Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Washington jobb volt Channél

2010.01.17. 20:55 koimbra 4 komment

Észak-Amerikai box office:

 

Két új filmet küldtek be a mozikba, Jackie Chan akció-vígjátékától nem reméltek túl sokat, az Eli könyvére (The Book of Eli) várt a feladat, hogy letolja az Avatart az első helyről, pénteken ez még sikerült is neki, ám a hétvége győztese ismét James Cameron sci-fije lett. A Hughes tesók évek óta nem jelentkeztek mozifilmmel, legutóbb A pokolból alkotás került ki a kezeik közül, amely annyival zárt a kasszáknál, mint amennyivel az új alkotások nyitott. Denzel Washington karrierje második legjobb nyitányának örülhet (az első az Amerikai gengszter volt 43 millióval). Bátor húzás volt a stúdió részéről januárra rakni a 80 millió dollárba került művet, ez a hónap nem arról híres, hogy hatalmas bevételeket termeljen ki, ugyanakkor volt már rá több olyan produkció is, amely ebben a hónapban aratott. Az Eli könyve január negyedik legjobb nyitóhétvégéjét produkálta, előtte a Clovefield, A pláza ásza és a Csillagok háborújának a felújított változata áll.

Pár száz szavazat után az imdb-n 7,6-en áll a Hughes tesók rendezése, a kritikusok nem voltak oda érte, 45 %-uk nyilatkozott pozitívan a posztapokaliptikus filmről.

A Washington Times írója szerint a film olyan, mintha a The Roadot a Wachowski testvérek forgatták volna újra. A Minneapolis Star Tribune-ban pedig ez olvasható: Travoltának ott van a Háború a Földön, Kevin Costnernek a Waterworld, na most már Washingtonnak is van egy rémes sci-fije. A BDK Reviews kritikusa azt mondja, hogy annyira ütős a vége, hogy újra meg kell nézni a filmet.

 

Jackie Chan sokat letett már az asztalra, nincs is olyan ember, aki megkérdőjelezné ezt, a karrierje során szinte minden egyes csontja eltörött már, a végeredmény viszont őt igazolta, látványos, szépen megkoreografált akciójeleneteknek örvendhetett a közönség. Azonban a The Spy Next Door előzetesét elnézve többen is megemlíthették, hogy Chan talán az agyát erősen beüthette. Ám ha megnézzük több akciósztár is nagy sikert ért el, mikor az adott filmben gyerekekre kellett vigyáznia. Arnold Schwarzeneggernek bejött az Ovizsaru, Vin Dieslnek pedig a Gorilla bácsi. Channek ez most nem jött össze. A hatodik helyen tudott indítani 9,7 millió dollárral, ami a 2924 mozihoz képest nem túl szép eredmény. (A medál 8,1 milliós indítás után 22,2 millióig vitte, a 80 nap alatt a Föld körül 7,5 milliós kezdés után 24 millióval fejezte be pályafutását) A kritikusok utálták a filmet, csupán 9 %-uk írt róla pozitívan.

Az USA Today szerint a film legszórakoztatóbb része, mikor a stáblista alatt a bakikat láthatjuk.

 

Eddig csupán limitáltan futott Peter Jackson fantasy-drámája, a Komfortos mennyország (The Lovely Bones), ám nem mondhatni, hogy ez idő alatt hozta volna a vártakat, a közönséget és kritikusokat is megosztotta a produkció. 2563 helyen fut az Alice Selbold regényén alapuló produkció, fel is ugrott a harmadik helyre, az elért bevétel viszont eddig igen-igen kevés a 100 milliós előállítási költségekhez képest. Mivel nem sikerült valami jól a film, nem valószínű, hogy fel fog tűnni a díjátadókon, pedig némi rivaldafény segítségével talán még esélye lehetne arra, hogy profitot termeljen.

A Chud ezt írta „A játékidő alatt csak az járt a fejemben, hogy mennyire rossz ez a film, de mikor elérkezett az utolsó 20 perc rájöttem, hogy tévedtem. Ez a film egy katasztrófa.”. Az Aisle Seat írója szerint az eleje még jó, de az utolsó 45 perc megfeneklik a rengeteg felesleges vizuális effektben. Roger Ebert úgy véli Peter Jackson műve szánalmas, amely ezt az üzenetet hordozza: Ha egy megerőszakolt és meggyilkolt 14 éves lány vagy, akkor egyszerűen csak lépj túl ezen.

 

3 filmszínházban mutatták be a The Last Station drámát és 81,700 dollárt szedett össze a James McAvoy, Helen Mirren és Christopher Plummer főszereplésével készült mű.

 

 

Régebben bemutatott filmek:

Ismét az Avataré lett az aranyérem, immáron az ötödik hétvégéjén szerzi meg az elsőséget és a legjobb ötödik hétvégi bevétel is a filmmé lett, ezt eddig a Titanic tartotta. Már csak két produkciót tud legyűrni az Avtaar, A sötét lovagot és a Titanicot. Szűk 42 millió szükséges még ahhoz, hogy lehagyja Batmant, ezt könnyedén teljesíteni fogja, valószínűleg a Titanicot is be fogja érni. Az Észak-Amerikai és nemzetközi bevételekkel együtt immár 1,6 milliárd dollárnál jár a film, ez 300 millióval több, mint egy héttel ezelőtt, ezek után nem kérdéses, hogy az összbevétele meg fogja haladni a Titanicét, az 1,8 milliárd dollárt.

Negyedik hétvégéjét tölti a mozikban az Alvin és a mókusok 2, amely 16 millióval többet termelt, mint az első rész ez időtájt. Vajon van olyan film, amely ennyit hozott és ennyire rosszul áll az imdb-n (3,1). Sherlock Holmes közel tíz milliót tett a kasszákba, ez 40 %-kal kevesebb, mint egy hete, úgy néz ki össze fog jönni a 200 millió, a folytatást elvileg nyáron kezdik forgatni. Az Egyszerűen bonyolult nézőinek 30 %-át vesztette el, a 90 millió dollár árnyékában állapodott meg a romantikus vígjáték, hamarosan átsuhan a 100 millión. A múlt heti három premier közül csak a Szökőhév képviselteti magát a top 10-ben, a Daybreakers 5 millióval a 11, a Youth in Revolt 2,8 milliója pedig a 12. helyre volt elég, előbbi 67 %-kal, utóbbi 59 %-kal hozott termelt kevesebbet a múlt hetihez képest. Ma este kiderül mit tartogat az Egek ura számára a Golden Globe, ha elhalmozzák díjakkal könnyen megeshet, hogy a film további tízmilliókat tehet hozzá az eddig megkeresett 62 millióhoz. Közel 65 %-kal hozott kevesebbet a Kilenc, az 572.000 dollárral együtt 18,1 milliót gyűjtött össze a 80 milliós musical, nagy bukta. 115.000 dollárt keresett a The Road, 7,6 milliót tud felmutatni eddig a film.

 

Jövő héten érkezik az Extreame Measures dráma Harrison Forddal, a Legion sci-fi Paul Bettany-vel és a Fogtündér vígjáték Dwayne Johnsonnal.

 

Amerikai hétvégi bevétel becslések az adatok millió dollárban értendőek:

 

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi eredmény

Büdzsé

Info

 

Avatar

 

41,30

 

491,76

 

 Kritikareklámok, szinkronos előzetes, James Cameronról

 

Eli könyve

 

31,61

 

31,61

 

80

Szinkronos előzetes , poszterek, tévéreklám

Komfortos mennyország

17,06

17,52

100

Előzetes, két jelenet, az első 5 perc

Alvin és a mókusok 2

11,50

192,59

75

 Előzetes, képek


Sherlock Holmes


9,82


180,01


90

 Előzetes, képek, jelenetek

The Spy Next Door

9,7

9,7

 

Előzetes

Egyszerűen bonyolult

7,67

88,22

85

Előzetes

Szökőhév

5,82

17,52

19

Poszter és előzetes

The Blind Side

5,65

226,77

29

Előzetes


Egek ura


5,64


62,83


25

Feliratos előzetes , képek

 

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr301680249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrews 2010.01.17. 23:16:22

1.6 milliárd!!!

Ejha akkor a Titanic is befogható akár. Azt hittem maximum 1.5 milliárdot fog hozni. Azért a látvány és ha úgy nézzük a Titanichoz hasonló romantikus katasztrófafilm meghozta a gyümölcsét. A 3d-s jegyek kb. 400 milliót (+25% jegyár) levonnak a bevételéből, ha a többi 2d-s toplistáshoz hasonlítjuk, de még úgyis 2. helyezett már az Avatar! (1.2 milliárd). Cameron is elmondta nemrég, hogy szerinte is sikerülhet a bravúr, a Titanic ledöntése is.

Mondjuk a régi filmek hoztak ám 2.3-2.7 milliárd dollárt is! (infláció nélkül számolva). Pl. : Elfújta a szél Star Wars. azt azért nem hiszem hogy eléri.

Kéne egy top 100 nézőszámos lista is arra is kíváncsi lennék hogy a nagy blockbuster filmeket hányan nézték meg.
Kicsit sokkalom a sikert a film minősége miatt. A látvány isteni, de a zene, a forgatókönyv a párbeszédek (SW episode 1-2-t idézik) és a színészek átlagos játéka ( A NAVII-s részek sokszor jók, de ott inkább a CGI segít), nem repítik fel a filmet a Mont Everest csúcsára. Nálam olyan 70-75%-os.

Repce Manó 2010.01.17. 23:28:43

@Andrews: szó szerint ugyanezt a kommentet olvastam egy másik blogon az imént:) A válasz egyébként inflációt nem számolva a következő linken:
www.boxofficemojo.com/alltime/adjusted.htm

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.18. 09:57:42

@Repce Manó: Azért érdemes megfigyelni, hogy nagy többségében az első egy-két tucat helyen főleg 80-as évek előtti filmek vannak a felsorolásban, szívesebben mentek az emberek moziba akkor, mondjuk 100 évvel ezelőtt még se videó, se dvd, se tévé nem nagyon volt, az Elfújta a szél szerintem ma már negyedannyit se hozna.

Az Avatar bőven két milliárd felett fog hozni szerintem.

curby (törölt) 2010.01.18. 10:21:49

ez a jackie chan film nagyon gáz.inkább ne csináljon filmet de ilyenekben ne égesse magát.jobb lett volna ha megcsinálják a csúcsformában negyedik részét vagy a londoni csapás következő részét.
süti beállítások módosítása