényt ami megfertőzi az kigyúrt muksó földönkívülit. Végül a muksó "szarja ki" az alien egy korai példányát :D. Jó kis evolúció nem mondom :D.
Egyébként a terminátor 4-hez tudnám hasonlítani. Látványos, néhol hatásos de üres az egész úgy ahogy van. Nincs lelke a filmnek ráadásul teli van egy rakás megválaszolatlan kérdéssel amivel egyérteleműen az írokat lehet hibáztatni, ilyen filmhez kicsit komolyabb írópárost szerződtettem volna.
Látszik rajta az erőlködés meg hogy nem tudták melyik irányba menjenek a készitők. Észrevehető az is, hogy a sci-fi horror műfajba akarták beleerőszakolni a filozófikus hangvételű, néhol művészieskedő fantasztikumot.

shiver23 2012.06.09. 16:38:16

Sorry a dupla posztért, elsőnek hibát jelzett ki küldéskor :D

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.06.09. 16:48:35

Évtizedek óta az egyik legjobb, és legeredetibb film. Szabályosan el vagyok ájulva tőle. Szép volt, Ridley!

a8zoli 2012.06.09. 17:20:33

akkor szokás szerint én is írok pár sort.
csípem az alien filmeket a 3 elsőt nagyon a 4.et kevésbé. a díszdobozos változattal a sok sok bónusz feature-nek köszönhetően bele lehet sok rendező munkájába és fejébe is látni.
Scott nagyon is jó rendező és oka van annak hogy sokáig noszogatták ezzel. Ugyanis bármibe lefogadom hogy két film van a háttérben , pontosan abból gondolom én ezt az amatőr fejemmel hogy sokszor olvastam a huza vonát hogy sok lóvét kér a filmre , de ugyanakkor olyan projektet tett le gondolom nekik ami hosszú távú befektetés és meg fog térülni jócskán , megoszt majd sokmindenkit és sokáig csámcsognak rajta az emberek kinek tecc kinek nem tecc.. (most is ezt csináljuk) úgyhogy tuti második kell ahhoz hogy ezt a filmet majd sokmindenben megértsük mit láttunk. ill majd dvd ill. blu-ray kiadványok sok magyarázatot adnak pár dologra ill rendezői változat ha megtolják pár perccel a filmet. És akkor hogy én mit is láttam ebben az alkotásban. grandiózus helyszínek és látvány hibátlan. mielőtt megnéztem volna 3d-ben sok fele olvastam hogy mi jó a 3d mert a sisakokban feliratok stb... hát én ezt nem éreztem ill. ezt az egész 3d-t marhaságnak tartom vagy csak itt kecskeméten tré nálunk :D a történet meg egyszer csak elfárad pedig jól és érdekessen indul de vhol megtorpan és a végén pedig mintha úr isten elfelejtettünk vmit... persze amire vártak az alien fanok.... azt lezavarjuk pár másodpercben... ezt itt elrontották (de sztem direkt nem mutatnak többet mert nagyon bő lére húzzák ha ugye 2. lesz sok kérdésre válasz összefűzni az aliennel ) az előzmény filmek gyártása talán a dolog-nál volt jó egyedül a star wars előzmény összekapcsolást haggyuk... a színészek eléggé kitesznek magukért kimondott fassbender aki olyan figurát tett le az asztalra amit meg fog mindenki jegyezni a filmből a többieket aligha. félelemből sem volt hiány. pláne noomi rapace csináld magad sebészete... össz nem volt rossz film de egy beetetett közönség várta és nemsok mindent kapott cserébe. hogy ez direkt volt-e ? a kocsiaimba le merném fogadni hogy min. két filmre van szétosztva az egész. Más a világ az alien óta mert a közönség és az emberek is mások. Sztem a mozi közönség is sokkal éhesebb és inteligenssebb is mert trailerek írások utánnajár más a technika imax cgi 3d (de minek a 3d most komolyan :D) éppen ezért mást kell csinálni mint az alien. Ezt én meg is értem és leg. nem lett giccsparádé mint a star wars 3 előzménye. Más fimet kaptunk mert más volt a cél , vmi újjat és nem túl sokat adni mert majd még muszáj beültetni 1 v 2 év múlva ezt és a kult közönséget egy újjabb filmre. Be fog ülni az is aki elégedettlen volt ezzel , be , persze hogy be. Mert kíváncsi :D 7p

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2012.06.09. 18:21:27

Óriási csalódás. A látvány lenyűgöző, de azon kívül semmi. Rengeteg ésszerűtlen lépés, reakció, meggondolatlan karakterek, nagyot durrantani akaró forgatókönyv, töménytelen elvarratlan szállal, ripsz-ropsz összecsapott befejezéssel. Nem tapaszt oda a vászonhoz, nem marad tátva a szám, és a megválaszoltan kérdéseken kívül nem marad bennem semmi. (Az a minimum, hogy lesz folytatás, mert ez így nem oké.)

Sanosuke 2012.06.09. 18:28:43

jövőhét szerdán megnézem kiváncsi vagyok.

Coolet 2012.06.09. 18:34:19

Érdekes volt... Merész volt Scott-tól, hogy belevágott így ebbe. Ami hiba, hogy kár volt ennyire nyomni az "Alien előzmény" szöveget. Sok embert csábîtottak be vele a moziba, de minimum a felük csalódva fog kijönni. A forgatókönyv sztem is ezer sebből vérzik, dolgozni kellett volna még rajta. A 2 nagy érdeme az eredetiség és a látvány. Kultfilm viszont nem lesz belőle - pedig lehetett volna.

kerdezo83 2012.06.09. 19:12:29

Üdv mindenki!
Én rögtön csütörtökön megnéztem így volt ideje "ülepedni" a dolognak.
Mivel ahogy olvastam a fenti kommenteket úgy gondolom nincs értelme nagyon sok kérdést feltenni, illetve firtatni. Bár kettő lenne és innen spoileresen folytatom
SPOILER:
ugye a film elején különböző sziklafestményeken találják meg a csillagok állását ami a "Tervezők" bolygójára vezet. Namost ezek különböző időkből és helyekről származnak. Pl: summér, inka... stb. Ha többször az elmúlt történelem során, és több helyre is "visszajöttek" a Tervezőink és esetleg "nem tetszett" nekik az alkotásuk akkor miért nem öltek meg minket ott helyben? Miért kellett elmenni egy "bolygóra" és biológiai fegyvert tervezni hogy megöljenek minket? Miért nem lőtték csak egyszerűen szét az embereket. Ugye ha arra volt kapacitás, hogy biológiai fegyvereket csináljanak akkor pár "sugárágyújuk" is lehetett.
Illetve ha már itt tartunk ez a bolygó egy "fegyvertesztelő" bolygó volt ahogy az a kapitány és a tudósnő beszélgetéséből kiderül, illetve a végén a Noomi Rapace azt mondja Davidnek (Michael Fassbender) hogy a "Tervezők" hajójával NE haza vigye hanem a "Tervezők" otthon bolygójára. Na akkor most a falfestményeken miért erre a fegyverbolygóra találtak? Van egy teremtett faj (emberek) idejönnek TÖBBSZÖR a "Tervezők" mi itt imádjuk őket és ők megmutatják a "fegyverfejlesztő" bolygójukat?

Na összegezve nekem az volt az érzésem, hogy Scott valami nagyívű és korszakalkotó sci-fit akart csinálni, de a stúdió csak akkor adott lovét ha van benne Alien így a végén odarakta azt a utolsó pár percet mondván, itt az Alienetek.
Scott szerintem kicsit sok Erich von Dänikent olvasott az elmúlt időben. Továbbá az egész film csak kérdések sorozatát adja. Ami nem feltétlenül rossz, de ha egy filmben van 40 kérdés akkor legalább 15-20-ra jó lenne válaszokat kapni. Hiszen most mindenki kijött a moziból és azt se tudja mi van. Az meg, hogy csak egymásnak magyarázgatjuk, hogy de ez volt a szándéka, meg az, az kicsit nevetséges. Ne azért legyen egy film "korszak alkotó" és "klasszikus" mert nincs benne csak kérdések sorozata, hanem mert olyan fordulatok és témák vannak benne amikre senki nem számított. (Itt jegyezném meg, hogy Guy Pearce (Peter Weyland) karakterének miért is kellett TITOKBAN a hajón utaznia?? Mert a "Tervezők" segítségét akarta kérni?? Hiszen nem támadta meg a "Tervező", csak tárgyalni és segítséget kérni szerettet volna! Illetve a hajó utasai és mindenki neki dolgozott, ergo abszolút érthetetlen volt a titkos utasoskodás!!!) Szerintem valahol "túl sok lett az ötlet" és egyszer csak elvesztette, hogy mit is akar mondani. Azt pedig nem értem, hogy miért kéne megnézni egy film Directors Cut-ját vagy második részét, hogy megértsem...
Számomra egy kicsit dühítő volt, hogy láttam egy filmet aminek a végén semmit nem értettem, rengeteg nyitott kérdés maradt. (Pl: ki vagy mi elől menekültek a "Tervezők, ki vagy mi volt az az élőlény amit hol érzékeltek a szondák, hol nem. Ki vagy mi vitte át a LV-426-ra a hajót. Mert akkor még kell, hogy legyen ott "Tervező" csak nem ébredt fel?... stb.)
Ha nem egy Alien előzményfilmként hirdették volna talán nem csalódom ekkorát. Szerintem se lesz kultfilm belőle... inkább kihagyott ziccerek tömkelege.

nnorbi 2012.06.09. 20:54:26

SPOILER:

Nem azt mondták, hogy pont arra a bolygóra menjenek. A rajzokon volt 6 db bolygó, de nem volt utasítás, hogy akkor erre és erre kell menni.

FayeFaye 2012.06.09. 21:53:30

Masodik film, amibol legszivesebben kivennem a Fassbenderes reszt es inkabb abbol neznek egy egesz estes filmet. (x-men first class helyett is inkabb neztem volna ket oraig hg Magneto nacikra vadaszik Argentinaban.)

FayeFaye 2012.06.09. 22:02:27

Hogy egy masik bolygo mint az Alinben egyaltalan nem egyertelmu, ugyanugy nez ki a lezuhant hajo...direkt nem olvastam semmit a filmrol mielott megneztem, es egesz nap azon duhongtem, hg egyaltalan nem ernek ossze a reszek, amig ma a film utan elolvastam a cikkeket es meghallgattam egy interjut Scottal, amiben mondta, hg meg lesz 2 film mire osszeernek! Argh!

Rolee83 2012.06.09. 23:28:49

@Mini me: Az LV-426-on levő roncs már több száz vagy ezer éve ott van!! A Prometheus történései viszont 30-40(nem tudom a pontos dátumot)évvel az Alien történései előtt játszódnak! Szóval nem lehet ott Shaw az Acheron-on!

@FayeFaye: "Hogy egy masik bolygo mint az Alinben egyaltalan nem egyertelmu"

A filmből valóban nem derül ki egyértelműen, de aki figyelemmel követte a reklám kampányt, meg mindent az tudja, hogy nem az a bolygó! Scott is lenyilatkozta többször! Viszont az LV-426 közvetlen szomszédja, "kőhajlításnyira" attól!

FayeFaye 2012.06.09. 23:43:39

@Rolee83: direkt kerultem a kampanyt, mert manapsag leadjak a fel filmet megjelenes elott, ha tudom, hg latni akarok valamit trailert se nezek. Szerintem az nem mukodik, hg az interjukbol kene tudni egy meghatarozo informaciot, a filmnek onmagaban kell megallnia, foleg ha mindenki hangoztatja, hg nem elozmeny hanem teljesen uj film.

Mini me 2012.06.10. 00:15:20

Legújabb elméletem szerint a kukacok nem is a tégelyekben vannak, hanem azokból változnak át, akik ott a talajon, kúsznak és rájuk is lépnek. A fekete szlutyitól lesznek olyan nagy agresszív dögök. Csak eszembe jutott. :)

Viktus 2012.06.10. 00:16:43

Ritka unalmas klissékkel teli altató film a régi zs kategóriás scifi vígjáték Evolúció továbbfejlesztett változata ...

ldgm26 2012.06.10. 02:02:06

Nekem úgy jött le, hogy a prometheus nem csak a hajó volt hanem az ürge is a film elején. Ez meg magyarázná azt, hogy miért akarják elpusztítani az emberiséget az "tervezők" hiszen anno a görög istenek se nagyon értékelték a "tűz ellopását". Egyébként gondolom nem csak az az egy tag foglalkozott az élet "terjesztéssel"
hanem többen is voltak (űrhajó az elején).
És a cucc amit a vízeséses fickó megivott az létrehozta hozta az életet, gondolom a másik fekete lötyi a holdról pedig a "biológiai fegyver". Hiszen annak a végterméke nem nem élet, nem ember hanem egy tökéletes gyilkos maga a "Halál". :) Ez megmagyarázna pár dolgot azért....

Trd 2012.06.10. 04:05:31

@BeniMan:
DNS
Film kezdetén hófehérke (ez tetszik, használom) megissza a szmötyit. Saját DNS lánca felbomlik/szétmegy, új áll össze. Abból lettünk mi, elvileg. Mikor a fejből mintát vesznek, akkor ez már lejátszódott, mivel a fej szétrobbant. Egyezés.

Mi bajuk az emberiséggel?
Valószínűleg nem ez volt a terv.

Ott maradó alien.
Volt valami zsák szerű cucc a hasán. Az állkapocs állása is emlékeztet egy királynőére, szóval nem zárnám ki...

Másik idegen hajó.
Mivel nem jött senki elő a nagy zajra, vagy üres volt, vagy abban is aludtak (márpedig akkor csúnyán ráfikáltak).

Weyland életkora.
www.weylandindustries.com/
Tessék megnézni a TED-es videót. Megöregíteni egy színészt maszkolással és játékkal egyszerű, de megfiatalítani nem. Kellett a víruskampányhoz fiatalon. Többi videót is érdemes megnézni. Shaw videója a motivációja miatt fontos, David8 videó pedig zseniális.

CGI
Teljesen korrektnek éreztem. Firefly CGI sehol sem volt ehhez képest. A Serenity filmben már jobb CGI volt, de az is kevés még. (ha makettoztak volna, akkor pedig az lenne a baj)

Összességében a kérdések.
Ha nem lennének, és minden egyből egyértelmű lett volna, akkor lennék csak igazán szomorú. A film megnézése után még legalább 1 napig gondolkodtam azon, hogy mit-miért. Szerintem általános felháborodás lenne, ha egy kapanyél bonyolultságával megáldott filmet kaptunk volna.

BeniMan 2012.06.10. 07:50:35

@Trd: Nem azzal van a gond hogy elgondolkodtat egy film. Itt visszautalnék az előző kommentemre. Az ALIEN az ALIENS is hagyott nyitott kérdéseket, meg nem válaszolt dolgokat. Az embernek mégsem volt olyan érzése hogy megszívatták az alkotók.
De ott van az Eredet is amely a végén ugyancsak nyitva hagy egy nagy kérdést (álmodik e még Di Caprio). Jó dolog ha egy filmen elgondolkozhatsz és beszélhetsz.
itt viszont nem ez a helyzet. triviális kérdésekre nem kapunk választ. Azért mert nem volt elég idő vagy mert a készítők sem tudtak választ adni a forgatókönyvben.
@kerdezo83: Maximálisan egyet értek a mondanivalóddal és fentebb Én is valami hasonlót fogalmaztam meg. Van kb 40 kérdés amire nem kapunk választ. És itt senki nem tudott válaszolni csak azt mondja el amit szerinte jelentenek a dolgok a filmben. Kérdések garmadája sorakozik az emberek fejében de válasz nincs. És ezek nem olyan kérdések amelyeket sejtelmesen nyitva lehet hagyni egy újabb részben. Hanem olyanok amelyekre igenis meg kellett volna kapjuk a válaszokat ahhoz hogy a film működjön!!
És még egyszer mondom, egy kérdésemre sem kaptam választ a filmből!!! Itt mindenki aki válaszolt a saját elméletét mondja el.
Azért ennyire dühítőek ezek a hibák számomra mert alapvetően ez a film jó lehetett volna. minden adott volt. Jó rendező, remek hangulat, kiváló színészek, elképesztően jó operatőri munka.... De ha egy forgatókönyvet ennyire elbasznak.... Tudom tudom senki nem szereti ha a imdb vagy a rottentomatoes számaival jövök. De egyszerűen érdemes megnézni. 70 % körül álla film és folyamatosan csökken. A rottenen érdemes elolvasni pár kritikát. Talán David Edelstein fogalmazza meg a legjobban (nem mondom biztosra) "zseniális film lehetett volna ha Scotték nem egy korszakalkotó alkotást akarnak letenni az asztalra. Abba bukott bele a forgatókönyv hogy túl okos akart lenni. Helyette azonban kérdések sorát hagyta nyitva. A kevesebb néha több, lehetett volna az év legjobb filmje, helyette egy túlkombinált scii-fit kapunk. A dühitő az hogy a film így is jó, nagyon is jó!! De rossz belegondolni hogy mennyire jó lehetett volna ha rendesen kidolgozzák a forgatókönyvet."

pongi30 2012.06.10. 08:34:41

Itt felejtsétek el az alient gyerekek! Egy teljesen más filmről van szó!

filmdroid 2012.06.10. 09:06:18

Tegnap néztem meg,tetszett jó film,logikai bakik persze vannak benne. De nem értem a felháborodást: ha előzményfilm és valaki nem ismeri a teljes sztorit hogy ez nem az a bolygó,meg nem nézte az Weyland videókat magára vessen.Ha meg nem előzményfilm hanem különálló akkor szerintem teljesen mindegy milyen bolygón van ha egyszer nincs köze az Alienhez miért kéne kötődjön ahhoz a bolygóhoz?
Színészileg látványilag nagyon rendben volt. David ugyanolyan volt szerintem mint anno Bishop,android létére kissé gonosznak feltüntetve az elején,de a végére itt is mintha átállna a megmaradt főhős oldalára.

kerdezo83 2012.06.10. 09:22:33

@BeniMan: úgy van ahogy mondod. Én is olvasom a rottent és egyetértek veled.
Ha már további dolgokat akarok kiemelni: az egész film alatt olyan érzésem volt, mintha az Alien szereplő osztását nézném. (Noomi Rapace) Elizabeth Shaw karaktere mint (Sigourney Weaver) Ripley "a nőből átalakuló harcos amazon", (Michael Fassbender) David karaktere mint (Ian Holm) Ash "az áruló céges android", (Idris Elba) Janek mint (Tom Skerritt) Dallas a "cool és bölcs kapitány", (John Hurt) Kane mint (Logan Marshall-Green) Charlie Holloway karaktere. tovább is sorolhatnám...

kacsabokaficam 2012.06.10. 09:52:29

@BeniMan:
Van olyan kérdésed, ami konkrétan benne van a filmben, szinte szájbarágósan, pedig ugye nem ez a jellemző a filmre. Elkerülte a figyelmedet a filmben oké, de amikor valaki leírja neked a választ és még utána is fel vagy háborodva, hogy egy kérdésedre se adja meg a választ a film, nem sok helye van az érvelésednek.

BeniMan 2012.06.10. 10:03:24

@kacsabokaficam: Kicsit olvasd már vissza amit írtál.

"Mi elől menekülnek?: egyértelműen beütött a gebasz, valamilyen alienek lehettek" valamilyen?? Hol itt a válasz??

"Mibe haltak bele? : erre konkrétan nem emlékszem, valahol írták, hogy alienek keltek ki belőlük, de nekem úgy rémlik mintha a fejük ment volna szét úgy, mint annak amit felvittek a hajóra"

Nem emlékszem, valahol írták... itt sincs válasz...

"DNS: nem 100%os dns egyezés mert ugye minden egyednek különbözik"

Ez sem válasz...

"David: az ősi nyelveket tanulmányozta az odaúton"
milyen ősi nyelv? milyen feliratok? kevert nyelv? vagy egy ősi földi civilizáció nyelve? mit mondott david???? Erre sincs válaszod....

De ha idézzem @Mini me: válaszit. "Az első két kérdésed totál jogos és bennem is felmerült. A válasz az hiányzott."

"A csak úgy elrepülnek kérdésed megint jogosnak érzem és arra sincs jó magyarázat, de ha belegondolok Shaw utolsó motivációja valami botrányosan kreténül hangzó maszlag volt."

Szóval miről beszélsz???????? Hol kaptam választ??????

kacsabokaficam 2012.06.10. 10:14:18

Oké sok mindenbe bele köthetsz valamibe jogosan is mert nincs rá magyarázat. Én arra gondoltam hogy konkrétan benne van a filmben hogy david megérti az írásokat. Most erre tényleg nem emlékszel a filmből, vagy még jobban ki kellet volna fejteni, hogy "ohh igen ez a sumér írásjelekre hasonlít legjobban... nagyjából azt jelenti hogy..."
ez már nevetséges lett volna

filmdroid 2012.06.10. 10:15:22

Szerintem a végén az elrepülés egyáltalán nem megmagyarázhatatlan. Az elején ugye azt hitték barlangba vannak,nem tudták mi van bent,nem tudták mire számítsanak. Ehhez képest a végén már pontosan tudták hogy egy hajóról van szó,hogy lehet vele repülni és elmenni és mi van benne.Az hogy utána mi történik már a második részre tartozik. Lehet hogy a végén kikelt alien is feljut a hajóra így jut át az is másik bolygóra.

L'Angelus 2012.06.10. 10:36:25

Szóval alapvetően megfeleltek a közönség elvárásainak.

Shyllard 2012.06.10. 11:06:41

@filmdroid: "valaki nem ismeri a teljes sztorit hogy ez nem az a bolygó,meg nem nézte az Weyland videókat magára vessen" nahát ez iszonyat hülye érvelés, egy filmnek nem azért kell jónak lennie, mert előtte órákon át utánanéz a dolgoknak a néző...

filmdroid 2012.06.10. 11:19:27

@Shyllard: ha előzményfilmnek tekintjük akkor nem várható el hogy minden infót belerakjanak ebbe a filmbe,hiszen az előzményeket hivatott bemutatni,nem a teljes sztorit.

verhold 2012.06.10. 11:27:41

@Shyllard: igen, látták (volna), mi történt Fifield-el és Millburn-el... ha lett volna bárki a vezérlő teremben, amikor ez történt. De ha emlékszel, akkor Janek akkor éppen Vickers-el dugott, más meg nem volt a közelben... :P

verhold 2012.06.10. 11:41:51

@FayeFaye: hát, attól függ, kinek nem egyértelmű, hogy különböző bolygókról van szó... egy átlag Alien fan kapásból tudja fejből, hogy az LV-426-on játszódik a két első Alien film. Itt pedig konkrétan ki volt írva a megközelítéskor, hogy az LV-223-on vannak. :)
Azt persze elhiszem, hogy átlag nézőnek ez nem feltétlenül esik le ilyen simán. :)

Shyllard 2012.06.10. 12:16:39

@verhold: Azt tudom, de az a bajom, h most komolyan már mindjárt 2100 és képtelenek újranézni egy ilyen jelentős expedíción a kamerák által rögzített eseményeket? Ez lett volna a leglogikusabb lépés amint észlelik, h Fifield-ről meg Millburnröl semmi hír, hogy hopp nézzük csak meg a felvételeket...

FayeFaye 2012.06.10. 12:37:20

@verhold: Hát szerintem kevered az átlag fant az átlag geekkel. Imádom az Alient és Alienst, többször láttam őket és nem tudom fejből a bolygók számait. Hiányzik belőlem ez a borderline autista tulajdonsag, hogy minden jelentéktelen részletre emlékezzek, ez inkább fiúkra jellemző. Bár a barátomnak sem volt egyértelmű, mert ő sem követte a hype-ot.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.10. 14:55:51

Az év legmegosztóbb filmje a Prometheus, ezt most már akár tényként is lehetne kezelni:)
A folytatásra legalább Scott összegyűjthet egy rakat ötletet.

Egyébként kiderülhetne, hogy mi motiválja Davidet. Mert látszik rajta, hogy kíváncsi, nem csak Weyland mestere/apja érdekli, de egyszerűen szomjazza a tudást. És épp ezért lesz még szemetebb a folytatásban.

kerdezo83 2012.06.10. 15:09:54

@FayeFaye: Bocsi, hogy beleszólok de szerintem nagyon is fontosak ezek az apróbb információk. (LV-426 vagy LV-226)
Olyan ez mint a Gyűrűk Urában: el kell vinni az a gyűrűt valahova... mocsár vagy vagy pocsolya vagy tűzhányó... mindegy csak bele kell dobni a gyűrűt.
Ráadásul akkor ne úgy hirdessék, hogy az Alien filmek előzménye... várható, hogy geekek, fanok, átlag nézők be fognak ülni és a "vájt-fülűek" figyelni fognak erre.

Mini me 2012.06.10. 15:10:51

@koimbra: Na ezzel kapcsolatban lettek kételyeim. Hogyan folytatsz egy filmet, amiben ilyen kevés szereplő maradt és akik mentek "valahová" stb. Szóval ezt a csavart igen okosan kellene betekerni.

FayeFaye 2012.06.10. 15:14:33

@kerdezo83: Hamár olyan fontos részlet: LV-223 :D

kacsabokaficam 2012.06.10. 15:30:02

@kerdezo83:
Ez már a media hibája. Ridley Scott több interjúban is elmondta, hogy nem az.
www.youtube.com/watch?v=QiE-VAXF3Hg

filmdroid 2012.06.10. 15:52:32

@Mini me: Ha jól emlékszem az Alien minden részében csak Ripley volt benne mint túlélő ilyen olyan csavarokkal.

kerdezo83 2012.06.10. 17:25:03

@kacsabokaficam: ha csak a "cégek" a kapcsolat a két film között akkor meg még nagyobb "átverés"!!! Hiszen, akkor miért vannak benne a "Tervezőknek" ugyanolyan kinézetű "űrruhájuk" mint az Alien elején a SP-nek? Akkor mi az a "lény" ami a film végén kijön a "Tervezőből"??? Ja akkor ez "mind véletlenül" nézz ki hasonlóan mint az Alien filmekben... Igen ez el is hiszem Scott bácsi!!!

Shyllard 2012.06.10. 18:07:31

@kerdezo83: Azonos világban játszódik, ennyi és kész. Mint a Star Wars-nál a töménytelen plusz, pl a Force Unleashed, van h teljesen eltér a filmektől, de akkor is SW még.

mala72 2012.06.10. 18:55:22

Nekem be jött nem egészen erre számítottam de jó volt nézzétek meg bátran remélem lesz folytatása

kerdezo83 2012.06.10. 19:17:02

@Shyllard: Na várj!! Most nem kötekedni akarok, de akkor nem az "Alienek születését" láttuk? Nem a Space Jockey-k szerepeltek a filmben? Az hogy úgy néztek ki tehát csak "véletlen"...
Azért ha a te példádnál maradok a Star Wars világában mindenütt elbukott a Régi Köztársaság, mindenütt a Sith lovagok az Erő Sötét oldalát használták. Nem volt semmiféle harmadik Jedi "faj" akik CSAK úgy néztek ki mint a Sith Lovagok de közben nem azok voltak...

kerdezo83 2012.06.10. 19:24:29

@Shyllard: akkor az alábbi linken látható képen is csak véletlen egybeesés hogy a Space Jockey-k és a "Tervezők" ugyanúgy néznek ki:

terribleanalogies.com/2012/03/prometheus/

Shyllard 2012.06.10. 19:45:43

@kerdezo83: Na szóval te azt mondtad, h ez az előzmény, erre kacsabokaficam mondta, h nem az, erre te rácáfoltál h szerinted téved. Na én erre válaszoltam, h nem, ez nem előzmény. Egy szóval sem mondta rajtad kívül sztem senki sem, h a Space Jockey nem a Tervezők közé sorolható, teljesen egyértelmű az azonosságuk, még a hajójuk is ugyanolyan alakú. Ezért mondtam, h azonos univerzumba tartoznak az Alien-ek meg a Prometheus. De attól nem lesz előzményfilm a Prometheus, mert időben hamarabb játszódik az Alieneknél.

Amúgy nem tudom már kiírta, de sztem az elég valószínű, hogy a tényleges teremtőink valamiféle lázadók voltak a fajukon belül is, a hajójuk is más alakú volt (jó ez nem ütős érv) és akkor érthető is lenne, miért akarják kiírtani a fajunkat. Lehet h ennyi sokév alatt sikerült csak leverni a forradalmárokat. Na de ez már tényleg messzemenő következtetés :D

Alien-kérdés: Sztem nem ez volt az első, eredendő Alien, amit a film végén láthattunk, hisz nemtom már asszem a fejes teremben elég egyértelműen ott volt a falban egy Alien-alakú ábrázolás.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.10. 19:52:19

Szerintem előzmény. Nem lennék meglepve, ha valaki lenyilatkozná, hogy menet közben egy teljesen más irányba kezdtek haladni, amiből nyugodtan kimaradhatott volna az Alien mitológia, de végül egyes fejesek azt az utasítást adták, hogy nem lehet különálló, azaz részese kell hogy legyen az Alien univerzumnak.

Ez egy előzményfilm, ahol az Alienek másodlagosak. Az emberiség megteremtése volt a fő téma. Honnan jöttünk és miért hoztak létre minket?

Mini me 2012.06.10. 19:54:33

@kerdezo83: A kép megadja a választ a kérdésedre egyébként. :) A Prometheus képen egy Engineer visel egy Space Jockey vázat. A második képen pedig maga a faj egy egyede látható a 79-es Alienből. Számos film alapozott már arra, hogy egy faj felhasználja egy másik vázát védekezés vagy álcázásképpen.

Ha ezt megint továbbviszed eljutsz ahhoz a kérdéshez, hogy ami a Prom. végén látható miért olyan amilyen? Talán azért mert abból van amiből, az első filmben látott echte Alienek meg abból ami a székben csücsül. Stb-stb.

Mini me 2012.06.10. 20:01:05

Egyébként pont ettől zseniális benne ami valóban az, hogy hagy gondolkodni és találgatni. :)

Ha tegyük fel Tarantino csinálta volna lett volna 5 részes, amiből 1 rész csak arról szólt volna miért volt szemüveges Millburn, egy másik meg arról, hogyan gyártották a csavarokat a hajóhoz.

kerdezo83 2012.06.10. 20:05:16

@Shyllard: Na de várj!! kacsabokaficam belinkelte azt youtube videot amiben azt állítják, hogy azon túl, hogy Peter Weyland tulajdona a Prometheus, és hogy az Alien filmekben a Weyland-Yutani cégé a Nostromo, NINCS más kapcsolat. Ha jól értelek akkor azt mondod, hogy azonos univerzumba tartoznak és még ugyanúgy néznek is ki, de nem BIZTOS hogy ugyanaz a "faj"???
Khmm...
Továbbá pont abból fakad a probléma (és ezért is rossz a film) hogy valaki valamit leír. (Valaki leírja, hogy a "Teremtők" lázadók voltak a saját fajukon belül!!! WTF??? Ezt miből láttuk?) A film SOK kérdést tesz fel, de semmire nem ad választ. Még egyszer leírom, az hogy kijövünk a moziból és semmire nincs válaszunk az gáz!!! Ne adjon mindenre választ egy film, de bizonyos kérdésekre igen (hiszen a rendező teszi fel azokat!!!). Az meg hogy ki-mit "brainstormingol" össze az már nem hivatalos. Megnéztünk (mind) egy filmet és csak gyártjuk az elméleteket. Ennyi erővel én leírhatnám, hogy vannak még hibernált "Tervezők" akik a Predatorokkal párosodtak és úgy jött létre a "Szuper Predator" amit a Nimród filmben láttunk. Van értelme? NINCS rá magyarázat, de kb ugyanannyi esélye van, mint hogy a "Tervezők" egy lázadó csoportja hozta létre az embereket. (Annyi biztos csak, hogy a film szerint ők hoztak létre minket. Semmi több!)

Shyllard 2012.06.10. 20:14:10

@kerdezo83: Kb sztem ez attól függ kinek mennyire jön be a tudatlanság állapota :D Én spec örülök, h spekulálgathatok magamban, nincs is nagyon szükség sztem még egy részre, úgyis csak alul fogja múlni az előzetes elvárásokat. Persze a többség nem így van ezzel és ezt abszolút megértem.
@Mini me: és 5 rész után kiderülne, h végig a David által vezetett autó csomagtartójában volt a válasz :D Amúgy sztem elég rossz példa, Tarantinóból nehéz kinézni egy ilyen filmet :P

kacsabokaficam 2012.06.10. 20:17:08

@kerdezo83: Nem. Azt jelenti pl hogy nem az a SJ a prometheusban mint az alienben.(amúgy nem kell mindent szó szerint venni a lényege az interjúnak, hogy teljesen különálló film, nincs közvetlen kapcsolat)
Egy felmerülő kérdésre , amire nem lehet a filmből következtetni valaki gyárt egy elméletet, oké kitaláció nem magyarázat.
A baj ott van, amikor az így felmerülő kérdést valaki logikátlanságként és így a filmet szrként könyveli el. Szerintem azt senki nem vitatja, hogy sok(túl sok?) levegőben lógó kérdés maradt.

kerdezo83 2012.06.10. 21:54:09

@kacsabokaficam: Ez ne haragudj, de nincs benne az általad belinkelt videoban. Ami van az kb annyi, hogy amikor az Alient és a Szárnyas Fejvadászt csinálta azt hitte, hogy a jövőben majd cégek fogják uralni a világot. Ezért is van a Tyrell cég a Szárnyas Fejvadászban és a Weyand-Yutani az Alienben. Övék (ők küldték) a Nostromot. A Prometheus tulajdonosa pedig Peter Weyland akit Guy Pierce játszik. ENNYI a kapcsolat a két filmben, SEMMI több. Prometheus egy új film, új világ, tele ötletekkel. És új szörnnyel is!
Akkor ezért is nagy átbaszás az egész... akkor meg azt mondom, hogy érdekes, hogy még a bolygók nevezése (LV-223) is érdekesen hasonló, a lények kinézete, stb... vagy Scott papa kínjában már nem tudja mit is nyilatkozzon.

A filmhez csak annyit: nem az a baj, hogy ha valakinek tetszik, hogy elméleteket gyártson egy film után. Sőt... van(nak) olyan dolgok amiket jobb ha a nézők fantáziájára bíznak. Én is szeretek bizonyos dolgokat "tovább vinni". De az, hogy kínunkban már semmi másról nem beszélünk, csak hogy ez, meg az, meg amaz is az lehet, meg ez lehet, az a baj. A film nem jó hanem rossz, de azért is kerültem a sz*r jelzőt mert nem hiszem hogy szar film. Csak több akar lenni mint ami. (Scott évek után és hosszú vonakodás után tér vissza a sci-fihez. Így most megint valami korszakalkotót akart letenni az asztalra. Na ez nem sikerült! Nem sz*r, de nem is lesz klasszikus mű!)

kerdezo83 2012.06.10. 23:03:09

@kacsabokaficam: Zárógondolatként... véleményem szerint az a jó film ami egy adott témán belül (sci-fi, dráma... stb.) megtalálja az arany közép utat. Feszegeti s határokat, olyan szemszögből közelít meg egy témát ami újszerű, vagy szokatlan. Van mondanivalója, tartalma, esetleg mögöttes jelentése. Tesz fel kérdéseket, egyeseket nyitva hagy másokat megválaszol. Sajnos a Prometheus sok kérdést tesz fel, de egyre se válaszol, így belebukik abba, hogy túl grandiózus akar lenni.

Az univerzum és Space Jockey, "Tervezők" kérdéshez pedig csak annyit. Ha Scott egy teljesen új univerzumot akart csinálni, kvázi tiszta lappal indulni, akkor miért tett bele ennyi pontot amik kötik az Alien univerzumhoz? Nem lett volna egyszerűbb Peter Weyland helyett Gipsz Jakabnak hívni a tulajdonost? Akkor senki nem asszociált volna az Alien univerzum "nagy gonosz Weyland-Yutani" cégére. A bolygót miért hívják kísértetiesen hasonlóan mint az Alien univerzumban? (LV-426 és LV-223. Nem lett volna egyszerűbb "@457-8725bgf" bolygónak hívni?) A "Tervezők" űrruhája miért hasonlít az Alien film első részében látottra? Ezer millió más CGI-t találhatott volna ki a rendező. Mégis mit vártak? Hogy nekünk nézőknek ez nem fog feltűnni? Ha annyira ÚJ univerzumot akart létrehozni miért hagyott ennyi kapcsolódási pontot a "régi" Alien univerzumhoz? Ezért mondom, hogy számomra sántít kicsit Scott papa azon kijelentése, hogy ez egy teljesen új univerzum. Szerintem maga se tudja mit akar. Gondolom a lovét és a szükséges HYPE-ot, egy R kategóriás sci-fihez nehezen kapta volna meg máshogy!!!

Végezetül, nem az a bajom, hogy kérdéseket tesz fel a film, hanem hogy egy tiszta és értelmezőzhető válasza sincs. Én nem a MAJD elkészülő második és harmadik részben akarok válaszokat kapni, hanem pár választ már most is. Ki tudja mi lesz 3-4 év múlva!!! :) Nem mindenre, de egy-két dologra... néha a kevesebb jobb!!!!

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2012.06.10. 23:10:25

Megnéztem. Remek látvány, csapnivaló forgatókönyv. Egy illúzióval kevesebb.

Dean6 2012.06.11. 00:45:13

collider.com/ridley-scott-prometheus-deleted-scenes-interview/172202/
Egy interjú a rendezővel,elég érdekes dolgokat mond a kivágott jelenetekről, és elvileg lesz extended cut,ami kb.20 perccel lesz hosszabb.

notromo 2012.06.11. 15:05:52

sziasztok!
csak pár kérdés, amit talán eddig nem láttam és talán hátha beindít egy újabb gondolatmenetet:
- mi volt a teremben a freskókon, amik eltűntek
- mi volt az a zöld tojás szerű dolog, ami az "alienes" oltár előtt volt
- a biológus srácba elvileg lerakott vmit az a fehér lény vagy csak szimplán belemászott a torkába? kétlem:)
- ha belemászott és esetleg történt is vmi, akkor nem belőle is kellett volna kijönni vminek?
- nem lehet h az előző két kérdés teljesen fölösleges, mert amik a tartályokban voltak, azok egyfajta biológiai fegyverek, és csupán mutációt eredményeznek? és akkor erre talán vmilyen válasz lehet, hogy a terembe belépve, mi is lett az apró kis kukacokból és a geológus arcára is áttételesen rákerülve mit is okozott... bár utóbbira cáfolat, h nem a fekete léből került az arcára, de ez nem kizárt.
- amikor a hologram végigfutott, akkor az ajtóban meghalt barátunk előtt, ha jól emlékszem ketten bejutottak a terembe, velük mi van?
nekem egy dolog tűnt kifejezetten idegesítőnek. mikor landoltak, tisztén látszott egy útvonal, aminek a mentén sorban több domb is volt. a bukfenc nálam ott volt, h ha nem találok élő tervezőt az egyikben (mert erről kezdetben csak David tudott és erről még nem szólt senkinek), akkor miért nem megyek tovább, hátha a többiben van?

_drk 2012.06.11. 17:47:16

Vki észre vette ki az egyik író?
Damon Lindelof
ő írta a lost-ot ami ugyan ilyen... Kérdések kérdésekkel de persze semmi válasz, az jó hogy elgondolkodtat 1 film de hogy mi képzeljük el a forgató könyvet az azért kicsit sok...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.06.11. 20:00:50

@_drk: Pontosan, nem is tudom mit várnak azok, akik felteszik ezeket a kérdéseket, a Lost második évadában se derült még ki semmi. (Azzal nem értek egyet, hogy semmi válasz, mert a Lostban végül (kicsit erőltetetten ugyan, de)összeálltak a dolgok)
Egyértelműen több részesre tervezett történetről van szó, úgyhogy én még nem is várok semmilyen érthetőséget, majd kiderül szépen minden a következő részben.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.06.11. 20:05:35

Az előzőből kimaradt, hogy szerintem sokkal jobb, hogy ennyi minden nyitva maradt, legalább nem kell a folytatásban nem kell erőlködni nagyon a történeten (ld. Karib-tenger kalózai, Transformers)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.11. 22:12:39

Ridley Scott azt ígéri, hogy DVD-n és Blurayen lesz egy 20 perccel hosszabb változat is.

vJokka 2012.06.12. 14:06:17

Sziasztok!

@BeniMan:
"- Még mi a fészkes fene elől menekülnek a Tervezők??? Mibe haltak bele azok az idegenek amik halomban feküdtek a folyosón???"

Az nem lehet, hogy azok az apró férgek keltek ki az SJ-kből? Amik a földön voltak, mikor beléptek a terembe.

butatót 2012.06.13. 00:29:56

"Charlize Theron rutinból megoldotta a mindenre ügyelő, szinte gépies főmuff szerepét, ennek ellenére jó volt őt végre egy olyan szerepben látni, ahol nem a külseje a legnagyobb erénye."
Végre? Khm, izé, a Monster megvolt? Ott aztán tényleg minden, csak nem vonzó. A Prometheusban meg szerintem pont, hogy rohadt dögösen néz ki, főleg abban a szűk szerelésben. :P
A filmhez meg annyit, amit már többen is megírtak: csodás látvány (megéri IMAX-ben megnézni) és száz sebből vérző, szar forgatókönyv.

xenomorphh 2012.06.16. 19:10:25

Én azt mondom, hogy rendben van a film. Még ha nem is teljesen de rendben. Az, hogy ez elvileg egy Alien prequel, de mégis más irányba indultak az ember eredetével, nem okoz problémát. Amit az Alien franchise-ban látunk az már csak ennek a történetnek a mellékterméke. Nem kell keresni az összefüggéseket az Alien és a Prometheus között. Csak annyi, hogy a tervezők rosszul döntöttek, létrehozták ezt a xenomorph fajtát, hogy elpusztítsák vele az emberiséget. De aztán valamiért 2000 évig bealudtak(ezt nemtudni mé) és ezalatt David-ék elmentek látogatóba. Felkeltették őket. Már alapból morcosak voltak, de így mégjobban. Közben zajlanak a történések is, hogy a trilobite-t kiszedi magából Shaw, megnő majd később rámászik a csávóra, abból meg kijön egy proto alien. Az ott szerintem nem fog csinálni semmit csak megmutatták miként jön létre a gyilkos ragadozó állat. Különben is minden fajból másféle alien jön ki. Eltudom azt képzelni tényleg, amit előttem mondott valaki, hogy az LV-426-on Shaw volt az egyik tervező-ruhában abban a székben, és belőle jött a királynő, aki később a tojásokat rakta és ahonnan elkezdődik az Alien-sorozat.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.06.18. 22:37:49

Hallani sem akarok már erről a szarról!
Csak figyelemelvonó a valós problémákról. Kábszer.

szkristof92 2012.06.18. 22:56:34

@Kara kán: Akkor egyáltalán minek kommentálsz? Ne járj filmes oldalakra vagy csak szimplán ignoráld vazze.

szkristof92 2012.06.19. 00:34:33

@Kara kán: Kösz, de nem szorulok rá. Inkább a valós problémákkal törődj, mi lelki szegények megleszünk ezzel a filmmel.

2012.06.19. 10:45:27

@Kara kán: húzz akkor a picsába vagy menj írd még 10000 másik, téged nem érdeklő blogba, hogy nem érdekel, gyökér :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.19. 11:40:50

Egy nyomorult film miatt ne essünk már egymásnak:)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.06.19. 11:40:53

Achtung, achtung!

"Egy 1990-ben született Kovács András nevű férfi iratait (többek közt: jogositvány) megtalalálta valaki Tübingenben. Aki ismeri az illetöt sürgösen jelentkezzen az info@stuttgarti-magyarok.de cimen."

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.06.19. 11:42:00

@Kara kán:
Ezt legalább megtalálták, de ti az élieneteket (halieneteket) hiába keresitek a moziban. :-D

Söci 2012.06.19. 20:21:17

a film sztorijának színvonala egy újságosnál kapható ufó magazinnal egyezik meg

ki teremtett minket?

ki a faszomat érdekel?

gépfegyvereket akartam meg alieneket

Isten teremtett minket, ennyi a nagy válasz
most, hogy ez megvan végre készülhetnének normális filmek újra, hogy legyen értelme moziba járni

Söci 2012.06.19. 20:25:10

olyan jó alien könyvek voltak régen,
Steve Perrynek az alien4 sztorija

idegenek a földön, mikor az egész bolygót ellepik végre a szörnyek

miért nem lehetett azt elővenni és megfilmesíteni?
annál tökéletesebb forgatókönyvet nem is találnának
süti beállítások módosítása