Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Intercom hírlevél

2012.07.26. 18:40 koimbra Szólj hozzá!

Sandler pletykafészke (16)

A pletykafészek tette híressé, de azok, akik találkoztak már vele, egyetértenek: Leighton Meester szebb és érdekesebb az életben, mint tévésorozatbeli figurája. Annyi biztos, hogy nem szeret lustálkodni: mielőtt nekilátna A pletykafészek búcsúévada munkálatainak, az elmúlt hetekben a barátaival Brazíliában, apjával és unokatestvéreivel Thaiföldön nyaralt, öt várost érintő turnét nyomott le együttesével, a Check in the Darkkal, és nemrégiben fejezte be első mozivígjátéka, az Apa ég! (16) (That’s My Boy, hazai bemutató: augusztus 2.) forgatását Adam Sandler oldalán. Ami jó néhány tanulsággal szolgált az alig 26 éves színésznő számára.
– A forgatás során értettem meg, hogy miért szeret Sandler ilyen szabadszájú, merész vígjátékokat készíteni. – nyilatkozta a Yahoo-n. – Az Apa ég! még az eddigieknél is bevállalósabb; de Adam az életben annyira az ellenkezője mindennek, olyan udvarias, figyelmes, csendes és visszahúzódó, hogy nyilván valahol ki kell élnie magát. Ami rosszaság van benne, azt mind a filmjeire tartogatja. Egyetlen hibája, hogy nagyon sokat kell nevetni a környezetében: jó pár jelenet felvételét eleve kétszer olyan hosszúra tervezték a munka szervezői, mint kellene. Tudták, hogy folyton el fogjuk nevetni magunkat, és meg kell ismételni a forgatást. Adam Sandler sajnos ellenállhatatlan.
IC Press

Az ötödik kaptár

Szeptembertől Milla Jovovich hivatalosan is a sci-fi/akció műfaj királynője lesz. Már ötödik alkalommal játssza el Alice-t A kaptár-sorozatban, ezúttal A kaptár – Megtorlás-ban (Resident Evil: Retribution, hazai bemutató: szeptember 13.), és így lehagyja Sigourney Weaver-t, aki négyszer tért vissza Ripley szerepében. Jovovich a mozikban ritka, erős, harcra és győzelemre született nő egyik legsikeresebb megformálója. És nagyon élvezi, amit csinál. Legalább is, amikor a múlt héten a Comic Conon újságírókkal beszélgetett, ezt sugározta az új A kaptárral kapcsolatos lelkesedése.
Elmondta, hogy amikor a forgatásra kirendelt biztosítási ellenőrök figyelme lanyhult, egészen veszélyes kaszkadőrtrükköket is megcsinálhatott. Valóban ő ül a lángra gyulladó autóban, és – bár egy biztonsági kábel bármikor kiránthatta volna – mégis úgy érezte, mintha újra belekeveredett volna a Los Angeles-i zavargásokba. És ő küzd meg az ellenséggel a „Fény Folyosóján” – abban a jelenetben, ami valószínűleg az egyik legemlékezetesebb jelenet lesz A kaptár – Megtorlás-ban.
– A Fény Folyosóján forgatott harctól nagyon féltem – vallotta be újságíróknak. – Féltem, hogy leesem a díszletből, ami egy megemelt, féloldalt nyitott építmény volt, vagy attól, hogy a kábeleken lengve sérülést okozok a körülöttem lévő kaszkadőröknek, és féltem, hogy bajom esik. Az biztos, hogy nem unatkozunk, hiszen a napok izgalmasan telnek, élvezem, amit csinálok, és csupa helyes ember, régi ismerős vesz körül: a kaszkadőrmutatványokért, a technikáért, a robbanásokért, a zombi-sminkért felelős szakemberek mind velünk dolgoztak már az előző részben is. Mind tudjuk, hogy mit tud a másik, és mind többet akarunk, mint a legutóbb.
IC Press

Django leforgott

„Megcsináltuk! Hajnali 1:23-kor véget ért az a különleges út, amit a Django elszabadul (Django Unchained, hazai bemutató 2013 eleje) jelentetett – írta ki Facebook-oldalára Stacey Sher producer szerda reggel. – 126 (vagy más számítás szerint 130) nap nehéz, varázslatos, hihetetlen kaland volt ez Simi Valleytől az Alabama Hillsen és a jeges Grand Tetonson át a New Orleans-i mocsárig meg vissza. Ma hajnalban leforgattuk az utolsó jelenetet, szétszéled a stáb.”
Quentin Tarantino új, talán minden eddiginél ambíciózusabb munkája, melyben Leonardo DiCaprio, Jamie Foxx, Christoph Waltz, Jonah Hill, Samuel L. Jackson és Kerry Washingon játssza a főszerepet, az amerikai Délen játszódik a polgárháború előtt: olyan western, amely – műfajtársaitól eltérően – nem kerüli ki a rabszolgaság kérdését, és Tarantino világlátásának megfelelően, kegyetlen, véres és vicces. A különlegesen hosszú forgatás vége természetesen nem jelenti azt, hogy kész volna a film: sőt, most jön a neheze. Már csak azért is, mert már kitűzték a díszbemutató időpontját, az utómunkálatoknak december 25-ig az amerikai premierig mindenképpen be kell fejeződniük, még akkor is, ha Tarantino legendásan precíz és maximalista – a rajongók már nagyon szeretnék látni, milyen a Vadnyugat Quentin Tarantino szerint.
IC Press

Elegáns Gatsby

Már az első előzetes is elárulta, hogy Baz Luhrmann régóta várt új filmje, A nagy Gatsby (The Great Gatsby, hazai bemutató: 2013 eleje) méltó folytatása lesz a rendező eddigi munkáinak: látványos, stílusos, különleges képekkel fogja elvarázsolni nézőit. A csillogó, életteli 1920-as években játszódó, Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire és Carey Mulligan főszereplésével készülő filmben a ruhák is főszerepet játszanak: talán azért mert a film látvány- és jelmeztervezője, az Oscar-díjas Catherine Martin egyben a direktor felesége is.
A 3D-ben forgatott A nagy Gatsby nem véletlenül kerül 125 millió dollárba: több mint 500 teljes ruházat (szmokingok, szalonkabátok és társaik) valamint 1700 kiegészítő (gallérok, nyakkendők, kalapok, cipők) készült a főszereplők és a statisztéria számára. A férfiruhákat az Egyesült Államok majd 200 éve működő ruházati lánca, a Brooks Brothers nevű családi vállalat egykori hirdetései és a céges archívumban őrzött szabásminták alapján készítették el – még a film regényeredetijének szerzője F. Scott Fitzgerald is a Brooks Brothersnél vásárolt.
A Women’s Wear Daily tudósítása szerint a női ruhákat valamint a kellékeket, porcelánokat, csillárokat és szobabútorokat is hasonló gonddal válogatják össze a filmhez – a különlegesen látványosnak ígérkező produkcióban ugyan a csupasz szenvedély lesz a főszereplő, de a háttérben minden pont olyan lesz, mintha a néző valóban 1920-ba csöppent volna vissza.
IC Press

Címkék: hírlevél miújság intercom

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr24680317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása