Elköltöztünk: filmdroid.hu
Dorian Gray
2010.01.02. 14:07 13 komment
London, 1890, párás, ködös és gyárkéményektől füstös város, koszos sikátorok, romladozó szépségű falak, egy műhely, ahol rózsa, vagy orgona illata keveredik a terpentinnel -.
Mindig is azt gondoltam, hogy Oscar Wilde émelyítően esztétikus regényéhez olyan film illene, mint Huszárik Zoltán Szindbádja. Oliver Parker azonban egy, a mai közízléshez közelebb álló horror elemekkel dúsított mozit készített Dorian Gray arcképéből. Oscar Wilde botrányos regénye ma már kevésbé lenne felkavaró mozgóképen tálalva, úgy önmagában, és ijesztgetéssel együtt sem hat úgy, mint egy olyan korban, ahol a homoszexualitásért börtönbüntetés járt. A gyakran paradoxonokban beszélő író, azonban mindenkor nagy szám lesz, ha már mindenki pózolni fog és megjátszott életet élni, akkor is. De mi történik, ha éppen az életművész lényegét felejtik ki a mondandóból?
Az ifjú - akiről a történet szól - körülbelül húsz éves, Dorian Gray (Ben Barnes) névre hallgat, és nemrég érkezett haza Londonba. A külsőre ítélő úri angol társaság azonnal befogadja és megkedveli a tökéletes ábrázatú és tiszta lelkiismeretű fiatalembert. Egy festő azonnal beleszeret és egy csodálatos életnagyságú festményben örökíti meg a szépségét. Lord Henry Wotton (Colin Firth) azonnal befolyása alá vonja a tapasztalatlan Doriant, s ráébreszti az élet legnagyobb tökéletlenségére, miszerint a szépség múlandó. A fiú bánatában azt kívánja, bárcsak a festmény viselné magán mindazt a változást, melyet az idő vés a testbe, s ő maradjon olyan tökéletes, mint a kép. Ezért a lelkét is feláldozná. Dorian a Lord fogékony tanítványává válik, s hamarosan annak soha ki nem próbált hedonista elveivel azonosulva kétes erkölcsű hölgyek és ópiumbarlangok segítségével ápolja a "valami jóra" vágyakozó lelkét.
A film címszereplőjét mindig is kihívás lehetett kiválasztani (már számos könyvadaptáció készült a filmgyártás óta). Dorian Gray jelleme az angol úri társaság befolyása alatt bontakozik ki, s mint egy kísérleti nyúl testesíti meg a Lord elméjében kialakult életfilozófiát. Nehéz szerep, hiszen eleinte egy ártatlan fiú, akinek személyisége egyre összetettebbé válik. A kevés tapasztalattal rendelkező Ben Barnes akkor is tökéletes választás a szép ifjú alakítására, bár külseje, semmiképp sem a fürtös szőke a regényalakot idézi, sokkal inkább az írót. A film előrehaladtával azonban egyre nehezebb megküzdenie a feladattal, de a film nem is követi az eredeti művet 100%-ban, így ez megbocsátható.
Összességében akárhogy is akarnám, filmet nagyon nehéz értékelni a regény ismeretében. Oliver Parker munkája nyomokban idézi az író stílus iránti érzékét, ezt főleg a díszletekben érjük tetten. A Dorian Gray arcképe az angol irodalom egy nagyon jelentős regénye. Még ma is elképesztő hatása van, gondoljunk csak Bret Easton Ellisre, vagy akár Woody Allenre, ha már filmről van szó. Talán nincs is az a film, amely el tudná homályosítani a könyvet. A 2009-es év Dorian Gray-ében hős kívánsága teljesült, s a fantasztikumra vágyó néző éppúgy elégedett, csak a haszontalannak tűnő wild-i alkotás hiányzik, melyet az élet utánozni akarna.
Címkék: thriller iromány dráma 70 % dorian gray
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.02. 14:09:00
A könyvet nem olvastam sajnos, A szövetségben viszont anno már láttam a figurát:)
sjbee 2010.01.02. 15:48:25
Shyllard 2010.01.02. 16:31:21
duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2010.01.02. 22:49:32
Mivel nem olvastam a könyvet ezért elég nehezen értettem meg a film alatt, hogy mi történt a képpel és a sráccal, bár lehet csak az én "eszem" volt hozzá kevés. (vagy elfáradtam)
Amúgy meg semmi gond nem volt a filmmel, mert végig érdekes volt.
Ma három filmet néztem mindháromra 70%-ot adnék!(The Burning Plan,My Sisters Keeper,Dorian Gray)
Kell ennél jobb évkezdés?!
nyuszisz 2010.01.02. 23:18:07
Magyarázat a filmhez: Dorian azt kívánta, hogy helyette a kép öregedjen, s ez teljesült is, ugyanúgy mint a Faustban, ezért a lelkét kínálta fel (a filmben nem magyarázták agyon, az angoloknál ez alapmű). A filmben kicsit félelmetesebbé tették a "festményt", voltak férgek, meg hörgött is a kép, egyébként a tapasztalat, a tudás és az elkövetett bűneink során gyűlnek a ráncok és a sunyi kifejezések az arcunkra, a könyv szerint.
duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2010.01.03. 12:00:44
madárijesztő 2010.01.03. 14:41:02
Megjegyezném, hogy a festmény a végén eléggé hasonlított a Szellemirtók 2-ben lévő gonoszra:)
DeloraMercel 2010.01.13. 02:27:15
Egy másik filmről is lecsúsztam már ( A Grófnő), mert azt se nagyon hírdették :S Vagy netről töltöttétek le?
Spawn85 2010.01.18. 18:01:23
Elanor_ 2010.05.01. 23:40:23
ha összeszedi magát, korszakos színész lehet. :)
Lord Wotton pedig igenis kurvára megbánta. nagyon-nagyon. :)
szerintem az eredeti írás félelmei-kérdései és társadalomkritikája is bőven helyet kaptak, de tény, h inkább a szenzációra mentek az alkotók. de hát ilyen erősen képi alapanyaggal...
nekem tetszett az egész, a hangulata legfőképp.