Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Primer – A találmány

2010.07.10. 17:15 Elanor_ 29 komment

 

 


Vérbeli sci-fi rajongóként időnként nekiállok böngészni a neten, hátha kijött egy-egy újabb, kevésbé reklámozott film a világ valamely szegletén, aminek a visszhangja azért pozitív. Így akadtam rá most is erre a gyöngyszemre, ami igazából már 2004-ös, nem is tudom, eddig hogy kerülhette el a figyelmemet, főleg, hogy megnyerte a Zsűri Nagydíját a Sundance Fesztválon. 

A Primer egy igazi indie film, mindössze 7ezer dollárból készült, és egyetlen ember, Shane Carruth, szerelemgyereke: ő írta, rendezte, ő volt a producer, ő szerezte hozzá a zenét és ő játsza az egyik főszerepet is. 

Az első 10 percet nehéz túlélnie annak, aki nem ért a fizikához, ám, aki kicsit is vonzódik a témához (vagy nagyon, mint én) – akár csak az időutazás lehetősége iránti kíváncsiság, akár csak a mérnöki agya miatt –, annak hamar elrepülnek a képletekkel, szakzsargonnal, hipotézisekkel telített percek.

Utána viszont szerintem mindenkit elvarázsol a film hangulata, csak azt kell hozzá jó előre tudni, hogy minden momentum, rezdülés, elhangzott mondat nagyon is tudatos, sőt, üzenetet hordoz. Carruth fantasztikusan egyedi és elgondolkodtató forgatókönyve hihetetlenül komplex, a történet roppant precízen kidolgozott, a témájánál fogva azonban talán nem is fejthető meg 100%-ban, de mindenképpen az a kategória, amit egy gondolkodó embernek látnia kell. 

A történet szerint négy fiatal mérnök a munkája utáni délutánokat/estéket Aaron (Shane Carruth) garázsában tölti, és lázasan agyalnak új megoldások után. Számos kisebb találmányukat talán szabadalmazhatnák is, de mindannyian valami nagy áttörésre várnak. Kisebb-nagyobb nézeteltérések után észrevétlenül két csapatra bomlanak, Aaron és Abe (David Sullivan) kettesben folytatják a munkát, míg a többieket holmi rovarirtásról szóló mesével kis időre távol tartják. És ekkor érkezik el az áttörés: az egyik este az általuk tervezett szerkezet finomhangolásánál furcsa dolgot vesznek észre. A bele helyezett anyag súlya – nem szignifikánsan ugyan, de – csökkenni kezd. Azonnal érzik, hogy valami felmérhetetlen horderejű dolgot kreáltak, de éppen azért, mert nem tudják, pontosan mit, ezért meg is tartják maguknak a felfedezést, és csendben kísérletezgetnek tovább. Aztán pár nap múlva Abe derült égből villámcsapásként (vigyázat, tessék majd megfigyelni a részleteket) közli Aaronnal, hogy észre vett egy még furcsább dolgot: a szerkezetbe tett anyag (némiképp egyszerűsítve) egy nap alatt éveket öregedett…   

Innentől kezdve átalakul a film a korábbi csendes, finoman vibráló, távolról sem túl érdekes életeket bemutató, kissé dokumentarista jellegű tucatmoziból sodró lendületű, hangos, dinamikus thrillerré. Az időutazás több szinten ki van bontva, megjelennek a zsánerelemek (időparadoxon, bizalmatlanság, kétségek, időhurok, paranoia, sztrikt szabályrendszer, mohóság, gyors meggazdagodás, identitásválság és a rejtélyes, mindent tudó narrátor), ám pontosan azért, mert egy ennyire lelkes, briliáns agyú amatőr dolgozta fel a témát, egészen újszerű és meglepően sokrétűen értelmezhető. Főként, ha tényleg figyelünk a részletekre. 

Az alkotó a garázsprojekttől egészen egy újabb kori moralitásjátékig merészkedik amellett, hogy a technikai részletek is tökéletesen kidolgozottak és még pár fajsúlyos metafora is belefért az eszköztárába.

A végeredmény nagyon szerethető, nagyon emberi lett, és azt is mondanám, hogy kihagyhatatlan, csak tudom, hogy egy ennyire agyalós és bonyolult mese sokak gyomrát megfekszi majd. De azért hajrá, remélem, sokan vagyunk még, akik szerelmesek vagyunk a fizikai korlátok legyőzésének álmába. :) 

Szerintem 90%.  

 

update:

időutazásos filmajánló: 
Frequency  (inkább dráma, mint sci-fi, de nagyon jó!)
Időgép  (az új feldolgozás - lehúzták, de szerintem baromi hangulatos és jó )
az új Star Trek  (nem kis publicitású, de nagyon klassz )
Pillangó effektus  (ha még nem láttad, ne hagyd ki)
Kapcsolat  (ez sem új már, de hátha kimaradt)
A fiók  (szerintem nem sokan ismerik, de nagyon különleges, szép film )
12 majom  (már klasszikus, de szerintem még mindig rétegfilm, pedig brilliáns)
13. emelet (kis csavarral időutazásos)
 

Címkék: kritika 90 % primer elanor

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr872143120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FayeFaye 2010.07.10. 20:04:28

Ez ott all nalam par eve a polcon es pont a mult heten probaltam megnezni, de nem jutottam tul az elso par percen, de megnyugtattal, hogy nem az egesz mumblecore. Kap meg egy eselyt.:)

Elanor_ 2010.07.10. 21:16:38

@FayeFaye: szerintem megéri "végigszenvedni" :D
@koimbra, neked is ajánlom, mert állítólag az Időbűnöket is ez ihlette. :)

madárijesztő 2010.07.11. 02:31:41

Köszi Elanor:!! Ennek a kritikának a hatására néztem meg a filmet és igen jó lett, most fejeztem be, megérte.
Az Időbűnök egyébként az a spanyol három -4 szereplős film lenne? Na az valami hatalmas volt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.11. 13:29:56

@Elanor_: Időbűnök? Az marha jó volt, mihamarabb megnézem:)

evergreen976 2010.07.11. 15:11:47

Ez egy remekmű.
Köszönetem hogy láthattam.
Nálam 10-ből 10-et kap!
;)

borleszk (törölt) 2010.07.11. 18:16:22

par éve bukkantam rà, sajàt témakorében mindent ver. zsenialis

Tulazon 2010.07.11. 21:28:57

most hallottam itt az ídőbűnökről, gyorsan megnéztem, végülis nem rossz, de a Primerhez képest a bonyolultsága egy könnyű kis esti mese

Elanor_ 2010.07.12. 20:49:40

Na, tök jó, h 4 ember kedvét meghoztam a filmhez. :) Majd százalékot kérek Carruthtól. :)

Eyesis 2010.07.13. 14:49:41

én is én is :)
időbűnök is jó, nagyon jó volt, de talán ez kicsit gondolkodtatóbb...

Elanor_ 2010.07.13. 20:30:25

na, itt is lassan, de biztosan gyűlünk :d
mi milyen posztert kapunk, koimbra? :D

GeoCucc 2010.07.15. 19:09:31

Épp most találtam rá a filmre, a rövid tartalom elolvasása után elkezdtem tölteni, de közben mindenhol nagyon negatív véleményeket láttam róla (persze csupán a nehezen érthetőség miatt), kivéve itt, és azért ez meghozta a kedvem. Este megnézem, akár többször is. Biztos vagyok benne, hogy jó lesz.
Egész sok idővel játszadozó filmet láttam már, nagy rajongójuk vagyok, és tényleg, az Időbűnök nálam is a legjobbak között van.

Esetleg tudnátok még ajánlani hasonló, kis publicitást kapó, elgondolkodtató filmeket? Biztosan van a témában olyan, amiket még nem láttam. :)

Elanor_ 2010.07.15. 20:36:31

@GeoCucc: szia, szívesen ajánlok még időutazásos filmeket!
update-eltem a posztot, mert ide már nem fért. :)
hirtelen ennyi jutott eszembe, remélem, tudtam segíteni.
esetleg másnak van vmi ötlete? :)

GeoCucc 2010.07.15. 21:34:46

@Elanor_: Oh, köszi a gyors választ. A nagyobb részét láttam ezek közül, de némelyiket elég régen, és most ezzel megjött a kedvem az újranézéshez.

Star Trek és a 13. emelet azok, melyeket nem láttam, utóbbit nagyon gyorsan pótolni fogom.
Még egy néhány, amik eszembe jutottak, hátha én is tudok valami újat mondani:
Hurok - más, mint a többi, de nekem nem nagyon jött be
Donnie Darko - sokan dicsérik, számomra átlagos, ezért gyanítom, hogy valami elkerülte a figyelmem, javaslom magamnak az újranézést
Ház a tónál (már amennyiben ide tartozik)

Elanor_ 2010.07.16. 07:19:30

@GeoCucc: igen, a Hurkot is akartam írni, csak nem jutott eszembe a címe :)
A Star Treket is nézd, nem fogod megbánni. :)
A Donnie Darkót inkább csak egy laza kis hangulatjelentésnek kell felfogni a 80-as évekből, és akkor szeretni fogod. :)
A fiók tetszett? Nekem az volt egy nagy meglepetés. És tudtommal azt sem értették túlságosan.

GeoCucc 2010.07.16. 12:01:09

@koimbra:
Szerintem ez akkora alap film, hogy nem is kell ajánlani senkinek. Nekem örök kedvencem, a Majmok bolygójával együtt (nem az új, hanem a régi, 5 részes film a 70-es évekből, ami szintén az időutazásra épít)

GeoCucc 2010.07.16. 12:05:59

@Elanor_: Tetszett a fiók, és szerintem értettem is, de körülbelül ennyi is az összes emlékem róla :)Hogy milyen idegesítő dolog a felejtés... Megnézem az is újra hamarosan.

Alex Mahone 2010.07.17. 01:37:58

Hát ez a film kifogott rajtam. Úgy néztem hetven percen át, hogy most fogalmam sincs, mi a fenéről szólt egyáltalán.
Lehet, hogy nem ilyenkor kellett volna, de ha az embernek most van ideje filmet nézni...

Elanor, miről szólt ez a film? :D

Elanor_ 2010.07.17. 20:59:17

@Alex Mahone: ebben a posztban
filmdroid.blog.hu/2010/07/12/polanski_szabad_ember
már megkértem a kezed, szóval végül is egy film értelmezésében is segíthetek. :D

na, szóval, olvasd el ezt:
en.wikipedia.org/wiki/Primer_(film)
ha az angol nem megy, akkor pedig ezt:
mediageci.blog.hu/2010/01/31/talalmany_10
(kicsit hosszabb)

Simson 2010.07.23. 01:35:46

Ez az időutazás érdekes téma, mindig is úgy állok a kérdéshez, hogy nem lehetséges, kár hogy erről senkivel sem tudok vitázni...

Simson 2010.07.26. 01:22:38

@Elanor_: Elérhetőség? :D régen voltam már fejtágításon, rámférne

Elanor_ 2010.07.26. 07:22:04

@Simson: ha vkit el akarsz érni a blog.hu-n, akkor katt a nevére, majd a felül a jobb szélső tabon -> üzenetküldés.

ennyi. :) de fejtágítani nem akarok, csak vitázni :)

Elanor_ 2010.07.26. 22:22:53

@koimbra: köszi :) jó kiindulási alap, ha egyáltalán fel tudjuk tételezni, h van miről beszélgetni :)

nikodémus 2012.03.20. 20:00:02

Huh, hát ez nagyon komoly film volt. Itt kering fejemben s még fog is, sokáig. S egyúttal kedvet kaptam a zsáner hasonló darabjainak pótlására is.

borostaTM 2012.07.15. 00:32:46

nálam a vége volt zavaros a sokadik réteg után, de eszméletlen film. látszik, h a szereplő/rendező/producer srác a lelkén viselte az egészet.
süti beállítások módosítása