Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Az öregfiúkat nem tudták lenyomni

2012.08.27. 12:30 BeniMan 9 komment

article-0-14940A19000005DC-164_638x423.jpg

Az év eddigi leggyengébb hétvégéjét zárták az amerikai mozik, aminek köszönhetően a Stallone és csapata megőrizte vezető helyét az Észak Amerikai Box Office lista élén. A 66% a rottentomatoes oldalán nem nevezhető túl jónak, de a rajongók még mindig odáig vannak az öregfiúkért, a 7,7-es átlag az imdb-n kifejezetten jónak mondható. 52 milliót gyűjtöttek a Feláldozhatók és most már szinte biztos, hogy közel azonos bevételt ér el mint az első rész, úgyhogy az akciófilmek szerelmesei készülhetnek a következő felvonásra. A film hozzánk csütörtökön érkezik. 

A Bourne hagyaték 85,5 milliónál jár, a gyártási költséget egyre biztosabb, hogy összeszedi hazai vizeken, a nemzetközi bevételeknek köszönhetően pedig sikeresnek mondhatjuk a filmet. A sötét lovag: Felemelkedés halad a fél milliárd felé, de nem valószínű, hogy eléri, viszont a nemzetközi számokkal együtt, már 930 milliót szedett össze, vagyis a Warnernél nyugodtan koccinthatnak. 

Három új film is bekerült a legjobb 10-be. Mindössze a hetedik helyen nyitott a Premium Rush, amely bár csak 35 millióba került, a 6 milliós kezdés azért csalódás, a gyártási költséget sem fogja hozni a film, annak ellenére, hogy az előzetes izgalmas akciófilmet ígért. Joseph Gordon-Levitt egyre felkapottabb név a szakmába, igazi sikerfilmekben szerepelt az elmúlt években (Eredet, A sötét lovag: Felemelkedés), ám ez a film bizonyítja, hogy még nem képes egyedül elvinni a hátán egy alkotást. 

Egy dokumentum film is bekerült a legjobba 10-be, dübörög a választási kampány Amerikában és ennek a jegyében egy konzervatív dokumentum film készült a regnáló elnökről, Barack Obamáról. Afilm több mint 7 millióval nyitott, amely igencsak szép szám egy dokumentumfilmtől. 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

 The Expendables 2

$13.500.000

$52.314.000 

-52,8

100

Jelenet

A Bourne hagyaték

$9.300.000

$85.500.000  

-45,5

125

Jelenetek

ParaNorman

$8.546.000

$28.274.000 

-39,3

83

Előzetes 

The Campaign $7.440.000  $64.543.000   -43,3 56

 Előzetes

A sötét lovag: Felemelkedés

$7.150.000

$422.188.000  

-35,1

250

Iromány

Timothy Green különös élete

$7.125.000

$27.080.000  

-34,2

40

Premium Rush

$6.300.000 

$6.300.000 

-

35

Előzetes

2016 Obama Amerika

$6.238.000

$9.075.000 

+401,2

9

  -

Amit még mindig tudni akarsz a szexről

$6.000.000

$45.000.000  

-34,1

30

 Előzetes

Hit and Run

$4.675.000

$4.675.000

-

2

Előzetes

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr414733960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.08.27. 13:10:45

Az Expendables 2 sajna csúnya bukta lesz hazájában. Úgy 70valahány millát fog összeszedni, jobb esetben talán 80-at. Még szerencse, hogy a nemzetközi vizeken jobban muzsikál. Mindenesetre szerintem a DVD-s bevételek láttán fognak dönteni, hogy akarnak-e harmadik részt.

A Bourne negyedik része is a vártnál előbb fullad ki, még megcsípi a 100-ast, de arra rátenném akár a házam is, hogy nem éri el a 125 milliót dolláros gyártási költségeinek a szintjét.

Egyébként régen volt már ilyen gyenge hétvége, ahol csak egy film tudott 10 millió felett hozni. Itt a nyár vége.

Blake007 2012.08.27. 13:17:02

Az expendables biztos hogy nem sokat ér amugy, én is azért nézem meg csak hogy jót röhögjek a tatákon, de egyébként 10/4 vagy 5. Az első is olyan volt.

little2 2012.08.27. 13:32:55

@koimbra: Hát te meg ki vagy, hogy így beletrollkodsz másnak a posztjába?? :D

Amúgy jah, sajnos ez semmi esetre se átütő siker, azért "csúnya" buktának nem nevezném. De tény, hogy többet várt mindenki.
A nemzetközi szinten 14 országból 5-ben rosszabbul, 9-ben jobban teljesített az első hétvégén, úgyhogy az remélhetőleg kompenzálni fog. Ha eléri az összbevétel a 250 millát, nem lesz kérdés a folytatás.

(OFF: A Rowland féle Cherubion tényleg ennyire nem tetszett? Szerintem nem olyan rossz az, csak a stílus teljesen más.)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.08.27. 13:45:22

@little2: Csakhogy általában az amerikai bevétel nyom többet a latba. De pl úgy hozna, mint a Jégkorszak, ahol az amcsi bevétel több, mint négyszeresét produkálta a nemzetközi piac, akkor nem lenne kérdés a folytatás.

De pl. anno az Eragon is 100 millából készült, hiába hozott 250-et, a 75 milliós amcsi bevétel csalódást okozott. Vagy a Constantin, ami szintén 75 milliót termelt 100 milliós büdzsé fényében. Össz-vissz kasszírozott 230-at, de folytatás nem készült, habár folyamatosan beszélnek róla.

És igen, sajna nekem abszolút nem jött be az a négy regény, amit Rowland írt Cherubion témában. Untatott, nyögvenyelősen haladtam előre, csalódás volt, az utóbbi két könyvet is inkább a régi szép emlék miatt olvastam.

little2 2012.08.27. 14:46:53

@koimbra: Kétségkívül van abban vm amit mondasz, bár a szakik szerint az amcsi és a nemzetközi bevételek közt annyi a különbség, hogy előbbiből 50% utóbbiból 40% zsé vándorol vissza. 20-25 milla különbségnél ez azért nem olyan nagy összeg, ha a nemzetközi pénzek kompenzálnak. Majd kiderül. Ez mondjuk pont egy dvd-n nápszerű műfaj, ott remélhetőleg fog kaszálni rendesen.

Én még csak az első kettőt olvastam, de azokat kapásból az eredetiek után. Tény, hogy mások, de a régieknek is feltűntek mai szemmel már a hibái. Caldwell mesternek is osztottam már az észt Skandar Graun ügyben, konkrétan, hogy a régiek jobbak, azt mondta, hogy az ízlés-érdeklődési halmazunk ma már valószínűleg kevésbé metszi egymást mint régen. Ami igaz is lehet valamennyire. Ez nyilván más eset, de szerintem itt is az a probléma, hogy Rowlanddal a halmazaitok nem igazán metszik egymást. ;)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.08.27. 19:46:01

@little2: Éppen csak az a baj, hogy a producerek esetleg veszélyt szimatolhatnak a visszaesett bevétel miatt. Elképzelhető, hogy az EX3 már az ötven millát sem fogja megütni.

Skandar Graun sosem volt a kedvencem, őt egyedül a Leon Silver-Graun paródiában kedveltem:) Ha jól emlékszem a Káosz Dréniában-t a felénél letettem (ami 200 oldalt jelent, 400 oldal lehetett). Stone legjobb művei a hat Cherubion regény volt. Más részről meg ha jól mennek Rowland regényei, esetleg más írókat is bevethetnének, akik visszatérnek a Stone-féle hangulathoz. De ezt nem itt kellene megvitatni:D

a8zoli 2012.08.27. 20:20:05

nem kötött le annyira az első nyuggerkommandó se és ez se nagyon vonzott eddig. Schwarczi Last Stand-jére lennék kíváncsi az az előzetes alapján engem jobban megnyert :D + Johhny Knoxville :D

FayeFaye 2012.08.27. 20:27:09

Csak most vettem eszre es eleg felelmetes, az Obama 2016 a top 10 listan?! A dokumentunfilm egy kicsit tulzas, eredetileg kampany hirdetes volt, es azt mutatja meg hogy milyen mad max-szeru apokaliptikus vilag lesz amerika, ha ujravalasztjak a demokrata elnokot.

little2 2012.08.27. 21:14:52

@koimbra: Közben eszembe jutott még valami. Ez nem egy stúdiófilm, hanem független alkotás. A forgalmazás jogát az USA-UK-re 35 milláért adták el. Az alkotók szempontjából a folytatást nem nézve innentől mindegy, hogy mennyi termel a film több pénzt erről a két piacról nem látnak. A forgalmazó meg vissza fogja kapni a zsetont, hisz vagy 85-90 milla össze fog jönni, és ennek nagyobb része nála fog maradni. A többi 12 országban meg 3 (az egyik a görögök a másik a jelentéktelen szerbek) kivételével olyan másfélszeres a siker, legalábbis eddig. Úgyhogy annyira nem rossz a helyzet, egy független társaság meg jobban fogja erőltetni a folytatást, nem hiába szervezkedtek már előre.

--------------------------
Én SG fan vagyok igazán, de az eleje az jobb annak a sorozatnak is, konkrétan a Dréniában nálam egy egyik mélypont, bár azt is olvastam már kétszer.
Egyébként nem olyan egyszerű a Cherubion történet, mert az első hatot is már négyen hozták össze, igaz Nemes Istváné volt a munka kb. 80%-a, de pl. az utolsó Hajnalt egyáltalán nem is ő írta, ami meg is látszott.
Jobban nem megyek bele, mert ezt inkább azon a fórumon érdemes kitárgyalni. Amúgy ajánlom, jó ott a társaság, az írókkal is lehet ott diskurálni. :)
süti beállítások módosítása