Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Elhunyt Garas Dezső

2011.12.31. 13:16 koimbra 11 komment

A Nemzeti Színház közleményben tudatta, hogy hosszan tartó betegeskedés után elhunyt Garas Dezső, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színész.

1953-ban iratkozott be a Színház-és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1957-ig tanult. Ezt követően a Nemzeti Színházhoz került, majd 1965-ben a Madách Színház tagja lett. 1977-től három évig a Mafilmnél dolgozott. 1980-tól  10 éven keresztül a Népszínház berkein belül játszhatott, majd a Szigligeti Színház tagjává vált. 1993 után szabadfoglalkozású színészként ténykedett, 2004-től ismét a Nemzeti Színház színpadán léphetett fel.

A Ruha teszi az embert tévés alkotással indult filmes karrierje, amit több tucat produkció követett.  Többek között játszhatott a Liliomfiben, a Két félidő a pokolban filmben, az Abigélben, a Hahó öcsiben, Régi idők focijában és A legényanyában. A színpadon szintén játszhatott a Liliomfiben, de nagyot alakított Az ember tragédiája,  a Bűn és bűnhődés, a Furcsa pár és az Üvöltő szelek darabokban.

Rengeteg díjjal büszkélkedhetett, 1963-ban és 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1988-ban Kossuth-díjat kapott, 1995-ben a  Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át, 2000-ben a Nemzet Színészévé választották.

Béke poraira.
(wikipedia)
 

Címkék: rip

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr513509351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fecniii 2011.12.31. 13:18:21

Nyugodjék békében!

a8zoli 2011.12.31. 13:46:36

Rip.... :(
Nagyon nagy ikon és színész volt. :(

nikodémus 2011.12.31. 15:14:20

Nagy színész volt. A Világosság fényeskedjék neki.

gisss 2011.12.31. 15:37:25

Nyugodjék békében!:(

L'Angelus 2011.12.31. 15:50:05

Életműve halhatatlan.

Dante McFarlane 2011.12.31. 16:32:40

Sajnos a mennybéli színházi élet egyre jobb és nagyobb nevekből áll, mi viszont megint szegényebbek lettünk.
Nyugodjék békében :(

Sanosuke 2011.12.31. 18:34:16

@Dante McFarlane: én valahogy úgy vagyok ezzel ha egy nagy színész meghal akkor egy másik megszületék a földre.

így megmaradé az egyensúly

Newzoli 2012.01.01. 11:47:38

Isten veled Minarik Ede, hiányozni fogsz.....mert "kell egy csapat".
süti beállítások módosítása