Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Éjféli etetés (The Midnight Meat Train)

2009.03.12. 23:59 koimbra 14 komment

 

Ha horrorról van szó, akkor Stephen King és Dean R. Koontz neve ugorhat be elsőre az embereknek, de míg előbbi nevét a filmszakmában nem igazán kapták fel és műveiből leginkább tévéfilmeket gyártanak, addig utóbbi regényeit sorra költöztetik át a vászonra. Nem egyszer mondtam már, hogy King-et a horror nagymesterének tartják, de ő maga kit tart jó írónak?

 

Láttam a horror jövőjét: a neve Clive Barker.

 

Így nyilatkozott anno King, amit én készséggel elhiszek neki, nem olvastam egyikük munkáját sem, a megfilmesített nevesebb, híresebb regényei közül is csak a Hellraiser és a Kampókéz ugorhat be a nézők számára, ezek sem most voltak. Az Éjféli etetés is csendben kúszott be a mozikba Amerikába, nem is övezte nagy figyelem, hozzánk pedig most érkezett el a tékákba ez a horror.

 

 

Leon (Bradley Cooper) nem profi fényképész, de az szeretne lenni, a képeit pedig kiállítaná a galériákban és egy jó tanácsot követve az éjszakában próbál lencsevégre kapni néhány érdekességet. Így fedezi fel, hogy valaki (Vinnie Jones) a metróban méretes kalapáccsal (vagy annak kinéző tárggyal) loccsantja ki néhány utazó agyvelejét. Senki nem hisz neki és barátnője (Leslie Bibb) figyelmeztetése ellenére is Leon a gyilkos nyomába szegődik.

 

A stáblistát böngészve a rendező nevét meglátván kicsit féltem mennyire lesz élvezhető ez a film, hiszen hiába van a rendező mögött néhány horror és fantasy én a távol-keleti rendezőket nem részesítem előnyben, ritka alkalmakkor látok csak tőlük jó filmet a témában, bár az bizakodásra adott okot, hogy Ryûhei Kitamura készítette az Azumit is, amivel nem volt bajom, sőt..

 

 

Van itt minden, ami megfeküdheti a gyenge gyomrot, akad elég brutalitás és mikor lecsap a gyilkos szerszám esetleg előfordulhat, hogy székünkkel még pár métert hátrébb gurulnánk. Csak mondok néhány dolgot, amivel esetleg elrettenthetek vagy éppen fordítva, kíváncsivá tehetek pár embert: húskampókon lógó hullák, szemen átszáguldó golyó, amely közben vérzuhatag következik be, vagy említhetném azt is mikor az orr ütközik a halálosztó eszközzel, de az is hátborzongató mikor a leendő néhai beletörődött ábrázattal nyugtázza, hogy a háta mögött nem kívánatos személy álldogál. A rendező bevetett minden tőle telhetőt, hogy véres és kegyetlen legyen a film és természetesen némi CGI-vérrel is vegyítették a dolgokat, csak hogy az ütések nyomán szépen fröccsenjen az, aminek fröccsennie kell.

 

Vinnie Jones tökéletes választás volt a hidegvérű mészáros szerepére, nem csak a hullákat cipeli a hátán, hanem a filmet is. Az áldozatait úgy méregeti, mintha csak egy levágandó marhát vagy disznót szemlélne. Bradley Cooper is megbirkózik a szerepével és még két jó csajt is kapunk a vérzuhatag mellé, Leslie Bibb alakítja a barátnőjét, aki jól néz ki, de nálam horror terén Jessica Bielt (A texasi láncfűrészes) az utóbbi időben nem verte senki. Brooke Shields csak rövid ideig van jelen, ő egy galéria tulaját személyesíti meg.

 

A vége valahogy olyan fura, minden előzmény nélkül tárják elénk a mészárlás értelmét, olyan érzésem volt, mintha nem lett volna normális befejezés, ezért a forgatáson gyorsan néhány feles mellett ötlötték ki mi is legyen a stáblista előtt. 85 %-ot megérdemel a film, elérte azt, ha metrózni vagy buszozni kéne akkor, mikor besötétedett és egyedül lennék a járművön, akkor inkább kiverem valamely ismerősöm az ágyból, de én fel nem szállok egymagam arra a közlekedési eszközre. Az éjféli húsvonat tényleg magasról ver minden Stephen King könyvből készült filmet, amit az utóbbi időben hoztak tető alá (kivéve A ködöt).

 

imdb: 6,6

rottentomatoes: 69 %

 

Büdzsé: 15 millió dollár

Amerikai bevétel:  83,361 dollár

Eddigi összbevétel: 3,1 millió dollár

 

 

Címkék: horror onlydvd midnight meat train 85 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr100998562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Repce Manó 2009.03.13. 09:12:48

Na, ez az írás meggyőzött, én sem vagyok ázsiafan, de Ryuhei Kitamurától eddig még nem láttam rosszat. Mondjuk az Azumi pont kimaradt, de majd pótolom:)

Hatványpatkány 2009.03.13. 09:51:41

Stephen Kingtől valóban kevés jó filmadaptáció sikeredett, de a Ködön kívül van még 3 és fél jó legalább: az alapmű Remény rabjai, a kiváló Halálsoron és a kitűnő Dolores. A fél a Tortúra, mert ott a könyv annyira zseniális, hogy nehéz lenne igazán jól/jobban átültetni filmre.
Ez a Midnight meat train viszont egy nagyon ostoba mozi. Vinnie Jones nélkül semmit se érne. Így sem sokat.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.03.13. 10:03:57

@Hatványpatkány: Én ezt átírtam még tegnap arra, hogy az utóbbi időben készült Stephen King filmekre gondoltam, de nem mentette el úgy látszik, most is csak másodjára sikerült.

Andrews 2009.03.14. 16:22:47

Clive Barkertől még a 2001es Undyingot ajánlom az egy PC-s játék de a Doom1-2-3 elmehet a semmibe a horror hangulatával és ijedtségi faktorával mellette. Esetleg a 2007es Jerichot is kipróbálhatod habár az már akciósabb-csapatos horror de ijesztős és nyomozós jó sztorival.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.03.15. 15:26:19

Borzalmas, nevetséges, szánalmas, feszültségmentes szar.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.03.15. 18:48:42

@VVega: Én ha otthon tudok nézni valamit (márpedig ez most jelent meg a tékába) és ha nagyon rossz, akkor inkább kikapcsolom és nem nézem végig. Te pedig a Honfoglalást is végigszenvedted megint:) Ne legyél mazo:D

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2009.03.31. 00:58:01

Honnan lehetne megszerezni,létezik még olyan,hogy TÉKA?:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.03.31. 10:01:56

@Kaland-Játék-Kockázat: A tékából ki lehet már hozni.

sjbee 2009.04.20. 00:37:12

Tényleg szar film, nem most láttam csak most érett meg bennem, h kimondjam :)

saratnay zarolta 2009.05.06. 03:39:19

sajnos valóban trágya lett, pedig clive barker egy zseni. a novellára lennék kíváncsi amiből készítették, de egyelőre nem találtam meg.

ennek ellenére meg fogom venni dvdn, de csak azért mert BARKER, és kell a gyűjteménybe.

Deanfan 2009.07.25. 21:42:38

Sziasztok!Szóval én BÁRKINEK ELADOM AZ ÉJFÉLI ETETÉS C. FILMET 700-800 FT-ért A MAGYAR EREDETI VÁLTOZATÁBAN! Az ok az,hogy nekem már megvan másoltan,de megvettem eredetibe is a boltban 1190- Ft-ért,csak hogy augusztus végig sürgősen kéne a pénz,mert bnőmnek szülinapi ajándékot szeretnék venni,és sehogy nem tudok szerezni. Tudom,hogy ez hülye indok,de tényleg fontos lenne. Nagyon örülnék,ha bárki lenne olyan kedves,hogy megvenné tőlem. Ha Pécsen laksz,akkor személyesen is áttudom adni,ha nem akkor postán küldeném,de ebbe a 700-800 Ft-ba a postai költség is benne lenne valószínüleg. A film nekem tetszett,hisz ezért is vettem meg. Érdeklődni itt: szandi41558@freemail.hu Előre is köszönöm!

Walter1888 2009.09.26. 15:41:11

Hihetetlen egy fos.Egyedül Vinnie miatt néztem meg...De elpazaroltam másfél órát az életemből.

Come on, Bear! 2013.01.02. 14:53:07

A történet nagyon megfogott, de ritka igénytelenre sikeredett a színészi alakítás. A hentes - főgonosz karaktere nekem nagyon semmitmondó és szürke. Az arca minden izma görcsbe van rándulva, úgy mozog, mint a terminátor, de ennyi. Elképesztően unalmasnak találtam, szerintem sokkal inkább volt szánalmas, mint félelmetes.

Az elején, néhány perc után majdnem kikapcsoltam. Nem igaz, hogy manapság a horrorfilmek 90%-ában szerepelnie kell egy libának, aki egy vértócsában szerencsétlenkedik percekig, holott az ég világon semmi baja! A barátja fel is tartotta a hentest egy darabig, de azalatt az idő alatt sem volt képes másfél méternél többet előre csúszni azon a nyomorult vértócsán. Szinte kínszenvedés volt nézni azt a részt.

Párocska: nem tudtam őket komolyan venni. A srác kíváncsisága még hihető is, vele olyan nagy bajom nem volt, de amit az a szőkeség leművelt... egyszerűen nem illett a képbe.

A következő, ami szerintem baromira el lett szabva, az a betöréses jelenet. Tele van az EGÉSZ lakás különféle hentesek által használt eszközökkel, mégsem jut eszébe egyiknek sem, hogy magához ragadjon egyet, közben meg az inukig f*ssák a nadrágjukat, hogy "úristen, mi van, ha közben megjön?"!

A rendőrnőben azért csalódtam pozitívan, mert az ő kifordított jellemének okára legalább fény derült a film végén.

A másik dolog: a rendőrnő ugyebár azt sem volt hajlandó elhinni a szöszinek, hogy a barátunk hentesként munkálkodik. Ott győzködi kézzel - lábbal, de az véletlenül sem ugrik be neki, hogy otthon a konyhában sorakozik egy csomó kép a hentesüzemről...

A legélvezhetetlenebbé számomra akkor válik egy horrorfilm, amikor a főbb szereplőket ekkora balf*szokként ábrázolja.

Az én értékelésem: 2,5/10
süti beállítások módosítása