Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nyáron látnak hozzá Jim Carrey következő filmjéhez

2012.02.13. 16:48 koimbra 11 komment

Jim Carrey régóta kitart a Pierre Pierre vígjáték mellett. 2008-ban Jason Reitman dirigálhatta volna a filmet, azonban a rendező végül magára hagyta a projektet. 2010-ben Larry Charles, a Borat és Brüno alkotója vehette kezébe a gyeplőt. Eltelt jó pár hónap, úgy tűnik, hogy most már sínen van a tervezet, mert a forgatás kezdetét belőtték nyárra. A költségvetés persze emelkedett, az eredeti összeg 50 %-val, kezdetben még 20 millió dollárból szerették volna megvalósítani a filmet, ez most már 30 millió.

Carrey egy önimádó, lusta, láncdohányos francia nihilistát játszik, akit megbíznak azzal, hogy az ellopott Mona Lisa festményt Párizsból Londonba vigye. A férfi bevállalja, mivel így legalább szép summára tehet szert és végre otthagyhatja szüleit.  A The Playlist betekintést nyert a forgatókönyvbe és azt írják, hogy R kategóriás vígjátékra készüljünk fel. A főszereplő például így mutatja be magát:  "Anyám egy kurva, idióta apám megdugta néhány éve és 9 hónapra rá az anyaméhből kikerültem ebbe a szaros életbe. "

Címkék: miújság pierre pierre

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr44101885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2012.02.13. 16:53:35

Jól hangzik, nagyon is jól :D Carrey-val még a Mr Popper is jó volt, szval van remény. Hátha összedobtak vmi Hunter S. Thompson-féle művet.

Dean6 2012.02.13. 17:58:01

Kíváncsivá tett,Jim Carrey igazán eljátszatna már egy méltó,kihívásokkal teli szerepet,bár úgy is könnyen megoldja. :)

Sanosuke 2012.02.13. 18:41:22

inkább a maszk második részét csinálnák már meg :)

L'Angelus 2012.02.13. 18:48:53

@Sanosuke:
Már megtörtént.

The Mask 2. - Son of the Mask (2005)

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.02.13. 19:00:06

@L'Angelus: Az egy vállalhatatlan, nézhetetlen okádék, nem méltó arra, hogy a Maszk folytatásának nevezzék, de persze ettől még az sajnos...

L'Angelus 2012.02.13. 19:44:12

@Swarm:
Tudom. A blogomon 0/10-et adtam arra az értékelhetetlen filmi ürülékre én is.

mereszet 2012.02.13. 23:10:31

@L'Angelus:
Én adok rá 0,3-at, de Carrey nélkül tényleg egy kalap májat sem ér..

BBird 2012.02.14. 12:56:08

És mivan az I Love you Philip Morris "mókával"?
Volt nagy beharangozás meg minden, aztán idehaza se mozi, se DVD, semmi. Pedig nem zsé kategóriás színészek, s ahogy tudom a sztori is "érdekes". :-)

pozso 2012.02.14. 13:45:10

@B-Bird: Szerintem csak a neten leled, pedig igencsak jó film.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.02.14. 14:03:22

@B-Bird: Elkerülhette a figyelmed, mert volt a mozikban.

BBird 2012.02.15. 16:30:59

@koimbra: Igen!? Keresés közben én is láttam, hogy volt hazai bemutató dátum... de valahogy mégsem emlékszem, hogy volt-e reklám neki bárhol, plakát, pestiest, stb.

Néha amúgy tényleg nem értem, hogy vannak ultrazsé kategóriás filmek, amik kijönnek DVD, BD, VHS, Bakellit, Super8... minden szaron, de néha ilyenek meg nem.
süti beállítások módosítása