Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Melyik nyári film kap folytatást? 2014-ben érkezhet a Prometheus folytatása

2012.08.01. 21:05 koimbra 21 komment

prometheusjobbmin6.jpgMég dübörög a nyár, de a stúdiók már bemutatták a nagy reményekkel elkészített produkciók zömét. Volt amelyik nagyot szólt és akadt, amelynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A HollywoodReporter arról írt, hogy melyik film fog folytatást kapni.

Ridley Scott Prometheusa 130 millió dollárból látott napvilágot, a produkciót baromi nagy marketinggel támogatták meg, ennek ellenére hazai földön csak 125 millió dollárt kapart össze. Ugyanakkor mikor hozott hasonló összeget egy R kategóriás sci-fi horror? A nemzetközi piacon megtermelt bevétellel együtt 303 millió dollárt gyűjtött össze, amellyel teljesen elégedettek a fejesek. Michael Fassbender és Noomi Rapace leszerződött a folytatásra és új írókat keresnek, mivel Damon Lindelof sokak nagy örömére nem ér rá. A Prometheus 2 vagy 2014-ben vagy 2015-ben érkezik.

Az Universal zászlaja alatt futott ki a Csatahajó, de a sci-fi akció Peter Berg irányítása alatt súlyos érdektelenségbe futott bele az amerikai vizeken. A nemzetközi eredmények ugyan szépítettek valamelyest, de egy 210(-250) milliós film esetében nem örülnek egy 303 milliós bevételnek. Berg a Bosszúállókat okolta a buktáért, szerinte a stúdiónak el kellett volna tolnia a bemutatót, hogy a filmje nagyobb levegőhöz jusson. A folytatás kizárt, de ezzel szemben a Hófehér és a vádászból lesz második rész, annak ellenére, hogy a 170 millióba került fantasy nem volt nagy siker. David Koepp írja a második felvonás forgatókönyvét, Kristen Stewart visszatér, de Rupert Sanders rendező helyett lehetséges, hogy más vezényelheti le a következő részt.

Sejthető volt, hogy Seth MacFarlane vígjátéka, a Ted nem fog csalódást okozni, de arra talán csak kevesen számítottak, hogy Amerikában 200 millió dollárt tapsol össze. A rendező a Comic Conon jelezte, hogy teljesen nyitott arra, hogy legyen Ted 2, remélhetőleg meg is csinálja. Benne van a pakliban az Amerikai pite újabb része is, hivatalosan ugyan nem jelentették be, de A találkozó írót leszerződtették egy újabb forgatókönyvre.

A Sonynál nyáron Pókember szőtte a hálóját, annak ellenére, hogy Amerikában jóval kevesebbet termelt ki, mint a Raimi-féle részek bármelyike a nemzetközi piaccal együtt eddig 621 milliót söpört be a reboot. Nem is kérdés, hogy jön a Hálószövő visszatér, 2014-ben ugrálhat a felhőkarcolók között. Ismét bevethetik magukat a Sötét zsaruk, a fejesek állítólag elégedettek (vagy nem mernek mást mondani, nehogy blamálják magukat). Jövő őszre várható a 21 Jump Street újabb része és Az emlékmásból is lehet folytatás, bár az elemzők súlyos buktát jósolnak.

A Disneynél serényen dolgoznak a képregényadaptációkon, a Bosszúállók tetemes bevételre tett szert, 2015-ben újra összeáll a különítmény, jövőre pedig Vasember és Thor fog akcióba lendülni. Merida eleddig 310 milliót szedett össze, de a Pixar egyelőre nem tervez még egy részt.

Jelenleg nem tudható, hogy mi lesz Batman sorsa, folyik az ötletelés a Warnernál, hiszen az Igazság Ligáját is szeretnék tető alá hozni néhány éven belül. Mindenesetre a Magic Mike 2-re rábólintottak, szóval Channing Tatum megint mutogathatja kidolgozott hasizmát.

A Paramountnál sok érdemleges nem történt, a G.I. Joe: Megtorlást átpakolták 2013-ra, most várják, hogy mit hoznak ki a Paranormal Activity 4-ből.

Címkék: sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr464691135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2012.08.01. 22:52:34

A prometheus korrekt jómunkásember termék volt, jöhet a folytatás. Így már talán lehet kicsit a kellemes meglepetésre is játszani. Az Alien I utn könnyű volt leverni a magas várakozások lécét...

Nem egy liga a Preometheus és csatahajó. Utóbbi inkább egy rossz viccnek tűnik.

AZ újabb szuperhősolvasztótégelyről annyit, hogy szerintem már az avengers is egy kicsit necces de ott olyan szuperhősökat hoznak össze akiket nehéz kmolyan venni, nem túl illúzióromboló ha beugrik Thor mellé Hulk vagy Mikiegér.

De szeritnem nagyon illúzióromboló mondjuk Wonderwomant betenni Batmen mellé.

wirth6 2012.08.01. 23:04:46

Tudom, hogy nem tesz hozzá sokat a témához ez a komment, de _Seth_ MacFarlane filmje a Ted. Gondolom véletlen került a keresztnév helyére is a filmcím.

Dean6 2012.08.01. 23:48:37

A pókemberen érződött,hogy több részben fog kiteljesedni a nagy rejtély Peter szüleivel kapcsolatban,így ez várható volt,meg persze bevételileg is.

A Magi Mike bevétele igazán fenomenális.
A Prometheus szerintem csak 2015-ben jön majd,ami nagyon messze van még,de nagyon várós.
A csatahajót kicsit sajnálom,mert szórakoztató volt,bármennyire is buta...:/ A hófehérke viszont szerintem nem volt jó...annak nem kéne folytatás,nem értem minek akarják,ha még ráadásul keveset is hozott.
A Mib-re kellene egy kis vérfrissítés,Jones már tényleg öreg a szerepre,Smith viszont korrekt még mindig.

St. Jimmy 2012.08.01. 23:57:41

Bár még tavalyi film, de nem tudjátok esetleg, hogy a Vasököl folytatásából lesz -e valami?
Állítólag azt mondták, hogy nincs kizárva a második rész lehetősége, de eddig még semmi fejleményt nem lehetett hallani róla.
Örülnék ha folytatnák, nekem határozottan bejött. Talán a második rész mellé valami kevésbé giccses sztorit is tudnának köríteni.

St. Jimmy 2012.08.01. 23:59:48

Ja, egyébként Prometheus, Pókember és Bosszúállók folytatás jöhet nyugodtan, nagyon tetszettek.
A Csatahajót én se sajnálom. Jó kis zúzda volt a film, de nem hiszem, hogy egy második részben több mindent ki lehetne belőle hozni. Max a helyszín változna.

countrypecos 2012.08.02. 00:03:13

@Dean6: Ja hát Kristen Stewart szerintem borzasztó volt (ebben is). Én a csajt bírtam egy ideig, aztán elolvastam a Twilight könyveket. A csaj "játéka" a közelében nincs a könyvben leírtakénak. Az a mérhetetlen nyomor az arcán, sétál az esküvőjére, és olyan arcot vág, mintha egy pattanásos zsíros jól megtermett disznót adnának hozzá.
Aztán megláttam itt is, hát... mellettem egy csaj, össze-vissza bőgte magát a moziban, hogy mekkora nő, meg milyen szép. Bocsánat, de a fancsali képétől nem vettem észre. :P

Prometheus. Elég gyenge lett. Látványra nagyon jó volt, de akkora marhaságok voltak benne, azt hiszem mind kimorogtuk magunkat ebben a témában. Tudtam, hogy lesz folytatása, hát legyen, remélem helyreteszik. Bár elvileg ez lett volna a helyretevős film, na mindegy.

Ted, nem láttam. De az előzetes alapján érdekel.

OFF: Remélem csak kacsa, hogy akarnak egy 4. részt a Batmanből, minden közreműködő világosan elmondta, hogy ez volt az utolsó ebből a szériából.

A Csatahajó szerintem is szórakoztató volt, én azt kaptam amit vártam. Agyatlan, de lőttek benne, robbantottak, stb. Ennyit vártam, ezt is kaptam. Hogy folytatás? Felőlem... Ilyen film is kell.

countrypecos 2012.08.02. 00:04:03

@St. Jimmy: Új helyszín: Balaton. :P Az a pajzs ki sem férne.

countrypecos 2012.08.02. 00:05:07

@St. Jimmy: Hááát, mondjuk nem volt rossz, de úgy tudom anyagi bukta volt, nem a lekváros fajta. Kötve hiszem, hogy lesz folytatása.

Dean6 2012.08.02. 00:11:35

@St. Jimmy: Anyagilag kihozták kb 0-ára,régebben emlegették a folytatást,de szerintem nem lesz mostanság,Hugh Jackman meg nagyon el is van foglalva az elkövetkező években.

Jah és az Amerikai Pite új része nekem nagyon tetszett,ha összetudnak hozni egy rendes történetet,rendes poénokkal,akkor nyugodtan csinálják csak.

McZozo 2012.08.02. 01:22:19

Nem mindig ertek egyet ezekkel a kritikakkal. Szeritem a Csatahajo speciel jo volt es en ugy lattam sokan is neztek meg igy nem ertem a buktat.
Elenben a prometheus szerintem ritka otvar film volt. Vegen mar gondolkoztam is hogy abbahagyjam a nezeset, bar igaz nekem az Alien sorozat se jott be.
Batmen szerintem jo volt es megneznek meg filmet ebbol a szeriabol de a befejezes utan szerintem nem igazan johet meg mas. esetleg megint egy uj rendezovel egy ujabb fele feldolgozas mondjuk batman kezdetek ujra 3 :)
Pokember szerintem az eddigi legjobb volt. szivesen neznek meg belole.
Bosszuallok meg megint csak a maga kategoriajaban latvanyos es szorakoztato volt. Johet meg.
Vasember detto.
Thort en nem eroltetnem szerintem az rem gyenge volt.
TEd et meg nem lattam sajna de nem tul magas az elvarasom de lehet aztan nagyot csalodok majd pozitivan.

Sasyyy 2012.08.02. 02:59:55

@ZF2:

Prometheus egy kalap sz*r volt,a régi Alien filmek közelébe se érhet!

Élvezhetetlen elnyújtott 2 órás kínszenvedés...tele csomó olyan kérdéssel amire válasz sincs!

A szereplők iq szintje pedig valahol 0 és 10 között...

kiwiman 2012.08.02. 06:30:24

Masik forgatokonyv iroval akar meg jo film is lehet a Prometheus folytatasa. Az elso remekul volt kivitelzeve, egyedul a sztori volt harmat gyenge.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.02. 08:19:50

magic mike 2 is lesz az 1et bemutatták már?!

szekőcei 2012.08.02. 08:24:13

Ha Lindelof és Scott az "új" Prometheus közelében se lesz, még a évégén lehet egy jobb film belőle.
Vagy még ennél is rosszabb - pedig az nagy szó lenne.

Globetrotter2014 2012.08.02. 09:12:27

@Sasyyy: az Alien léynege az úttörő jellege. Még egy Alien I et nehéz csinálna mert nincs a never seen it coming hatás... Nagyaon helyesen tették hogy a második reészt Cameronra bízták aki a kor szelemében a trükkökre ment rá,

A 3 és a 4 egyik film erényét sem hozta, az AVPket meg hagyjuk.

Én nem szenvedtem a Premtheuson az biztos.

Igaz azt elismerem hogy volt pár pilalnat amikor az éreztem most kicsit nyögvenyelős, ami őpl nem volt jellemző az Inceptionre. Számomra ez volt az egyetlen érdemi hiba.

☉ ☾ 2012.08.02. 10:57:04

Jó volna tudnom, hogy ki fogja folytatni ezt a mondatot...

☉ ☾ 2012.08.02. 11:01:00

Alagútrendszeres, kőbarlangos Prometheus űrhajó - hahahaha

theus 2012.08.02. 14:50:43

@ZF2: A prometheus korrekt jómunkásember termék volt...

NEM!
süti beállítások módosítása