Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Verhoeven és Jézus

2012.06.20. 11:18 koimbra 10 komment

Paul Verhoeven régebben olyan filmekkel került a figyelem középpontjába, mint az Elemi ösztön (Basic Instinct) vagy a Csillagközi invázió (Starship Troopers), mostanság azonban csend honol környékén.

Roger Avary utoljára a Beowulf forgatókönyvét vetette papírra, azóta megjárta a börtönt, mivel ittas állapotban nekihajtott egy póznának. A baleset következében egyik utasa elhunyt, felesége pedig súlyos sérüléseket szerzett. Az Oscar-díjas forgatókönyvíró a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Tehát mindkettejükre ráférne már valami ütős sztori és bizony bátran ki lehet jelenteni: Ha a Názáreti Jézus tervezet nem fogja milliók érdeklődését vagy dühét kiváltani, akkor jobb lenne, ha hátat fordítanának a filmbiznisznek.

Verhoeven 2008-ban készült el a Názáreti Jézus könyvével, az úriember állítása szerint sok éven keresztül vizsgálta a Bibliában leírt történeteket, több dolognak is utánajárt, keresett és kutatott. Az író könyvében leírja, hogy Jézus egy római katona fia volt, aki megerőszakolta Máriát. Megcáfolja Jézusnak tulajdonított csodákat, megpróbálja megdönteni az evangéliumban olvasott érveket,  úgy véli, hogy akit Megváltónak hiszünk, csupán egy egyszerű ember volt, aki fegyverkezésre szólította fel követőit. 

A filmterv a Muse Productionsnál lelt otthonra, ahol állják a büdzsét. A forgatókönyvre Avary vetette rá magát, ő a Ponyvaregényért (Plup Fiction) vehette át az Oscar-díjat, csinosítgatta a Tiszta románc (True Romance) szkriptjét és lekörmölte a Silent Hill történetét.

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr404600018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vrango 2012.06.20. 14:09:04

Verhoeven inkább a megszokott vonalon mozogjon, és ne ártsa bele magát mindenbe, csak azért, hogy botrányt kavarjon...

Regggie 2012.06.20. 14:20:54

Gibsonnal Eszterhas-nak volt nézeteltérése tudtommal, nem Verhoeven-nek. Amúgy kedvenc rendezőim egyike, tőle bármi jöhet! Kár, hogy a közelmúltban nem nagyon rendezett semmit..de az Elemei ösztön, Csillagközi invázió, Emlékmás, Robotzsaru azért igencsak ott vannak a szeren.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.20. 15:55:02

@Regggie: Igaz:) A film pedig már most számíthat arra, hogy több szervezet is bojkottra fog felszólítani

game ower 2012.06.20. 17:49:03

Majd ki kéri Lars Von Trier véleményét,hogy, hogyan is kellene ezt a filmet megcsinálni!:)

Csomorkány 2012.06.20. 18:11:40

Jajj. Gore Vidal: Élő adás a Golgotáról?

Nem fogom bojkottálni, de pénzt sem adok ki rá. Beveszem a leszaromot.

megnevezhetetlen · http://www.facebook.com/xyzdg1981 2012.06.21. 00:15:45

Nekem megvan a könyv és tényleg baromira tárgyilagos, bár kissé földhözragadt és erősen esszéjellegű, de - tekintve, hogy a történeti Jézusra koncentrál és a mitikus-szakrális Jézus-képet csak analógiaként veszi elő - ez teljesen érthető. És ráadásul azzal sem vádolhatják, hogy ujjból szopott - Verhoeven egy több mint 70 tagú tudóscsoportba betársulva dolgozott a témán (ő volt az egyetlen, akinek nem volt teológiai végzettsége...) A filmrevitel az valóban necces lehet, de mivel már korábban is voltak kényes elemek a filmjeiben, így sztem tudni fogja kezelni (A Zeitgeistban cifrábbakat is mondanak-mutatnak :) )

nemecsek ernő áruló 2012.06.21. 15:01:08

@koimbra: Ezzel ingyen reklámot csinálva neki. :)

Sanosuke 2012.06.21. 18:06:23

@megnevezhetetlen: de a zeitgeist filmeket nem is mutatják a mozikban :D

megnevezhetetlen · http://www.facebook.com/xyzdg1981 2012.06.22. 08:57:58

@Sanosuke: attól még terjednek... :) és mégse próbálják leállítani (vagy perelni az alkotókat vagy mi)

Csomorkány 2012.06.22. 11:37:47

@megnevezhetetlen: Hátbasszus, ha megpróbálják leállítani, akkor meg hurrá, ingyenreklám. Ha valaki mindenképpen eldöntötte, mit akar elhinni, akkor azt nem lehet megváltozatani.
süti beállítások módosítása