Kubrick 22 évesen független filmrendezőnek kiáltotta ki magát. Ezzel a lelkes szöveggel Kubrick majdnem tízezer dollárt szedett össze rokonaitól, apjától és nagybátyjától. A pénzzel megalapította a Stanley Kubrick Productions nevű cégét és elkezdte megvalósítani saját forgatókönyvét, a Félelem és vágyat (Fear and Desire), amit végül 1953-ban be is mutattak. Végül maga is vágta a hang nélkül felvett filmet. A film befejeztével a bemutatók megszervezésébe is ő kezdett. A kritikusok kedvezően fogadták, a korszak egyik vezető hangja, James Agee szerint „túl sok jó dolog van benne, hogy művészfilmnek nevezzem.”

A következő munkájának 1954-ben kezdett neki, félig az egyik korai rövidfilmjén alapszik, félig az akkori kor bájos bűnügyi történetei ihlették, de a saját bronxi környezetét dokumentálja: A Gyilkos csókja (Killer’s Kiss) már film noir hatásokkal bír, sokkal kiforrottabb történet és látvány szempontjából is, ám ez Kubrick utolsó olyan filmje, amiért anyagi felelősséget vállalt. Végül a filmet az United Artists vette meg 75 ezer dollárért, ami éppen csak elég volt arra, hogy kifizesse a hitelezőket és a színészeket. Természetesen ő volt a forgatókönyvíró, rendező, operatőr, gyártásvezető és ki tudja még mi. A kritikák viszont ezúttal nem voltak kedvezőek, ám Kubrick nem csüggedt.

Kubrick nem kívánt többé saját történetek megfilmesítésével foglalkozni, egy előre kidolgozott sztorit akart. Lionel White Clean Break című könyve megfelelőnek tűnt: egy kitűnően megszerkesztett bűnügyi történet egy lóversenypálya kirablásáról. Meglepetésére az United Artists rábólintott forgatókönyvre, azzal a feltétellel, hogy a szerzők maguk találnak megfelelő főszereplőt. Végül az akkor kisebbfajta nagymenőnek számító Sterling Hayden belement a főszerepbe, de az UA így is csak 200 ezer dollárt szánt a filmre. A többi 130 ezret megint az alkotóknak kellett előteremteniük, ráadásul az operatőrök szakszervezetének tiltakozása miatt már Kubrick nem filmezhette a saját anyagát, operatőrt kellett szerződtetnie és Kaliforniába kellett áttelepedniük. A filmet aztán Gyilkosság (The Killing) címmel 1956-ban mutatták be. A maga idejében sokan meghökkentőnek tartották merész szerkezete miatt és nem-lineáris történetmondása miatt (majdnem negyven évvel később Tarantinót ez tette híressé), ám éppen ezért lett aGyilkosság Kubrick első „igazi” filmje. Felfigyelt rá a szakma, fegyelmezetlen, önfejű eredetisége miatt Orson Welleshez kezdték hasonlítani.

Kubrick egy forgatókönyvön kezdett dolgozni, a Dicsőség ösvényei (Paths of Glory) című Humphrey Cobb-adaptáción, amelynek jogait Cobb özvegyétől bagóért szerezték meg. Egy első világháborús, francia lövészárkokban zajló történetről volt szó. Főszereplő-ügyben tárgyalni kezdtek Gregory Peck-kel is, de az MGM visszavonulása miatt kétségessé vált minden tervük. Ekkor jött a megmentő telefonhívás Kirk Douglastől, aki akkor már hatalmas sztárnak számított. A negyvenegy éves színész látta Kubrick filmjeit és találkozót kért a huszonnyolc éves rendezőtől. Kubrick e találkozón finanszírozási problémáiról mesélt, mire Douglas így válaszolt: „Stanley, én ne hiszem, hogy ezzel a filmmel egyetlen centet is keresnénk, de meg kell csinálnunk.”

Kubrickék szerződést kötöttek Douglas cégével, a Brynával, és nekiláttak a forgatás előkészítéséhez, a film költségvetése majdnem egymillió dollár lett. A kész háborús eposzt végül 1958-ban mutatták be a berlini filmfesztiválon. A vetítés alatt civil ruhás franciák tüntettek ellene. Geze francia tábornok megfenyegette a szervezőket, hogy visszavonulnak a fesztiválról, ha nem vonják vissza Kubrick filmjét – ezt azok meg is tették. Franciaországban 1974-ig nem vetíthették a filmet. 1958 júliusában az amerikai hadvezetés is megtiltotta a film vetítését a szárazföldi haderők és a légierők európai bázisainak mozi hálózataiban.

Több nagy hollywoodi név is felfigyelt rá. Egyike volt ezeknek Marlon Brando is, akivel egy westernfilm forgatókönyvének írásába kezdtek. Itt már hatalmas pénzek forogtak kockán. Azonban filmterv helyett Kubrick és Brando hatalmas sakk- és pókerpartikat folytattak Brando mulhollandi birtokán. A filmmel végül annyit késtek, hogy Brandónak kellett megrendeznie. Ugyanis 1959 januárjában Kirk Douglas producerként és főszereplőként elkezdett forgatni egy hatalmas, 12 millió dolláros szuperprodukciót, a Spartacust. A rendezőt, Anthony Mannt a forgalmazó és befektető Universal Pictures jelölte ki. Az első három hét forgatás jól ment, de mikor Mann kezéből kezdett kicsúszni a produkció, Douglas eltávolíttatta, telefonált az általa preferált Kubricknak, hogy most ő a Spartacus rendezője, van 24 órája, hogy munkába álljon.

A film nagyon sok támadást kapott a konzervatív erők részéről, Kubricknak ezért is hatalmas kihívást jelentett a sok sztárt és több ezer statisztát felvonultató szuperprodukció megrendezése, de meg akart szabadulni a Bryna (Douglas cége) iránti kötelezettségektől is, ezért elvállalta a munkát és becsülettel helyt is állt, azonban a végeredmény – bármennyire is sikeres lett szakmailag (4 Oscar-díj), azt éreztette Kubrickkal, hogy többé nem szabad a más útját járnia.

A következő filmterv a Lolita volt. Harris és Kubrick újból magukra maradtak. Miután Vladimir Nabokovot, a könyv szerzőjét megnyerték az ügynek, felkérték a forgatókönyv megírására. A Lolita ötletével járták a stúdiókat, s noha a könyv még mindig bestseller volt, egyik nagy cég sem mutatott különösebb lelkesedést hogy befektethessen.

A megoldás megint kívülről érkezett: Harris együtt ebédelt Kenneth Hymannel, régi iskolatársával, az Associated Artists képviselőjével, aki elmesélte, hogy angliai forgatások finanszírozásával foglalkoznak. Kubrick és Harris úgy repült Angliába, hogy megvolt a pénz a forgatásra. Ráadásul James Mason, a főszereplő, aki már Amerikában aláírta a szerződést, angol származású volt. A Seven Arts nevű angol céggel szövetkeztek, így végül Angliában készült el a film, az MGM A Lolitából nyert pénzen végül Kubrick megvásárolhatta azt, amire oly rég vágyott: a függetlenségét. Elhatározta, hogy Angliába költözik.

A következő terv egy atomháborús film elkészítése lett. Peter George ex-Royal Air Force (brit légierő)-százados Red Alert (más kiadásban Two Hours to Doom címmel jelent meg) regénye alapján Kubrick a szerzővel elkezdte a forgatókönyv megírását. Közben függetlenségre áhítozva különvált Harristól és Londonban telepedett le, itt folytatták az írást. A Dr. Strangelove egészen más lett volna, ha nem ismerkedik meg Terry Southern texasi íróval, akinek humora elnyerte Kubrick tetszését és felsejlett előtte, hogy az atomháború témáját csak fekete komédiaként lehetne elképzelni. A lepattant író nem tudta visszautasítani az ajánlatot és Londonba utazott.

Kubrick végül a Columbia Pictures-szel állapodott meg a Dr. Strangelove finanszírozását illetően, de a stúdió kikötései közt volt az is, hogy mindenképpen Peter Sellerst kell díszelegtetni főszerepben. Kubrick ebbe belement, hiszen a Lolita forgatásán bensőséges viszony alakult ki kettejük közt. A film elkészült és hatalmas sikere lett. Egyes kritikusok fanyalgása ellenére egyre nagyobb bevételt ért el. Steven Spielberg és Elvis Presley sorban álltak, hogy láthassák. A filmről itt olvashattok. Európában is megtapsolták, igaz, leginkább azért, mert pellengérre állította az amerikai nukleáris dilijét. Most már semmi sem állhatott Kubrick útjába.

Végleg Angliában telepedett le, mégpedig a borehamwoodi stúdiókhoz huszonkét kilométerre, Hartfordshire-ben. Már javában tombolt a francia új hullám, amikor elhatározta, hogy megint az ár ellen fog úszni és a földönkívüli élettel kezd foglalkozni.

Kubrick felkérte Arthur C. Clarke-ot, hogy legyen a készülő történet írója és a forgatókönyv társszerzője. A választás nem is lehetett volna jobb. Kubrick és Clarke kapcsolata annyira gyümölcsözőnek bizonyult, hogy a filmtörténelem számos megdöntetlenül hagyott rekordját eredményezte egy filmben: a 2001: Űrodüsszeiát. A rekordok közt van a speciális effektusokra fordított idő és pénz mennyisége, a bevétel mennyisége és gyorsasága. Kubrick 1965-ben az MGM-hez fordult ötletével, akik belementek a veszteségesnek tűnő játszmába, csakhogy ne szalasszák el Kubrickot. Először négy és fél millió dollárt utaltak ki, amiből végül évekkel később, a film befejezésére felé tíz és fél millióra nőtt. De busásan megtérült, a film minden idők legismertebb, legnagyobb hatást elérő filmje lett, sőt örökre ott a helye a legjobb filmek között.

1969 végén új terv után kutatva akadt rá Anthony Burgess Gépnarancsára.. Kubrick felkereste Burgesst, megszerezte a jogokat és nekilátott forgatókönyvet írni. A Warner Brothers. Kubrickkal egy három filmre szóló szerződést, írt alá ennek az első terméke a Mechanikus Narancs lett. Annyira eltávolodott Amerikától, hogy a szereplői kivéltel nélkül angolok és hangsúlyt fektet a brit kiejtésekre is. Végül hatalmas sikert jelentett a Warnersnek a maga 15 és fél millió dolláros bevételével. A Mechanikus narancsról érkezett már kritika a Filmdroidon.

A film hatalmas botrányt eredményezett úgy az Államokban, mint az Egyesült Királyságban. Arizonában törvényt is hoztak a filmbelihez hasonló esetek megakadályozására, fiatal angol bűnözőbandákat ihletett meg az alkotás. Az Oscar-gálán Barbra Streisand nem volt hajlandó megjelenni sem, nehogy valaki azt higgye, hogy jónak tart egy ilyen filmet. Kubrick, megelégelve a vádakat, elhatározta, hogy végleg leteszi a garast Anglia mellett.

Noha több ötlet is foglalkoztatta (például egy Schnitzler-novella, amelyből sokkal később a Tágra zárt szemek lett, vagy a Beatles tagokkal forgatott Gyűrűk ura), továbbra is Napóleon korába ásott bele. A film végül elkészületlen grandiózus terv maradt, de hogy hasznosítsa az adattömeget, egy angol regényt ajánlott a Warnersnek, William Makepeace Thackeray szinte ismeretlen második regényét, a Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai (The Memoirs of Barry Lyndon )címűt.

Ami kuriózummá teszi a filmet, hét jelölésből négy Oscar-díjat eredményezve: nem használt világítást. Speciális nyersanyagra és lencsékre volt szüksége, hogy minden jelenetet eredetiben, gyertyafény mellett vehessen fel.

1977-ben az azóta elképesztő sikereket elért Stephen King még pályája elején járt. Három másik regénnyel a háta mögött épp befejezte készült a következőt, A ragyogást (The Shining). A regényt az egyik Warners-igazgató küldte el Kubricknak, aki azonnal lecsapott rá. Hosszas vitába kezdett Kinggel (aki végül elégedetlen maradt a végeredménnyel).

1978 közepén kezdték a forgatást, de a tervezett tizenhét hét helyett az utolsó jeleneteket már igazi hóban vehették fel. Az igazi erőpróba a vágásé volt, amelynek köszönhetően csak 1980 közepén mutatták be. Kubrick még a bemutatás kezdete után is vágott rajta. A Warners által kitalált újfajta terjesztés hatékonyatlansága miatt „mindössze” harmincegymillió dollár bevételre tett szert, de ezzel Kubrick saját rekordját is megdöntötte – mindez a zömmel negatív kritikák ellenére. Mi a Droidon 100%-ra értékeltük a film elemzésében. 

Az anyagi siker az eddigi leghosszabb alkotási szünetet eredményezte: az Acéllövedék (Full Metal Jacket) forgatásának mindössze 1985-ben kezdett neki. Akkor viszont teljes gőzzel. És noha az amerikai és vietnami jelenetek is változatlanul London melletti stúdiókban és helyszíneken lettek felvéve, témájában visszatért Amerikához – de sokat inspirálódott Jung írásaiból is.

A film alapjául szolgáló Gustav Hasford-regényt, a The Short Timerst, Kubrick 1982-ben olvasta, és azonnal megragadta a könyv dísztelen, egyszerű stílusa. Megvásárolta a jogokat: Hasford, aki egy leégett háborús veterán volt, minden változtatásba belement, azt remélve, hogy Kubrick gazdaggá és híressé teszi – nem is csalódott.

Kíméletlen háborús film készült el, végérvényesen szétzúzva Amerika Vietnam-mítoszát. A végtelennek tűnő szereplő- és statisztaválogatás után egy igazi háborúhoz hasonlóan kezdek forgatni: tankok rádiós irányításától elkezdve egészen zászlóaljak mozgatásáig. Ha a Warners tudta volna, hogy harminckilenc hétig tart a forgatás, háromszáz kilométernyi filmet emészt fel, tizenhétmillió dollárba kerül, és egy egész év késéssel mutatják be, talán kétszer is meggondolták volna a finanszírozást. De úgy tűnik, megérte: a vegyes kritikák ellenére az első ötven forgalmazási napon harmincnyolcmillió dollár bruttó bevételt hozott. Erről a klasszikusról is olvashattatok már korábban nálunk. 

Ezt követően Kubrick évekig teljesen visszavonult. Ötleteit, a Napóleont és az A. I.-t dédelgette, aztán végül tíz év múlva újból elkezdett forgatni. Régóta készült egy Schnitzler-novella megfilmesítésére, és a Tágra zárt szemek végre gyümölcsöztette ezt a régi vágyát. Azonkívül pedig összegző mű is: egyrészt fejet hajt a régi európai örökség előtt, másrészt egy nagyszerű marketing-húzással (a Kidman-Cruise házaspár szerepeltetése) az amerikai ipart és közönséget is kielégíti. Végül a hivatalos bemutatás előtt, 1999 márciusában hunyt el.