Elköltöztünk: filmdroid.hu
Nyáron látnak hozzá Jim Carrey következő filmjéhez
2012.02.13. 16:48 11 komment
Jim Carrey régóta kitart a Pierre Pierre vígjáték mellett. 2008-ban Jason Reitman dirigálhatta volna a filmet, azonban a rendező végül magára hagyta a projektet. 2010-ben Larry Charles, a Borat és Brüno alkotója vehette kezébe a gyeplőt. Eltelt jó pár hónap, úgy tűnik, hogy most már sínen van a tervezet, mert a forgatás kezdetét belőtték nyárra. A költségvetés persze emelkedett, az eredeti összeg 50 %-val, kezdetben még 20 millió dollárból szerették volna megvalósítani a filmet, ez most már 30 millió.
Carrey egy önimádó, lusta, láncdohányos francia nihilistát játszik, akit megbíznak azzal, hogy az ellopott Mona Lisa festményt Párizsból Londonba vigye. A férfi bevállalja, mivel így legalább szép summára tehet szert és végre otthagyhatja szüleit. A The Playlist betekintést nyert a forgatókönyvbe és azt írják, hogy R kategóriás vígjátékra készüljünk fel. A főszereplő például így mutatja be magát: "Anyám egy kurva, idióta apám megdugta néhány éve és 9 hónapra rá az anyaméhből kikerültem ebbe a szaros életbe. "
Címkék: miújság pierre pierre
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Shyllard 2012.02.13. 16:53:35
Dean6 2012.02.13. 17:58:01
Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.02.13. 19:00:06
L'Angelus 2012.02.13. 19:44:12
Tudom. A blogomon 0/10-et adtam arra az értékelhetetlen filmi ürülékre én is.
mereszet 2012.02.13. 23:10:31
Én adok rá 0,3-at, de Carrey nélkül tényleg egy kalap májat sem ér..
BBird 2012.02.14. 12:56:08
Volt nagy beharangozás meg minden, aztán idehaza se mozi, se DVD, semmi. Pedig nem zsé kategóriás színészek, s ahogy tudom a sztori is "érdekes". :-)
pozso 2012.02.14. 13:45:10
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.02.14. 14:03:22
BBird 2012.02.15. 16:30:59
Néha amúgy tényleg nem értem, hogy vannak ultrazsé kategóriás filmek, amik kijönnek DVD, BD, VHS, Bakellit, Super8... minden szaron, de néha ilyenek meg nem.