Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Így fog kinézni az új Robotzsaru

2012.09.15. 20:48 koimbra 63 komment

robocop.jpeg

A Robotzsaru reboot jó ideje a levegőben lóg,  a tervezeten Darren Aronofsky dolgozott, de az MGM csődjét követően távozott a projekt éléről. Miután a stúdió úgy-ahogy kikecmergett a pénzügyi bajból adott egy nagyobb lökést a Robotzsarunak is, José Padilhát ültették a rendezői a székbe. Padilha szép lassan dolgozott, örömmel tudatta a világgal, hogy egyáltalán nem siettetik, egyébként is: jó munkához idő kell. Ám nemrég felröppent néhány pletyka, miszerint az ötletei és elképzelései nagy részét a stúdió megváltoztatta vagy kukázta, később Padilha cáfolt és elmondta, hogy kemény menet volt, de teljesen elégedett a forgatókönyvvel. Persze benne van a pakliban, hogy nem mondhat mást.

A címszereplőt Joel Kinnaman játszhatja, a történet 2028-ban játszódik. Az Omnicorp multinacionális cég viszi a pálmát a robottechnológia területén. Drónjaik a világ számos pontján segítették az amerikai katonákat és most azt szeretnék, ha a határokon belül is övék lenne minden dicsőség. Alex Murphy szerető férj, jó apa és remek zsaru, megtesz minden tőle telhetőt, hogy a detroiti bűnözést és a korrupciót visszaszorítsa. Miután szolgálat közben életveszélyes sérüléseket szerez az Omnicorp benne látja meg a megfelelő alanyt a Robotzsaru projektnek. Megmentik Alex életét, aki ismét visszatér az utcákra, hogy új testében védelmezze szeretett városát.

Nemrég indult a forgatás, a comingsoon lehozott két képet, méghozzá pont azokat, amelyeken az új Robotzsaru látható.

robocopforgatas1.jpg

robocopforgatas2.jpg

Címkék: robotzsaru forgatás képben reboot

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr704779325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeniMan 2012.09.15. 20:55:18

Hatalmas kedvencem az eredeti és örültem a rebootnak is mivel tényleg zseniális szereplőgárdát hoztak össze. De ez a kép.... ÁÁÁÁÁÁÁ Iszonyat hülyén fest. Inkább tűnik egy G.I. Joe harci ruhának mint Robotzsarúnak. :S Megvárom az előzetest. Deeee eddig ez nem sok jóval kecsegtet...

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.09.15. 21:27:45

Jézus-Crysis! :D A posztkép még csak-csak, de a többire nagyon ráfér a cgi turbó. Viszont elvesztette a robotzsaru jelleget, hiányzik belőle a gép.

little2 2012.09.15. 21:48:09

What the Flying FUCK is this???????????????

Innentől kezdve 0%-ra csökkent az érdeklődésem.

bucbuc 2012.09.15. 21:59:10

Ez mindennek látszik, csak gépnek nem.

kevinmaster 2012.09.15. 22:08:39

Én azt hittem, ugyanúgy fog kinézni!!! :(

Rolee83 2012.09.15. 22:11:52

Nagyon béna! Nem úgy néz ki mintha robot lenne, inkább valami spéci ruhába bújtatott ember! Mozgásban talán más lesz!

Is 2012.09.15. 22:30:08

@Rolee83: Pont én is erre gondoltam. Ez nem robot, csak egy testpáncélt viselő ember.
Nem néz ki egyébként olyan rosszul, csak nem Robotzsaru. Legalábbis számomra.

Valami lehet benne... (törölt) 2012.09.15. 22:30:57

Ez borzalmas! Akkora sokk ért, hogy gyorsan el is kezdem nézni a régit.
Ennél még a 6 éves fiam is jobb új külsőt talál ki Robonak. Naponta 2-t.

BeniMan 2012.09.15. 22:51:20

@téglagyár: Ez egy filmes blog, ez meg egy hír a Robotzsaruból. Mi a fasz köze van ennek a magyar politikai élethez, meg a választásokhoz? A hangnemmel, az ide nem illő témával, a politizálással és az antiszemita hozzászólással sikerült elérned az örökös kitiltást. Amúgy pedig baszódj meg hülye tirpák!! :@ :@ :@

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.09.15. 23:11:35

az eredeti robotzsaru design elképesztôen jó volt, minden részletében. nagyon rossz döntés volt elbénázni. nem hiszem, hogy vaerheoven rendezôt meg tudják közelíteni, akkor sem, ha megtartják a vicces reklámbetéteket.

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2012.09.15. 23:24:43

pénzt fog hozni, de paul verhooven-t nem tudják lepipálni..

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2012.09.15. 23:26:22

@Magyar Vitéz: a tv-s bejátszások verhooven védjegye, szinte minden filmjében megvannak. mint woo-nál a galambok. na ha ezt lekoppintják ..

bucbuc 2012.09.15. 23:29:03

@Magyar Vitéz:
distilleryimage3.s3.amazonaws.com/9c484caccfdd11e1a47b22000a1cf766_7.jpg

Ez még ma is nagyon jól néz ki, hát még a 80-as években. Sikerült a ruhát úgy megcsinálni, hogy tényleg fémváz érzetét kelti.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.09.15. 23:29:46

@hasznavehetetlen régensherceg: hat barcsak "koppintanak" a reklam-vedjegyeket az eredeti robot-kasztnival egyutt.

Sok csatornánál az a gond, nem tisztítják rendesen 2012.09.15. 23:48:37

Gyerekek ! Ez nagyon gané !
Kár volt belevágni ebbe a remake-be !

Thrasher 2012.09.16. 00:57:47

röhejes...
már régóta csak rossz hírek érkeznek a project felől, nagy bukta lesz ez.
ami olyan szemptonból nem baj, hogy ha Kinnaman ezzel befutna, akkor egy kurva jó színészt veszítene a TV-zés, ha ez pofáraesés lesz, akkor talán még TV-zget egy darabig :p

DeToXXX 2012.09.16. 01:03:49

mintha egy szokásos szar képregényfigura lenne. kár érte

nyisziati 2012.09.16. 01:14:53

Látszik, hogy csőd után van a stúdió, ez a "jelmez" eléggé Tesco-gazdaságos érzetet kelt... :)

A nép fia 2012.09.16. 02:01:55

Úgy néz ki, mint egy Master Chief + Crysys + G.I. Joe szerelemgyerek. :-)

Sejtettem, hogy átalakítják a fazont is azt reméltem, hogy a régiből azért jobban átmentenek motívumokat.

bean 2012.09.16. 04:57:04

Amikor csak a képet láttam valami filmes site-on azt hittem Batman 4.

ComLo 2012.09.16. 07:34:31

Netszerte sehol, mégcsak egy kósza "elmegy" sem hangzott el a képek alapján, mindenki egyértelműen csalódott. Ilyen mérvű ellenállás hatására, szerintetek van rá sansz hogy visszalövik ezt a borzalmat?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.16. 08:16:32

ismét 2 index címlap egyszerre. :D:D

F1DO 2012.09.16. 08:54:49

Ez egyenesen röhejes..

A sisak a Judge Dredd-ből van, és mi ez a baromság hogy az egyik kéz robotkéz, a másik meg csupasz 'emberkéz'?

Goddamn90s 2012.09.16. 08:58:43

akkor ez most tenyleg nem vicc? biztos nem az aslyum fele koppincs lesz ez?

G_Norton 2012.09.16. 09:13:21

BIZTOS, hogy a véglege filmen így fog kinézni? Tudom-tudom, utolsó szalmaszál a fuldoklónak, de nagyon remélem, hogy CGI-vel felturbózzák ezt a valamit, mert mittomén Kinnaman nem akar napi 2 liter vizet kiizzadni magából heteken keresztül a hacukában. A felső arton sokkal elfogadhatóbban nézne ki, bár az sem az igazi.

TomPowell25 2012.09.16. 09:13:45

Én amondó vagyok, hogy várjuk meg az első előzetest, hogy ott hogy fest majd. Filmen szerintem még működhet jól. Az meg várható volt, hogy változik a koncepció - mondjuk robot érzete kétségtelenül kevés van.

2012.09.16. 09:22:20

van benne egy adag borg is.

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.09.16. 09:57:57

Ez alapján a kép alapján egyáltalán nem tetszik :-( Pedig Úristen, mekkora rajongója vagyok az eredetinek!

Koshinae 2012.09.16. 10:04:19

Judge Dredd sisakos Iron Man-nek jó lenne.

G_Norton 2012.09.16. 10:07:21

Kinnaman: "It’s not going to be jaw action. They’re still working on the suit and how it’s going to look, but the visor is going to be see-through. You’re going to see his eyes."

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.09.16. 10:22:20

Ez kb. olyan, mintha a Pokember ruhajat cserelnek le velemi SWAG cuccra.

midnight coder 2012.09.16. 10:29:45

Gagyi. Inkább néz ki motorosnak mint robotnak.

ompoly 2012.09.16. 10:42:34

igen, sajnos kb úgy fest, mint egy harmadvonalbeli szuperhős. a régi dizájn tök fasza volt. apropó, minek a remake?

Libernyák 2012.09.16. 11:03:43

Az is jó lenne ha a zsaruk ruhája is kb hasonlítana az eredetire. Bár ezek után...
Egyébként az eredeti film nekem, a jó kis cyberpunkos hangulat miatt tetszett!

Atkakukac1989 2012.09.16. 11:06:29

Ő nem Robocop! Tudom, hogy a filmnek modernnek kell lennie. De őszintén, a régi páncéllal mi volt a baj. Ha kicsit kifényesítik, simán jó még most is. Nekem egyáltalán nem hat réginek, tök modern még mai szemmel is.

Ez a páncél meg, inkább nem mondom...

txmt6 2012.09.16. 11:39:26

azt is mondják hogy a filmben a "ruha" több változata is fog szerepelni

kifordított nagyanyó 2012.09.16. 11:42:16

Nem rossz.A régi is jó volt.

bknn 2012.09.16. 11:46:43

Az első két rész nekem bejött a gagyi speciális effektek ellenére. Erőszakos, bizarr és szatirikus volt egyszerre. A rebootban gondolom az akción és a látványon lesz a hangsúly és igyekeznek a 12-es korhatáron belül maradni.

tjunior 2012.09.16. 11:54:54

Én bízok José Padilhában.

Athos 2012.09.16. 12:01:19

szerintem ez nem is a robotzsaru, hanem valami ellenfél.

Thresher 2012.09.16. 16:23:30

Szerintem tudják előre hogy szar lesz a film, ezért úgy csinálják hogy később el tudják adni Crysis-nak.

Thresher 2012.09.16. 16:33:08

...másrészt meg nem láttunk már ehhez nagyon hasonlót, csak mondjuk arany-pirosban?

Simson 2012.09.16. 21:00:32

ha belegondolunk, hogy fejlődött a technológia és a formatervezés, akkor igazából tök reális a hacuka, az már más dolog, hogy a nosztalgia miatt mindenkinek a retro-jelmez ágyazódott a szívébe :D remélem a mozgása sem lesz olyan robotikus, ma már élethőbben mozognak a robotok :) ez 2012, nem a

xenomorphh 2012.09.16. 22:14:51

Ennyire maradiak vagytok... :D Lemerem fogadni hogy ez is lesz olyan jó, ha teljesen elkészül.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.09.16. 22:26:02

@xenomorphh: inkább szkeptikus, mint maradi. :)
@Simson: ott a pont, de azért még van az a tipikus, összetéveszthetetlen robot mozgás, ami leginkább az monoton állandóságot tükrözi. Egy biztos a mozgás sokat nyom a latba.

Blake / Mitch and Murray 2012.09.17. 01:18:07

Titkon azt reméltem,majd kicsit felturbózzák a régi páncélt(persze a sisakhoz nem nagyon nyúlnak!!!),vagy ilyesmi,de erre tényleg nem számítottam.Mármint egy ilyen projektnél nem odafigyelni a nosztalgiafaktorra...hát,nem hiszem,hogy jó ötlet.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2012.09.17. 09:00:41

Mindenki a régi jó képregényes/filmes hacukát várta, vagy eseteg annak valami felújított változtatás de ezt...

Nem vagyok Robotzsarufan de a filmek (főképp az első) nagy kedvenc.

Ez a kinézet viszont... Tényleg olyan mint egy egyszerű harci páncélzat, amit valaki felhúzott magára...

A sima emberi kéz mg röhej. Pont az a lényeg hogy állja a golyókat nem? Erre sikerül kihagyni a páncélozásból a kezét, amivel nagyon meg lehet könnyíteni a robi lefegyverzését...

Coolet 2012.09.17. 09:14:40

Ha egy szinten túl erőltetik ezt a "nagyon új és egyedi" filmet akarunk készíteni irányvonalat, úgy járhatnak mint az Emlékmásnál. Az eredeti film nagyon rendben volt, max a cgi- vel tudnak javítani rajta. Az új ruha korunkbeli "tucattermék" semmi eredeti nincs benne. Bármelyik képregényhős viselhetné, csak a festését kellene hozzáigazítani a karakterhez.

countrypecos 2012.09.17. 09:45:57

Jujjj, ez most fájt így reggel. De sz*rul néz ki!!!!! Mi ez?! Merthogy nem Robotzsaru, az biztos.
Egyelőre jegelem az érdeklődésemet. Azért az előzetes után csak okosabbak leszünk.

Simson 2012.09.17. 10:42:41

Jó így 20 éves fejjel én nem vagyok oda a robotzsaruért (az Emlékmásért nagyon is, de az újat még nem láttam), úgyhogy én nagyon is várom ezt a remaket. Ha számításba vesszük a nosztalgiafaktort, akkor már megértem aggályaitokat. Elég veszélyes a sikercímeket remakelni/rebootolni, de hollywood még mindig nem érti :D

tutiadöfi 2012.09.17. 10:49:04

@Simson: haver, nézd meg a Robotzsaru 1-2őt, nem fogsz csalódni

Leone51 2012.09.17. 12:47:46

Egy barátomnak ezt írtam mail-ben a Robotzsaru védelmében:

"A jelmez azért kelthet olcsó hatást, mert CGI-vel elég rendesen fel lesz turbózva, nem így fog kinézni a filmben, de az alapok már láthatóak. Ami külön jó, hogy meghagytak 1-2 klasszikus elemet, mint pl. a lábnál a csukló rész, a mellkas és hasi rész ilyen félén elválasztása, az állvédő, a szem rész, illetve a teljesen sima "kopasz" fej.
És hogy miért változtattak a klasszikus formulán? Mert bár rohadt jó, stílusteremtő, klasszikus és mások által rengetegszer lemásolt design-ról van szó (És nem csak nála, hanem az ED-209 esetében is.), mégis csak 2012 és nem 1987 van. Egy ilyen nehezen mozgó, tohonya, lassú gőzgép a mai felturbózott Avangers-es, Facebook-os világban nem állja meg a helyét. Én már megkaptam a magam RoboCop-ját 1987-ban, most kapja meg az új nemzet is.
Tehát nekem a képek baromira tetszenek, nagyon várom a filmet!

"

Simson 2012.09.17. 20:38:33

@Leone51: na valahogy így én is

@tutiadöfi: régebben láttam, de most hogy így mondod, ma este sort kerítek rá, úgy sincs más dolgom :)

Black Hawk 2012.09.17. 23:09:23

Én a Vasember első része után gondoltam rá, mekkora cool lenne az a páncél ráncfellvarva robotzsarunak. Úgy néz ki, megcsinálják :)

A régi is jó, csak annak olyan gagyi volt a mozgása. A fickón meg a CGI-plusszal biztosan szép lesz.

mirigy187 2012.09.20. 12:54:11

Nincs a hacukával semmi gond. 25 év telt el a két film között. Nem lehet gőzgépnek bemutatni 2013-ban :)

Estevez atya 2012.10.06. 21:06:38

Sima ember kéz: szerintem forgatási szünetben levette a kesztyűt, hogy tudjon pisilni.
süti beállítások módosítása