Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Álomháború (Sucker Punch)

2011.03.27. 04:18 koimbra 61 komment

Az akció-és kalandfilmekben főleg a férfiak dominálnak, az évtizedek alatt leginkább csak a muszklik mérete változott. A nők háttérbe szorulva nézhették, hogy az ellenkező nem aratja le az összes babért ebben a műfajban. Akadt ugyan néhány próbálkozás, amelyekben a hölgyek próbálták bizonyítani, hogy képesek ebben a világban boldogulni, ám elég kevés siker akadt, főleg pénzügyileg, ami arra késztette volna a producereket, hogy nőket tegyenek meg főszereplőnek. Lara Croft is csak egy filmben tudta bizonyítani, hogy képes sok embert becsábítani a mozikba és Charlie angyalai sem tudták másodjára megismételni az első felbukkanásukkor elért eredményt. Zack Snyder, aki eddig csak hozott anyagból dolgozhatott ezúttal saját agyszüleményét adaptálta a vásznakra, ismét azzal próbálkozott, hogy tömegével csábítsa azokat a mozikba, akik el tudják fogadni a nőket úgy, hogy padlóra küldenek jó néhány ellenfelet. A rendező talán vágyott is már egy ilyen produkcióra, a 300-ban már-már lefolyt a vászonról a tesztoszteron és úgy látszott, hogy a bátor spártai katonák úgy is helyt állnak, ha befeszítik hasizmukat és arról visszapattan a bősz perzsai sereg.

 


Synder főhősnője Baby Doll (Emily Browning), aki gonosz mostohaapja mesterkedésének hála elmegyógyintézetbe kerül. A lány megpróbáltatásai itt még nem értek véget, néhány nap múlva ugyanis lobotómiát hajtanának végre rajta, ami után gyakorlatilag ép testben épphogy csak élne, egy értelem nélküli rongybabaként zajlana tovább sanyarú sorsa. Ezért saját fantáziavilágába menekül, ami talán a kiutat jelentheti és saját rongyos életén kívül más sorstársainak is szabadságot hozhat. Csupán 5 dolgot kell megszereznie, hogy kikerüljön a komor falakon kívülre: térkép, öngyújtó, kés, kulcs és még valami.

Már az első előzetesben bemutattak minden lényegesebb pillanatot, ami alapján nagy meglepetés nem érhetett senki. Mit is ígért a film? Dögös csajokat, akik ügyesen lövöldöznek és keményen verekednek. Stimmel. Látványos akciójeleneteket. Pipa. Két órányi unalommentes szórakozást. Megvolt. Tartalmas mondanivalót és bonyolult történetet. Nem, ez nem az a film. A produkció szinte már-már integet a szőrös szívű kritikusoknak, hogy felhívja magára a figyelmet: „Hahó, itt vagyok, az első másodperctől kezdve a végső stáblista eljöveteléig minden pillanatba bele lehet kötni.” Mintha Snyder direkt ilyen alkotást készített volna és otthon a hasát fogva jóízűen nevetne a fújjoló recenziókra. Pedig az Álomháborúra beülvén a nézőnek nincs más dolga, mint kényelmesen hátradőlni, kikapcsolni az agyát és szórakozni.

 

Snyder ugyan saját maga szállította a film ötletét, ám ez kb. annyit jelent, hogy egyéb produkciók bevált elemeit használja fel. Nevezhetjük akár csúnya lopásnak is, de ha a nagy filmvilágban valaki jól csinálja, akkor ugyanúgy kellemes perceket szerezhet másoknak. Rengeteg mű készült, amiben a főhős karddal a kezében indul csatába fegyveres figurák ellen és bizony igen sok esetében vált a helyzet nevetségessé. A kardos-fegyveres felállást talán a Star Wars aknázta ki és mutatta be a legjobban, az Álomháborúban is pengével védik ki a lövéseket és kaszabolnak le több tucatnyi ellenfelet. Nem maradhatott ki a Mátrix sem, Smith ügynök ugyan nem bukkan fel, de a déja vu érzés megvan. Ezer lőszert lőnek ki, miközben a főhős vígan kerülgeti a nagy kaliberű golyókat, közben a berendezés leamortizálódik. Beugorhat az Eredet is, hiszen a film három szinten játszódik, adott a valós és a fantázia világok. Mindegyik szinten más-más színvilágot alkalmaz Synder, az elsőben még szürke, komor Ugyanakkor meg kell említeni, hogy míg Christopher Nolan műve logikailag kikezdhetetlen volt (vagy nem?), addig az Álomháborúba ezen a téren is bele lehetne kötni (ha akarná az ember).

 

A különös mixhez, ehhez az egyveleghez megfelelő színészeket válogattak össze. Scott Glennt is előkaparták valahonnan, akinek olyan mondatok hagyják el a száját, hogy egyértelművé válik a helyzet, itt nem a komolyságra mentek rá az alkotók. Hozzá kell tenni, hogy a szövegelések sem éppen magasröptűek, nem kellett rajtuk sokat görcsölni. Vanessa Hudgens számára kitűnő kitörési lehetőség volt, kitörni High School Musical táncoslábú énekesnői szerepből. Ha ilyen karaktereket választ a közeljövőben, akkor még sikerülhet is neki, megérni egy misét az is, hogy kisbaltával ront a maszkos „gőzzel hajtott” zombikatonákra. Valljuk be, senki nem képzelte volna róla, hogy egyszer majd így látjuk a dalospacsirtát. Emily Browning Amanda Seyfried helyére ugrott be, mikor lemondta a főszerepet (állítólag nem ért rá, bár érdekes mód akkor lépett le, mikor a Watchmen nem muzsikált olyan szépen a kasszáknál), mondhatni remek választás volt. Egyszerre tűnik ártatlannak, szűziesnek a bájos teremtés, karddal és fegyverrel a kezében mégis képes elhitetni, hogy seregeket képes leverni.

Az Álomháborúra 80 %-ot osztok ki. Dögös csajok gépfegyverrel lövik halomra és hányják kardélre az ellenük felsorakoztatott seregeket. Robotokkal, élőholtak tucatjaival végeznek és még egy dühös sárkánnyal is elbánnak és ne feledkezzünk el a háznyi magas izzó szemű „szamurájtesókról” sem. Nincs mondanivalója a filmnek, túlságosan is bugyuta az egész? Kit érdekel? Nem e miatt váltottunk jegyet rá. Snyder talán soha nem fog komolyabb  művet, készíteni, nem is állna jól, ha ilyesmibe vágna bele, megmarad a látvány-és képregényfilmek térfelén.  Vizuálisan eléggé erős a produkció, a csajok által végrehajtott akciók a "bárhol, bármikor újranéznénk" kategóriába tartozik. Snyder olyan rendező, aki akkor örül a legjobban, ha kiélheti magát a lassításokban és különféle akciójelenetek elkészítésében. Michael Bay-jel és Roland Emmerich-hel osztozik a szórakoztatni vágyó és tengernyi macsó beállást bemutató alkotók tribünjének első helyén, bár ezért a helyért élénk harc folyik. Hogy egyik, hol a másik áll nyerésre. Most éppen Synder bizonyított és nem is rosszul, neki még van keresnivalója ezen a tribünön.

Sucker Punch facebook oldal

 

Címkék: fantasy iromány 80 % sucker punch

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr582774640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Droid 2011.03.27. 05:21:35

Nah asszem akkor meg is nézem. Moziban.

thinker_ 2011.03.27. 05:40:56

Borzalmasan rossz film volt. Nem tudtam, hogy egy videoklipet vagy egy ingame videót nézek. Sztori nulla, egymásra dobált kliséhalmazok és karakterek. Az ellenfeleket egy program választhatta ki random módon: legyen benne óriás szamuráj harcos, sárkány, náci zombi és robot.
Nagyon rég láttam ilyen rossz filmet. Rottenen 19%. Kicsit túlpontozták :)

thinker_ 2011.03.27. 05:43:35

Ez mennyire igaz:

"This isn't the imagination of a young girl; it's the fantasy of a 14-year-old boy steeped in kung fu, Call of Duty and online porn."

Attila1234 2011.03.27. 08:20:04

"it's the fantasy of a 14-year-old boy steeped in kung fu, Call of Duty and online porn.

Tökéletes! :D

mr.roper 2011.03.27. 09:25:09

80%?? Koimbra a nagyvonalú...:-))

mr.roper 2011.03.27. 09:39:34

a film egy gyengébb próbálkozás volt a Chicago, Száll a kakukk fészkére és az Észvesztő összemixelésének asszem, remek kis digitális trükkök voltak benne csak hát ez önmagában sz.tem kevés, még Snyderhez képest is...sz.tem max. 50%, jobb esetben.:-))

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.03.27. 09:39:56

@mr.roper: nem, hanem te vártál túl sokat a filmtől:)

robbie90 2011.03.27. 10:06:10

@Vészmadár: De ez mekkora baromság, már bocs. Most komolyan volt olyan aki ezt várta a filmtől? Jó, igen az akciók faszák voltak, lassítások, nagyon látványos meg minden, a zenék is nagyon ott voltak, most is a soundtrack szól nálam. DE legalább valami minimális sztorit vártam volna, meg összefüggést a fantáziálások között, nem random akciójelenetek egymásutánját.
Persze vannak sokan, mint például koimbra is :), akik nagyon kedvesen nem akarják nagyon lehúzni és így születnek azért jobb kritikák is de ez akkor is egy közepesnél kicsit rosszabb film lett.Sajnos.

Két órányi videoklip vetítés értelmetlen megszakításokkal.

És mondhattok bármit akkor sem hiszem el, hogy valaki úgy ült be rá, hogy ezt várta. :)

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.03.27. 10:49:16

Én sajnos csalódtam. Abban igazad van Koimbra, hogy badarság komolyan venni, én is azért néztem meg, mert egy látványos zúzdára vágytam. Ehhez képest Snyder túl sokat akart. Komolyan akarja magát vetetni, a másik pillanatban meg jön az akció. Ez így együtt nekem nem jött be. A végefele pedig már kezdett untatni a golyózápor is. A befejezés viszont tetszett, de a filmben csalódtam...Sajnálom.

Gobiakos 2011.03.27. 10:51:42

"hogy a bátor spártai katonák úgy is helyt állnak, ha befeszítik hasizmukat és arról visszapattan a bősz spártai sereg."

A bősz PERZSA sereg, nemde? ;-)

Amúgy a cikk tetszett, de a 80% valóban túlzás egy kicsit. :-)

Shyllard 2011.03.27. 11:13:27

Na hogy valaki hasonló véleményen is legyen koimbrával, én egyetértek a kritikával, talán még kissé sokkal jobban is elájultam a prodiukciótól :) Sztem a sztori az abszolút fel volt építve normálisan (főleg a valóság szál, abba sztem nem igen lehet belekötni), a többi meg úgyis csak fantáziavilág, most komolyan gondoljatok bele, amikor ti fantáziáltok/álmodtok egy jót, és mikor észhez tértek/felébredtek átgondolva a dolgokat, nem érzitek úgy, h kissé logikátlan volt az egész? Dehogynem :) Snyder sztem ezt akarta megragadni és nálam sikerrel járt, régóta vágytam egy ilyesmi hardcore-fantasy-re, amibe tényleg mindent belepakoltak :) Persze voltak benne hibák, de akárhányszor is átgondolom h mi volt a filmben, őszintén szólva egy jelenetet sem vennék ki belőle és hozzárakni sem mernék, mert félnék, h elrontom az összhatást :) Végül pedig mondanám, h ez egy GEEK film, ha az animéket utálja valaki és/vagy a video game-eket is ostobaságnak tartja, az kérem ne nézze meg, mert tuti h csak csalódás érheti a mozi alatt :)

FayeFaye 2011.03.27. 11:13:28

Nem az a gond, hogy egy 14 eves fiu fantaziajabol szuletet, hanem hogy ugy tesz, mintha a nok felhatalmazasarol szolna. Snyder egy interjuban azt mondta arra a kerdesre, hogy miert oltoznenek nok igy a sajat fantaziajukban, hogy nem o oltoztette fel oket, hanem a kozonseg, ami eleg sunyi. Semmi bajom az agyatlan akcioval, de ne keverjunk bele kenyelmetlen es komoly temakat, mint a nemi es szellemi eroszak. Snyder kameraja ugyanolyan pronograf modon nyalja vegig a lany testet, mikozben a padlot sikalja, mint amikor szamurajt kardoz le. A "valosag" pont olyan muvi volt, mint az alomvilagok. A "bordelyhaz" szintnek semmi szerepe nem volt, csak annyi, hogy fuzoben maszkalhassanak. Lehetett volna egy komoly film, mint a Brazil csak az intezetben es a harcokkal, vagy lehetett volna egy jobb Charlie Angyalai barmelyik alomvilagbol. Snyder egy ideig pihenhet, mert ebben egy tucat film benne volt (aminek csak a felet keszitettek mar el masok).

Shyllard 2011.03.27. 11:24:34

@FayeFaye: Sztem ne keresse senki sem benne a feminizmus bármiféle megnyilvánulását, szimplán csak azért csajok a főszereplők, mert ez így szexi és sokkal könnyebb őket áldozatnak beállítani, mint egy izomkolosszust :)

Gobiakos 2011.03.27. 11:40:53

@Shyllard: Én magam speciel 3/5-re értékeltem a Factory-n, nekem is tetszett a film, és mint a saját cikkemben is írtam: a lényeg ez, hogy tudni kell a helyén kezelni a filmet.
Aki ebbe többet lát/akar belelátni, mint ami valójában benne van, az nem kicsit tévedett el...

mr.roper 2011.03.27. 11:41:01

@Vészmadár: pont az a lényeg hogy nem vártam semmi extrát Snyder-től, nálam ő nem játszik olyan szerepet mint mondjuk Michael Mann vagy James Cameron, hogy okom legyen csalódni...egyszerűen csak láttam Snydertől egy filmet ami nem igazán tetszett...:-))

mr.roper 2011.03.27. 11:47:44

de szerintem a Star Trek/Tony Scott szindróma Snydernél is beköszöntött...tudjátok:egy nézhető film, egy nem igazán, egy nézhető film, egy nem igazán...stb. :-))

mr.roper 2011.03.27. 11:49:14

Nem lehetne hogy a második részt Tim Burton rendezze???:-)))

FayeFaye 2011.03.27. 11:51:13

@Shyllard: a Sleepers ez volt fiukkal, tehat nyilvan nem csak noket lehet kinozni, de csak noket lehet kinozni ilyen exploitativ modon. Nem keresem soha a feminizmust egy akcio filmben, de szerintem nagyon igy adtak el. Ha egy kicsit konnyedebb lett volna, nem nyirjak ki a csajokat mint a molylepkeket mielott meg veletlenul szemelyiseget kapnak, ha kihagyjak a harcot a lelek szabadsagaert meg az angyalokat...elviselhetobb lett volna. Inkabb behoznak a japan filmeket, amiket koppintott.:)

mr.roper 2011.03.27. 12:14:16

@FayeFaye: exploitatív?Igen, én is ezt a szócskát kerestem Snyder filmjére...:-))

Jeremi Wisniowiecki 2011.03.27. 12:50:49

Megnézetem. Nagyon szar volt.

És nem, nem azért, mert az élet értelmét vártam megtalálni a filmben. Hanem azért mert kurva unalmas volt.

Bár nem sokat beszéltek a lányok, de bár azt se tették volna. Ordas közhelyek fahangon előadva. (ezért mondjuk lehet, hogy a magyar szinkron a ludas)Egyik szereplővel sem tudok együtt érezni/azonosulni, izgulni értük pedig pláne nem.

A látványtól pedig rohadtul nem ájultam el, 3 perc múlva már marha unalmasak voltak a harci jelenetek is. Pedig a steam-zombi-náci világ kibontás kifejezetten érdekes lett volna. Egy spin-offot megérne szerintem.

Jeremi Wisniowiecki 2011.03.27. 12:57:27

Az meg hogy nem volt sztorija a filmnek nem baj, anélkül is lehet tisztességes mozit összehozni.

Mert mi kell a jó filmhez:
- emlékezetes karakterek
- ütős párbeszédek, idézhető egysorosok
- fülbemászó zene
- egy kis humor (műfajtól függetlenül jó ha van egy kicsi benne)
- pöpec látványvilág
- sajátos hangulat (a fentiek egyvelege)

Ezek közül legfeljebb a látványvilág volt az a kategória, amiben hozta az elvárt szintet, de az sem volt akkora durranás, hogy a többi telejs komponens hiányában elvigye a hátán a filmet.

Shyllard 2011.03.27. 13:11:07

@Jeremi Wisniowiecki:
-BabyDoll-ra én tuti emlékezni fogok egy darabig, faszábban darált be mindenkit, mint a Kill Bill-ben Uma Thurman :)
-Na ütős párbeszéd az valóban nem volt nagyon.
-Csütörtök óta csak a film OST-ját hallgatom, a Sweet Dreams feldolgozás még Marilyn Manson-osat is überelte nálam :)
-Nem volt humor? A film önmagát parodizálta ki, akárcsak múlt évben a Kick-Ass. + A mentor bevetések előtti beszólásai nekem valahonnan nagyon ismerősek voltak, csak még nem jöttem rá, h honnan nyúlták ezt :)
-A látvány sztem agyrobbantó volt, az effektesek iszonyat kiváló munkát végeztek a filmen sztem.
-Nekem nagyon átjött a film hangulata, ne közöld tényként a saját véleményedet.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.03.27. 13:44:36

@Shyllard: BabyDollnál gyengébb, semmilyenebb főhőst nagyon ritkán látni. Egyszerűen utáltam. Semmi nem tudott magával ragadni benne, szvsz a többi csaj jobban is nézett ki. A zene jó lett volna, ha nem agyonremixelt szarokként halljuk vissza őket, persze ez sokaknak fel sem tűnik. Szövegek közül minimális a jó, a látvány szép. A humor meg inkább kínos volt. Megpróbáltam szeretni a filmet, de nem jött össze.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.03.27. 13:49:18

Hamarosan én is megnézem, Snyder ugyanis az egyik kedvenc rendezőm.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.27. 14:02:23

@thinker_: Igen, klisék, csöppnyi sztori. De ennél a filmnél nem ez volt a lényeg.
Hangulat, látvány, szórakozás - megvolt minden. Egy komolytalan akció-fantasy filmre volt kilátás csajokkal a középpontban. Ezt vártam, ezt kaptam.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.27. 14:06:28

@Gobiakos: Kösz:) Esti italozásból megtérvén még nem voltam álmos, így született meg az iromány.

Jeremi Wisniowiecki 2011.03.27. 14:41:11

@Shyllard:
- lehet, hogy Baby Dollt sokáig nem fogod elfelejteni, de mint te is írtad, azért mert keményen darálta az ellent, ergo ezt a pozitívumot a látványvilághoz csapnám, amire én is azt mondtam, hogy itt még hozta az elvárást a film. Én ezen a tételen a karakter személyiségére, párbeszédeire, jellemére gondoltam. Mindezekből nem sok derül ki Baby Dollról

- Persze ízlések és pofonok, szerintem tré volt a zenéje, de ezzel tényleg nem szállok vitába, mert simán lehet, hogy valakinek bejött. Én csak a saját nevemben írtam amit írtam

- az világos, hogy a film egyfajta paródia akar lenni a túlzó jeleneteivel, de szerintem nem vicces. Nem emlékszem egy jelenetre sem, ahol csak egy félmosoly is kiült volna az arcomra. A mentor beszólásai azért lehetnek ismerősök, mert masszív közhelyek. Ez nem feltétlenül baj, de viccessé nem teszi őket

-mint mondtam szerintem is oké volt a látvány, de szerintem az agyrobbantó kicsit túlzás

- nekem a legkevésbé sem jött át a hangulata, de ez is egyéni.

- én a saját véleményemet írtam, nem kőbe vésett tényeket, még akkor is ha nem tettem minden mondat elejére oda, hogy "szerintem"

mr.roper 2011.03.27. 15:03:10

@Shyllard: a mentor bevetés előtti beszólásai talán a Mátrix-ból lehetnek ismerősök ahol Morpheus mindig szük, pragmatikus és lényegretörő módon adott infót Neónak, meg amúgy eszedbe juthat néhány idióta kereskedelmis csatorna túlélő sós host-jának a feladatok előtti megjátszott komolysága...ha láttál persze ilyen ostobaságokat..-))mert én igen.-)amúgy tartom magamat az előzőekhez, a film bizonyos színten eléggé gáz volt...:-(((

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.27. 15:06:42

@mr.roper: Épphogy nem volt komoly, teljesen érződött, hogy ezeket a szövegeket nem komolynak szánták. Ráadásul mindig volt egy ismétlődő mondat.
Nem értem miért látnak ebben a filmben sokan komolykodást.

mr.roper 2011.03.27. 15:18:51

@koimbra: mert a rendező komolykodni akart az alternatív-való szanatóriumos jeleneteknél...vagy ez csak nekem egyértelmű?:-)hiába, hasbaszúrás, libotómia, gyermekmolesztálás, hugica elvesztése nem túl funny, vagy csak nekem nem az?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.27. 15:31:39

@mr.roper: Az eleje és a vége valóban komoly, de a közte lévő másfél óra teljesen komolytalan.

mr.roper 2011.03.27. 15:49:06

@koimbra: akkor kurvára rossz Snyder arányérzéke, ennél a szürreál-valóság hibridműfajnál nekem pld. a Chicago jobban bejött, ott az tényleg vicces volt...na okés, a pozitívum itt mindenképpen Abby Cornish teste volt:-))

mr.roper 2011.03.27. 15:54:37

@koimbra: vagy még az jutott az eszembe hogy nem Snydernek kellene a forgatókönyvírással bibelődnie, eddig ezt nem nagyon tette, és ez eddig meghálálta magát asszem.:-)

Mese92 2011.03.27. 17:24:05

Még meg se néztem a filmet, de annyira mondták a Sweet Dreams feldolgozást, hogy meghallgattam. Már legalább 10 x :D

A nép fia 2011.03.27. 17:30:38

@Shyllard: Sajnos Baby Doll tényleg harmatgyenge volt. Viszont ettől még a film tetszett, nem is vártam senkitől Oscar-gyanús alakítást.

Srácok, ne izguljatok már annyira a film miatt, ez csak egy film, ami totálisan megosztó és talán provokatív is. Lehet, épp ez a célja. És eléri, eléri, hogy beszéljenek róla, tehát a köztudatban van. Az pedig nézettséget generál. Ha sokat csengetnek a kasszákba, akkor a negatív vélemények senkit nem érdekelnek. Pénz beszél, kutya ugat. :-)

Kimike18 2011.03.27. 17:34:00

@Mese92: Én se láttam még a filmet, de Sweet Dreams mellett még van egy másik szám amit egész nap csak hallgatok.:D

Íme:
www.youtube.com/watch?v=F2Mvr8NrepY

Jeremi Wisniowiecki 2011.03.27. 17:34:10

@A nép fia: Szó se róla, megnéztem moziban, ergo hozzájárultam a bevételhez. Csak csalódás volt a film.

Én szerintem nem provokatív a film, az unalommal nem lehet provokálni. (eltekintve Tarr Bélától de az egy másik sztori :) )

Shyllard 2011.03.27. 17:47:19

@Mese92: Az Asleep sem rossz belőle :)

Shyllard 2011.03.27. 17:53:16

@Jeremi Wisniowiecki: Elismerem, rossz példa volt a karakterre. ;)

chevyfan 2011.03.27. 17:53:22

Én abszolút meg voltam elégedve a filmmel. Az összevissza ellenfelek (náci, ork, szamuráj, robot) szerintem szándékos káosz, de jó is ez így.
Az öreg csóka szerepére David Carradine lett volna a legjobb választás:-(

Alex Mahone 2011.03.27. 20:20:01

Sajnos kénytelen vagyok a negatív oldalra állni. Summázva: két előzetest néztem, az a négy perc ellőtte a film összes értékelhető másodpercét. Kurva lassú, a vigyorgóbeli szálban egész egyszerűen NINCS értékelhető dolog, a látvány pedig a száz percből kitett húszat, nagyrészt pedig akkor is fantáziátlan volt (a lövészárkos móka nem). Snydert nagyon csípem, de ne írjon, csak rendezzen, mert ez siralmas volt.

madárijesztő 2011.03.28. 15:00:02

Teljesen jó volt. A 300 nem ilyesmi volt? Ott miért nem kötekedtek? A This is Sparta sem egy magasröptű duma, mégis mindenki idézi a mai napig. Nem teljesen értem, hogy ezt most miért kell leszólni.

Alex Mahone 2011.03.28. 15:52:04

@madárijesztő: a 300 egy kurvajó film, beszarás látvánnyal, nem húsz percig, VÉGIG. A történet pedig lehet, hogy ott sem egy nagy vasziszdasz, de könyörgöm, legalább van.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.03.28. 15:57:33

@madárijesztő: Mert a 300-nak volt stílusa: egy végletekig eltúlzott, macsó narrációja és egy elképesztő, de mégsem tolakodóan szemzsibbasztó látványvilága, ahol minden képkockában literszámra fröcsögött a vér, dagadtak az izmok, merevedtek a mellbimbók (és más is :)). Ja és persze egy eleve zseniális (kliséhalmozó, végletesen eltúlzott, egyedi rajzstílusú) Frank Miller-képregény alapján készült.

A Sucker Punchnál minden fordítva sült el (legalábbis, amikor én néztem): túlpörgött a közhelygenerátor, nyoma sem volt emlékezetes egysorosoknak, pláne párbeszédnek (a "This is Sparta!"-t mindenki megjegyezte ugye. De tudsz bármit is idézni röhögés nélkül a Sucker Punchból?), a komolynak és drámainak szánt jelenetek (lányok fogsága, kétségbeesése, halála, stb.) nevetségesen kínosak, az elgondolkodtatónak szánt női monológok a Zélet Nagy Dolgairól tolakodóak, sekélyesek és szájbarágósak, a fő attrakciónak szánt akciódömping pedig vagy fájdalmasan ötlettelen, vagy irritálóan szembántó. Ja, és még a dekoltázsok is csak szolidan villanthattak, mert a stúdió alacsony korhatárkarikát akart. Zack Snydernek ezentúl szigorúan csak kultikus képregényeket szabadna megfilmesítenie, ahol a hangulatról, a sztoriról és a párbeszédekről már eleve gondoskodott egy írni tudó író!!!
:(

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.03.28. 16:01:23

A "nem komolynak szánt" stílusparódia pedig nálam nem az Álomháború közhelyszótár katonatisztje, hanem az, amikor Stallone benyögi egy Tango és Cashben, hogy "Rambo? Az egy buzi!"
Itt sajnos minden komolyan lett véve az alkotók részéről.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.03.28. 16:12:08

@koimbra: "Az eleje és a vége valóban komoly, de a közte lévő másfél óra teljesen komolytalan."

Hát itt van a kutya elásva: a néző át lett baszva. A popcornfilmeknél ugyanis nincs olyan, hogy "komoly vagyok is meg nem is, mutatok jó csajokat meg nem is"!
Egy Avatártól, egy Expendablestől, egy Machetétől, egy Haláli hullák hajnalától vagy egy Zombielandtől sosem vársz mélyen szántó gondolatokat, de ott a rendező végig tisztességesen játszik, és nem is akarja a szereplők monológján keresztül a néző szájába rágni a "mindig légy önmagad/ne ítélj elsőre/fontosak az álmok"-bullshitet. (nézd meg az Avatárt: a sztori tökéletesen kerek, és tökéletesen hollywoodi, aki meg akarja, belemagyarázhatja a környezetvédelmet meg az indiánoknak tett gesztusokat, emg amit még akar)

A Sucker Punchnál viszont a film elkészítésének igazi ürügyét, a csajok, zombik, robotok, stb. mutogatását is csak elsunnyogja Snyder egy giga-parasztvakítással. Ebben a videóklip-szerű techdemóban simán ott volt egy látványos, belassítva mészárolós zeppelines-zombis meg egy diáklányos-szamurájos popcornfilm is, de elcseszték.

FayeFaye 2011.03.28. 17:25:09

Zack Snydernek teljesen agyara ment a "visionary director". Az a felhaborito, hogy most megprobalja elmagyarazni, hogy a filmje nem szexista, hanem pont a szexista geek kulturanak tart gorbe tukrot. Hogy mi vagyunk a hulyek, mert a fuzos csajok valojaban egy furmanyos metafora, es ha nem tetszik, az azert van, mert nem fogtuk fel. Hat a neniked Zack.

www.filmschoolrejects.com/features/interview-zack-snyder-on-the-sexuality-and-world-of-sucker-punch.php

The film has gotten that interesting type of polarizing reaction.

ZS: It has. For me, I honestly think with Sucker Punch – it’s weird. I feel like people either see it two ways: completely in the overt version as exactly what they see, which is just this girl going crazy and then going on this adventure for no reason. That version of the movie that people see is as a super straightforward movie. Or people see it as a crazy, sort of, commentary on genre films and what is sexuality and why the girls are dressed like that. I think that’s also valid, because that’s what the movie is.

Would you say the film is a critique on geek culture’s sexism?

ZS: It is, absolutely. I find it interesting, in a lot of ways, that this movie – of all the movies I’ve made – has been universally hated by fanboys, which I find really interesting. It’s like a fanboy indictment, in some ways. They can’t have fun with the geek culture sexual hang ups.

I thought it was basically you commenting on those attendants at Comic-Con who shout, “You’re hot!” at beautiful cast members.

ZS: Yeah! 100%. They don’t know how to be around it. It’s funny because someone one asked me about why I dressed the girls like that, and I said, “Do you not get the metaphor there? The girls are in a brothel performing for men in the dark. In the fantasy sequences, the men in the dark are us. The men in the dark are basically me; dorky sci-fi kids.”

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.28. 18:18:57

@Hamlet: Engem nem csesztek át. Tesóm viszont azt mondta, ha az egész olyan lett volna, mint az eleje, akkor semmi baj nem lett volna:)
Bele lehet kötni a szövegekbe, de szerintem a mélyenszántónak gondolt mondatok túl komolytalanak voltak és egy ilyen fantasyban, ahol zombikkal meg egyéb izékkel küzdenek valahogy nem hittem, hogy ezek valóban komolyak.
Talán ezért is tetszett, mert én egy laza, csajos fantasymarhaságot vártam és nem is próbáltam a vásznakon pörgő eseményekre úgy tekintetni, hogy ezt a rendező komolynak szánja és nem akar magvas mondanivalót beletenni.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.03.28. 21:48:33

Rég szórakoztam ilyen jól, a 80% teljesen jogos. Nálam nagyon betalált a képregényes, pc-játékos hangulatával és képi világával. Az meg egyáltalán nem zavart, hogy itt-ott komolyabb volt, nem kell mindig viccelődni, arra ott a Scott Pilgrim. Ellenben a Kick Assben zavart, hogy komolyra vették a figurát, nekem az a film volt csalódás.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.03.28. 22:00:11

@koimbra: de értsd már meg, én nem vártam egyetlen magvas gondolatot sem ettől a filmtől! :)
csak sok csajt, zombit és szórakoztató párbeszédeket. erre a csajok és a zombi mellé nem kaptam jó párbeszédeket, magvas gondolatoknak szánt marhaságokat viszont egy tonnányit. :(

mr.roper 2011.03.29. 03:46:55

@Dr.Jones: nem kell viccelődni?Pont egy ilyen magát sokszor komolyan vevő alkotásnál van szükség egy csöpp feszültségcsökkentő ironizálásra sz.tem.A humorforrást itt nem a fantasy-halucinációk adták asszem...:-))

Sonda 2011.03.29. 11:47:52

@mr.roper: "Girls here is the mission.." mi ez ha nem idézendő egysoros, feszültségcsökkentő ironizálás :))
Én baromi jól szórakoztam még többet is kaptam mint amire vágytam!!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.03.29. 20:23:59

Jól van Koimbra ecsém, látod tudsz te!!! A film szerintem közel tökéletes, sajnos a zúzások közti átvezető részek nagyon gyengék voltak, azonban a valóságban játszódók azok top tízesek, Snyder megen ugyanazt csinálta mint a Watchmenben, odabaszott egy nagyon ütős kezdést, és sajnos a film többi része ezt már nem tudta elérni.

Mindenesetre én őszintén szólva lehangolónak tartom azt, hogy egyesek szerint ilyet maximum 14 éves gyerekek álmodhatnak, de úgy látszik a felnőtt álmokhoz bankszámla, meg menő autó, meg karóra, mag mittomén mi kell. Az egy felnőtt ember álma.

Igaz, hogy az Eredetben épp az volt a baj sokak szerint, hogy túl realisztikusak voltak az álomszintek, most meg az a baj a Sunapunccsal, hogy vadabbnál vadabb és már csömöre van egyeseknek.

Ugyanakkor leírnám itt is, hogy nem NÁCIzombik, hanem első világháborús német katonák voltak. És feltűnt az is, hogy szarrá vannak remixelve a zenék, s meg vagyok győződve, hogy ezért működtek ilyen remekül.

emperorl2 2011.04.01. 02:22:00

Örülök hogy nem mindenki csak lehuzza ezt a filmet.

Agaton 2011.04.10. 01:08:53

@Droid:
SPOLIER ^^

Én is ma láttam. És most kiosztanám azokat, akik lenézik a filmet :P xD
Nos, ha egy kicsit komolyabban vennénk a "művet", talán észrevennénk, hogy az akciójeleneteknek volt némi köze a cselekményekhez az elmegyógyintézetben,(pl a sárkány akit legyőztek az öngyújtós csávót jelképezte) és minden mozzanat ami az akciójelenetekben történt, visszavezethető a valóságban éppen történő cselekményekre. Szerintem már önmagában az is izgalmas lehet, hogy azon törjük a fejünket, mi micsodát akar jelképezni egy-egy ilyen jelenetben. Nem akarom teljesen védeni a filmet, először én is azt gondoltam a 2. akciójelenet után amit itt sokan, de közben úgy tűnik mégsem ítéltem el elsőre mint egyesek.. No de akkor még felmerül a kérdés, hogy ennek az álomvilágnak, egyáltalán mi értelme, azon túl, hogy dögös akciójelenetek színpada. Nos a film mondanivalója, amit direkt a gyengébbek kedvéért is a szánkba rágnak, hogy ez, amiben élsz, a TE világod. Hogy mit mennyire tartasz benne fontosnak, az csakis egyvalakin múlik, rajtad. Hogy mindennek a mércéje az ember - mindennek a mércéje te vagy!
Te vagy, akinek küzdenie kell megállíthatatlanul a célért. Tegyük fel, hogy lusta diák vagy, aki azonban jó matek dolgozatot akar írni. Ha pl matek egyenleteket kell megoldanod, de unalmas, nem lenne izgalmasabb (?), úgy hogy elképzeled: minden képlet egy ellenfél akit sárba kell tipornod. És így nem oldanád meg könnyebben az unalmas feladatot? Ez a hozzáállás erős motiváció is lehet. Végső soron a mondanivaló és a motiváció miatt én depressziós vagy fásult embereknek ajánlanám, akiknek nincs életkedvük, új életet lehetni beléjük. Szerintem ez a film erre született, de ez csak egy vélemény, amit az itteni közönség talán fel sem tud fogni. A Wachmen-nél az volt a bajuk, hogy unalmas, kevés akció, a történeten a hangsúly. Itt meg, hogy nincs is story..

Rolee83 2011.04.10. 04:15:29

Tegnap este néztük meg! Nekem tetszett, barátnőmnek nem! Nem is nagyon értette, úgy kellett neki elmagyaráznom!
Történet?! Igen volt! Aki nem vette észre vagy nem jött rá közben az hülye!
A harcok, csaták iszonyú látványosak voltak!
Engem beszippantott az egész film és a végén kiköpött! :)

Gr3g_the_outsider 2011.06.23. 14:44:31

Nahát! Pozitív kritikát még nem is olvastam erről a filmről, pedig elég sokat átnyálaztam már.

Az elvárásokról annyit, hogy én úgy néztem meg, hogy semmit nem tudtam róla a címén kívül. Sem leírást, sem véleményeket, sem trailer-t nem néztem meg róla, csupán a posztert láttam. Így szinte semmi nem tudott befolyásolni, hogy előre is akármilyen véleményem legyen róla. Elvégre az élet is éppen ugyanilyen kiszámíthatatlan. Bár ez csak egy film, de nem is ez a lényeg. Érdekes volt visszaolvasni a véleményeket, ahogyan a pozitív, úgy elég sok negatív véleményénekkel egyet értek.
Pl.: a karakterek. "Kidolgozatlanok" voltak. Tehát nem tudtunk meg róluk semmit, kivéve Baby Doll-ról, aki ugyan a főszereplő, de a többiek múltja sötét ködben maradt. Ez talán még a kisebb hiba, a nagyobb az az, hogy teljesen jellemtelenek voltak. Nem voltak egyedi tulajdonságaik, de ilyen téren még Baby Doll-nak sem. Egyetlen közös vonásuk az az volt, hogy kijussanak onnan. Talán még annyi, hogy Sweet Pea egy kissé magának való volt. De ezzel ki is fújt, ami a karakterek jellemzését illeti.
Az álmok rendben voltak... kivéve az utolsó. A helyszín maga hangulatos, de rémesen leegyszerűsített, egysíkú, monoton, puritán. Mintha egy folyosón mennél végig kikerülve néhány széket. Rakéta elszelelése zökkentett ki valamelyest.
Vicces jeleneteket sikeresen nélkülöztek, maximum jó indulattal lehet azon mosolyogni, hogy az öreg, az eligazítások után: "Oh, one last thing."
Bár ez egyeseknek lehet inkább már zavaró.
Valóban elég komolytalan a film helyenként, de érdemes ezt az ellentétet szemügyre venni, ugyanis a céljuk bizony nagyon is komoly: a szabadság! Még ha nem is úgy jött össze, ahogy azt várták, de ezeket a pontokat lényegében, "komolytalanul" hajtották végre. Tehát ez egy komolytalanul komoly történet. Vagy inkább komolyan komolytalan...
Agyon remixelt zenék: ezzel sem tudok ellenkezni. Biztosan tudtak volna írni a filmhez néhány jó nótát, de hát így hozta a "sors" és én nem is bánom, mert ezekkel a tupírozásokkal a hangzást tökéletesen a film képi világához, hangulatához simították.
Látvány: nem érdemes hasonlítani az Avatarhoz. A kettő teljesen más képi és színvilágú. Semmi közük egymáshoz. Számomra kellemes hangulatot kölcsönöztek.
A történettel nem volt bajom, bár megérdemelt volna még egy "kis" csiszolást.

Végszó: Volt 2 szabad órám és én feláldoztam arra, hogy megnézzem ezt a filmet. Méghozzá azért, hogy kikapcsolódjak, elfelejtsem a külvilágot, gondjaimat, de még a gondolataimat is. Ezzel a hozzáállással tökéletesen élveztem a filmet, ami persze közel sem tökéletes, de nem is várom el tőle és nem is érdemes!

Tehát TETSZETT!

Hát ez elég hosszúra sikerült és az utolsó hozzászólás dátumát elnézve, lehet senki nem olvassa már el, de mindenképpen leakartam írni a véleményemet, maximum az utókor számára :D.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.23. 16:41:23

@Gr3g_the_outsider: A történet talán több értelmet nyer, ha megnézed a 30 perccel hosszabb verziót. Bár nekem ahhoz még nem volt szerencsém.
Az öreg mondókái direkt voltak így megírva, másképp nem is lehetett volna rajta mosolyogni:)
De örülök, hogy vannak olyanok, akiknek még tetszett az Álomháború.

Tévésámán · http://transfesser.blog.hu/ 2011.07.10. 01:51:01

Kolléga Úr!
Hálás vagyok ezen írásért, nagyon tetszett és végre valaki rajtam kívül pozitívan beszél a Sucker Punch-ról (még ha csak 80%-ban is:)).
Csak így tovább!
süti beállítások módosítása