Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Emlékmás feldolgozás

2009.02.26. 11:48 koimbra 57 komment

Arnold Schwarzenegger készített néhány klasszikust, még jóval azelőtt, hogy elment kormányzónak. Ott volt a Terminátor (aminek jön a negyedik része), a Conan (amelyet már régóta szeretnének újraforgatni), a Predator és nem utolsó sorban az Emlékmás is. Paul Verhoeven szórakoztató, véres és brutális filmet készített Phlip K. Dick művéből. Az Emlékmás ezen felül nagy kasszasiker is volt, 261 millió dollárt hozott világszerte. A történet a 21. század végén játszódi,  Douglas Quaid (Schwarzenegger) egyszerű munkás és úgy gondolja kipróbál egy új technológiát, amely során a páciens agyába olyan élményeket vésnek, amelyet csak akar. Quaid mikor feleszmél máris egy akció kellős közepén találja magát.
Ha jól emlékszem nem derül ki, hogy ez valóban megtörtént-e vele vagy végig a gép közvetítette az agyába a történéseket. (A kommentelők szerint kiderül, én 15 éve láttam utoljára a filmet, itt lenne az ideje egy újranézésnek.)

A Columbia stúdió és Neal H. Moritz (Vas, Nyolc tanú) producer szeretnének remake-et készíteni a filmből. Moritz elmondása szerint a mai vizuális effektekkel egy jobb, korhűbb produkciót tudnak majd összehozni. A producer arról nem beszélt, hogy ki fogja írni a forgatókönyvet és még a lehetséges rendező személyét is homály fedi. Szerintem nem tudnak Verhoeven alkotásánál jobbat készíteni, Schwarzenegger a hír hallatán pedig biztos forog a bársonyszékében.

Alább pedig az eredeti film előzetese látható

Címkék: remake miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr60967365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paulkemp · http://halfpecssquad.blog.hu/ 2009.02.26. 12:31:02

hét elvileg szerintem kiderül, legalább is a film utolsó mondata nagyon arra utal, hogy csupán a gépben van benne végig

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.02.26. 12:33:41

Van, amit erdemes ujraforgatni. Az Emlekmas meg nem annyira poros, hogy erre szukseg legyen. A tortenet maga nem is kivan igazan vizualis nagydurranast, a sztori a lenyeg.

@Koimbra: kiderul. Ami kerdeses volt, hogy a beszivargas es a kis partizan megtalalasa volt-e a celja, amiert az egesz alcadolgot felvette, vagy mar elotte atallt a fekete csaj hatasara. Mindketto ellen szolnak ervek. (Leginkabb az, ha nem torik meg az alcat, akkor mi vezette volna a Marsra, ha megtorik, akkor miert volt az akcio fonokenek a csaja kiszamitott eletveszelynek kiteve?)

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.02.26. 12:34:44

@paulkemp: Fizikailag nem jutott volna az emberek kozelebe, ha csak gepmemoria van mogotte. Szimplan nem lenne ertelme a filmnek. Szerintem.

ergerberger 2009.02.26. 12:40:28

"Ha jól emlékszem nem derül ki, hogy ez valóban megtörtént-e vele vagy végig a gép közvetítette az agyába a történéseket."

Kiderül.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2009.02.26. 12:48:33

na, megint csinálnak egy újrafeldolgozást, ahol a látvány hű de szuper, de a történet egy nagy kalap szar lesz, elrontják az egészet...

az eredeti történetben (a novellában) úgy volt, hogy egy emléket beégettek, és az nem csak emlék lett az embernek, hanem a körülötte lévő világban is megvalósult. a swarci-féle film tetszett, de a novella érdekesebb volt...

ZmanUK 2009.02.26. 12:51:29

Szerintem sem derul ki. Ugy emlekszem mintha kisse ketertelmu lenne a vege a filmnek.

gergok2 · http://gergok.blogspot.com/ 2009.02.26. 12:54:02

Király ötlet! Úgy hallottam az eredeti Predator-t is újra akarják forgatni - nagyon helyes - szörnyen idejétmúlt, mai szemmel nézhetetlen!
Javaslom a Szárnyas Fejvadász mielőbbi újragondolását is, vontatott és a szőrös mellkas rég kiment már a divatból.

Prequel-eket és még több képregény-feldolgozást a népnek!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.26. 12:57:17

Mao elvtársnak igaza van, a film még nem tűnt el a piacról és a nézők emlékezetéből, emiatt értelmetlen remake-et tervezgetni. A nevezett producer pedig vagy nem ért a filmekhez, vagy csak fal duma, amit leadott. Ő is tudhatná, hogy ebben a filmben, bár sok érdekes effekt van, nem azok tartják fenn az érdeklődést, hanem a történet. Az effektek kiegészítők csupán. Biztos, hogy ma hibátlanabbakat lehetne csinálni, csak a film ettől még nem lenne érdekesebb. Persze ha titokban már a történet átdolgozásán is agyalnak, az más kérdés, és más film. Hülye példa, tudom, de az jutott eszembe, mintha a Mona Lisát valaki ismét el akarná készíteni csak azért, mert ma már valósághűbb hátteret tudna hozzá festeni.

vandorherceg 2009.02.26. 12:57:26

Ismét egy remek ötlet...
Az is elgondolkoztató, hogy a cikk szerint az egyik "megújító" jegyzi a Vas c. alkotást, aminél szarabb, gagyibb filmet elég nehéz találni...

ZmanUK 2009.02.26. 13:01:00

Nem szabadna hozza nyulni a Total Recall-hoz. Szerintem nagyon jo film, es a mai napig nezheto lenne, hisz nem a latvanyon van a hangsuly, hanem a sztorin.
En rengetegszer megneztem es reszemrol nem erdekelne semmifele remake.

Aki ezt kitalalta, az "nyerjen szep emlekeket a Memoriaval":-), majd menjen a Marsra, KET HET-re. :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.02.26. 13:05:55

Azért - csak hogy ellenvélemény is legyen - én megnéznék egy ma készült Total Recallt. Ami a legnagyobb kifogásom ellene, az az, hogy a sztorin nem lehet annyit csavarni (rontani?) hogy lényegesen más legyen, márpedig a TR története nagyon jó!

Rob67 2009.02.26. 13:08:49

@gergok2:
Nagyon fiatal lehetsz még édesem.
Minden újraforgatni mert szar? ebből csak annyi derül ki, hogy a sztori számodra lényegtelen mellékszál a vizualitás nagyistene mellett.
Ez azért téged minősít.

paulkemp · http://halfpecssquad.blog.hu/ 2009.02.26. 13:10:55

@gergok2: nahát a szárnyas fejvadászt feldolgozni, ehhez tényleg ész kellene, hisz nem csupán mert még ma is minden sci-fi látványvilágát laposra pofozza ujjának egyetlen mozdulatával, hanem mert az lenne az egész filmes történelem legnagyobb szentségtörése, s lehet soha többet nem akarnék filmet nézi.

Asidotus 2009.02.26. 13:12:58

@paulkemp:
Szerintem @gergok2 csak ironizált.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.02.26. 13:15:51

@paulkemp: szerintem fel lehet bármit dolgozni, ha elavult a képi világa, mondanivalója, akármi. A Bladerunner azonban minden szempontból működik ma is, néhány hónapja néztem újra. A Nyugati téri aluljáró fílingje is onnan lett nyúlva..:)

Az emlékmás nagyjából ugyanez: nincs az még lefutva.

Gazz 2009.02.26. 13:26:54

Na akkor lehet megmondani, hogy hogyan derül ki hogy végig a gépben van, mert szerintem sem derült ki.
Sőt, amikor a pszihológus megpróbálta rádumálni, hogy vegye be a pirulát, szemmel látható, hogy izzad, s ez Svarcinak is feltűnik. Ha a gépben van, ugyan miért izzadna egy virtuális pszihológus?

ZmanUK 2009.02.26. 13:29:20

Gazz,

Izzadhat a virtualis pszichologus ha nagyon paranoid akarok lenni. Mivel ugye a korulmenyeket keverheti a gep is, sot lehet a virtualis pszichologus pusztan a gep muve volt.

Mindenesetre elgondolkodtato film volt :)

Iron 2009.02.26. 13:36:53

@Rob67: @paulkemp:
emberek, talán érteni kéne az iróniát :D
(gergo2 pont az ellenkezőjét gondolja, amit írt, bizonyám :P)

@Gazz:
sztem arra gondolnak itt néhányan, hogy Svarci VÉGIG a gépi élményt élte át, és a beküldött pszichomókus is csak egy csavar volt a virtuális történetben, virtuálisan izzadt :), az egészet csak képzelte a beültetett emlékek hatására

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.26. 13:42:43

Ő tudná a leghitelesebben cáfolni vagy alátámasztani, de szerintem gergok2 csak ironizált. (Remélem.)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.02.26. 13:43:05

Újra kell forgatni mert nézhetetlen! Mai szemmel! Ahogy a Terminátor 1, a Predátor és minden. Újra kell forgatni! Legyen olyan igényes mindegyik mint a mai filmek.
Na most mennem kell mert megyek Lost-ot meg Győzikét nézni.

gergok2 · http://gergok.blogspot.com/ 2009.02.26. 13:43:14

@Rob67: A fiatalságom és az édességem relatív, ellenben az iróniám sztem eléggé egyértelmű...

Amúgy csatlakozom sainjust-hoz, az, hogy ez a Moritz producerálta a Vas c.-művet mindent elárul.

Nekem amúgy sokkal komolyabb aggályaim vannak a Neurománc-filmfeldolgozás kapcsán, amelyet jelenleg pont a Vas rendezője: Joseph Kahn jegyez. Na abból lesz még szentségtörés!

guy 2009.02.26. 13:43:23

Az egész eredeti film egy hülyeség a szárnyas fejvadásszal együtt, aminek köze sincs a PKD féle cselekményhez., Ezek a filmek gyerekeknek szóltak, felnőtt fejjel inkább a másra kéne koncentrálni. Szóval forgassák csak újra nyugodtan, úgysem nézem meg, a maffia meg újabb pár milliócskát tisztára moshat, mindenki jól jár.

gergok2 · http://gergok.blogspot.com/ 2009.02.26. 13:45:52

@endike:
Hogy páran milyen könnyen behúzhatók a csőbe...:)

báró Csekonics 2009.02.26. 13:50:51

Úgy tűnik, manapság sok rendező/producer az effekt oldaláról fogja meg a dolgot: azt hiszik, hogy attól jó a film, hogy x teraflopnyi rendereléssel már rögtön szuper lesz...
Sajnos nem. (Biztos agyukra ment a sok megapixel, gigabájt meg decibel.) Egy film a sztoritól lesz jó, a jó sztorit a jó színész és a jó rendezés teszi érdekessé és nézhetővé. A jó zene, effekt, vágás, kaszkadőrjelenetek csak dobnak rajta, önmagában ez utóbbiak kb. annyit érnek, mint egy oktatófilm a filmkészítésről.

honphibu 2009.02.26. 13:58:45

A story jó, a film bűn rossz volt.
Dick regénye többet érdemel.
Hátha most sikerül.
Szerintem.

gergok2 · http://gergok.blogspot.com/ 2009.02.26. 14:01:08

Félre hát az iróniával!

Szerintem Hollywoodban már egy ideje uborkaszezon van. Minden 10-ik tucatfilmre, ha jut egy olyan amit érdemes megnézni.

A filmkészítőknek ott van a kezében a bőségszaru: a CGI technika de ostobaságokra fecsérlik.

A stúdiók a biztos haszonra utaznak, ezért aztán folytatást-folytatás követ,
azon akkor se buknak nagyot, ha szar.
Ugyanez a haszonelvűség csapja agyon pl.: a számítógépes játékokat
is. Nagyobb, színesebb, de nulla invenció.

A filmeket ma már többnyire olyanoknak csinálják akik belezavarodnak egy összetett mondatba...

báró Csekonics 2009.02.26. 14:04:44

gergok2 - igen, sajnos.
...és ezek az emberek aztán nem értik, ha nem megy annyi ember moziba, hanem inkább letölti az ócska filmjeiket - aztán egy megnézés után törli is, mert egy 50Ft-os üres DVD-t sem akar 'elpazarolni' rá...

maydayray 2009.02.26. 14:05:19

Ovizsarut meg az Ikreket nem akarják újraforgatni? idióták... úgy jók ezek a filmek, ahogy Arnold anno odapakolta őket :-)

báró Csekonics 2009.02.26. 14:09:48

maydayray 2009.02.26. 14:05:19

Sharon Stone-ról nem is beszélve ;-)

Asszem 2009.02.26. 14:09:54

Újraforgatásra javaslom még:
Star Wars IV-VI
Gyűrűk Ura I-III
Dűne...

Egyébként nekem semmi bajom az újraforgatással, sem akkor, ha azért történik, mert szar az eredeti film, sem azért, mert elavultak az eredeti film trükkjei, sem pedig azért, mert úgy gondolja a rendező, hogy ugyanazt a történetet akkor kicsit más oldaláról világítja meg (pl. a Solaris kétféle feldolgozása, oszt egyik sem tetszett Lem-nek).

A szárnyas fejvadász annyira iszonyú jó könyv, hogy simán elbírna még akárhány feldolgozáőst/interpretációt.

A film látványvilága tök jó, én esetleg a mozgó űrhajókat cserélném ki bennük CGI-re, hogy ne legyen annyira makett-feeling, de a többi jó.

A szőrös mellkas meg ugyanúgy aranyos, mint a Halálcsillag tisztjeinek frizurája... korhű :D

báró Csekonics 2009.02.26. 14:24:32

Mondjuk nekem sokkal jobban tetszenek a makett-űrhajós effektek, mint a digitális trükkök.
Valahogy igazibbnak érzem.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.02.26. 14:29:29

Áhh bazmeg ez hatalmas film volt.
"-Hogy kerultem ide?"
"-Az ajto kinyilt, On beszallt"

Igaz, volt benne par folosleges és mai szemmel gagyi jelenet, a vegen is kicsit gaz volt, amikor agonizaltak a Marsi homokban, és dülledt kifelé a szemuk.
De amugy a sztori is nagyon jó volt (kiskoromban kurvára nem értettem persze hogy miról szólt, de késobbi ujranezesek alkalmaval lejott, hogy óriási a sztori)
A hangulat is jó volt, meg a rendezés is, (Verhoeven) az opening theme meg egyenesen szerintem minden idok egyik legjobbja:
www.youtube.com/watch?v=MbEJuOfJC3c

gergok2 · http://gergok.blogspot.com/ 2009.02.26. 14:33:44

@Asszem:
Alapvetően én sem ágálok minden feldolgozás ellen, volt már olyan amit jobban élveztem, mint az eredetit: pl.: anno az amerikai Kör-t.

De sajnos a tendencia az, hogy feldolgozás=lebutítás+színesebb effektek.

Szőrös mellkas-ügyben tényleg nagyot fordul a világ: lásd Sean Connery-Bond és Daniel Craig-Bond... :)

frank lucas (törölt) 2009.02.26. 14:34:53

Ez most komoly?mi van amerikával?
kicsit már kezdem unni ezt a feldolgozás hullámot.egy két filmre rá fér de vannak olyan filmek amikhez bűn hozzá nyúlni.ilyen például ez is.Arról már nem is beszélve hogy a Predator-t is fel akarják dolgozni.Ez nagyon nagy hiba.Azt soha senki nem fogja felülmúlni mert az minden egyes percében maga a tökély:)A smaragd románcát is fel akarják dolgozni.abba is bele fognak bukni.már semmi új ötlet nincsen?ez kár

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.26. 14:44:50

Gergok2>A filmeket ma már többnyire olyanoknak csinálják akik belezavarodnak egy összetett mondatba...

Ebben bizony van igazság. Mint ahogy abban is, hogy ott van a filmeseknek a CGI, és jópáran azon törik a fejüket, hogy milyen filmet is csinálhatnának köré. Olyanok is lesznek. Marha sok filmet látva jutott már eszembe, hogy amikor azt megcsinálták, vajon mit gondoltak róla a készítők. Hogy na, végre sikerült egy jó filmet csinálnom? Vagy pedig hogy na, ezen a szaron is túl vagyok, legalább kerestem vele valami kis pénzt? Merthogy rengeteg olyan film kerül elénk a távákben, amelyeket egyszerűen kár volt leforgatni.

A Star Wars 4 újraforgatásáról bizony én már hallottam valamit zizegni, régebben. Az illetőt feltehetően már ápolják azóta valami csendes helyen.

Sokan nem képesek tudomásul venni, hogy a filmes TECHNIKA folyamatosan fejlődik, a hajdan még eredei ötletek és trükkök is megszokottá váltak későbbi filmekben, de az a film akkor is az volt a maga idejében, ahogy a híre tartja. Elismerem, vannak filmek, amelyek emiatt érdektelenebbé vagy gyermeteggé váltak az idők során, és ha a film már nem áll meg a saját lábán, akkor a történelem részeként elfelejtődik, és filmesztéták klubvetítésein fog már csak felbukkanni, talán.

De az újraforgatás sokszor nem sikerül, és ez sokat elárulhatna a filmkészítők hiányosságairól. Riasztó példaként nekem ott áll a Majmok bolygója, amelynek a pár éve készült változata iszonytatóan rossz lett - számomra -, a '68-as filmet igy nem tudja elhalványítani. Sajnos gyakran megfigyelhető az a gyakorlat, hogy a tévék egy remake elkészülte után folyton csak azt veszik elő, a régit akkor sem, ha az jobb volt.

A Blade Runner csak távolról egyezik Dick regényével, ez tény. Sok-sok ilyen film készült már. De ez a film a maga látványvilágával költeményszerűvé sikerült, önálló dicsőséget szerzett, nem is érdemes emiatt a regényt keresni benne. De a regény híveinek elkeseredését átérzem, amikor a cím hallatán mindenki a film történetére gondol, holott a regény a maga nemében szintén klasszikus (lehet, mert nekem nem nagyon tetszett).

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.26. 14:52:17

@gergok2: Neurománc? Úristen úristen, úúúúristeeeen!
Hogy fogja belecsempészni a a robbanásokat, és az autósüldözéseket?
Nem akarom megnézni, pedig tudom, hogy nem fogom kibírni :)

Filmnek szvsz eléggé unalmas lenne a Neurománc, pláne, hogy 90 percben végi kéne rohanni a sztorin. Áh... szentségtörés.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.26. 14:53:29

A szőrös mellkason, remélem, csak tréfából háborogtok. Nekem akkor rohadjon le a kezem, amikor először kezdem szőrteleníteni magamat. Azt csinálja Beckham és a többi gyanús pasi. Régen bizony a nők hónalja is szőrös volt, és régen senkinek sem tűnt fel. De ez messzemenően ízlés és megszokás dolga, nincs erre semmi univerzális szabály. Azt nem vettétek még észre, hogy a régi filmekben állandóan cigiznek? Ez is szokás volt, mára a filmekben kiment a divatból. De a régi filmek, ha jók, akkor ettől még jók is maradnak.

Amit báró Csekonics írt a filmet csak feldobó tényezőkről, azokból szigorúan kivenném a vágást. Én csak az utóbbi időkben kezdtem értékelni, és nektek is azt javaslom, hogy gondolkodjatok el egy jó film után, hogy a vágás mennyit tett hozzá az élményhez. AHogy egy helyszínen a különböző nézetek számunkra teljesen természetes módon váltakoznak a beszélő, az őt hallgató, a közben általuk látottak és még rengeteg dolog között, az bizony értékes munka eredménye ám. A vágásban nem valami bravúrt kell keresni, hanem azt értékelni, hogy a képváltások nem RONTJÁK az élményt. Mert az az igazi, ha a vágás nem tűnik fel, hanem csak nézheted nyugodtan a filmet, mert mindig azt látod, amit kell. Ha rossz vagy unalmas vágást látsz, akkor fogsz igazán rájönni, hogy miért is adnak nekik külön Oscar-díjat.

lyoker · http://dagonya.hu 2009.02.26. 14:59:47

bocs, hogy ide irom, de ha van blogod, akkor nézd meg ezt: azt.hu

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.26. 15:04:53

@Asszem: Most vettem csak észre, hogy az újraforgatásra gúnyosan javasolt filmek között ott a Dűne. Gondolom, te Lynch mozijára gondoltál. No, ez nekem a jó kivételek közé került, mert a 2000-ben készült háromrészes minisorozat nekem sokkal jobban tetszik. Szebb, teljesebb, tisztább. Amit Lynch művelt a Harkonnenek ábrázolásakor, az számomra ostoba, demagóg és értelmetlen, noha elismerem, hogy a film többi része nem is annyira rossz, mint ahogy emlékeztem rá.

A Predator pedig tényleg jó úgy, ahogy van. Nem is sejtem, miféle trükkel lehetne feldobni, másról meg kár is beszélni.

A Terminátor viszont, ha újra megnézitek, kicsit kopott már. Vannak benne kicsi tökéletlenségek, és ami sokkal inkább számít, kissé túlhaladott stíluselemek. De az a film egy nem túl drága próbálkozás volt, egy alig ismert rendező harmadik filmje, és feltehetően mindenkit megdöbbentett, mennyire nagy siker lett.

báró Csekonics 2009.02.26. 15:21:53

Androsz 2009.02.26. 15:04:53

Szerintem a Terminátor is úgy jó, ahogy van - max azt a Scwarzi-s 'önműtős' jelenetet lehetne újraforgatni, ott tényleg kilóg a lóláb kicsit, de még mai szemmel is elámulok, hogy _akkori technikával_ mit tudtak megcsinálni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.26. 15:22:11

Az összes fos Cseplin filmet is újra kéne forgatni. Milyen szar minőség már, nem?

ZmanUK 2009.02.26. 15:26:32

Ha nem tudnak semmit kitalalni, akkor baromira hianyzik a kreativitas Hollywoodbol. Irjanak uj forgatokonyveket ahelyett hogy remake-et keszitenek.

gergok2 · http://gergok.blogspot.com/ 2009.02.26. 15:36:39

@Vizibusz:

A hír a Neurománcról sajna igaz, és nem is elég friss ahhoz, hogy esetleg kamu legyen...

Gibson eredetileg Chris Cunningam-et akarta rendezőnek, aki többek között Björk All is full of love videóját rendezte. www.youtube.com/watch?v=EjAoBKagWQA

Cunningham-et el tudnám képzelni a film adaptátoraként, kár, hogy ő másképp gondolta...

Ami a robbanásokat és autósüldözéseket illeti, hidd el, hogy megtalálnák a módját, hogy beletegyék őket a filmbe-ezek képesek voltak tinihorrort csinálni az Alienekből meg a Predatorokból is.(Alien vs. Predator-Requiem)

Asszem 2009.02.26. 15:39:52

@Androsz: először tényleg gúnynak szántam, de belegondolva tökre nem bánnám, ha újraforgatnák azokat a filmeket is, amelyek eredetijével semmi baj (pl. starwars 4-6).

Igen, a Dűne film számomra iszonyúan gagyi, és nem a trükkök miatt. Ámbár a könyvet még nem olvastam, csak a játékot játszottam, tehát asszem nem számítok autentikus szakértőnek :D

Szerintem az újraforgatás egy izgalmas, jó dolog is lehet, ha nem a nyilvánvaló pénzért megy, és ha tud valamit hozzátenni az eredetihez képest (nem csak látványban)

frank lucas (törölt) 2009.02.26. 15:45:43

nem réggen láttam a tévében egy c kategoriás horror filmet.a színészi játék pocsék volt még a sztori elment valahogy.viszont kellemeset csalódtam a trükkökben.nagyon jól megvolt csinálva és elég vérres is volt.ha tényleg semmi ötletük nincsen a nagy forgató könyv iróknak akkor forduljanak a kis névtelen írókhoz.nekik még lehetnek jó ötleteik.nem egy c kategoriás filmmel találkoztam amiben nagy ötlet volt.csináljanak kevesebb filmet de akkor legalább csináljanak jót.mint a jó öreg Predator,kommandó,halálos fegyver,48 óra,tango és cash,a pusztító,őrült stone,.....még sorolhatnám.

papugaja 2009.02.26. 15:48:20

Az Indiana Jones 4-et kellene kurvára újraforgatni, valami normális sztorival, kevesebb hülyének-nézéssel, kevesebb CGI-vel.

gergok2 · http://gergok.blogspot.com/ 2009.02.26. 15:48:55

@Androsz:

Az én mellkasom is szőrös-és büszke vagyok rá, bár mondjuk nem szoktam köldökig kigombolni az ingemet...

A dohányzás valóban eltűnt- már nem számít politikailag korrektnek-
pedig milyen sokat adott pl az első Alien film lerohadt, ócska, melós hangulatához!

Nemigen értek a filmek technikai oldalához, de nekem úgy tűnik manapság a vágásokkal is úgy trükköznek, hogy folyamatosan stimulálják az emberek magas ingerküszöbét. Már egy olyan szimpla jelenetet is, amikor 2 szereplő bejön egy ajtón 4 kamerállásból és 10 vágással vesznek fel.

A legutolsó James Bond filmet követően határozottan tengeribeteg voltam...

terran 2009.02.26. 15:57:01

@gergok2:
a neurománc jó és persze műfajhatározó de mindig röhögök hogy a címe egy hatalmas félrefordítás(neuromancer=neuron+necromancer), neuromanta vagy idegmágus vagy vmi ilyesmi kellett volna

nemecsek ernő áruló 2009.02.26. 15:58:09

Az emlekmas pont az a film, aminel te dontod el, hogy szerinted a gep vetitett, vagy valosag volt. Nem derul ki!

Most neztem meg! Friss az elmeny :)

antiAnti 2009.02.26. 16:11:56

Philip K. Dick rendszeresen hagyja az olvasóját kétségek közt. Az egyik kedvenc témája a valóság és képzelet közti különbség vizsgálata. Pont attól élvezetes olvasni (néha nézni), hogy folyton meg kell vizsgálnod a történéseket ill. a mondatokat, hogy akkor ezek most valóságosak -e, vagy csak a képzelet szülöttei, vagy mindkettő, vagy egyik sem, vagy elszálltam...

Kopiás Attila Steve 2009.02.26. 16:12:58

Én még nagyon kissrácként néztem meg, szarrá koptatott VHS-en. A marsi jövő azóta is azzal a kopott, poros feelinggel él az agyamban. Nem volt szükséges semmi plusz vizuálra, így is megállta a helyét. Megnézem majd újra, DVD minőségben, nekem az felér majd egy remake-kel...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.26. 16:13:00

Asszem, te még nem olvastad?! Nem tudom ugyan, miféle játékot említettél, de a Dűnét olvasni kell. A többi részt nem biztos, de magát a Dűnét feltétlenül.

Newtehen, Chaplin felemlítése pontos találat, 80 év elteltével még a börleszkjei is ugyanolyan mulatságosak.

Frank lucas, igazad van, nem is kevésszer a nem nagy durranásnak hirdetett, esetleg elsikkadó filmek között lehet jó új élményeket találni. És több nem amerikai film kellene, kanadai, angol, francia, meglepően friss érzés.

Gergok2, amit a köldökig témáról írtál, megborzongatott. Bár vannak nők, akiknek az bejön.

Az Alienben a cigizést nagyon jól fogtad meg, hatásosan lealacsonyította az űrhajózást a misztikumból a meló szintjére. A Nostromo egy sima teherhajó volt, úgy is kellett kinéznie. Nagyon sikerült.

A már túl magas ingerküszöb problémája már sajnos nagyon érezhető a bűnözős és akciós filmekben. Egyre véresebb és brutálisabb dolgokat mutatnak - az ehhez társuló nézői elfásulás természetesen szemernyit sem járul hozzá a fiatalkori és egyéb bűnözés eldurvulásához -, az akciókban pedig mindennek fel kell robbannia, és az mág csak a kezdet. Igen, pontosan így van, az ingerküszöb túl magas lett, az egy ember által megnézett filmek számának megemelkedése miatt is. De látod, te már ÉSZREVETTED, hogy a vágás túl nyomulós. Vagyis már nem volt jó munka. Valahogy elölről kellene kezdeni az egész filmes építkezést, de ez persze kivitelezhetetlen.

Dr. Fred Edison 2009.02.26. 16:42:26

A Dűne szerintem minden idők egyik legzseniálisabb sci-fije. Sajnos az lett a veszte, hogy a könyv rajongói a könyv megfilmesítését várták, Lynch viszont egy saját feldolgozást készített a maga stílusában. Persze én megértem a fanokat, de akkor is méltatlanul alulértékelt film.

Újrafeldolgozást én amúgy egyik említett filmnél sem látnék szívesen, folytatást viszont többhöz is lehetne. A Szárnyas Fejvadásznak például érdekes lehetne, viszont túl kicsi az esély, hogy akár csak meg tudja közelíteni az eredeti színvonalát.
Viszont a Conannál kisebb a kockázat, mert ott a Conan a Pusztító már elég gyengére sikeredett, annál már csak nem csinálnák rosszabbra. Igaz nehéz lenne méltó Svarci utódot találni, viszont én megnézném őt ősz hajjal, szakállasan is.:-) Sőt, ha visszahoznák, akkor csak így lenne értelme, mert annál kevés szánalmasabb van, amikor megpróbálják valaki korát lefaragni.

Bilux67 2009.02.26. 16:54:23

Az újraforgatást ellenzőknek üzenem, hogy ha kijön egy új változat, nem kell visszaadniuk a régi DVD-iket. Ha jó az új, az nekünk is jó, ha nem, akkor bukjanak bele a készítők.
Szerintem a magyarok bejövetelét kéne újraforgatni, kicsit átírnám a forgatókönyvet...

flamer 2009.02.26. 17:36:59

@terran: A "Neurománc" nem félrefordítás. A fordítás nem azt jelenti, hogy mindent szó szerint lefordítunk, jelen esetben a fordító minden bizonnyal arra törekedett, hogy kb. megőrizze az eredeti címet.

paulkemp · http://halfpecssquad.blog.hu/ 2009.02.26. 19:04:43

@Dr. Fred Edison: a Dűne tényleg nem rossz, de azért mivel Lynchnek elfogyott a pénze (s azért olyan amilyen - s ezt általában a bírálók elfelejtik) talán tényleg érdemes lenne, egy hasonló szellemben elkövetett remake (bár ezt csak magától lynchtől tudom elképzelni, de ez nem fog bekövetkezni)

az ironiához meg legközelebb egy smilet, s nem fogok hülyét csinálni magabmól :D
süti beállítások módosítása