Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

THE END

2012.08.04. 19:54 koimbra 103 komment

Nem szokás abbahagyni egy több éves és sok ezer látogatóval büszkélkedő oldalt, de én mégis megteszem.

2007 októberében indult útjára a Filmdroid, hatalmas lelkesedéssel vágtam bele azzal a céllal, hogy minél több hírt megosszak az olvasókkal a filmek világából. Hobbiként tekintettem rá, de egyre több időt vett igénybe. Az elmúlt hónapok alatt vettem észre magamon, hogy fokozatosan fogyatkozó kedvvel blogolok, minden ráérő időmben ment a poszttermelés, az egész egy monoton maratonná vált, gyakorlatilag egy fizetés nélküli meló lett belőle.

Nehéz döntés volt, de végül megszületett a nagy elhatározás: Abbahagyom. Már nem csinálom kitörő örömmel, nem élvezem (és még pénzt se látok belőle, ami esetleg motiválhatna.)

Megfordult bennem, hogy esetleg csak napi 2-3 hírrel jelentkezzek vagy esetleg az újdonságokat fél sorral elintézzem, de úgy vélem, hogy a többség azért szokott Filmdroidra, mert mégiscsak olyan hírekbe futhatott bele, amelyek tartalmazták a fontosabb információkat. Továbbra is filmbuzi maradok, de ezután csak olvasom a híreket és nem írok egy-egy alkotásról megtekintése után.

Köszönöm azoknak, aki látogattátok a blogot és azoknak, akik gyakran vagy néha hozzászóltak egy adott témához. Emelem kalapom az évek során besegítettek és posztokkal erősítették a Filmdroidot. Fogalmam sincs, hogy folytatni fogja-e valaki az oldalt, viszont nincs kizárva, hogy egyszer majd jön a (manapság oly népszerű) „reboot”.


Sziasztok, nézzetek minél több jó filmet!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr704695853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.04. 21:43:52

Nagyon sajnálom a hírt, és reménykedek abban a rebbot-ban!

Unio 2012.08.04. 21:47:38

Szerintem én még nem írtam ide a filmdroidra (vagy lehet,hogy már nem emlékszek rá:S) de mos reagálok. Nem hiszek a szememnek még most se:S. Ez most valami vicc? Augusztus bolondja vagy mi?
Évek óta olvasom a Droidot,olyan kb 2008 eleje óta.Minden nap,amint a géphez ülök, egyből vagy 10-20 kedvenc blogomat és oldalamat megnézem,hogy mi az ábra.Sőt egy nap 2x-4x is visszalátogatok mindenhova és most ez fogad. Lehangoló és szomorú,hogy ilyet kell olvasnom:(. De részben meg is értem,hogy ez már így nem tartható ha az embernek sok dolga van.Viszont! Azért még filmkritikák születhetnének a blogon. Mindegy én akkor is hűséges,csendes olvasója maradok a droidnak (hisz én is filmdroid vagyok :D).

Buchek8 2012.08.04. 21:48:49

Nagyon sajnálom! Ezután nem tudom honnan fogom megtudni a híreket, de biztos, hogy nem lesz ilyen jó oldal. Itt minden egyben volt :(

robbie90 2012.08.04. 21:49:05

Hú, hát ez így most nagyon hirtelen jött. Nem is nagyon tudok mit mondani. Köszönöm az eddigi munkádat, és további sok sikert kívánok az életben.

Maya-- 2012.08.04. 21:52:00

ez egy nagyon-nagy dolog amit itt csinaltal, biztos vagyok, hogy sok idot ellopott az eletedbol. hianyozni fog, persze nem voltam olyan gyakori kommentelo, mint egy masik blogon, de azert szivembol tamogattam a te blogodat is, mert valtozatos volt es nem nagykepuen "szakerto", hanem szimpatikus.
tudom, hogy tovabbra is sok filmet fogsz nezni, mert errol nem lehet csak ugy lemondani :)..de vajon jol meggondoltad ezt? nem e csak nyaralni keszulodsz? :))

sjbee 2012.08.04. 21:52:12

Ajjaj. Nincs eléggé rossz kedvem még ez is :(

Nagyon sajnálom, az egyik legjobb blog (volt) a filmdroid.
Viszont teljesen megértelek, ha már csak rezignáltan ment a dolog, akkor azt nem érdemes erőltetni. Talán egy kis pihenő majd segít.
Köszönöm a fórumtársak nevében is a rengeteg befektetett energiát és munkát az oldalba, minden jót neked!

BeniMan 2012.08.04. 21:52:44

Francba is ember... Nem szokásom elérzékenyülni, meg már tudtam róla h kikerül ez a poszt de akkor is... Tényleg szíven ütött, komolyan elmorzsoltam egy könnycseppet. :(
Tényleg sok embernek szereztél nagyon sok örömöt az írásaiddal a hírekkel. Azt hiszem nem vagyok egyedül akinek a böngészőjébe kezdőlapnak van beállítva a Droid. Nehéz szavakat találni...
Csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm. Köszönöm a lehetőséget hogy publikálhattam, hogy a blogolhattam, hogy a Droidhoz tartozhattam.
Köszönöm a segítséget, a sok biztató szót és jó tanácsot amit adtál.
Te voltál, Te vagy magad a Filmdroid! Köszönjük a munkát, a kitartást és mindent. Bármihez is fogsz sok sikert neked.

markusbird 2012.08.04. 21:55:17

sajnálom, de azért megfontolhatnád társzserzők felvételét

Unio 2012.08.04. 21:55:34

De örülök,hogy kb 20. próbálkozás után elment az üzenetem:@:S.

Még valami: Azért én azzal is beérném ha egy héten lenne 2-4 hír ( vagy ahogy írtam néha-néha egy filmkritika). És így legalább nem halna ki a blog annyira,hogy ne nézzék a népek. Ne úgy végezze már mint a Rosszpc :S (FreddyD-t is sajnáltam,jó igaz ő is posztolt néha-néha,de azok már ilyen különkiadások,meg emlékezések voltak:S).

Dean6 2012.08.04. 22:00:11

Sajnálom nagyon,engem is szíven ütött rendesen ez a post...:(
Ez volt a legjobb filmes oldal! Köszi szépen az eddigi munkádat! :(

szkristof92 2012.08.04. 22:08:05

Nagyon sajnálom, hogy abbahagyod mert kiváló oldal ez, remek és pontos hírhozatallal, kritikákkal, cikkekkel és érdekességekkel, szinte naponta jöttem föl.
Viszont az okokat tejesen megértem, úgyhogy viszlát és további szerencsét a jövőben!

little2 2012.08.04. 22:09:57

Egy órája még nem engedett kommentelni a rendszer.
Akkor is csak azt akartam írni, hogy roppantul sajnálom a megszűnést.
Ez volt a kedvenc filmes oldalam, ami azt jelenti, hogy a legjobb is szerintem. ;)

Nem nagyon látom mi tudná pótolni.

Mindenestre köszönjük koimbra az eddigi fáradozásaidat, mindenképp megérte!

Sok sikert mindenben, akármit is hoz a jövő.

Azért ha ajánlhatom, pihend ki magad a nyáron, és ősztől indítsd újra a blogot, nem muszáj ilyen tempópan, kevesebb hírrel is ez maradna a legjobb filmes blog. :)

Unio 2012.08.04. 22:12:18

Számomra a Filmdorid,a Filmbuzi,a Hombre (már az se üzemel,pedig de örültem,hogy van egy itthoni spagetti westernes blog :() meg a Kocka (Geekz) az etalon. Meg még néha-néha az origós filmklubot,meg az idexes cinemátrixot szoktam olvasgatni,de ezen a két oldalon néha olyan bődületes hülyeségeket,meg gyűlölet kritikákat írnak (van,hogy utána se néznek a film hátterének stb..),hogy csak fogom a fejemet. Most már a 4 etalon oldal közül maradt 2 :( (gondolom ezeken kívül is van még vagy 10-20 jó filmes blog,oldal de én sajnos valahogy nem találtam őket) Nagy a szomorúság:(. De én és hálásan köszönöm neked Koimbra,és a többi írónak/posztolónak,hogy egy jó,színvonalas blogot csináltatok ;).

Johnny500 2012.08.04. 22:12:29

Nagyon, nagyon szomorú hír ez. A legjobb filmes blog a Filmdroid...és az is marad. Jó pihenést kívánok, és sok-sok jó filmet!!

Rolee83 2012.08.04. 22:13:41

Neeeeeeeeeeeeeee! Most értem haza a melóból, kapásból jövök droidra és ez a hír fogad!! :( Nagyon nagyon rossz hír!

TmO 2012.08.04. 22:17:54

ezt szerintem át kéne még gondolnod. átszervezni a blogolási rendszeredet, bevonni más valakit, elköltözni olyan helyre, ahol kapsz pénzt a látogatásért, stb.

ha megszűnik, megint az lesz mint előtte volt. nem lesz semmi, ugyanis ez hiánypótló. Pont ezért hoztad létre, ha jól tudom.

korábban a droid helyén űr volt. kitöltötted. ha elmész, megint űr lesz.

viszont ha tényleg megfontoltad, akkor viszont fel kell kötnöd a gatyát :-)

sok sikert a továbbiakhoz.

clsdclsd 2012.08.04. 22:18:09

öööö.....
Meglep, és nem örülök.
Remélem a "filmbuziságod" felülkerekedik ezen a döntéseden.
A filmvilág híreiről számtalan helyről lehet tájékozódni, és bár jó volt látni a hírrel együtt az (akár csak félmondatos) véleményed, ha csak erről mondasz le, azt megértem.
Mint jellemzően "read only" látogató, semmi alapom nincs, hogy kérjek, de örülnék, ha azért nem számolnád fel a blogot. Nemhogy napi 2-3 de heti 1-2 poszt is elég lenne: nyilván tájékozódni fogsz a továbbiakban is, és ha csak azokról a hírekről és filmélményekről írsz, amikről úgy érzed, hogy markáns vagy a többi forrással szembemenő véleményed van, szerintem nem csak én örülnék, ha olvashatnám. A poszereket/trailereket majd lesem máshol.
Mindenesetre kösz az eddigieket.

mOOnLight 2012.08.04. 22:18:25

Furi, olyan gyakran volt mindig poszt, hogy azt hittem eleve pénzért csinálja koimbra vagy egy nagyon gazdag család sarja. Na de én is kifejezném sajnálatomat, ez egy nagyon fasza kis blog volt, ahol nagyon friss híreket kaptam mindig. Köszi koimbra

Sonda 2012.08.04. 22:20:52

Köszönjük szépen amit eddi gértünk tettél, remélem máshol is hasonló sikereket érsz majd el Koimbra!!ű
Azért sajnálom is h az első számú gyorsablakomtól meg kell válnom :((

Moso 2012.08.04. 22:51:36

Köszönöm az eddigi munkádat, és további sok sikert.
ez volt a legjobb, és legátláthatóbb filmes blog...

uniqm 2012.08.04. 22:55:29

nemáááá.....:(

Árkádia 2012.08.04. 22:56:28

Hát... én nem tudom mit mondjak. Nekem is naponta többször fel kellett néznem ide, mert úgy volt teljes a napom... Mindazonàltal megértem és értem az indokaid. Hogy is mondta anno a mi egyetlen Scarlettünk? Holnap új nap virrad... Remélem egyszer majd átmész T1000-esbe és azt mondod egy másik reggel, hogy: Visszatérek! Megiszol egy Martini-t, rázva és nem keverve és azt mondod magadnak: Jàtszd újra koimbra! Úgy leszel vele, h olvasóid senki nem ültetheti a sarokba és mi, droidok, úgy fogjuk érezni megint, hogy WE ARE THE KING OF THE WORLD!!!

shiver23 2012.08.04. 23:01:59

Koimbra, ne csináld már ezt velünk :(.
A tiéd volt az ország legjobb, a filmes híreket legrészletesebben kiveséző blogja. Naponta többször felnéztem rá 4 éven keresztül!
Valamit biztos kitudsz találni, hogy tovább folytasd, legalább a kritkákat írd meg...:(

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.08.04. 23:03:43

Hát eléggé kikerekedett a szemem... Pedig az egyik legszimpatikusabb és legszínvonalasabb blog az országban. Kár, de sok sikert az élet további részein!

Spawn85 2012.08.04. 23:13:44

Szomorú hír. :( De azért bízom benne, hogy van még visszaút úgymond.

Abból indulok ki, hogy én is kb. 2007. óta blogolok (a filmes blogomat csak később kezdtem el), és nagyon jól ismerem ezt érzést, hogy van, hogy egyszerűen semmi kedve hozzá az embernek. Én is többször éreztem ezt az évek során, és volt, hogy hónapokig nem is írtam egyetlen bejegyzést sem.
De egy idő után meg azt vettem észre magamon, hogy újra írni akarok. E
z a "hullámzás" pedig azóta is tart.

Szóval én reménykedem benne, hogy majd talán egyszer Koimbra kedve is visszajön a blogoláshoz, és akkor majd folytatja a Droidot is.

slowclub1 2012.08.04. 23:24:01

NE MÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!! Mehetek vissza a Filmbuzi-ra??? Azok akkora egy fafejű söpredék... Valaki tud ajánlani egy jó filmes blogot?

Unio 2012.08.04. 23:32:27

@Spawn85: De ismerős nekem valahonnan ez a koczy filmes blog :) Ahha meg is van,még tavaly akadtam találtam rá valahogy.Lementettem könyvjelzőbe,csak sajnos elfeledkeztem róla:S:). Olvastam róla 1-2 filmkritikát,de a többit pótolni fogom;). Tetszetek a kritikáid,szóval jó a blogod,gratulálok;) (na jó nem fényezek annyit XD).

más:
Amúgy az a vicces,hogy tavaly az én agyamban is megfordult egy filmes blog indítása,mert van 1-2 olyan haverom,barátom akikkel egyfolytában csak a filmekről beszéltünk,és így fel-felmerült a dolog,hogy le kellene írni a saját véleményemet,csak hát ugye valahol el is kellene kezdeni + nem vagyok én az húúú de nagy "film kritikus". Lehet,hogy egyszer bevállalom :). Elkalandoztam bocs.

rum 2012.08.04. 23:44:39

a legjobb filmes blog amit vlaha olvastam

r23x 2012.08.05. 00:06:44

Utálok regelni bárhova is kell :S
de most megtettem hogy elmondhassam sajnálom hogy vége :(
már 3-4 éve minden egyes nap minimum 4-5x
felnézek ide!!
Nagy dolgot csináltál ember :D
gratulálok és még egyszer sajnálom hogy vége.

a8zoli 2012.08.05. 00:14:28

sajnálattal olvasom amiket leírtál és megértem. szinte minden nap feljöttem ide , nem tudom emlékszel-e mikor elküldtem egy képet a gyűjteményemről , hogy mennyi dvd-m van :D (mondjuk most állok át mindent meghajtókra és HD-re :D ) de jó volt olvasni az irományaid és nem csak a tieid. emberi hangvétel volt a megszokott nem voltak alapból fikázó v. isten komplexusos írások. nekem ez tetszett benne. azt végképp megértem ha nem hoz pénzt , manapság mindenki mocsok mód rá van kényszerülve minden idejével az anyagi javait gyarapítsa v. eltartsa magát. ez így kereset nékül hobbi amit lehet egy ideig csinálni de végtelen nem. ha a helyedben lennék esetleg társszerkesztőkön gondolkodnék el , volt sok ember a rendszeres kommentezők közt is aki meg van áldva sztem írói vénával. azokat felügyelni meg esetleg rendet tenni utánuk nem annyi idő mint mindent magad csinálni. a másik a hirdetés nem tudom mennyire lehet a bannereket eladni meg a blog.hu-nál vagy egyáltalán mi a banner és hird. pénzek menete v. rendszere de bizt. hogy az oldal látogatottságából ki lehet alkudni vmit. ha nem akkor meg költözés a blog.hu-ról és saját domain aminek a bannereit te szebeled be.
rem. azért folytatodík az oldal én rendszeresen visszajövök akkor is ha nem lesz semmi új poszt... de sztem nem így lesz ;)

A nép fia 2012.08.05. 00:14:56

Én is minden nap olvasom, még ha az utóbbi 1 évben ritkábban is kommenteltem.

Koimbra, őszinte leszek, mert elég rég járok ide és nincs miért kertelni: érződött a fáradtság. Néhány hónapja valami plusz hiányzott. A cikkek üres tömegtermékké váltak, a kritikák pedig majdhogynem a látottak felsorolásává degradálódtak. Én is "csak" napi 1x jöttem fel, mert valami nem volt az igazi.

Tiszteletben tartom a döntésed, és hálásan köszönök mindent! Megismertem itt néhány embert. Volt, akit személyesen is. Egy igazi élmény volt! Azt sajnálom, hogy Veled nem találkoztam, de még semmi nincs kizárva! :-)

További nagyon sok sikert kívánok minden jellegű munkádhoz!

u.i.: A Filmbuzi tényleg nagyon sz*r. Egyszerre kezdtem olvasni azt meg ezt, de itt sokkal barátságosabbak voltak a kommentelők. :-)

soadroli 2012.08.05. 00:27:33

Hát ez rossz hír :(
Már csak a Cinestar maradt.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.08.05. 00:39:34

az én hozzászólásommal mi a halál lett? :/ ejnye...

nah mindegy, érthető a döntés amúgy. de az szvsz bőven beleférne, hogy pár film után pár soros, vagy ritkábban nagyobb terjedelmű kritikákban bemutass, ajánlj vagy valami ilyesmi... de te tudod.

Shyllard 2012.08.05. 01:49:05

Ajj nagyon sajnálom, tavaly a rosszpcjatekok, most meg a filmdroid... Két kedvenc magyar blogom kilőve... Bár megértem a döntésed, hobbinak ez a tömérdek poszt mindenféle fizetés nélkül sok... Az a baj, h a legtöbb filmes oldalon istenkomplexussal szenvedők posztolnak, vagy teljesen személytelenek, itt legalább minden posztban ott volt a baráti hangvétel... Hiányozni fog nagyon, anno még emiatt az oldal miatt csináltam blog.hu akkot is... Tényleg köszönet a sok éves munkádért, de a társszerkesztőkön elgondolkodhatnál, már BeniMan listáihoz is túlságosan hozzászoktam :D

bucbuc 2012.08.05. 02:14:56

Csodálom, hogy eddig bírtad.

Köszönet az egészért.

Ezt nem szabad abbahagyni.

Spawn85 2012.08.05. 02:57:40

@Unio: Köszi!

@Shyllard: Megszünt a rosszpcjátékok is? Egy ideje már nem olvastam, de azt nem tudtam, hogy nincs már.

Amúgy én is emiatt a blog miatt csináltam a blog.hu-s accountomat.

weapon x 2012.08.05. 03:19:35

Köszönjük a blogot! Nem sok filmes oldalt látogatok rendszeresen, de ide mindig hazajártam.

TomPowell25 2012.08.05. 03:34:50

Én is évek óta olvasom az oldalt, de csak pár hónapja vettem rá magam, hogy regeljek és kommenteljek. Részben azért is, mert az oldal köré egy nagyon jó kis társaság szerveződött, ehhez pedig nehéz kívülállóként csatlakozni, ez pedig az oldal készítőjének a tehetségét és emberségét is dicséri. Sajnálom, ugyanakkor megértem a döntésed és remélem, hogy az élet más területén is ilyen sikereket érsz el, mint ezzel az oldallal. (Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy remélhetőleg egyszer visszatérsz még a blogszférába.:))

kung - fúj (törölt) 2012.08.05. 06:21:41

Szomorú vagyok....A Cinema megszűnése,és amióta van inernetem a filmdroidra jártam a legfrissebb filmes infókért,lévén hogy nem tudok angolul.A konkurens oldal a filmbu...ennek a nyomába se ért.
Köszönjük koimbrának és a kritikaíróknak a kitartó sokéves munkájukat a blogon...sok szerencsét.

keiko84 2012.08.05. 06:23:53

Nagyon sajnálom hogy abbahagyjátok, én ugyan nem évek óta, de rendszeres olvasótok voltam. Tetszett minden, a stílusotok, hogy mindent megtudhattam ami érdekelt a filmvilágból. Hatalmas munka lehetett és valahol az ember megérti, hogy mindenkinek van egy "másik élete" is. Én nagyon köszönöm nektek ezt a kitartó és színvonalas munkát amit megosztottatok a többi "Filmdroiddal".

O86 2012.08.05. 07:34:01

Ne már! Annyira szeretem ezt a blogot! Gondold át, kérlek! :-)

Söci 2012.08.05. 08:15:18

nagyon sajnáljuk kedves Koimbra, és kösz a sok befektetett munkát !
további jókat !

ruprecht 2012.08.05. 08:53:19

Nagyon sajnálom, igazán kedveltem ezt a blogot, jók voltak az írások, frissek a hírek, a kritikák korrektek. További sok sikert kívánok és köszi! üdv, R.

Sanosuke 2012.08.05. 09:00:27

ez szomorú hír, de tudtam hogy egyszer eljön ez a nap is.

csodálom a többéves munkádat, hogy mindent beleadtál, én már rég beleuntam volna :)

ahogy valaki írta 1-2 éve a rossz pc játékok, most a filmdroid.

említetted a pénzt és eszembe jutott valami.
nem tudom hányan szoktak nap mint nap kommentelni , de ha ezek az emberek havi 1-2 ezer forintot áldoznának a blogra, akkor az lenne a fizetség a munkádért :D

ha 50 ember csak egy ezrest rászán, az már 50 ezer forint melékálásban :)

Sanosuke 2012.08.05. 09:01:50

néha én is átnéztem a filmbuzira, de az nem az igazi, olyan tucatoldal feelingje van.

nikodémus 2012.08.05. 09:11:53

Megdöbbentem a sorok olvastán, és nagyon sajnálom, hogy vége.

Koimbra: hatalmas köszönet a rengeteg melóért + a bizalomért, hogy néhány írásomat bizalommal fogadtad!
Szerintem ezt valahgoy folytatni kéne, csatlakozom azokhoz, akik azt mondják, hogy kritika-bloggá alakítva. A híreket hagyd a fenébe, a cikkekre, kritikákra koncentrálj, megérné!

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.08.05. 09:14:50

Én is tudtam róla, mégis szomorúan olvastam a bejegyzést, ezt az utolsó hírt :(

A filmvilág híreiről pedig főként innen informálódtam nap mint nap, ráadásul a Droid az egyik első filmes blog volt, amit olvasni kezdtem, majd ami később engem is blogolásra késztetett, inspirált. (És ezek közül már szinte mind bezárt :( ).

Köszönöm a rengeteg munkát, a rengeteg posztot, és sok sikert a blogon túl :)

Nézőke 2012.08.05. 09:16:30

..sajnos a tegnapi kommentem nem ment el,de majd most: nagy kár érte, más filmes oldalt nem is néztem, köszönjük a sok bejegyzést, és sok sikert a jövőre vonatkozólag..

Lord Picard 87 2012.08.05. 09:55:40

Én is nagyon sajnálom, hogy vége a blognak. Naponta többször felnéztem, váram a híreket, az általam ismert blogok közül talán itt olvastam a legtöbbet A Hobbit-ról is. Nagyon fog hiányozni az oldal, de nem veszem ki a kedvencek közül, sok régi kritika van, amit még majd szeretnék elolvasni, és talán csak feltöltődik és folytatja a droid. Jó pihenést, és köszönet a sok évi fáradozásért!

Sok csatornánál az a gond, nem tisztítják rendesen 2012.08.05. 09:57:27

Kár ezért az oldalért. A filmdroid.hu nekem pont azért volt jó mert még hétvégén ( a 40 fokban) is tele volt friss filmes hírekkel.

Remélem lesz azért folytatás !

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.08.05. 10:00:14

kicsit off, de valaki tudnak valami fasza, hasonlóan összeszedett filmes külföldi oldalt ajánlani? magyarban ott a filmbuzi, meg az aeonflux, de a droid helyét egyik sem töltheti, tölthette be. előre is köszi a tippeket.

_Rorschach_ 2012.08.05. 10:01:37

2007 óta hűséges olvasója vagyok az oldalnak, ég ha a kommentekben ez nem is látszik annyira.
Nagyon sajnálom, hogy kedvenc filmes blogom megszűnik. A reggelek kevesebbek lesznek ezentúl...
Köszönjük az eddigi fáradtságos és kitartó munkádat!
És persze reménykedünk egy esetleges folytatásban!

backdraft · http://www.brickset.com/search/?OwnedBy=backdraft 2012.08.05. 10:05:06

Jaj de sajnálom. Szerintem a Filmdroid (volt) kis hazánk legszínvonalasabb filmes blogja, sőt oldala. Innen minden fontos hírt meg lehetett tudni, mindenről korrekt kritikák születtek, és jó volt a közösség is, ami itt összegyűlt.

Hát ezt igazán sajnálom, bár Koimbrát megértem. R.I.P. Filmdroid :(

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2012.08.05. 10:06:02

Szomorú vagyok.
Köszi mindenért Koimbra. A lelkesedés, és a rengeteg munka után (amit a blogba fektettél) azon csodálkoztam a legjobban, mennyi mindent elviseltél, lenyeltél olyan kommentelőktől, akik az élő fába is belekötnének. Kötélidegeid vannak.
Nem búcsúzom. :)

Wii1.0 2012.08.05. 10:12:33

Hát ez igazán szomorú dolog, de hogy nem kerestél vele ami motiválna, szerintem csakis rajtad múlt.
Ilyen látogatottságú oldallal már csak az nem tud pénzt keresni aki nem akar!

Várom a visszatérést és az újbóli lelkesedést! Hajrá!

Johnny500 2012.08.05. 10:14:46

Való igaz, itt hétvégén is nagy volt az aktivitás! Nagyon fog hiányozni a Droid!

Fatal Error! System Halted! 2012.08.05. 10:32:56

Neee:(((

Nagyon sajnálom, mert rendszeresen néztem a FD-ot. Jó írások, sok hír, erőltetett poénkodás nélkül.

Sajnálom, és további sok sikert.

NZ79 2012.08.05. 10:36:12

Rengeteg információ egy helyen, kritikák, remek rovatok(pl Top 10)
hetente többször feljártam,az ország legjobb filmes blogja...volt.
Minden filmkedvelő nevében köszönöm,a legjobbakat. (és azért bízom az említett rebootban..:)

Gsnake 2012.08.05. 11:02:32

Megértem, bár fájlalom a döntésedet...

Talán érdemes lenne megfontolni, hogy átadod a stafétát másnak, bár az tény, nem ugyanez lenne már a blog.

Köszönöm az eddigi olvasnivalókat!

MT90 2012.08.05. 11:07:47

@slowclub1: A Cinestar is jó. Van külön fóruma is.

A nép fia 2012.08.05. 11:09:13

@Armida: Azt hiszem, áttérek a Te blogodra! :-D

Loger 2012.08.05. 11:12:01

Én is nagyon sajnálom, de teljesen megértem. Ez volt nekem is a legkedvencebb filmes oldalam. Hatalmas riszpekt az eddigi munkádért. Ez volt a legnaprakészebb magyar filmes oldal, amit az utóbbi években lapozgattam. Nagyon jók voltak az írások, visszafogottak voltak, de mégis benne volt a véleményed. Köszi az eddigieket!

orion128 2012.08.05. 11:16:46

Jómagam sem voltam az a nagy kommentkirály, de minden nap többször visszatértem az oldalra, és nagy örömmel olvastam minden kis hírt, cikket, kritikát.
Teljes bizonyosságal ki merem jelenteni, hogy a droid volt hazánk legjobb, legtartalmasabb, legközvetlenebb filmes oldala.
Egyszerűen nem tudom, mi tudná kitölteni majd a FD által keletkezett űrt:(.

VALAMIVEL TUDNÁNK SEGÍTENI, VAGY VALAMIT TUDNÁNK TENNI AZÉRT, HOGY MEGGONDOLD MAGAD???

Azért gondolkozz el, hogy mégse hagyd veszni a dolgot, rengeteg módon át lehetne hidalni a problémákat.
És itt szerintem sokan támogatnának, ha esetleg meggondolnád magad.

Sütee 2012.08.05. 11:26:22

Sajnálom, bár megértem. Fontold meg, amit orion128 írt és sok sikert az életben!
Köszi mindent!

Semerreretyó 2012.08.05. 11:38:39

ne bassz már ki velem Peter, ki lesz híres akkor Földváron? :))

tamas.milan1989 2012.08.05. 11:38:40

Nagyon nagyon ritkán írok ide, de most muszáj..
Évek óta olvasom a Filmdroidot, napi többször is várom a híreket -annak ellenére, hogy nem biztos, hogy a legjobb filmes oldal mégis magasan a kedvencemmé vált-. Rettenetesen rossz érzés ez, mert ezt az űrt nem fogja tudni betölteni semelyik másik oldal sem. Nagyon köszönöm az eddigi lelkiismeretes munkád Koimbra, de gondold át még egyszer (talán vannak megoldások: reklámok, támogatás).

Bízva abban, hogy mégsem hagysz fel a blogolással: Milán

disfear 2012.08.05. 11:45:47

Miért imádtam(/uk) a Filmdroidot?

Nem akarok más blogokat bántani, de óhatatlanul lesz ilyen is a kommentben, név nélkül és senki se vegye magára, max. Koimbra, hogy rájöjjön milyen remek blogot csinált:)

Az elmúlt kb. 3-4 évben a napom második oldala az index után a filmdroid volt. Örömmel jöttem fel, mert tudtam, hogy itt szinte minden hírt, összefoglalót, és minden olyat megtalálok ami egy FILMRAJONGÓT tényleg érdekelhet.

Nem - a már említett nagyképűség ment rajta, nem hipster, műmájerkedés volt itt, nem értékítélettel telefűtött, csak tipikus fajta filmeket előnyben részesítő blogolás, nem "mikibácsizás", hanem szerintem a legjobb magyar filmes újságírás.

Régen több magyar filmes blogot néztem, de az utóbbi időben napi többször csak három filmes blogot néztem meg. Ezek közül kettő külföldi volt: a Slashfilm, és a The Playlist. A 3. pedig a Filmdroid.
Ez a blog elérte azt a színvonalat, hogy ne csak a szerzőt érdeklő napi egy-két hír jelenjen meg rajta, hanem rendszeresen kaptuk az infót a filmvilág eseményeiről.
Nem tudok magyar filmes sajtóorgánumot mondani, ami ennyire képben volt a filmvilág helyzetét illetően.

Amit itt kaptam nagyon egyszerű volt: Egy végtelenül szimpatikus, filmrajongó srác, a többi filmrajongónak írt.
És ez hiányozni fog.

disfear 2012.08.05. 11:49:15

Hülye kérdés: de volt olyan hogy valamelyik netes oldal ajánlatot tett arra, hogy náluk folytasd?

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.08.05. 11:52:20

Hát ez elég váratlan, de érthető, hiszen négy éve gyakorlatilag mindennap 10-15 posztot publikáltál.

SuperEdem 2012.08.05. 11:52:49

Sajnálom a döntést, de megértem. Egyedül csinálni ezt, évek óta és folyamatosan frissülni... Nagy kitartás kellett hozzá!
Ahogy olvastam a kommenteket, most tudatosul bennem, hogy nem csak én keltem minden nap a Filmdroidra! :) Napi szinten olvastam, és ha hosszabb ideig nem tudtam feljönni ide, mindig visszaolvastam az összes kimaradt postot. :)
Amit a legjobban szerettem a Filmdroidban, hogy más blogokkal ellentétben inkább tényszerű volt, és kevés a véleményezés! A véleményeket inkább a kommentelőkre hagytad, és te is inkább oda írtad a véleményeidet. Ezért is választottam akkoriban a Filmdroidot!
Köszönöm az eddigi munkádat és kitartásodat Koimbra! A kedvencek közül azért nem törlöm ki az oldalt, remélem egyszer még szükség lesz rá. ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.08.05. 11:55:01

Nekem is a kedvenc filmes oldalam volt, én is nagyon sajnálom, és egyben köszönöm a lehetőséget, amikor megjelentetted az írásomat itt.
Azt viszont nem hiszem el, hogy nem láthatnál pénzt belőle, ha akarnál, ilyen látogatottság és a gyakorlatilag napi szintű index címlap mellett szerintem hirdetésekből nem kis összeget tudna kitermelni ez az oldal.
Persze tudom, hogy nem ez a fő problémád, de érdemes lenne utánajárnod a dolognak.
Egyébként meg tapasztalatból tudom, hogy hamar meg fog jönni a kedved újra a blogoláshoz, úgyhogy én nem is búcsúzom véglegesen.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.08.05. 11:59:08

A szomorúság és az üresség fúziója keveredik bennem, ami arra késztet, hogy a szám széle lefelé görbüljön.
A Filmdroid egyenlő Koimbával, s Koimbra egyenlő a Filmdroiddal. Nincs az egyik a másik nélkül. Példátlan értékű, amit véghez vittél éveken keresztül, olyan ambícióval, mely nagyon kevesekben van meg.
Azt hiszem barátom most rád fér egy kis szünet, mondhatni szabadság. Ez idő alatt gondold át, hogy mit is jelent neked a Filmdroid, s a régóta benned dúló kérdésekre találd meg a válaszokat!
Egy biztos, amikor sikerül a helyére pakolnod magadban a dolgokat lesznek, akik még várnak!

Ne ajánlgassatok már más oldalakat egymásnak. Nem csak nem fair, hanem egyenesen gusztustalan ez az ostobaság! Még zizeg a Filmdroid áramköre erre meggyalázzátok!

little2 2012.08.05. 12:09:32

A korábbi hozzászólásomból kimaradt egy fontos dolog, amit a többiek is írnak.
Kb. 4-5 éve olvastam ezt a blogot, de nem tudnék egyetlen olyan momentumot se felidézni, amikor koimbra megnyilvánulása gáz lett volna. Ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Amellett, hogy profi volt az oldal megvalósítása is, a legszimpatikusabb az emberi oldala volt a blognak. Nagyon ritka az ilyen a mai magyar sajtóban, és most soroljuk ide a webes blogolást is.
Dupla adag riszpekt ezért, és sokak nevében, tényleg remélem, hogy lesz még folytatás valamilyen formában.

Sajnos nem tudtuk meg a keresztneved, de az egészen biztos, hogy nem hoztál szégyent a Coimbra de la Coronilla y Azevedo család nevére. Épp ellenkezőleg! :D

shiver23 2012.08.05. 12:11:43

Nem volt versenytársa ennek az oldalnak, nagy űr marad utána.....
Sajnos a konkurens filmbuzi egy akkora trágya ehhez az oldalhoz képest hogy ki is merem jelenteni...amatőr a többi oldal a filmdroidhoz képest.

kerdezo83 2012.08.05. 12:16:04

Ne már... mindennap többször felnéztem ide. Még melóból is.:)
Bár még csak rövid ideje vagyok aktív hozzászóló, nagyon rossz lenne, ha megszűnne ez az oldal. :(
Gondold át kérlek, ez volt az egyik legszínvonalasabb oldal amit látogattam.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.05. 12:17:40

még a végén kiderül, hogy milyen sokan olvastuk a blogot. :D

Regggie 2012.08.05. 12:30:09

Szomorú hír.. Csatlakozom azokhoz, akik feljebb már leírták, hogy ugyan van 1-2 igen népszerű magyar filmes blog, de a Droidon volt messze a legnormálisabb közösség. Én is többször néztem az oldalt minden nap, hiányozni fog! Bízom a reboot-ban!

Unio 2012.08.05. 12:40:36

@Spawn85: Szívesen;) alap,hogy tetszik:).

@ForgerON: Én is egyetértek,hogy pihenőre kell fogni,utána hátha visszatérsz Koimbra.
Más: Az még nem bűn ha valaki leírja,hogy mik a kedvenc oldalai. Ajánlgatni meg nem nagyon kell mert van 1-2 olyan hozzászóló,akinek a nevében benne van a blogja linkje,és nem nagy meglepetés ha kiderül róla,hogy ugyanúgy filmes blogok (rokonlelkek Koimbrával:)).Szóval ha ezt valaki nem veszi észre,akkor gond van az észlelésével:). Viszont abba egyetértek,hogy inkább privátba kellene ajánlani az oldalakat (volt egy kommentelő,akit érdekeltek az ilyen oldalak,neki mehet privátba:)).

@doggfather: Volt talán régebben szó itt a droidon,hogy nagyon kevesen kommentelnek.Ez igaz is,sokkal de sokkal kevesebben mint a filmbuzni (de ott több is a Hobbit,meg a bunkó/nagyképű arc,ezért olvasom ritkán a hozzászólásaikat). Viszont az is kiderült,hogy nagyon sokan figyelik és olvassák az FD-t ,csak nem vagy ritkán írnak be. Ők a csendes többség,akikből nagyon sok van:).

ZeroSeventySeven 2012.08.05. 12:48:10

Jajj... most hogyan fogok királykodni a haverok előtt, mert eddig mindent első kézből tudtam a filmekről. Brühühühüü!

De.

Nem tudom mennyire "végleges" ez a bezárás, de felvetődik itt több kérdés illetve ötlet is.

- esetleg az itteni közösség tovább vihetné-e a Filmdroid-ot?
- 1-2 admin tudná kontrolálni a beküldött cikkeket, híreket és a közösség szerkeszthetné az oldalt (mint ahogy részben eddig is tette)
- a "Filmes napló" nélkül nincs élet, ez a része is az oldalnak sok embert húzott ki a ötlettelenségből

- ha koimbra inkább csak kicsit "talonba" rakja a blog-ot és úgy érzi nem jó ha más is belekontárkodik, akkor érdekel-e valakit/valakiket ebből a közösségből egy ugyan ilyen szisztémára alapuló oldal elindítása
- az oldal működtetését én vállalom, csak azon múlna a siker, hogy a társaság milyen anyagokat tudna eljuttatni
- biztos visszajönne koimbra kedve is ha nem kötelességből hanem hobbiból írogatna cikekekt

Mindenképpen szeretném ha koimbra válaszolna akár csak egy fél szóval is erre, mert a jövő csak az Ő válaszától függ.

Illetve ha valakinek van kedve esetleg a fentiekhez kérem dobjon egy fél szavas mail-t.

Jó hétvégét. (jobbat)

ZeroSeventySeven 2012.08.05. 12:49:40

Ja bocsánat: ozonemssg@gmail.com

FayeFaye 2012.08.05. 12:55:02

"A Filmdroid egyenlő Koimbával, s Koimbra egyenlő a Filmdroiddal."

Ez egy nagyon jó pont. Koimbra írta, hogy mások folytathatnák a blogot, akik eddig is írtak időnként, esetleg a kommentelők közül akik szintén filmekről írnak - miért nem itt? És talán ha az egész nem Koimbra vállát nyomná, megint kedve lenne írni.

A kérdés, hogy lenne-e erre igény. Míg vannak, akik azért járnak ide, hogy egy fórumot találjanak a véleményüknek és elolvassák mások véleményét, úgy látom elég sokan kifejezetten Koimbra véleményéért jöttek. Szóval a kérdés, hogy érdemes-e másoknak tovább vinni Koimbra helyett - és remélhetőleg egy szünet után vele együtt - a blogot?

disfear 2012.08.05. 13:38:18

kicsit off:

sokan irják, hogy legalább a keresztnevét tudhatnák koimbrának - hát remélem nem leszek Wikileaks-es köcsög ha ezt elmondom:) - de bloginterjún egy kis keresgélés után bárki olvashat is vele interjut:))

Johnny500 2012.08.05. 13:46:00

Jó kérdést tettél fel, amire talán az is lehetne a válasz hogy: igen! Miért ne folytathatná a közösségből akár több ember az oldalt?! Mivel aki külön azért jött erre a blogra, mert kíváncsi volt Koimbra véleményére az valamilyen szinten azonosult is az ő mentalitásával, véleményével. Ezáltal hasonló hozállásal tudnák tovább vinni a blogot, megmaradna valamilyen szinten a blog stílusa, amely már eddig is sok mindenkinek tetszett. Persze a legfontosabb kérdés ebben az egészben, hogy: Ki vagy Kik lennének azok?

Atkakukac1989 2012.08.05. 15:18:07

Rendkívül elszomorít ez a hír. De nagyon tiszteletben tartom a döntésed, és köszönöm hogy kiraktad az írásaimat. Nem tudom mióta, de kb. 2009 vége 2010 eleje óta olvasom a blogot. Ezt a hagyományt nem töröm meg továbbra sem. Kellemes pihenést. Egyszer visszatérj! :DD

Canon a Barbár 2012.08.05. 18:25:50

Koimbra!
mindent nagyon köszönök, a legjobb hazai filmes blogot hoztad létre, és amit a többiek is írnak, nemcsak a nagy mennyiségű információ, hanem a barátságos, a többi hazai filmes oldalon fellelhető nagyképűségtől eltérő normális hangnem is komoly szerepet játszott ebben.

Ha jól tudom napi 5000 látogató környékén állnak először szóba a blogokkal a reklámozó cégek, ha ez megvan, esetleg tehetnél egy próbát, valamennyi pénzt lehetne keresni vele.

Sajnálom, h nálunk nem működik a donation mód, pedig amcsiban már simán megtudnak élni a bloggerek.

Bízom benne, h egy frissülés után visszatérsz. Minden esetre jó látni, h páran tovább viszik az oldalt.
És ne a kommentek számából szűrjétek le, h mennyire vagytok népszerűk, hiszen én is évek óta napi szinten olvasom a droidot, és talán összesen ha tíz alkalommal ragadtam billentyűzetet.

Maximális respekt!

Globetrotter2014 2012.08.05. 20:17:15

Szomorú hír. :(
Sok sikert Koimbra, bármihez is kezdesz.
Szerintem ne akaszt szögre a billentyűzetet! :)

Tipca 2012.08.05. 20:18:31

:( Szomorú hír, és elég hirtelen jött, de megértem az okokat. Ennek ellenére remélem, hogy valamilyen formában folytatódik az oldal, mert már régóta ez az első filmes forrásom. Nagyon szépen köszönöm/köszönjük az elmúlt éveket, az igen nívós cikkeket és kritikákat, listákat és szavazósdikat. Hiányozni fog a Filmdroid. Azért ha valahogy folytatódik az oldal, remélem legalább néha beugrasz egy-két vendégírással. :)

Ezt még tegnap írtam, de akkor valamiért nem tudtam elküldeni. Azóta látom, hogy megy az oldal továvv, úgyhogy várjuk a vendégírásokat. :)

suo tempore 2012.08.05. 22:10:45

egy éve érzem a cikkek színvonalán a fáradtságot, már jó ideje nem is boldogítottalak görény hozzászólásaimmal :)

de azért csodáltam a kitartást és sosem értettem, napi több cikket milyen életvitel mellett lehet produkálni? nekem elolvasni sincs mindig időm

ennek ellenére remélem, nem fogod sokáig bírni a távolmaradást :)

countrypecos 2012.08.06. 09:42:22

Basszus, sajnálom! :( Mondjuk megérti az ember, hiszen rengeteg munka volt benne, tényleg aktuális hírek voltak mindig, nagyon jó oldal.

Sok sikert a jövőben!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.08.06. 12:04:56

Köszi mindenkinek. Nem túl valószínű, hogy vissza fogok térni, legalábbis jó ideig tuti nem. Az augusztus a pihi jegyében telik, úgy 1-2 hétig mehetek össze-vissza, pár helyre, úgyhogy net előtt sem lettem volna igazán.

Lehetne olyan stílusban folytatni, mint a filmbuzi, de én biztos nem süllyedek le arra a szintre, a nullinformáció színvonalára.

Még egyszer köszi, aki olvasott. De azért látom, hogy nem zár be végképp az oldal, folytatódik valamennyire:)

2012.08.06. 13:47:19

@koimbra: Bár, csak specifikusan olvastam a Filmdroidot (ez azt jelenti, hogy csak kritikákért jöttem ide), de azért ez a döntés most hidegzuhanyként ért engem.

Igazság szerint csodáltam az eddigi kitartásodat, viszont valahol mindig is tudtam, hogy ekkora elánnal ezt nem lehet hosszútávon sokáig csinálni. Egyszerűen emberileg lehetetlen. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.06. 14:37:22

@koimbra: semmiképpen nem zár be, max csak kommentelünk, hogy hol vagy, hol vagy??

:D:D:D

Gőbölös Ákos · http://filmek.kepregeny.net 2012.08.06. 15:22:35

Őszintén sajnálom, de saját bőrömön tapasztalom, amiről beszélsz! Az FKN ugyan még 2 éves sincs, de egyedüli fenntartóként rengeteg vele a dolog és a szenvedés. Azonban megéri! Bár lehet, hogy 4 év után én is így állok majd a dologhoz, ki tudja...

Mindenesetre még egyszer: őszintén sajnálom, és bízom benne, hogy olvashatunk még Tőled! ;-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.06. 15:41:38

@Gobiakos_01: :D
pedig még olvasom is, minden nap, és nem esett le. :D:D

mr.roper 2012.08.07. 08:59:54

Két napig! nem látogattam fel a Filmdroidra, és most be kellett pótolnom a mulasztást.:-) de ez a hír...letaglózott. azért reménykedem a folytatás illúziójában. ne csináljátok ezt gyerekek...:-((

A nép fia 2012.08.07. 18:49:12

@Armida: Uhh... sajnos az már rég el. Vén vagyok, mint az országút! :-D És Te elmúltál már, hogy ilyeneket írogatsz? :-P

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2012.08.09. 22:56:38

Szép volt a teljesítmény Koimbra! Megértem az okokat, a véleményemet már tudod, jó pihenést :).

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2012.08.10. 09:50:21

Amikor a poszt megjelent, nem engedett kommentelni a blogmotor, így csak most tudok hozzászólni a témához.

Nagyon sajnálom, mert mindig jó volt ide benézni.:( Köszi az elmúlt évek poszttermését!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.10. 09:59:32

@desmondwallace: az azért volt, mert a blogmotor se akarta, hogy vége legyen...
süti beállítások módosítása