Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Tükrök (Mirrors)

2008.10.16. 19:59 koimbra 5 komment

Nem kertelek, megmondom az elején: a Tükrök rossz. Mindenkivel előfordulhatott már az a helyzet, mikor egy film bizonyos pontján felgyulladt a kis lámpa a fejében és ráeszmélt arra, hogy ebből már semmi jó nem fog kisülni. Ez a pont nálam az elején, rögtön az első másodpercekben volt, amikor egy egyenruhás fazon szépen nekiszalad egy átjárót lezáró vasrácsnak, később a rémült jóember elhalálozik.

Ben Carson (Kiefer Sutherland) volt alkoholista és ex-zsaru munkát kap, egy kiégett épület „romjai” felett kell őrködnie éjszakánként, mint kiderült a fentebb emlegetett megboldogult helyére vették fel. Rutin melónak tűnik, semmi megerőltetés, néha kell csak átjárnia a maradványokat. Első este azonban már be is üt a baj, hangokat hall még egy régi ajtó is nyekereg kicsit. Derék, bátor hősünk ahelyett, hogy csapot-papot-tükröket hátrahagyva kirohanna a kijáratot jelző ajtón átlagemberhez méltón, ő marad nyomozgatni. Vesztére, mert egyre több különös dolog történik, a tükrök nem csak őt molesztálják, családját is terrorizálni kezdik.

A filmekben a tükrök részvétele általában kimerül abban, hogy verekedés közben átzuhannak rajtuk, egyes darabkáikat pedig kiválóan lehet beleállítani az ellenfélbe. Van egy-két városi legenda is, amely szerint nem szabad emlegetni pár néhai nevét, mert azok biz' feltűnnek és bőszen aprítani kezdenek, csak éppen nem fát, hanem az embereket. Jelen esetben a címben megnevezettek viszont az általuk kiszemeltek tükörképeivel szórakoznak és hajtják végre kegyetlenségeiket.

Alexandre Aja a 2003-as Magasfeszültséget sikeresen elbarmolta a bekövetkezett csavarral, aztán A sziklák szeme remake-jével az év horrorját mutatta fel. A mészárszékházban nincs mostanában túl sok eredeti ötlet, Távol-Keletről szeretnek alapanyagot, a Tükrök eredetije is arról a vidékről való, Dél-Koreából. Ezt amerikaiasította Aja, aki nem lehetett a helyzet magaslatán, mikor ledirigálta ezt a projektet, nem hogy maradandót nem alkotott, de legalább a forgatókönyvet átgondolhatták volna jobban is.

A főszereplő a Tükör, aki amellett, hogy otthon van az emberek ijesztegetésében, igazán hülye és idegesítő is. Kívánsága szerint fel kell kutatni egy személyt, akinek csak a neve egyik részét adja meg. Ne karcolja fel magára az illető teljes adatlapját (szül. hely, idő, személyi szám), ezt nem várom el, de akkor már legalább adja meg a teljes nevét a megkeresendőnek, ne húzza már Carson idegeit és a játékidőt feleslegesen. Na meg a nappali őrt miért nem kergeti őrületbe? Oké, ilyen kicsinységekre nem adunk, de ha Carson famíliáját megtalálja azonnal, akkor miért nem maga intézi a saját ügyét? Mert akkor nem lenne film, ugye? Szerencsétlen szereplőit is hülyére veszi a rendező és az író, mert ugyan ki maradna abban a házban, ahol veszély fenyegeti őket? Csak az idióták, akiket ha betámad megint a gonosz, arra már a néző csupán legyint, úgy kell nekik.
Kiefer Sutherland nem a legjobb formáját hozza, de elfogadható. Paula Patton alakítja Carson volt nejét, aki két gyerek után is úgy néz ki, mint egy modell (természetesen), ő inkább csak egy dekoratív bútordarab szerepét tölti be.

Az iromány elején már elmondtam, hogy rossz ez a horror, próbáltam persze élvezni, akartam kedvelni (főleg az 1000 Ft-os mozijegy mellett), de nem ment. A félelmetes szót el lehet felejteni, az izgalmak is majd talán egy következő alkotásnál jelennek meg, semmi cidri, para pláne nincs. Inkább idegesítő, mint élvezhető produkció volt ez a mű. Végeredményben sajnos csak egy 10 %-ot tudok rányomni, elvárható lett volna néhány olyan jelenet is, ahol esetleg az állam a földet verdesi a csodálkozástól, helyettem azonban csak Amy Smartnak szakadt le a képe.

imdb: 6,3

rottentomatoes: 13 %

 

Büdzsé: 35 millió dollár

Eddig amerikai bevétel: 30,5 millió dollár

Eddigi összbevétel: 49,9 millió dollár

 

 

Címkék: horror iromány mirrors 10 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr5717279

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tükrök (Mirrors) 2010.08.06. 09:27:02

Alapsztori: A túlvilági erők tükrökön keresztül próbálnak eljutni egy volt rendőrhöz és családjához.Húzónév: Kiefer SutherlandMűfaj: horrorTrailer ittAmire számítottam: Sok rosszat olvastam róla korábban, úgyhogy nagy kínlódásra a részemről és arra, ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PatBateman 2008.10.17. 10:32:02

Hehe! Szellemes írás! De nem értek egyet vele. Szerintem a nagy horrorkavalkádból ez egy nagyon jó kis darab.

ThomasGreg 2008.10.18. 23:22:24

Sorry, de én sem tudok egyetérteni veled. :) Nekem sikerült néhányszor konkrétan megijedni, abban természetesen abban igazad van, h nincs egész filmen át húzódó körömrágás-faktor, de egy-egy kisebb szívinfarktus előfordulhat a legtöbb embernél.
Az nekem is megfordult a fejemben, h miért nem adja meg a teljes nevet?!?
Tehát összességében egynek simán elmegy.

sajtosrolo · http://sajtosrolo.blogspot.com/ 2008.11.04. 21:48:20

Nekem sem tetszett, nem is néztem végig. Pontosabban miután meglátogatta az apácákat, elkezdtem pörgetni, és csak a legvégét néztem. Azt nem állítanám, hogy nem volt rémisztő, bár engem könnyű megijeszteni.:) A végén a számomra beharangozott "csattanó" hatása is pusztán annyi volt, hogy "ennyi?!" - szerintem nagyon okos akart lenni, de nem jött össze.
Meg sem fordult a fejemben, hogy erre beüljek moziba, (nem az a típusú film nekem) pénzkidobás és időpazarlás is lett volna.

EFIXX 2009.07.28. 09:39:40

nekem tetszett a film igaz nem volt olyan rémízstő de azért még elmegy :D ...azért meglehet nézzni egyszer de többször is akkár (ahogy én tetem ) :D :D !!!
süti beállítások módosítása