Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Elhunyt Nora Ephron

2012.06.27. 11:21 koimbra Szólj hozzá!

noraephron.jpg71 éves korában elhunyt Nora Ephron, 2006 óta leukémiában szenvedett, halálának oka tüdőgyulladás volt, amely végképp maga alá gyűrte a a forgatókönyvíró és rendezőnőt.

Ephron 1941-ben született New Yorkban, szülei újságírók voltak. A Wellesley College-ra járt, gyakorlatát a Fehér Házban végezte, majd a diploma megszerzése után a Newsweekhez került. A new york-i újságok sztrájkja alatt kiadta saját szatirikus hangvételű magazinját, a New York Postnál elég hamar felfigyeltek tehetségére és a sztrájk végeztével felvették a laphoz. Később az New York Times Magazine és az Esquire is leközölte esszéit.

A 70-es évek közepén Bob Woodward megkereste a férjét, Carl Bernsteint, hogy írják át Az elnök emberei forgatókönyvét. A házaspár eleget tett a kérésnek, de az általuk leadott szkriptet végül nem használták fel a filmhez. Ennek ellenére Ephron munkájával elégedettek voltak és egy tévéfilmnek a szkriptjét bízták rá.

A 80-as évek elején a Silkwood forgatókönyvét tette le az asztalra, amiért kiérdemelt egy Oscar jelölést. Majd a Féltékenység történetét vetette papírra, a filmben Jack Nicholson és Meryl Streep játszotta a főszerepet. A következő nagy sikere a Harry és Sally volt, ami egy újabb Oscar nominációt hozott.

1992-ben mutatták be első rendezését, de az Ez az életem dráma után karrierje egyik legsikeresebb alkotását, a Szerelem hullámhosszán romantikus filmet dirigálhatta le az akkor csúcson lévő Meg Ryannel. Ezzel befutott a harmadik Oscar jelölés is. Ő írta a Michael forgatókönyvét, amelyben John Travolta egy dohányzó-italozó angyalt alakított. Újra együtt dolgozhatott Tom Hanksszel és Ryannel, a siker után érkezett egy csúnya bukta, Travoltál forgatta le a Telitalálat vígjátékot, a költséges film alig hozott valamit.

Az ezredfordulót követően csupán két produkcióból vette ki a részét, a Földre szállt boszorkány egykori nézett sorozaton alapult. Utolsó alkotása a Julie & Julia - Két nő, egy recept film volt.

Béke poraira.

Címkék: rip

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr984614367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása