Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A végső állomás (The Final Destination)

2009.11.29. 20:02 koimbra 5 komment

 

 

Az ezredfordulóra már nyakig voltunk a tini-horrorokban , a kezdeti jobb produkciók után már leginkább csak gyatra, förtelmes művek születtek. Személy szerint kihoztam a tékából a Végső állomást akkor, de nem néztem meg, mivel nem volt visszatekerve a kazetta, így természetesen rányomtam a megfelelő gombra, hogy tekerjen, majd egy idő után megállítottam és belenéztem a filmbe, de nem fogott meg amit láttam, így megtekintés nélkül vittem vissza a tékába. Hozzám került még néhányszor a film, majd egyszer rávettem magam és végignéztem, nem bántam meg, teljesen pozitív csalódás volt a produkció. A második sem volt rossz, de már nem volt olyan jó, mint az első, a harmadik viszont jobb lett, mint az előző felvonás.

 

A Végső állomás az eddigiek bevett sémáját követi, a nagy csapás után a túlélők próbálnak továbbra is életben maradni. A főszereplők üldögélnek egy látványos, izgalmas autóversenyen, Nick (Bobby Campo) azonban tömegszerencsétlenséget vizionál és néhány emberrel együtt kirobog a stadionból...s lőn, bekövetkezik a tragédia. A túlélők persze nem örülhetnek sokáig annak, hogy életben maradtak, mivel egyesével hullani kezdenek, ám „nagyon ügyesen” rájönnek, hogy maga az öreg Kaszás vadászik rájuk, mivel nem tetszik neki a dolgok ilyetén alakulása.

 

 

Az első három epizódban úgy gondolom a készítők már bemutattak mindent, amit csak lehetett, csak az indokolta volna ezen rész elkészültét, hogy ötletesebb halálnemekkel rukkolnak elő, olyanokkal, ami után a néző elismerően nagyot bólint képzeletben a rendező, szereplők, forgatókönyvíró, stb felé. De az alkotóknak volt még egy ütőkártyájuk, az oly divatos 3D, amely ugyan nagyszerű, de ettől függetlenül a film még lehet borzalom. A produkció ugyan nem lett tré, de felesleges volt megcsinálni, szórakozás szempontjából legalábbis ez a helyezet.. Szerintem valahogy így kaphatott zöld utat a film: „Te csináljunk még egy Végős állomást.” - „Csináltunk már hármat, kizárt, hogy ki tudjunk izzadni olyat, ami még egyszer beültetné a nézőket a mozikba, ráadásul a tinikkel se számolhatunk be, mivel R kategóriás lenne a cucc” - „De ott van a 3D...” - „Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe.”

 

 

Miért számított jónak az első három rész? Egyrészt a film eleji látványos tömegszerencsétlenség miatt. Másrészt mert a tökéletes sorozatgyilkost mutatták be be, a Halált. Nem fogható el, nem győzhető le, nem látható, csak átverni lehet, őt is csak időlegesen, .A látványos tömegszerencsétlenség után érdekes volt, ahogy a Halál leszámol a túlélőkkel, ebben rejlett a franchise varázsa. Az előző filmek esetében azonban a Kaszás a véletlenekre épített és nem csapott át soha röhejesbe, viszont itt már inkább a képtelen, abszurd megoldásokat alkalmazott, mintha úgy lettek volna vele a készítők, hogy a jelenet úgyis beleszögezi a nézőt a székbe, akik magasról tesznek arra, hogy miképp is oldották meg a feladatot.

 

Akad azonban több fájó dolog még a filmben. Gyakorlatilag fél másodperc alatt jönnek rá, hogy ki játszadozik velük, illetve mit kell tenniük. Egyik pillanatban még azt se tudják mi van, a következő jelenetben meg „hát neteztünk egy kicsit, tudjuk mi az ábra” szöveggel jönnek elő. A szereplők többségéért egyébként egyáltalán nem lehetett szorítani, illetve jobban mondva már várjuk, hogy legyen meg már a Halál akarata. A rasszista fickóért nem volt kár, a biztonsági őr esetében pedig úgy gondoljuk, hogy jobb lenne, ha távozna az élők világából, a nagyképű srác sem volt szimpatikus, stb. Ha azt mondom, hogy a színészek alakítása nem éppen a legjobb, akkor még finoman is fogalmaztam.

 

 

Nem sikerült 3D-ben látnom, talán nyomott volna a latba valamennyit a végén, de egyszerűen zavaró volt több dolog is a filmben, 35 %-ot tudok adni rá. Az utolsó negyed óra (spoiler: az új vízió) már inkább elkeserítő volt, én konkrétan karomat széttárva néztem a vászonra, hogy ezt miért kellett így megoldani. David R. Ellis (Mobil, Kígyók a fedélezten) a kaszkadőrből lett rendező nevéhez kötődött a franchise leggyengébb darabja eddig (a második rész, ami még így is nézhető volt), de most sikerült elkészíteni a legrosszabb filmjét, ettől függetlenül a negyedik hozta a legjobb bevételt.

 

imdb: 5,1

rottentomatoes: 29 %

 

Büdzsé: 40 millió dollár

Amerikai bevétel: 66,4 millió dollár

Összbevétel: 152,6 millió dollár

 


Címkék: horror thriller iromány franchise végső állomás 35 %

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Vámpíros film A hullám rendezőjétől

2009.11.29. 13:21 koimbra 4 komment

Egy este a 18 éves Lenat megharapja Louise, egy háromtagú női vámpírcsapat vezetője, a lány pedig maga is vámpírrá válik, ami áldás és átok is egyszerre. Lena kezdetben élvezi az új életét, ám a többiek hatalmas vérszomja csöppet megijeszti őt. Közben beleszeret egy beépített zsaruba és úgy dönt, hogy hátat fordít "nővéreinek", otthagyja a bandát, csakhogy ez nem megy olyan egyszerűen.

A We Are the Night (Wir Sind Die Nacht) horrort Dennis Gansel rendezte. Tőle 2001-ben a Csajok a csúcson vígjátékot láthattuk, majd a Napolaval jelentkezett, tavaly pedig A hullámot láthattuk tőle.

A főszerepet Karoline Herfurth (Parfüm) kapta, mellette feltűnik még Nina Hoss (Arfikai szeretők), Jennifer Ulrich (A hullám), Anna Fischer (Berlin - A fal leomlik) és Max Riemelt (Napola) is.

Címkék: teaser

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jane Austen klasszikusa zombikkal

2009.11.29. 12:53 koimbra 11 komment

Még februárban írtam arról hogy el fog készülni a Pride, Prejudice and Zombies film, amely Jane Austen klasszikus regényének, a Büszkeség és balítélet átdolgozása. A produkció úgy indult volna, hogy egy bizonyos járvány miatt a halottak kimásznak a sírjukból, Elizabeth pedig azon fáradozik, hogy eltakarítsa a zombikat a környékről,  ekkor állít be a dölyfös Mr. Darcy. Itt vígjátékba váltott volna át a sztori, majd újra támadnak az élőholtak, így a szerelmeseknek velük is foglalkozniuk kell.

Ez volt év elején, a Deadline Productions úgy döntött, hogy inkább egy hat részes sorozatot készít belőle. Elizabeth  négy nővére segítségével zombikra fog vadászni, megpróbálják elsajátítani Mr Darcy küzdőstílusát, aki úgy harcol, mint egy japán nindzsa. Egy teaser kép kikerült máris kikerült a netre

 

Címkék: képben miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még egy Avatar tévéreklám

2009.11.29. 12:38 koimbra Szólj hozzá!

Vasárnapi Avatar adag, a 2 perc 20 másodperces tévéreklám tartalmaz néhány új, eddig nem látott jelenetet is. A magyar bemutatóig még 18 nap van hátra, ez idő alatt szerintem legalább 10 anyag (kép, videó, stb) fog még napvilágot filmmel kapcsolatban.

Címkék: avatar tv spot

Elköltöztünk: filmdroid.hu

A robotos kisfilmje után felfigyeltek Alvarezre

2009.11.28. 23:08 koimbra 2 komment

Neill Blomkampnak anno elkészítette az Alive in Joburg rövidfilmjét, amiből később Peter Jackson produceri felügyelete alatt készíthetett nagyjátékfilmet. A 30 millió dollárba került produkció eddig közel 200 millió dollárt fialt világszerte a mozikban.

Legutóbb Federico Alvarez rövidfilmje, a Panic Attick (ez alább megtekinthető) került napvilágra, amelyben hatalmas óriásrobotok bukkannak fel, hogy aztán pusztításba kezdjenek. Alvarez is megkapja a maga lehetőségét, ugyanis Sam Raimivel hozta össze a sors, aki megbízta egy robtos film összehozásával, ennek költségvetése 30 és 40 millió között lesz és Alvarez máris kapott egy millió dollárt, hogy a forgatókönyvön ügyködjon, aki a barátnőjéve és társforgatókönyvírójával kibérelt egy apartmant Los Angelesben és autót kaptak.

Címkék: miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Phobos - orosz horror-thriller

2009.11.28. 19:30 koimbra 5 komment

Oleg Assadulin rendezésében készült a Phobos, a producer pedig Fjodor Bondarcsuk volt, akinek a dirigálásában korábban a 9. század, illetve Lakott sziget két részét láthattuk.

A történet szerint néhány fiatal egy új klub helyszínére érkeznek. A helyet korábban óvóhelyként funkcionált, ám most éppen átalakítják szórakozóhellyé. Az első percekben még minden okés, ám az ajtók becsukódnak és bezáródnak, a tinik pedig ott rekednek és nem tudnak kijutni.

Íme a trailer, emlékeim szerint nem láttam még orosz horrort, szerintem ezzel fogom kezdeni.
 

Címkék: trailer

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Csak röviden...

2009.11.28. 19:15 koimbra 2 komment

A grófnő (The Countess): Báthory Erzsébet személyét a róla szóló legendák és mendemondák teszik igazán ismertté, állítólag szűzlányok vérében fürdött, de olvasható az is róla, hogy vámpír volt, az áldozatai véréből ivott, ezen kívül leszbikus hajlamai is voltak, boszorkányt tartott, stb stb. Letartóztatták ugyan, de tárgyalásra, ítéletre nem került sor, a csejtei várban tartották fogva.
Julie Delpy nem ásta mélyre magát a történelemben, úgy tűnik, mintha belefutott volna valahol egy Báthory Erzsébetről szóló cikkbe, majd mindenféle utánajárás nélkül megírta volna a forgatókönyvet, majd megrendezte a saját maga főszereplésével készült filmet.

Delpynek csupán az jött le ebből az egészből, hogy az úrnő fiatal akart maradni mindenáron, ám a többi dologra nem fordított figyelmet, illetve sok pénzt sem sikerült felhajtania a produkcióhoz. Ez meg is látszik már az elején, mikor urát csata közben látjuk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a fickó ott áll egy szál karddal, majd előbukkan két ellenfél, akikkel egy másodperc alatt végez, aztán már vége is a harcnak (Honfoglalás jutott eszembe, röhej).
Ezen kívül akad jó pár bosszantó dolog, nem vagyok ugyan tisztában én se a XVI. századi szokásokkal, de azt biztosra veszem, hogy nem álltak neki a tánctér közepén smárolni ebben a korban.

Julie Delpy nem volt a helyzet magaslatán, de Daniel Brühlért is kár, akihez nem illik a Thurzó István szerepe.

Ha valaki Báthoryról akar filmet nézni, annak ajánlom inkább Juraj Jakubisko alkotását, ami jobbra sikeredett. Remélem egyszer majd készül a grófnőről egy igazi vámpíros-horror mű is.


Fűrész VI (Saw VI): Jigsaw halott, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki fellélegezhet, a játéknak mennie kell tovább. Hoffmann nyomozó viszi tovább Jigsaw örökségét, illetve kiderül az is, hogy mit bújt meg abban a faládikában, ami örökségként hagyott hátra.
Rétestészta effektus, nyújtják, ahogy csak tudják, Tobin Bell idővel majd átvehetne egy olyan díjat, mint az a színész, aki karakterének halála után is még feltűnt az utána következő többi részben. Ezt a franchise-t rá építették, de túl kéne már lépni ezen a figurán és egy másik figurát behozni a képbe. Próbálkoztak is vele, de Hoffman nyomozó teljesen alkalmatlan erre a feladatra, FBI-os létére totál hülye, csak csodálkozni tudok rajta. Ismernie kellene az iroda nyomozási szokásait, a másik meg az, hogy miért tesz/mond olyan dolgokat, ami még le is buktathatná.

Az első öt részben már bemutattak mindenféle „játékszert”, csapdát, nem hiszem, hogy valaki még füttyentene vagy csettintene egy-egy ilyen láttán.

Szerintem az első rész volt ebben a franchise-ban a legjobb, ezt a többi rész még megközelíteni se tudta, a hatodik felvonás meg a széria mélypontja, 25 %-ot adok rá, nem lehet együttérezni a szereplőkkel, se izfulni értük, hiányzik a feszültség is. Az elején úgy voltam vele, ha ilyen véres, csonkolós lesz az egész, akkor abbahagyom, ezt megtették, de nem veszítettem volna semmit vele, ha kihagyom a Fűrész VI-ot, csak hát...reméltem, hogy valami nézhetőt hoznak össze.

Címkék: iromány röviden

Elköltöztünk: filmdroid.hu

"14 éves voltam, amikor meggyilkoltak" - Komfortos mennyország tévéreklám

2009.11.28. 13:37 koimbra 16 komment

Két hét múlva érkezik (Amerikába legalábbis, nálunk január 21-én mutatják be)  Peter Jackson következő filmje, a Komfortos mennyország, a neten máris olvasható néhány kritika a produkcióval kapcsolatban. A Daily Mail írója szerint a könyv ezerszer jobb volt, mivel tükröződött benne a világfájdalom és együtt érezhetett az olvasó a regénybeli családdal, átérezhette a fájdalmat a veszteség miatt. Peter Jackson ezt nem tudta visszaadni a vásznon. A Variety kritikusa pedig azt mondja, hogy a rendező a vizuális effektusokra koncentrált inkább. Akad pozitív vélemény is, a Sun Online úgy gondolja sokkal jobbra sikeredett, mint a Gyűrűk ura trilógia, illetve az Empire is dicsérte a fantasy-drámát.

A történet szerint egy 14 éves lányt meggyilkolnak, aki a mennyben követi figyelemmel miképp bírkózik meg a fájdalommal a családja.

Címkék: tv spot könyvből film komfortos mennyország

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Így készült az Avatar - 10 perces videó

2009.11.28. 13:19 koimbra 4 komment

Ha még valakinek nincs csömöre a sok Avatar anyagtól, akkor alább megnézhet egy közel 10 perces "Így készült az Avatar" videót, amely csak egy jelenetnek az elkészítésére koncentrál.

A gawker.com pletykaoldalon elolvasható az első negatív kritika/vélemény a filmmel kapcsolatban, az illető azt írja, hogy a film, a színészi játék és a hangulat teljesen furának hatott és totál idegennek hatott számára az egész. Vannak szép pillanatai a műnek, de az egész konkrétan mocskosul sz*r, a Cameron által kifejlesztett új 3D-s technika meg mehet szerinte a kukába.

Címkék: avatar

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az első hivatalos képek Luc Besson kalandfilmjéből

2009.11.28. 12:27 koimbra 5 komment

Luc Besson következő alkotása egy hét múlva landol a mozikban, az Arthur: Maltazár bosszúja animációs produkció után jövőre egy kalandfilmmel jelentkezik, amely Jacques Tardi képregényein alapszik. Az alkotás címe Les Aventures Extrodinaire d’Adele Blanc-Sec és egy hölgyemény áll a középpontban, aki 1912-ben Egyiptomban akasztja össze a nem létező bajszát múmiákkal, Párizsban pedig a történelmi múzeumban látható 136 millió éves tojásból kikel egy repülő dinó és hozzálát a város terrorizálásához. 

Besson trilógiát tervez Adele Blanc-Sec kalandos ügyeiből, a rendező-producer-forgatókönyvíró Idiana Jones és az Amelie csodálatos élete keverékeként írta körül a filmet. A filmből alant láthatjátok az első hivatalos képeket, nekem a főszerepet alakító Louise Bourgoin ezeken a fotókon nem tűnik túl szimpatikusnak.

Címkék: képben

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Képek a Splice-ból

2009.11.27. 22:40 koimbra 4 komment

Két tudós az emberi és állati DNS-sel kísérletezget, új létreformát szeretnének létrehozni, kísérleteik során pedig sikerül is egy szépséges lényt megteremteni, amelyet Drennek neveznek el, ám később kiderül, hogy eléggé halálos teremtés.

A két főszereplőt Sarah Polley és Adrien Brody alakítja, a rendezést pedig Vincenzo Natalira bízták, akitől eddig olyan filmeket láthattunk, mint A kocka és a Cypher. Guillermo del Toro producerként vett részt a munkálatokban. Az alkotásnak már van egy elismerése, a Sitges - Catalonian International Film Festivalon a legjobb speciális effekt díját vihette haza.


Címkék: képben splice

Elköltöztünk: filmdroid.hu

2012 Hungary

2009.11.27. 18:14 koimbra 11 komment

Úgy gondolom felesleges írnom bármit is, én jól mosolyogtam rajta.

Címkék: poén 2012
süti beállítások módosítása