Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Exam

2011.08.23. 20:25 koimbra 6 komment

Az alábbiakat Sparrow küldte, aki a Movie Tank blog ura.

A cselekmény egy cég felvételi eljárásának úgymond utolsó próbatételénél veszi fel a fonalat. A nyolc jelöltet, akik az állásra pályáznak, beküldik egy szobába, ahol mindannyiuknak jut egy asztal, rajta egy ceruzával és egy papírral, amire a jelöltek sorszámát írták. 80 percük van, hogy adjanak 1 választ, ám sehol sem találják a kérdést. Hamar kiderül, hogy a legnagyobb feladatuk a kérdés meg - vagy kitalálása. Úgy gondolják a csapatmunka a legésszerűbb megoldás, ezért ellátják egymást becenevekkel, mert nem akarják, hogy fény derüljön a valódi személyazonosságokra. Így születik meg például Fehér ( Luke Mably ), Fekete ( Chukwudi Iwuji ) és Szőke ( Nathalie Cox ). Természetesen a többiek is kapnak beceneveket.

Az Exam nyögvenyelős gyötrelemnek indul, és az első 15 percben ahol csak lehet, elbukik. A legdurvább az, hogy mennyire nem sikerül az egyértelműen szemmel látható módszerekkel felkelteni a feszültség érzését a nézőben. De úgy a huszadik perctől beindulnak a dolgok, és végül egy egész jó, kreatív cselekményt kapunk. Sikerül elég sokat kihozni az egy helyszínes alapötletből, de koránt sem eleget. A körítést és az előzményeket a szereplők párbeszédeiből tudjuk meg, ha figyelünk. Kiderül, hogy ez a cég valami gyógyszergyártó vállalat lehet, és hogy egy vírus tizedeli a lakosságot. Kiderül, hogy a jelöltek közül többen is fertőzöttek, és megtudjuk azt is, hogy a cég igazgatója egy zárkózott valaki, aki évekkel ezelőtt elbújt a világ elől. Ha már a perbeszédeknél tartunk. A szövegkönyv elég jóra sikeredett. A film vége felé azért néha már érezzük a feszültséget, nem is kicsit.



A karaktereket igyekeztek az alkotók a lehető legváltozatosabban összeválogatni. Sok eredetiséget egyikük sem tartalmaz, de legalább különböző sablonokat kapunk. Ennek ellenére a legtöbb szereplő irritáló, szimpatizálni csak Fehérrel és Barnával ( Jimi Mistry ) tudtam. Az előbb említett szerepeket a színészek nagyon hitelesen adják elő. Szőke az egyik legfontosabb karakter, kár hogy Nathalie Cox nem hozza túl jól a figurát.

Összességében az Exam egy jó thriller, amit érdemes megnézni. De sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle, egy kicsit feszültebb cselekménnyel és valami mondanivalóval.

Címkék: thriller iromány

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr693174344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomphika 2011.08.23. 20:43:10

A kritika fele a történet elmesélése, e mellett nem látszik az írásba fektetett energia. Ennél sokkal többet is lehetett volna írni. (És nem, én nem fogok róla írni). Van még hova fejlődni.
A film egyébként teljesen jó volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.23. 21:33:27

szerintem is érdemes, jó kis film volt, és neekm már az elejétől tetszett.

I3eni 2011.08.23. 23:24:04

Én is láttam a filmet még anno. Szerintem is jó alkotás lett. Nem túl híres színészek játszottak benne, de az alakításuk így is elég jó volt. Szeretem az ilyen "csattanós" filmeket és érdekesnek tűnt már az első percek után is.

Mentol frász 2011.08.24. 07:41:10

Csak elolvastam a szöveget (mármint a film tartalmát), és már idegesít. Aztán megnéztem a trailert. Hááát, nem az én műfajom.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.08.27. 11:09:23

@tomphika: Naagyon sokat kell fejlődnie,igen..:D

epeficam 2012.07.26. 04:54:43

Szerintem nagyon silány lett, színpadias, gyenge párbeszédekkel, a vége meg egyenesen röhejes. Nem vagyok az ilyen stílusú filmek ellensége (12 dühös embert is szeretem), de ez nagyon nem sikerült jól.
süti beállítások módosítása