Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Dumb és Dumber folytatás Carreyvel és Danielsszel?

2011.02.28. 18:53 koimbra 5 komment

Bobby Farrelly, az Elhajlási engedély rendezője szerint lehetséges, hogy meg fogják csinálni a Dumb és Dumber folytatását. "A filmet az Államokban rengeteg alkalommal adták le a csatornák és a kölykök sokat idézgetnek ebből, pedig már régen elfelejtettem, hogy miket mondtak benne. Ha ismét meg tudnánk nyerni ezt a két fickót, Jim Carreyt és Jeff Danielst, akkor megérné elkészíteni a következő részt és erre van esély. Azon tanakodunk, hogy vajon mit csinálhat ez a két barom, a két főszereplő  az első részhez képest húsz évvel később? Remélhetőleg ki tudunk találni valami épkézláb dolgot a folytatáshoz." - mondta Farrelly

Érthető, hogy Farrellyék el akarják készíteni a következő részt, régen arattak  zajos sikert és legújabb alkotásuk, az Elhajlási engedély sem nyitott valami a mozikban fergetegesen. Utolsó igen nagy sikerük 11 éve volt, az Én és én meg az Irén-ben pedig  Carrey játszott. Dumb-ot és Dumbert 1994-ben ismerhette meg a világ, akkor 247 milliót hozott összesen a produkció, csak a mozikban. Évekkel később a stúdió azt találta ki, hogy kellene egy előzményfilm, amelyből már teljesen kimaradt Carrey és Daniels, de még Farrellyék is. Az eredményen meg is látszott, csupán 39 millió dollárt kapart össze.

 

Címkék: miújság sequel dumb és dumber

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr782699051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PhilipMorris 2011.02.28. 20:46:37

Jaj ne folytassák ezt a förmedvényt PLS!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.28. 20:49:02

Az első rész szerintem jó volt. A második nézhetetlen.

PhilipMorris 2011.02.28. 21:28:32

@koimbra: Amúgy, nem is tudom miért nem jött be a film mert úgy általában bírom az agyatlan vígjátékokat pl.ananász expressz de ez valamiért nem tetszett. 2/5 de nem több.
A 2. részt 15 percig bírtam az már tényleg förtelem.

Fecniii 2011.03.01. 07:23:28

Gyerekkoromban imádtam ezt a filmet, a múltkor le is szedtem, de még nem volt megfelelő alkalmam újra nézni, rengeteg poént ellövünk mi is a haverokkal mai napig.
Agyatlan vígjáték kategóriában nálam 9/10

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.01. 08:38:40

Már az elsőt is kár volt megcsinálni.
Mondjuk az Á, Mr Samsonite-ot a mai napig emlegetjük. :D
süti beállítások módosítása