Elköltöztünk: filmdroid.hu
Az Elysium szinopszisa
2012.06.15. 12:14 7 komment
Neill Blomkamp Peter Jacksonnal próbálta összehozni a Halo filmet, majd fél év után magára hagyták a tervezetet, mivel folyamatosan akadályokba ütköztek. Úgy gondolták, ha már ilyen szépen összekovácsolódtak csak csinálni kellene egy filmet. Korábban Blomkamp leforgatta a Alive in Joburg rövidfilmet, ebből született meg a District 9, amely hatalmas sikert aratott.
Ezt követően a Media Rights Capital egy remek ajánlattal kereste fel Blomkampot: Írjon egy forgatókönyvet, majd rendezze meg a filmet. Nem szólnak bele a költségvetésbe, nem szólnak bele a történet alakulásába és azt szerződtet a produkcióba, akit csak akar. Teljes kreatív szabadságot adtak a kezébe. Így született meg az Elysium ötlete, amely 2013 március 1-jén kerül a mozikba.
A cselekmény 2159-ben játszódik, a tehetős emberek az Eylsium űrállomásra költöztek a szegényebbek pedig a lepusztult és túlzsúfolt Földön próbálnak boldogulni. Rhodes, a keményvonalas miniszter asszony minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy betartassa a bevándorlásra vonatkozó szigorú törvényeket, amely által biztosítani tudja a vagyonosok víg életét az Elysiumon. Az intézkedések ellenére a szegények folyamatosan megpróbálnak bejutni az állomásra, reménykednek, hogy ki tudják játszani a rendszert, ezáltal ők is belekóstolhatnak a jóba. Max is egy hányatott sorsú fickó, akire fontos feladatot bíznak, ami ha sikerrel végződik nem csak az ő életére lesz kihatással, hanem végre egyenlőséget hozhat ebbe a polarizált világban.
A költségvetés 120 millió dollár, csak megjegyzem, hogy a District 9 30 millióból készült. Matt Damon játssza Maxet, Jodie Foster alakítja Rhodes-t. Alice Braga, William Fichtner, Diego Luna és még Sharlto Copley is felbukkan a filmben.
Címkék: miújság elysium
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sonda 2012.06.15. 12:20:57
Márpedig a D9 eléggé ott volt, a maga nemében!
Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2012.06.15. 12:34:02
vrango 2012.06.15. 16:05:26
sjbee 2012.06.15. 20:12:42
mOOnLight 2012.06.15. 20:21:40
winterrain 2012.06.15. 21:33:15
Kíváncsi vagyok erre az új filmre.