Elköltöztünk: filmdroid.hu
Schwarzeneggert nem látjuk jó ideig filmekben
2011.05.20. 18:14 20 komment
Úgy vélem sokan elégedetten dőltek hátra, mikor kiderült, hogy Arnold Schwarzenegger vissza fog térni a filmszakmába. Azonban az egykori sokszoros Mr. Olimpiáról csak kezdetben jöttek olyan hírek, aminek örültünk is, mostanra áll a bál Schwarzi rezidenciája körül. Kiderült, hogy anno félrelépett, méghozzá a házvezetőnővel csalta meg nejét, Maria Shrivert, sőt afférból gyerek is született. Gigi Goyette színésznőcske is most érezte úgy, hogy eljött az ideje annak, hogy kipakoljon. Elárulta, hogy még 1975-ben, 16 évesen együtt hált Schwarzeneggerrel, majd néhány évvel később ismét együtt gyűrték a lepedőt, pedig az Osztrák Tölgy akkor már házas volt. Goyotte azt is elmondta, hogy 2003-ban a választási kampány alatt 20.000 dollárt kapott, hogy még véletlenül se nyissa ki a száját és ne kotyogja ki egykori kapcsolatukat.
Mr. Terminátor a visszatérést későbbre fogja halasztani, úgy döntött, hogy az eddig szóba került felkéréseket (Cry Macho, T5, Governator) lemondja, először inkább a magánügyeit teszi rendbe, majd ha leülepedett a por ismét megfontolja, hogy bevállal néhány szerepet.
"Arnold Schwarzenegger kérésére arról tájékoztatjuk a Creative Artists Agency-t, hogy azon produkciókat állítsák le további utasításig, ami már tervezés fázisban volt vagy esetleg szóba került a neve." - közölte Patrick Knapp munkatársa, aki hozzátette, hogy amikor Governor Schwarzenegger úgy dönt, akkor néz szét az asztalán heverő tervezetekre és nem tud pontos információval szolgálni, hogy ez az idő mikor jön el.
Címkék: miújság
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mutant · http://universal.blog.hu 2011.05.20. 19:52:34
Sanosuke 2011.05.20. 20:10:17
COLT 2011.05.20. 20:32:00
Vation 2011.05.20. 20:41:28
Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.05.20. 20:44:26
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.20. 21:33:28
COLT 2011.05.20. 21:40:15
mr.roper 2011.05.21. 00:54:40
PhilipMorris 2011.05.21. 10:16:24
A nép fia 2011.05.21. 13:22:23
PhilipMorris 2011.05.21. 16:07:31
COLT 2011.05.21. 20:17:14
@PhilipMorris: Sajnos egyet kell hogy értsek:/
@mr.roper: Igen?:D Akkor Svarci szarban van:D Mindegy, majd legfeljebb kiírtja a rendőrőrst mind a t1-ben, meg elnyöghetné már azt is a tárgyalóteremben hogy "még visszajövök:D"
Mr. Waszabi 2011.05.21. 22:12:29
Ugyanezt átlagemberek milliárdjai megteszik, sőt sokkal cifrábbakat is, de az nem baj. Ha egy ismert és egyébiránt egyenes életet élő emberről kiderül 35 évvel később, hogy botlott egyet, akkor hú, micsoda fertő!
Borzasztó ez a képmutatás.
Sanosuke 2011.05.22. 11:55:55
azért mert nagy akció színész volt anno, neki pédát kell mutatnia.
de beszari módon valakinek fizet hogy fogja be a száját.
nemhogy még akkor gyorsan elmondta volna és annyi.
Mr. Waszabi 2011.05.22. 12:21:03
poltikai, sem színészi pályafutása során, tehát nem indokolt az egész embert kukázni. Kicsit sarkosan ítélsz, holott nem tudhatod, mit tennél hasonló helyzetben.
Kifizette a pénzt, hogy nyugta legyen, s s most, hogy kiderült, nem bocsátkozik sárdobálásba, elviszi a balhét. Ez mutatja az emebri kvalitást, nem a hibátlanság, amelyben mellesleg igen levesen szenvednek szerintem. Tudod, más szemében a szálkát...Majd megnézem, ha lehetőségem adódik rá, hogy Te vagy más farizeus miként viselkedik hasonló helyzetben - ha odajuttok:)
PhilipMorris 2011.05.22. 15:04:25
Vagy lehet hogy miután ez a két nő kitálalt megtalálta őt még 3 régi nője akik már mondjuk 500 ezer dolcsit kértek a halgatásért . Schwarzenegger meg fizetett mert az már egyenesen röhejes lenne ha az lenne az újságokban hogy az osztrák tölgy 5x csalta meg nejét .
Persze ez nem valószínű de ennyiből már ez is lehet. Ezzel a sok hülyeséggel amit írtam csak azt akartam bebizonyítani hogy egyáltalán nem biztos hogy olyan makulátlan az élete .
Annyi esze pedig persze hogy van hogy elviszi a balhét , Schwarzenegger nem egy buta ember. Ha elkezdene hülye kifogásokat keresni meg valahogy másra kenni a dolgot meg le tagadni a gyereket csak még mélyebbre ásná magát.