Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Jégkorszak
2012.07.15. 20:21 Szólj hozzá!
Észak-Amerikai box office:
A Jégkorszak első része azzal a kifejezett céllal született, hogy a Fox jól odaverjen a Disney-nek. Sikerült. A lajhár, a kardfogó tigris és a mamut kalandjai, illetve a motkány szerencsétlenségei sokakat elszórakoztatott. A jenki közönség ugyan szép számmal képviseltette magát a vetítéseken, de a franchise leginkább Amerikán kívül futott be igazán, részről-részre egyre többet és többet hozott, a legutóbbi felvonás 886 milliónál állt meg, amiből „csak” 196 származott hazai földről. Az újabb felvonás 3D-vel megtámogatva érkezett a mozikba, 46 millió dollárt gyűjtött össze az első három napján. Pont ennyit kasszírozott az első felvonás is, de annak fényében, hogy azóta eltelt 10 év és jött egy újabb dimenzió kisebb, akár csalódás is lehetne. Azonban ne felejtsük el, hogy az elmúlt hetek két 200 milliós sikerű animációs filmet is kitermeltek, ráadásul a Jégkorszak 4 nem került olyan sokba, mint társai, 100 millióból valósították meg. A stúdió is örvend, hiszen elvárásait ennél kevesebbre lőtte be. Hozzátenném, hogy a nemzetközi vizeken 339 milliót már összeszedett.
Régebben bemutatott filmek: Pókember próbálta tartani az iramot, a hétvégén megkeresett 35 millió dollárral 200 millió fölé lőtte be magát, így várja a sötét lovag érkezését. Sajnos úgy tűnik, hogy a 300-at nem fogja tudni hozni, pedig a Raimi-féle filmek mindegyike átjutott ezen a vonalon. Seth MacFarlane első mozis rendezése nagy siker, elképzelhető, hogy esetleg jön a második rész, mindenesetre a Ted első felvonása valószínűleg nem áll meg 200 millió alatt. A Jégkorszak érkeztével Merida, a bátor lendülete is megtört, a Pixar animációs alkotása azonban pár napon belül a 200 milliót elért alkotások táborába léphet be. Közel 9 millióval kellett beérnie a Vadállatoknak, Oliver Stone filmje ugyan nem lesz siker, de esetleg egy korrekt eredményt fel tud mutatni a végén. Kate Perry még próbálkozik, de a 3,7 milliós eredmény eléggé kiábrándító lehet, bár kudarcként nem könyvelhető el, hiszen csak 12 milliót költöttek rá. A Madagaszkár franchise harmadik része meghódította a 200 milliót, az előző felvonások ez alatt teljesítettek. Itt lendített egy csöppet a 3D, de e nélkül vajon meddig juthatott volna az animációs film?
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.
Cím |
Hétvégi bevétel |
Eddigi bevétel |
Változás %-ban |
Büdzsé |
Info |
Jégkorszak 4: Vándorló kontinens |
46,00 |
46,00 |
- |
100 |
|
A csodálatos pókember |
35,00 |
200,90 |
- 43,6 |
230 |
|
Ted |
22,14 |
158,99 |
- 31,2 |
50 |
|
Merida, a bátor |
10,69 |
195,59 |
- 31,2 |
185 |
|
Magic Mike |
9,03 |
91,85 |
- 42,3 |
7 |
|
Vadállatok |
8,73 |
31,46 |
- 45,5 |
45 |
|
Madea's Witness Protection |
5,60 |
55,62 |
- 45,0 |
20 |
|
Katy Perry: Part of Me |
3,75 |
18,58 |
- 47,7 |
12 |
|
Holdfény királyság |
3,66 |
32,42 |
- 19,0 |
16 |
|
Madagaszkár 3 |
3,50 |
203,73 |
- 53,5 |
145 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.