Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ninja

2009.12.09. 16:00 koimbra 5 komment

 

Bevallom nem sok nindzsa filmet láttam, leginkább a nyugatról érkező B kategóriás vackokhoz volt szerencsém, illetve a klasszikus Amerikai nindzsát is volt szerencsém megtekinteni anno, ebben az „ezerarcú” Michael Dudikoff komájával, Steve James-szel verte laposra a negatív figurákat. A Ninja sem tűnt első látásra remekműnek, de az ember joggal remélheti, hogy legalább egy élvezhető, szórakoztató akciófilmet képesek összetákolni, a végeredmény viszont megmosolyogtató volt.

 

Adva van egy dojo, ahol egy ember tűnik ki a tömegből, ő pedig nem más, mint Casey (Scott Adkins), aki gyerekkorában került erre a helyre és azóta is éjt nappallá téve keményen edz. A mester természetesen szimpatizál vele ezért, akárcsak Namiko, a szintén ott „tréningezik”. Egy ősi kincset kell New Yorkba szállítani Caseynek és pár nindzsának, erre a hatalmas értékre fáj a foga Masazukának, akit kitessékeltek régebben a dojoból, úgy érzi őt illeti meg ez a kincs.

 

 

Scott Adkins méltó utódja Dudikoffnak, érzelmeket nem látni az arcán, olykor pedig eléggé megmosolyogtató, ahogy elszánt képet vág. Már rögtön az elején, mikor keményen végzi testgyakorlatait és edzését vigyor szaladhat a néző képére (nálam ez történt). Ha valaki itt a film kezdetén már a fejét csóválja, akkor jobb, ha abbahagyja a Ninja-t, ugyanis másfél óráig ezt a tevékenységet fogja folytatni. A negatív figurát könnyű megismerni, mindig feketében mászkál és ő az egyetlen egyén közel s távol (azaz a dojoban), akinek a fizimiskája arra utal, hogy ő majd valami nagyot rosszat fog tenni...és tesz is. Ezek után bérgyilkosként tevékenykedik, nindzsa felszereléséhez tartozik egy éjjellátó készülék is, mert ő már csak ilyen tisztességes.

 

Mi is volt ebben a filmben rossz? Ha visszagondolok rá, gyakorlatilag a verekedős jelenetek kivételével az egész. Viszont ez a mű pont abba a kategóriába tartozik, ami olyan rossz, hogy az már nézhető. Mondanom sem kell, hogy tele van klisével a film. Természetesen pont akkor kezd el esni az eső, mikor betörnek a dojoba, úgy gondolták így sokkal látványosabb lehet a küzdelem.. New Yorkban csak Casey boldogul kiváló harci tudásával és jó hogy van egy zsaru, aki szimpatizál velük. Namikot viszont kinyírhatták volna, mikor pár helyi bandatag kötekedik vele nem tudja megvédeni magát, pedig évekig fejlesztette tudását a „nindzsaképzőben”. Az akciójelenetek legalább nem sikerültek rosszra, ezek egy része a Mortak Kombat sorozatban látottakra hasonlított.

 

 

Több jelenetnél azt vettem észre magamon, hogy vigyorgok (pl. mikor Masazuka átmegy Batmanbe), szerintem ezt a filmet csak így lehet elviselni. A legnagyobb baj az volt, hogy a készítők túl komolyan vették magukat, mintha úgy hitték volna, hogy valami nagy volumenű művet fognak készíteni. Pedig már az elején be kellett volna látni, hogy csak egy B kategóriás produktumot tudnak felmutatni, ha megfeszülnek se tudnak egy olyan alkotást összehozni, amit évek után is emlegetni fognak.

 

 

Címkék: akció iromány ninja

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr631586123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2009.12.09. 20:59:09

Scott Adkins már bizonyította a "Vitathatlan II"-ben, aztán pedig a "The Sheppard" című Van Damme filmben, hogy verekedni azt nagyon tud.
A Michael Dudikoff féle "Amerikai Nindzsa"-t én anno ronggyá néztem VHS-en, az nagyon bejött akkoriban.
Erről a filmről viszont eddig nem is hallottam, asszem egy próbát megér.

Spawn85 2009.12.11. 00:57:55

Az előző hsz-emben nem írtam, de ez előtt a post előtt nem is hallottam erről a filmről semmit. Ma viszont megnéztem. Nem volt rossz, de azért a forgatókönyvön még dolgozgathattak volna kicsit. Már csak azért is, mert a rendező Isaac Florentine a "Vitathatlan II"-vel már bizonyította, hogy tud jó verekedős filmet csinálni. Mondjuk a bunyós részekkel itt sem nagyon volt gond. Ráadásul nindzsás film nem igazán készül mostanság, szóval egynek bőven elment ez is.

A "Batman"-es résznél én is felröhögtem. :)

Ja, és most már nagyon kíváncsi vagyok a "Ninja Assassin"-ra, mert az nagy költségvetésű mozifilm. Remélem jó lesz.

Do shin 2009.12.12. 23:04:04

Aki a házról leugrós részen (á lá Batman) röhögött, annak gratulálok... Talán nem nektek való a téma, ugyanis denevérember előtt vagy kétezer évvel kitaláltak már ilyen és ehhez hasonló trükköket, és jaj de furcsa, épp azok, akikről a film címét kapta...
Maga a film egyébként borzalom szar, annyira ZS kategóriás, hogy szinte fáj. Adkins sokkal többre képes, ez a film kb. annyira közhelyes, mint a Casablanca, csak épp ez nem élvezhető.
Iszonyú, gagyi, vacak megoldásokkal, a "bunyós" részek az emlegetett Amerikai nindzsa kritikán aluli színvonaltalanságával és igénytelenségével vetekednek.
A sztoriban keveredik a valóság (kuji-kiri, fudo-ryu stb.) és a klisé (bosszú, hira shurikenek stb.), ettől még rosszabb. Ha teheted NE NÉZD MEG.

Jerry Garcia 2009.12.19. 23:55:45

Ha már Ninjak akkor a Ninja Assassint várom,de nagyon.Kíváncsi vagyok,h mit hoztak ki a produceri székükből a mátrix tesók..

Spawn85 2009.12.20. 02:32:23

@Do shin: "Talán nem nektek való a téma, ugyanis denevérember előtt vagy kétezer évvel kitaláltak már ilyen és ehhez hasonló trükköket, és jaj de furcsa, épp azok, akikről a film címét kapta..."

Ez a része rendben.
Viszont ahogy az a "repülős" jelenet ebben a filmben kivitelezve van, na az megmosolyogtató volt szerintem.
süti beállítások módosítása