Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A szállító 3 (Transporter 3)

2009.02.05. 20:30 koimbra 12 komment

 

 

Luc Besson kidüllesztheti a mellét, büszke lehet magára,hiszen rendezőként össz-vissz 10 filmet jegyez, ezeknek egy része klasszikus is lett. Ezek miatt fel is nézhetnénk rá, csakhogy van némi szépséghibája a dolognak, mégpedig az, hogy producerként és íróként évente összehoz fél tucat akciófilmet, amelyek között van szemét és jobban sikerült alkotás, mindenképpen elmondható, hogy nem törekedik korábbi filmjei színvonalára, a minőségi szórakoztatásra. Korábbi filmjeihez képest ez eléggé elszomorító. Valaki szólhatna már neki, hogy a maradék tehetségét inkább össze kéne sűrítenie és nem kéne ontania magából a sok feleslegesnek tűnő vackot. De hiába is károgok én itt, hiszen irományaiból film lesz, amelyek többsége meg is találja a közönségét, sikeres lesz és ami sikeres azt folytatni kell, ha pedig nem kerül sokba, akkor meg pláne. A Taxi már a negyedik részt tapossa, a B13 gyér mozis szereplése ellenére is megkapta a második részt, és A szállító második kalandja pedig több embert vonzott a moziba, mint az első, az pedig nem is volt kérdéses, hogy Jason Statham harmadjára is volán mögé fog pattanni. Gyorsan összelapátolták a készítéshez szükséges pár tízest (millió dollárban természetesen), Luc Besson pedig rutinosan dobhatta össze egy este alatt a forgatókönyvet, aztán mehetett a muri.

 

Frank Martin (Jason Statham) pihizik, épp nem akar melózni, a maga helyett ajánlott munkaerő azonban feldobja a talpát, ezért a megbízó hősünket „szervezi be” a feladatra. Statham újra szállít, gyakorlatilag ezzel le is lehetne írni a sztorit. Pár száz kilométert le kell nyomnia, azért némi bonyodalom is kell, ezért olykor gyorsul, máskor verekszik.

 

 

Az előző részek után adott volt minden, hogy a szokásost láthassa a nép: egy szabályait mindig betartó kemény legény (1. szabály: Teljesítsd a megbízást, 2. szabály: nincsenek nevek, 3 szabály: ne nyúlj a csomaghoz), gyors verda, amivel az ellenféllel lehet versenyezni, jó csaj és ha éppen nem száguldás folyik, akkor némi jól megkoreografált pofozkodás. Ezeket sikerült kigyomlálni, kihagyni a harmadik részből. Ez a szállító sorra rúgja fel a saját maga felállított szabályait (mint Nicolas Cage a Veszélyes Bangkokban), van néhány autós üldözés, ami nem lett se jó, se látványos, néha pedig olyan volt, mintha a filmet gyorsították volna fel, ami 50 éve még elfogadott lehetett volna, de most elég nevetséges. A jó csaj Natalya Rudakova lett volna, de nem lett az. Szegénynek olyan pöttyös a képe, mint a a túró rudi zacskója, ez közel sem nagy probléma, ettől még lehet valaki szép, de egy pillanatra sem próbált szimpatikusnak tűnni és csak akkor csillan fel a szeme, ha hősünket félmeztelenül látja. Mellesleg mindvégig csak nyaktól felfelé mutatja a kamera (talán nem hiába) és jobb lett volna ha inkább meg se szólal. El sem merem képzelni smink nélkül hogy nézhet ki, sőt azt se mit csinált annak érdekében, hogy bejusson a filmbe. Pofozkodás, verekedés megvolt, de az is olyan gyors vágások kíséretében zajlott, hogy ha az ember ha az ember pislog egyet, akkor máris lemarad néhány dologról, de legalább nem rángatják a kamerát. Természetesen a csajok legnagyobb örömére ezeket a bunyókat Stathamnek muszáj félmeztelenül végrehajtania.

 

 

Statham tavaly szerepelt a Halálfutamban, ahol jobban ment a száguldás és a szórakoztatás, néhány tanáccsal szolgálhatott volna a stáb részére az ott szerzett tapasztalataiból. A direktornak emellett pedig ajánlatos lett volna megnézni egy Halálos iramban részt, talán fel tudtott volna használni néhány dolgot belőle. Nem egy Bad Boys 2-szintű üldözéses jelenetet várok, de azért össze lehet hozni ügyesen, ha az emberben van tehetség és akarás.

 

Az összkép olyan hatást kelt, mintha a készítők erősen azon lettek volna, hogy egy élvezhetetlen mozit hozzanak össze, ez majdnem sikerült is nekik. Nekem végig az volt az érzésem, hogy egy Audi reklámot nézek, mert legalább a kocsi csili-vili kinézetéért mindent megtettek, sőt az sem baj, ha víz alá kerül a verda, egy perc szerelés után pöccre indul és mindenféle karcolás nélkül képes átszakítani egy vagonba, ahol a gengszterek utaznak.

 

imdb: 6,0

rottentomatoes: 36 %

 

Büdzsé: 30 millió euró

Amerikai bevétel: 31,7 millió dollár

Eddigi összbevétel: 87 millió dollár

 

 


 

Címkék: akció transporter 30 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr47924847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Foeldy 2009.02.06. 09:35:18

Mellesleg... botrány!
Eszméletlenül idegesít, h nem képes a NAGY NYUGATI EURÓPA felfogni, h Budapest már nem a 88as Mercedesek, meg trabantok, wartburgok világa.
Mikor megláttam a filmben, h következő megálló Budapest, meg a csaj benyögte, h sör, gulyás... akkor megmozdult valami bennem. Mondom EZ AZ! :D Rövid snitt Budapestről, gyors vágások, Szent István Bazilika, mondom állati jó képek, meg minden... erre meg... Mintha 91-ben járt volna kedvenc szállítónk Magyarországon. Most minek kell ezt? Miért nem lehetett egy kicsit utána járni, h milyen a technikai fejlettségünk? ... Nagyon idegesítő, h azt hiszik ennyire el vagyunk maradva.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.02.06. 10:06:32

Ez már ilyen, a nyugatiaknak a szemében Magyarország meg a többi környező ország csak egy kis koszfészek, néhányan még mindig azt hiszik, hogy jurtában laknak itt az emberek. Egy ismerősöm járt Angliában néhány éve és ott egy családnál lakott, mutogatták neki a dolgokat: tévéééé, tűűzheeeely...ő meg mondta, hogy ilyen nálunk is van, azok meg csodálkoztak:)

Mellesleg Luc Besson járt már Magyarországon, szóval tudja hogy néz ki ez az ország, direkt írta ilyenre

Spawn85 2009.02.06. 11:15:57

Bizony sok helyen nagyon keveset tudnak a mi országunkról. A jurtás példát én is hallottam már. Nekem egy ismerősöm Németországban járt, ahol megkérdezték tőle, hogy nem fél-e az autóktól, és komolyan ledöbbentek, amikor mondta, hogy nem, sőt neki is van itthon.
Ez van sajna.

Mondjuk meg lehet figyelni azt is, hogy bármelyik filmben, ha a Balkánt ábrázolják, mindig úgy mutatják be, mint egy olyan vidéket, ahol állandóan háború van. (Nemrég láttam egy filmet, abban konkrétan el is hangzott ez a mondat.) Pedig azért ez erős túlzás.

Na, hogy a filmről is mondjak valamit: Nekem nem jött be túlzottan (igaz, nekem már a második rész sem), ha jól emlékszem talán 50%-ot adtam rá.

lowfast 2009.02.06. 15:10:34

@Spawn85:

Ezek a sztorik nekem erősen urban legendnek tűnnek, ezt a mikrosütős, hűtőszekrényes dolgot hallottam már több verzióban is. Attól persze még nem azt mondom hogy nem történhetett meg mindegyik, csak mégis gyanús.

FayeFaye 2009.02.06. 16:38:40

Megis, mit keresett volna a Stathem a bazilikaban? Mellesleg pont ezeket a kepeket ismeri mindenki, bazilika, halaszbastya, parlament. Szerintem a piacos jelenet teljesen jo volt, olyan mediterran es izgalmas, sokkal erdekesebb, mint a valosagban. Akinek nem tetszik, hogyan abrazoljak Mo-t a nyugati filmekben, mi lenne, ha valaki csinalna egy szinvonalas, exportalhato filmet, amiben a varos mint egy fejlett, kozmopolita, kulturalis metropolisz jelenik meg. Azt hiszem eleg sok CGI kellene hozza...

lallaj 2009.02.06. 22:47:58

Én és a fiúk akik néztük a filmet, azon kívül, hogy megegyeztünk abban, hogy a film marha unalmas és vontatott, még abban is egyetértettünk, hogy egyáltalán nem Budapesten játszodnak azok a jelenetek, amik a film szerint igen.

Aznap sajnos sikerült egymásik unalaas filmet megnéznünk, az az Elhagyott szoba 2. volt. VAlahogy mindíg az első részek a jobbak.

A jurtás magyarok részhez is volna hozzászólásom. Volt egy barátnőm valahol Pesten lakott, mikor lejött hozzánk Kazincbarcikára, el volt csodálkozva, mert ő és a barátai a Fővárosban azt hitték, hogy vidéken mindenki teheneket, marhákat meg különböző állatokat terelget. Csalódott.

Foeldy 2009.02.07. 10:00:56

@FayeFaye: Milyen CGI? Ember... elég ha csak annyit teszel, h fogsz egy kamerát, és kimész a Váci útra forgatni! Kész! Ennyi. Basszus Pest olyan iramban kezd hasonlítani egy világvárosra, h az nem igaz. Vannak szar helyek persze, de New Yorkban is vannak lepratelepek. Igenis fogják fel a külföldiek, h Budapest nem egy csecsenföldi kis porfészek. És egyetértek, Jack24-el, azokat a jeleneteket nem Magyarországon forgatták! Csak a kezdőképeket! Mondjuk sztem a legnagyobb poén az arab mobiltelefon árus volt... :D

Spawn85 2009.02.07. 17:19:21

Az számomra is egyértelmű, hogy a Pesten játszódó jeleneteket nem itt forgatták, csak egy-két vágókép volt Pestről.

Ha itt forgatott volna Jason Statham annak azért csináltak volna reklámot.

Én is beszélgettem már olyan Pesti csajjal, aki azt sem tudta, hol van a megye, ahol én lakom (a várost már meg sem mertem kérdezni). Van ilyen...(De ez OFF ide, úgyhogy be is fejezem)

FayeFaye 2009.02.07. 17:21:14

Budapestet ugy bemutatni, hogy a var-Lanchid-parlament haromszogebol all epp olyan torzitas, mint amikor csak a lepukkant reszeket mutatjak. Ott van pl. az I Spy, attol meg nem egy jobb film. A Transporter nem a Romai Vakacio, de mit kellett volna csinalnia? Stathem elmegy az operaba, utana vacsorazik a Gundelben, mielott beleallitja a kocsit a Dolca&Gabbana kirakataba az Andrassyn? A Transzporter egy viccesen rossz film, es nem hiszem, hogy barki utazasi katalogusnak hasznalna. Inkabb orulj, hogy nem Borat jart itt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.02.07. 19:07:31

Azért Kazahsztán idegenforgalma is megugrott picit a Borat után:)
Szóval lehet, hogy majd a sok külföldi Audis erre veszi az irányt, ha a környező országokba jár-kel.

FayeFaye 2009.02.07. 21:02:11

Na igen, ilyen messzire menni nem akartam elmenni:)
süti beállítások módosítása