Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

UIP hírlevél

2012.06.12. 19:54 koimbra 1 komment

135 millió dollárt kaszált a Madagaszkár 3


            Rendkívül jól nyitott a Madagaszkár 3. című animációs film: Észak-Amerikában több mint 60 millió dollárt hozott a hétvégén, Amerikán kívül pedig több mint 75 milliót. Külföldön az oroszok (16,4 millió), a brazilok (11 ) és a kínaiak (10,4) szerették a legjobban. Filmipari becslések is jó kezdést prognosztizáltak, az eredmény azonban felülmúl minden várakozást. A magyarázat az lehet, hogy a Madagaszkár 3 a hagyományosan erős nyári moziszezon első családi filmje, és meg is felel a követelményeknek, azaz minden közönségréteget meg tud szólítani. A kritika is kedvező, a Rottentomatoes 76 százaléknyira taksálja a produkciót.

            A vártnál is nagyobb siker nyomán újra felvetődött a negyedik rész kérdése. 2010-ben Jeffrey Katzenberg, a sorozatot gyártó DreamWorks Animation vezérigazgatója valószínűnek tartotta a folytatást, pár napja viszont Anne Globe, a cég nemzetközi marketingigazgatója azt mondta, egyelőre semmi sem biztos, még sokat kell egyeztetni a negyedik részről.
            A film digitális 3D-ben és 2D-ben is megtekinthető.

            (Madagascar 3 – Europe’s Most Wanted – hazai bemutató: most csütörtökön!)

A Star Trek rendezője eltünteti a Földet

            Vérszemet kapott a Paramount stúdió. Miután mikroköltségvetésű műfaji filmek, mint a Parajelenségek 1-3. vagy Az ördög benned lakozik tekintélyes bevételt hoztak, hasonló produkciókkal szeretne előrukkolni. A stúdió a sci-fik nagy ászát, J.J. Abrams rendezőt bízta meg, hogy Bad Robot nevű cége élén készítse el a The God Particle (kb. Az isteni részecske) című filmet, nevetségesen kevés pénzből, mindössze ötmillió dollárból. A sztori ígéretes és hátborzongató. Üzemzavar történik egy részecskegyorsítóban, aminek következtében a Földet elnyeli egy fekete lyuk. A jelenség szemtanúja egy amerikai űrállomás legénysége, akik felfedezik, hogy egy európai űrhajó is átvészelte a katasztrófát. Hamarosan kiderül azonban, hogy ebből is csak baj származik.

            Persze J.J. Abrams nem holnap fog nekiállni a filmnek, mert javában el van foglalva a Star Trek következő részének forgatásával.

            (Star Trek XII – hazai bemutató: 2013. május)


Ki süllyeszti el Noé bárkáját?


            Megvan a rosszfiú Darren Aronofsky előkészületben lévő szuperprodukciója számára. A bibliai Noé és bárkája történetét elmesélő Noah-ban Ray Winstone lesz az intrikus, akit jelenleg a Hófehér és a vadász egyik törpéjeként láthatunk a moziban. A filmben igazi sztárparádé vonul fel: Russell Crowe (Noé), Emma Watson, Jennifer Connelly (Noé felesége) és Saoirse Ronan fog teljesen elázni az özönvízben. A forgatás júliusban kezdődik, a bibliai tájakat Izland fogja megjeleníteni.

            (Noah – hazai bemutató: 2014. április)

A Lost írója pofozza ki Brad Pitt zombifilmjét

 

            Vissza a kályhához: miután a stúdió visszadobta az első változatot, nem csak úgy utóforgatnak egy-két jelenetet Brad Pitt részben nálunk készült zombifilmjéhez, a World War Z-hez, hanem gyökeresen átírják magát a történetet. Napjaink egyik legjobb forgatókönyvíróját, a Lost– Eltűntekkel hírnevet szerző Damon Lindelofot kérték fel a sztori meggyógyítására. Állítólag főleg a film végével van baj, Lindelof itt hajt végre döntő beavatkozást - illetve lehet, hogy nem is bajról van szó. A Paramount stúdió eredetileg trilógiában gondolkozott, és nem kizárt, hogy a most készülő produkciót azért kell átalakítani, hogy logikus legyen a folytatás. Max Brooks magyarul is megjelent könyvében az ENSZ egyik tisztviselője (őt játssza Pitt a filmben) beutazza a világot, hogy dokumentálja az emberiséget csaknem kipusztító zombivész történetét. A filmben a rengeteg magyar statiszta mellett a Megy a gőzösből ismert Egres Katinka is szerepet kapott.

            (World War Z – hazai bemutató: 2013. június)

Címkék: hírlevél uip

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr84584202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nézőke 2012.06.13. 08:08:45

...és akkor az űrhajósok hirtelen megpillantanak egy háromárbócost valahol a megmaradt óceánon hánykolódni... :D
süti beállítások módosítása