Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Raimi lelépett a World of Warcraft háza tájáról

2012.07.18. 14:07 koimbra 11 komment

A Blizzard gondolkodott már egy World of Warcraft mozifilmen, mikor 2009-ben Sam Raimi beállt a rendezői posztra. A forgatókönyvön Robert Rodat, A hazafi (The Patriot) és a Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan) ügyködött.

Raimi a tervek szerint a Pókember 4 után vágott volna bele a fantasy-be, ám ő inkább az új Óz filmet részesítette előnyben és egyre kevesebbet foglalkozott a tervezetet, így joggal merült fel a kérdés, hogy láthatjuk-e a filmet. A rendező a CraveOnline-nak árulta el, hogy végérvényesen magára hagyta a produkciót. "Már nem akarják, hogy én készítsem el a filmet, miután bevállaltam az Óz-t inkább más rendező után néztek. Lassan el szeretnék kezdeni a munkálatokat."

Sajnos nem tudni, hogy ki léphet a Xéna és a Herkules sorozatok alkotójának a helyére, de a Pókember filmek után talán jobban jártak a WoW-kedvelők, hogy nem Raimi vezényelheti le az alkotást. Egy biztos, Uwe Boll szóba sem jöhet, az úriember ugyan jelezte, hogy ő lenne a legalkalmasabb a feladatra, de finoman kitessékelték az ajtón. Esetleg Duncan Jones? Ő tavaly már felnyújtotta a kezét, hogy szívesen bevállalná a feladatot.

Címkék: wow miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr314664286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2012.07.18. 14:34:39

Sztem Duncan Jones inkább maradjon az iszonyat király sci-fijeinél. Peter Jackson lenne a legjobb, a Hobbit forgatásnak már úgyis vége :D Bár őt a Halo jobban izgatja

Gandalf Garaboncias 2012.07.18. 16:20:14

Minek rendező? Egy rakás jelmezest összeeresztenek valami csatamezőn, odaanimálják utólag az effekteket és ennyi. ;0P

Dean6 2012.07.18. 16:38:37

Már vagy 6 éve készül...annyira felesleges foglalkozni ezzel a projekttel,nem lesz belőle semmi sem.

vtbxx 2012.07.18. 17:37:39

Jackson / Del Toro / Verbinski / Vaughn / Nolan, de akár egy jó formában lévő Zemeckis is beülhetne abba a székbe.

filmfreak paul · http://filmfreaks.blog.hu 2012.07.18. 18:21:34

@Dean6: Viccelsz? Biztos, hogy lesz belőle mozi, csak nem mind1, hogy milyen. A Blizzard mindig is sokat dolgozott a játékain, de még 10 év távlatából is játszhatóak, és az élmezőnybe tartoznak.
A WOW-ot 12 millió ember játssza a világon, és gondolod, hogy ezt a tábort film nélkül hagynák? Melyik világban élsz?:)

Dean6 2012.07.18. 18:27:33

@filmfreak paul: A való világban, és nem,nem vicceltem. A Prince of persiának, a tomb raidernek is hatalmas rajongótábora van,és a filmek nem hozták a várt sikereket,ahogy a Halo filmet is vagy 10 éve meg akarják csinálni,de valahogy sosincs semmi előrelépés,ahogy itt sem.Arról nem is beszélve,hogy iszonyat nagy költségvetés kellene hozzá...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.07.18. 18:37:57

@Dean6: A Tomb Raider egy átlagos akciófilm lett, én legalábbis nem láttam benne, hogy nagyon igyekeztek volna. A Perzsia hercege egy jó kis fantasy-kalandfilm lehetett volna, de elcseszték.

Szerintem először a költségvetésen dől el minden. Egy WoW-ot nem lehetne megvalósítani 150 millió dollár alatt, ebből egy Gyűrűk ura szerű filmet ki lehetne hozni. Raimi nem lett volna képes erre. Egy Peter Jackson szintű filmest kell találni, aki nem hagyja, hogy elszálljon a költségvetés és egy csatákkal teli, látványos, szórakoztató fantasy-t tud letenni az asztalra.
Ráadásul még sztár sem kell bele, nem kell 10-20 millát fizetni, hiszen a WoW-osok nagy része elmenne, ha látná, hogy mi lett kedvenc játékukból.

Daermon85 2012.07.18. 20:07:01

Én annyit bele kötnék (csak kicsit), hogy nem WoW film, hanem simán Warcarft film.

Tomb Raider gyenge adaptáció volt, amivel nem is foglalkoztak nagyon. Perzsia hercegét a Disney csinálta, szerintem ezzel el is lett mondva minden róla.

A Blizzardot ismerve szerintem meg fognak adni egy nagyobb költségvetést, mert vissza fog jönni nekik. De szerintem még egy 3-4 év mire moziba kerül a film (de akkor nagyot fog szólni).
Valamint nem a sietségükről híresek. :)

Rendezőnek legszívesebben Peter Jacksont látnám (bár ugye Hobbit utómunkálatait csinálja). Esetleg Del Toro.
De majd döntenek az ottani fejesek.
Mindenesetre nagyon várós!

mrskowalski · http://youarenotinkansasanymore.blog.hu 2012.07.18. 22:20:19

ebből a filmből már semmi nem lesz
akkor kellett volna csinálni, mikor a wow hype a csúcson volt

filmfreak paul · http://filmfreaks.blog.hu 2012.07.19. 18:45:06

Meglehet, hogy a CGI miatt legalább egy John Carter féle 250 millióba belefutna a film, de szerintem a fanatikusok biztos megnéznék és akkor már hozná ezt az összeget. Ha más nem, becsületből is meg kéne már csinálni, csak nehogy Beowulf féle bukta legyen.
süti beállítások módosítása