Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nem Favreau rendezi a Vasember 3-at

2010.12.15. 10:53 koimbra 33 komment

Az első két Vasember (Iron Man) filmet Jon Favreau dirigálta, amivel élete legnagyobb sikerét aratta és ennek segítségével ülhetett bele a Cowboyok az űrlények ellen (Cowboys and Aliens) rendezői székébe is. Azonban nem is olyan rég arról lehetett hallani, hogy Favreau helyett már más fogja levezényelni a Vasember következő felvonását. Csak találgatni lehet, hogy miért nem ő készíti a filmet. Előfordulhat, hogy Favreaunak nem tetszik, hogy a harmadik Vasemberben a Marvel még több szuperhőst szeretne bemutatni (bár a történet most még nem tisztázott). Vagy a stúdió esetleg olyasvalakire bízná a produkció sorsát, aki kevesebb fizetéssel is beérné.

Mindenesetre az már biztos, hogy nem pletykával van dolgunk. A rendező saját twitter oldalán erősítette meg a hírt. "Teljesen igaz. A Magic Kingdomot fogom elkészíteni és nem a Vasember 3-at. Nagyszerű volt a Marvellel dolgozni és a legjobbakat kívánom nekik." - írta Favreau. A Magic Kingdom története Disneylandben zajlik, ahol életre kelnek az ott található figurák.

Szerintetek ki lenne alkalmas a 2013-ban érkező Vasember 3 rendezői posztjára?

Címkék: vasember miújság vasember 3

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr472517147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.15. 10:58:56

Most olvastam, és még nagy a sokk, még nincs ötlet, de ha lesz megírom...

Már régebben is olvasni lehetett olyat, h a Marvel Mandarint akarja, ő meg nem, és vannak gondok, de ez most... :S

countrypecos 2010.12.15. 10:58:56

"Ez klassz..." Valami nagy nézeteltérés lehetett, hogy nem fejezi be a trilógiát. :/

Bryan Singer szerintem jó lenne. De nem fogja elvállalni, ha eszébe is jutna másnak. Pedig az X-Men-nel csodákat művelt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.15. 11:03:33

Nem akarom ekézni Favreau-t, de szerintem nem a legjobb rendező. A Zathura vagy pl. a Mi a manó is max a látványvilágban volt a jó.
Szerintem Matthew Vaughn kiváló választás lenne, csak hát ő inkább a Kick-Ass folytatásán gondolkodik. Ám úgyis 2012-ben indulna a forgatás, addig letudná a Kick-Ass 2-őt, aztán jöhetne a Vasember 3:)

Mese92 2010.12.15. 11:14:19

Sajnálatos hír, de talán akad olyan, aki hasonló vagy még jobb szinten is megtudja rendezni a Vasember 3-at. De Mandarin ne legyen már benne.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.15. 11:18:37

@Mese92: jaj, az a rész nem hír, csak régebbi pletyka, nehogy miattam induljon el vmi álhír...
:D

countrypecos 2010.12.15. 11:22:59

@doggfather: Azt sem tudtam ki az a Mandarin, de az öreg Google segített. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.15. 11:31:39

@countrypecos: :D
Nem baj, ezekhez a filmekhez nem sook köze van. :D

Mese92 2010.12.15. 11:34:18

A rajzfilmből Pöffeteg? Arra emlékszik még valaki? :)

countrypecos 2010.12.15. 11:34:34

@doggfather: Egyébként most a Thor kezdett el érdekelni. Az a pár nappal ezelőtti előzetes... baromira meghozta a kedvemet hozzá. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.15. 11:42:14

@countrypecos: Az előzetes igen, nekem is, de maga a figura nem tartozik a kedvenceim közé.
A germán mitológiai történetekben jó, de a képregényben kevésbé...
Sztem.

A nép fia 2010.12.15. 12:08:54

@countrypecos: @doggfather: A Thort én is várom. Bár képregényben Vasembert sem szerettem, a filmben viszont kegyetlen jó volt!

Matthew Vaughn vagy Brett Ratner jó volna. Ők is vágják a képregényfilmeket. Nekem a Watchmen is nagyon tetszett, meg a 300 is, a Kick-Ass is.

countrypecos 2010.12.15. 12:10:23

@doggfather: Életemben talán 3-4 képregényt olvastam, és a Thor nem volt köztük. :/
Az utóbbi években, és az elkövetkezendő években viszont volt és lesz is rendesen képregény film. Ami egyfelől jó, hiszen legalább lesz fogalmam a figurákról, másfelől viszont ott vannak a képregény rajongók, akik sokszor nincsenek megelégedve a filmmel, hiszen nem úgy történnek benne a dolgok, ahogy azt ők olvasták. :$ De úgy érzem, túl sok bepótolni való van. Annyi képregény van, spin-offokkal együtt meg még több, mint a fene. Már nem tudom eldönteni mit érdemes olvasni.

A nép fia 2010.12.15. 13:28:32

@countrypecos: Hogy mit érdemes? Attól függ, mire van igényed. Hentelésre, vagy jellemrajzokra.

Amúgy a régi The Uncanny X-MEN füzeteit ajánlom, főleg a Chris Calermont által írottakat. Ez mára már szinte klasszikus képregény. Az itthon megjelenteket le tudod szedni az nCore-ról nagyon jó minőségben, folytatni pedig a nitro1.fw.hu oldalon tudod.

Alex Mahone 2010.12.15. 14:21:19

KARMA!!! Van Isten, és nem bottal ver! Ha létezik az öreg, akkor látta az első Iron Mant, tetszett neki, majd megkukkantotta a másodikat, ezzel együtt rájött, hogy milyen szép a kontraszt a kettő közt.
Ezaz!

Amúgy én Joe Carnahannek örülnék nagyon, az A-Teamből egy tisztességes akció-vígjátékot csinált, olyasmit, amilyennek a Vasember 2-nek lennie kellett volna...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.15. 14:42:56

@Alex Mahone: vagy aki a loserst csinálta, az is jól sikerült sztem.

gisss 2010.12.15. 15:00:29

Vagy Guy Ritchit a népnek:D

Rivendin 2010.12.15. 15:57:23

Szerintem rendezze Joel Schumacher! A Batman 3 és 4-el is csodát tett!

A nép fia 2010.12.15. 16:08:06

@Chikánó: Még egy eretnek kijelentés, és ha kitör az anarchia, Téged a forradalmárok az elsők közt állítanak majd falhoz... :-P :-D

@Alex Mahone: A Szupercsapat remek lett, nézd meg a bővített változatot! Amúgy elfogadnék egy folytatást...

shiver23 2010.12.15. 17:29:18

Nem is baj, hogy nem ő rendezi a harmadikat. Már a második réssze is problémáim voltak (rövid és kevés akciójelenet).
Szerintem a harmadik részt lepasszolhatnák Jan De Bont-nak :D. Úgyis rég rendezett :-).

winterrain 2010.12.15. 20:03:54

Azért remélem legalább szerepelni fog benne.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.15. 21:00:42

@A nép fia: Éppen ma olvastam, hogy nem lesz folytatása a Szupercsapatnak.
@shiver23: Jan De Bont jól eltűnt, visszatérhetne.

countrypecos 2010.12.16. 00:38:54

@Chikánó: Jajj... :$ Ez még viccnek is... nem, viccnek kurva jó. :D

Viszont Brett Ratner jól megcsinálta a harmadik X-Men filmet. :) Itt is jó lehetne.

a8zoli 2010.12.16. 07:19:50

vmi óccsó rendezőt akkor mexicóból szenyor spilbergó :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.16. 09:00:49

@a8zoli: Nem is rossz ötlet, adni neki egy forgatókönyvet, aztán megnézetni vele az első részt, hogy nah, ilyet akarunk.
nem kell ide új ötlet, meg látásmód, meg eredetiség, csak egy tisztes iparos, oszt jól van.

countrypecos 2010.12.16. 10:52:43

Tudjátok mi jutott eszembe?! Honnan tudnátok. :P Oké, elmondom.

De itt megint az oldal szerkesztőjéhez kell fordulnom. Valami marha nagy csoportos kedvezményt kaphatnánk, ha közösen elmennénk moziba! :D
Annyi itt a látogató, azért 30 ember csak összejönne. Egyrészt, hogy ne arctalanok legyünk már, a másik meg, ennyi film őrülttel másabb a mozizás. :D
Csak ki kellene találni melyik filmet célozzuk be, illetve, gondolom nem mindenki van Pestről.
Na, törpöljetek rajta! :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.16. 11:07:07

@countrypecos: nem rossz ötlet, főleg ha mindenki hozza a nőjét/hapiját akkor lassan egy kamaraterem is tele lenne. :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.16. 11:24:56

@countrypecos: Elanor már felvetette az ötletet, ide írhatsz neki, ha kooperálni szeretnél ezzel kapcsolatban: elanor_42@freemail.hu

a8zoli 2010.12.16. 11:46:23

@doggfather: pedig én csak hülyeségként íram egy simpsons epizódban volt hogy mr burns reklámfilmet akar az atomerőműnek... steven spielberg drága ezért hoznak mexicobó egy rendezőt szenyor szpilbergót :D:D

countrypecos 2010.12.16. 12:51:14

@doggfather: Bizony, sokan lennénk. :D Szóval lehet gondolkodni, hogy jövőre mit néznénk meg. :)

@koimbra: Köszi, úgy lesz! Írok neki. :)
süti beállítások módosítása