Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Büntető (The Punisher)

2008.10.21. 19:24 koimbra 5 komment

Nem tévedés, nem rontottam el a címet, ez még az 1988-ban készült Punisher. Ekkoriban már futott Magyarországon a Pókember képregény, amelynek oldalain később feltűnt a Megtorló is, de 88-ban még se híre, se hamva nem volt (itthon legalábbis), így a címadók Büntetőnek nevezték el a szikár bosszúállót.

 

Kicsit fura, hogy nem készült még film ebből a képregényalakból, hiszen talán a Megtorló figuráját lett volna a legkönnyebb vászonra vinni, nincs szuperképessége, csak marcona kinézete, aki jön,lát és végez a bűnösökkel. Amikor pedig elszánják magukat, hogy végre forgatnak róla, akkor is „csak videón” művet készítenek. A filmre nyugodtan rá lehet sütni a B jelzőt, (leginkább C, de lehetne akár Zs is), masszívan benne van ebben a kategóriában ez az akciófilm. Szerencsére nem szaroznak holmi bevezetéssel, az hogy Frank Castle (Dolph Lundgren) miért öli halomra a bűnözőket csak egy rövid flashbackben hozzák a néző tudomására. A maffia retteg tőle, ő pedig rendesen végzi misszióját. Úgy megtizedeli a maffiatagokat, hogy az erejük megcsappan, így a városba érkező yakuza szinte azonnal át is veszi a helyi meggyötört alvilág feletti kontrollt., így a derék Büntetőnek nem kell félnie, hogy nem lesz több dolga. Az, hogy ki is ő valójában csak egy ember sejti, egy kitartó nyomozó, egykori cimborája (Louis Gossett Jr.), aki fanatikusan a nyomában van, bár a felettesei kinevetik őt elképzelése miatt.

 

 

Dolph Lundgren karrierje kezdetén játszhatta el a magányos igazságosztót, nem kellett mást tennie, csak mereven néznie és pár szavas mondatokban beszélnie. Talán kevesebbet dumál mint Schwarzenegger a Terminator 1-ben. Louis Gossertt Jr. játssza a nyomozót, ő ekkoriban még ismert név volt, a Vasmadarakkal a csúcson volt és még Chuck Norrisszal is egy filmben (Tűzjáró) lehetett.

 

Élvezni lehet, de azért fel kell készülni rá. Nincsenek csodás lassított jelenetek, se bullet-time effektus, hibádzik a mesterien kivitelezett bunyó is. Ha lőnek, akkor nem spórolnak, általában Castle az, aki célba talál, hősünk is bekap egy-két sebet, zúzódást, de többet ad, mind kap. Valahogy jobbra sikeredett, mint a 2004-es verzió, amiben inkább a drámára mentek rá, Thomas Jane is gyenge volt és akció terén is csak az utolsó pár percben történik valami, teljesen félrement az egész a képregényhez képest, amelyben a harcok és küzdelmek dominálnak. Lundgren megtorlója pedig ráérzett a lényegre, nem kell tökölés és nem akar többnek látszani, mint ami, durrbelebumm agyatlanság az egész, még tökös beszólások sincsenek, ám kétszer megemlítik Batman nevét (pedig két külön világ meg kiadó). Csak egy dolog hiányzik, a halálfejes póló. Remélhetőleg a következő Megtorló filmben sem tökölnek, kihagyják a drámát és szórják a golyót meg a többi adalékot a rossz fiúk képébe.

 

imdb: 5,1
rottentomatoes: 14 %

 

Címkék: akció iromány megtorló

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr3725198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2008.10.22. 00:49:40

1etértek, a 2004-es megtorló nagyhatár fos volt a takonypóc megtorlóval. Az igazi megtorló sokkal durvább arc, soha nem csinálná hogy jégkrémet nyom hegesztőpisztoly helyett a delikvens hátának (a vallatáskor), hanem megpörkölné mint a malacot. A pillangókéssel sem kokit osztana, hanem halált. Leginkább kinyírna mindenkit, aki él és mozog.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.10.22. 11:39:30

A 2004-es Punisher R besorolású volt, mégis alig volt benne valami akció és részemről hatalmas csalódás volt. Thomas Jane puhapöcs volt benne ez tény.

Vészmadár 2008.10.22. 12:21:45

Nekem valahogy mindig ez a film, és Lundgren karaktere lesz az igazi Megtorló.

Banderas 2008.10.22. 13:24:22

Szerintem is jobb ez mint, a 2004-es és találni benne egész jó dumákat is.


- 55 gyilkosság öt év alatt az mi ?
- Teljesítmény.

Kóczy · http://koczy2.wordpress.com 2008.10.23. 00:15:00

Valahogy ennek a '88-as változatnak volt valami olyan hangulata, ami a 2004-es verzióból hiányzott. Nekem egyébként mindkettő tetszett.
süti beállítások módosítása