Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Divide

2012.04.02. 22:20 koimbra 19 komment

 

Egy fiatal nő dermedten tekint ki az ablakon, New York közepén pofás gombafelhő emelkedik a magasba. Hirtelen kézen ragadja valaki és ráncigálni kezdi a bejárat felé, ám ott temérdek ember tolong és mint kiderül teljes mértékben felesleges elrohanni. Lefelé veszik az irányt, zihálva keresnek valamiféle biztonságos menedéket. Egy fickó régen berendezett lenn egy óvóhelyet és habár magán kívül mást nem szívesen látott volna ilyen helyzetben kis területén mégis úgy esik, hogy beesik néhány személyt, mielőtt lezárja az ajtót.
 

Ezzel indít a The Divide, amely izgalmas kamaradrámát ígér. Pár szereplős, egyetlen szűk helyen játszódó alkotással van dolgunk. Előtte azonban vessük a szemünket a rendező nevére, a produkciót ugyanis Xavier Gens dirigálta. Mit is köszönhetünk neki? A Hitman akciófilmet és a véres, kissé beteg Frontier(s) horrort. Ezek után senki ne várja, hogy művészi alkotást fog látni. De egy posztapok klausztrofób filmre még így is egész szépek voltak az esélyek. Kár, hogy Gens, illetve sokkal inkább a két kezdő író (Karl Mueller, Eron Sheean) csúnyán elcseszte a kínálkozó lehetőségeket, helyette kapunk jó néhány irracionális baromságot.

 

Pedig elég jól kezdődött. A túlélőknek megismerni se marad ideje egymást, mellesleg nem is túlzottan erőltetik a beszélgetést. Miután megnyugodnak, hogy van finom konzervbab, tudnak hova pottyantani máris mozgolódás támad az ajtó előtt. Néhány sugárvédelmi ruhát viselő fegyveres alak nyomul be hozzájuk. Kik ők? Végül is mit akarnak? Miért nem nyírják ki a kis csapatot? Miért viszik magukkal a kislányt? Az írók nem erőltették magukat azzal, hogy válaszokat adjanak a nyitva hagyott kérdésekre, inkább az emberi lélek sötét bugyraiba próbáltak alámerülni.

Néhány karakter teljesen megváltozik a „pincében” töltött órák, napok alatt. Akadt már jó néhány film, amelyek azt vizsgálták, hogy miképp változik az ember, milyen döntéseket hoz, ha bizonyos ideig be van zárva, nem mehet az ég világon sehova. A megtörtént eseten alapuló Kísérlet is hasonló témát boncolgatott, ahol a börtönőrnek kiválasztott alanyok pár nap után keménykezű, brutális vadállatokká váltak. Az Exam (vagy éppen a Killing Room) azt vizsgálta, hogy meddig megy el a „vizsgázó”, hogy elérje célját. De talán a The Divide esetében inkább A Legyek ura klasszikus-t kellene emlegetni., ahol egy lakatlan szigeten próbáltak boldogulni a repülőgép szerencsétlenséget túlélt gyerekek, ahol létrehozták saját szabályrendszerüket. De ezekben el lehetett fogadni (úgy-ahogy) a karakterek viselkedésének megváltozását vagy hogy ha a cél elérése érdekében durva eszközöket használtak, még ha kissé hihetetlen megoldásokkal is éltek a készítők. A The Divide-ben alig telik el egy-két nap és néhány életerős, látszólag épelméjű túlélő teljesen kivetkőzik magából, levedli emberi mivoltát, teljesen életszerűtlen dolgokat tesz.

 

Kemény, súlyos órákat élnek át, olyasmiket láttak, tapasztaltak, amit eddig talán még soha. Elképzelhető, hogy megbomlott egy-két ember agya, rendben. De ez így nem működik. Vér, szex, erőszak, porciókimérés...idegesítő és abszolút nem hihető. Én vagyok az utolsó, aki egy filmben pont a valósághűséget, az életszerűséget kéri számon, azonban Gens művében egyesek olyan irányba változnak mondhatni órák leforgása alatt, ami inkább kellemetlen, bosszantó és fárasztó. A kérdések pedig egyre sokasodnak. Miért hagyják magukat a többiek, miért bújnak meg az sötétségben, ahelyett, hogy tennének valamit?

A film elején látott atomrobbanás csak a mézesmadzag volt, valójában bárhol játszódhatna a cselekmény: hajótörés után egy lakatlan szigeten vagy akár egy másik bolygón. A lényeg, hogy néhány embert összetereljenek, akik megpróbálnak életben maradni. A cél és a szándék tisztán látható és érezhető, de menet közben valamit alaposan elrontottak. Azzal sem foglalkoznak, hogy a felmerült kérdésekre válaszokat kapjunk. Pedig két óra alatt lett volna elég idő arra, hogy kiderüljön egy s más. De hiába várunk, egy idő az egésznek kezd rétestészta kinézete lenni. A színészek teszik, amit kell, Michael Biehn szájában folyamatosan lóg a szivar és neki még jól is áll, a többiek meg vagy gyorsan megbuggyannak vagy csendben néznek ki fejükből. Rajtuk nem múlott, megtették, amit kértek tőlük. De azért a végén szólhattak volna: Hé, ez egy hatalmas baromság. 20 %-nál többet nem érdemel, az eleje még jó, ám aztán lassan, de biztosan válik elcseszetté és idegesítővé.

imdb: 6,4
rottentomatoes: 20 %

 

Címkék: the . thriller iromány dráma 20 % divide

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr834359767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spider-ham 2012.04.02. 23:12:05

abszolut egyetertek kritikaddal, nekem valahogy megis a masodik fele tetszett jobban a filmnek az elsot untam

Fatal Error! System Halted! 2012.04.03. 09:04:52

Én viszont nem. Nem volt túl eredeti, sok ilyet láttunk már, de ennyire nem volt rossz, mint ahogy leírod...szerintem.

Az idő kérdését persze elcseszték, de semmiképp (SPOILER) sem néhány óra vagy nap telik el. Nagyjából a film 3/4-énél az egyik zakkant csávó, elmondja az idióta francia lúzernek, amikor a fegyvert akarja a szobából megszerezni, hogy 2 hete megváltoztatták a kódot. Ez elég halvány utalás, de legalább 1 hónapig voltak bent.
Csinálni nem sokat tudtak, az ajtót behegesztették. Persze kérdés (talán csak a sugárzó por miatti félelem miatt), hogy Michael Biehn karatere miért nem mondta előbb, hogy az emésztőn át ki lehet jutni.

A nyitott kérdések valóban irritálóak. Bár az, hogy kik támadtak, a történet szempontjából lényegtelen, de azért minimális magyarázat a védőruhás fickókra, a gyerekek elrablására, a haj szerepére adhattak volna.

A hiányosságokat leszámítva, nem volt rossz.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.03. 09:58:10

@dr. Fatal Error! System Halted!:
spoiler: szerintem maguk sem tudják, hogy mennyi időt töltöttek benn és gyakorlatilag már így is kicsúszott alóluk a realitás talaja. A filmben viszont alig tűnt az egész többnek 3-4 napnál.
Az engem sem zavar, hogy nem derül ki, hogy kik a támadók, sokkal inkább foglalkoztat, hogy miért nem nyírták ki egyszerűen egy gránáttal az egész bagázst és miért zárták rájuk az ajtót? Miért kellett nekik a kiscsaj?

Sok dolog nem derül ki Biehnről, volt családja, ezt megtudjuk, de hogy mire fel rendezte be ezt az óvóhelyet? Miért volt ennyire önző és ha már úgyis egyedül akart maradni, akkor miért nem mondta, hogy el lehet menni másmilyen úton-módon is.

De a karakterek megváltozása nem tetszett a legjobban. A nő csak szimplán hagyja, hogy megalázzák, szexbábúnak használják. Meg a másik fickó túlságosan kifordul önmagából, ami számomra annyira hihetetlen volt.

Az is zavart, hogy nem is igazán próbálták megismerni egymást. Inkább csak a szekálás ment.
Szerintem nagy lehetőségek voltak benne, kár, hogy elrontották.

Sütee 2012.04.03. 12:29:51

Ez a jól elcseszett kategória...
SPOILER
Nekem folyamatosan az motoszkált a fejemben, hogy miért nem vágják egyszerűen pofán azt a két idiótát és kész. Minek kellett feltétlenül a pisztolyt megszerezni? Vagy ha nem volt merszük hozzá megvárták volna míg elalszanak és akkor. Úgy is folyamatosan ittak...
Tényleg nem értem, hogy az egyik tesó az, hogyan szállt el ennyire...
ÁÁÁ, egyszerűen csak felidegesített ez a film, sőt film talán még soha nem idegesített fel ennyire.
Mert a zene kurva jó volt, az operatőri munka szintén, a film hangulatát magát nagyon jól megteremtették.
Óriási kihagyott ziccer, éppen ezért olyan idegesítő....

Black Hawk 2012.04.03. 23:10:37

SPOILER

Mintha az írók nem tudták volna eldönteni, hogy ez most egy alibi posztapok amelyben a lényeg a pince + 10 ember +1 hónap bezártság = Animal Planet, vagy van valami egyéb sztori is, amelyet mellette el akarnak mesélni. Úgy tűnik, mintha kezdetben lett volna, csak később nem maradt belőle semmi. Viszont szerintem az első fél óra, amit a katonás rohangálással töltöttek el, nagyon hiányzik a többi résztől. Mert a katonás szál a kislány elrablásával és a kommandózással, majd lehegesztéssel némileg felesleges, ha azt a film első 5 percében egy "rádőlt a törmelék az ajtóra, baj van" megoldással el lehetett volna ütni. Ugyanis így kb. ennyi értelme van. Akkor viszont több idő lett volna a drámai személyiségkibontakoztatásokra, amelyeket viszont elég idiótának érzek. Ahogy mondtam: mintha nem tudták volna, merre is.

Hogy a gyerek mire kellett, azt nem tudom. Ugyanakkor a csávókám azonosítójára valami olyasmi volt írva, hogy department of preservation and containment vagy valami ilyesmi, ebből arra gondoltam, hogy ők valami megőrzésre gyűjtötték a túlélőket. Hogy miért csak a gyerekeket, amikor volt fiatal, egészséges felnőtt is, azt nem tudom, de úgy tűnik, hogy a katonák a jófiúk voltak, még ha ez az atomtámadás utáni helyzetben ilyen dolgokat is követelt meg.

Nagy kár ezért a filmért.

Dean6 2012.04.04. 13:40:51

Igazán megmagyarázhatták volna a dolgokat,így elég hülyeség az egész.Végül is teljesen mindegy is volt,hogy ki éli túl,úgy sem tudnának menni sehova sem. Reális a %,nekem egyáltalán nem tetszett,max csak a zene.

Simson 2012.04.04. 23:22:24

Ez van amikor a szájbarágás luxusán nevelkedünk fel! Igazából sztem teljesen jó, hogy nem magyaráztak el semmit, ugyanis a szereplők sem értenek semmit, ezzel köbö ugyanott vagyunk és közel azonos lehet velük az érzelmi világunk. SPOILER JÖN
amúgy Evat is elakarták vinni, ugyanis amikor rátaláltak a függöny vagy nem tudom mi mögött, akkor mondta rádión, hogy van még egy kettő-nyolcas, vagy valami ilyesmi...
Mindegy nekem nagyon tetszett a film, teljesen átéltem, és szerintem nagyon is reális! Jó közel sem tökéletes, de nem vártam többet, mint ami, nálam 7/10
Amúgy tényleg több is lehetett volna benne!

a8zoli 2012.04.05. 11:26:32

tegnap este néztem meg és az eleje a szkafanderes kommandó rész kivételével unalmas kicsit. A másik fele amiben elgurul mindenki gyógyszere az zseniális. Nekem összességében tetszett. A kísérlet német verziója köszön vissza psyhóban kicsit de jó. (az amcsi kísérlet nem volt egy nagy szám)

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2012.04.05. 14:50:06

Én is tegnap néztem meg, és maximálisan elégedett vagyok.
Sokkal többet kaptam mint amit vártam. Örülök, hogy rengeteg dolog homályban maradt, így mi nézők is bizonytalanságban voltunk hagyva, illetve magát a hangulatot tette komorabbá.
A szereplők átalakulásába sem tudok nagyon belekötni. SPOILER Gyermekét elvesztő anyuka, egyedüliként hálóingben volt a tragédia során (tehát zavaros életet élő valaki), devianciákba menekül, a két rendkívül sokat dohányzó, eleinte melegnek tűnő két bőrkabátos pasival együtt. A tökös idősebb pasiról minden olyan dolog kiderül ami bőven elég egy ilyen nyomasztó filmbe. Családját elvesztő rendőr, veterán katona, tűzoltó stb. és itt érkezünk el a legfontosabbhoz, a 9/11-hez. SPOILER vége.
Nagyon durván poszt9/11-es ez a film, tehát annak traumáit és az azzal kapcsolatos nagyon is élő félelmet mutatja be. És bizony jól megkapja az amcsi társadalom. A hagyományosan erős, közösségbe vetett hitük foszlik semmivé ebben a filmben, és a kívülről jövő, lényegileg ismeretlen ellenség képe jelenik meg. Az amerikai zászló szerepeltetése is kulcsmomentumokban történik, SPOILER például a vállaltan határátlépést jelző hajlevágós, szemöldökleborotválós résznél az egyik zakkant a zászlóval takarja be magát. SPOILER vége. Okos, viszonylag szépen összerakott film, a végén sajnos túlságosan "nyúlós" túlteátrális zenével.
És a film sehol máshol nem játszódhatna, csak is és kizárólag amerikában, 9/11 után.

a8zoli 2012.04.05. 18:38:50

Valahonnan ismerős volt a Mickey-t játszó embör. Megnéztem imdb-n és Michael Biehn volt a T1 ben Kyle Reese :D hát onnan..

jikininki 2012.04.06. 10:47:55

SPOILER
engem az elején az zavart, hogy mintha 1-2 nap múltán mindenki azonnal meg akarna őrülni, szerintem ehhez azért néhány hétnek el kéne telnie. persze nem voltam még atomkatasztrófa után bunkerbe zárva egyszer sem (nem is szeretnék) de meglátásom szerint ez akkor is kicsit elcsúszott dolog volt. meg úgy tünt mintha a helyzethez képest sokat "zabálnának". én rögtön a spórolásra törekednék. ezt könnyen megoldhatták volna olyan utalásokkal mint a számzár átállításánál, hogy "már hetek/hónapok óta itt rohadunk" stb.

azt viszont könnyen el tudom képzelni, hogy az emberek ennyire el tudnak állatiasodni. gondoljunk csak az amerikai fekete péntekre ( www.youtube.com/watch?v=FEb18fkA-bU&feature=related )
a nyitott kérdéseknek én örülök, jobb hogy nem tudjuk ki bombázott és miért, mi okból vitték el a lányt, stb. több lehetőség marad találgatásra :)

korábban írta valaki, miért nem nyírták ki őket simán gránáttal, talán azért mert élve kellettek nekik, mint kísérleti nyulak.

a hajjal kapcsolatban is az lehetett, hogy abba ragadt bele a radioaktív por azért borotválták le a katonák is a foglyokat. stb. a kezdés felemásságát leszámítva (a bunkerbe kerüléstől a katonák megérkezéséig) tetszett a film. sokszor emlékeztetett a "rádióaktív álmok" c. régi b film elejére :)

pir8 2012.04.09. 00:15:55

ez egy kifejezetten okosan felépített film, nagyon sok nyitott kérdés van de pont ez a lényeg h nem szájbarágják hanem neked kell rájönnöd és sok helyen több helyes megoldás is van.
SPOILER
én először a betörő 'felmentő egység'-et nem értettem h miért csak a gyereket menekítik ki, a többiket miért akarják kinyírni, aztán volt egy utalás a néger szereplőtől, h a rádión azt hallotta "operation sweep" utána pedig az amerikai zászló mögé rejtett pánikszoba, Mickey 9/11-es tűzoltós képei Bush-al és a 'megint az arabok' megjegyzésekből nekem egy kicsit a 9/11-es konspirációs elmélet (a pénzért és háborúért a saját embereink megfélelmlítése) jutott az eszembe, bár ez kicsit nagyobb volumenűbb. igazából mindenki verziója helyes lehet és ez benne a nagyszerű. a végén amikor Éva béna csávójának döntenie kell kit lő le az is zseniális, nekem nagyon bejött a film.

pir8 2012.04.09. 00:27:05

SPOILER
persze a sugárfertőzésre való rendszeres utalás kézenfekvőbb megoldás, h csak azokat menekítik ki akik még nem értek el egy dózist. de a hajlevágás is kétértelmű: jelképezheti a mentális megborulást és sugárfertőzés miatti hajhullást is vagy mindkettőt egyszerre.
nekem kicsit Fallout érzésem volt különösen a végén :)

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.04.10. 16:12:33

Ez tényleg kínos lett, pedig adva volt minden lehetőség. Ennél rosszabb már csak akkor lehetett volna, ha found footage stílusban készül :D

durumdara · http://www.durumdara.hu 2012.05.13. 19:26:33

Helló!

[SPOILER]

Számomra már a kezdete is abszurd, irreális.

Van idő lerohanni, az emberek nem vakulnak meg.

Úgy tudom, hogy az atomcsapás egyik jellemzője az elektronikus kütyük azonnali tönkremenetele (elektromos lökéshullám), tehát se telefon, se rádió nem működhetne.
Sőt, a generátor is kétségesen...

A másik fele, hogy a generátor mivel megy, és honnan veszi az oxigént és hova püfögtet kifelé?

Eleve kérdéses, hogy hogyan bírják oxigénnel. Víz 1-2 liter/nap/fő, de a felhalmozódó széndioxiddal mi a helyzet?
Az hova távozik? És honnan érkezik az oxigén?
Főleg, hogy csupa olyan dolgot csinálnak, ami oxigénrabló, ld. fekvőtámasz, szeretkezés, harc, stb.

Valamint érdekes dolog, hogy hirtelen ott teremnek a katonák...
Mi az esélye, hogy egy atomcsapás utána X nappal már ott legyen az ellenfél? Ennek semmi értelme, hogy a saját katonákat beküldjük egy sugárfertőzött területre...
Majd ha jól kitombolta magát a sugárzás, akkor mehetnek...
És hogy pont erre az utcára is jutott egy egység!

És hát: felezési idő... Eleve esélytelenek egy túlnyomás nélküli kamrában!

Magyarán: az egész szituáció "túl csinált", hogy igaz legyen...

Pottyantós wc egy alapozott ház pincéjében? Különös...

[SPOILER VÉGE]

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.11.12. 22:26:35

elég jó film, gondolom sokan magukra ismernek a két "bulizósfiatalban" akik menő, magabiztos, határozott, izmos férfiakhoz méltóan viselkednek, és ezért nem tetszik nekik a film

a végét mondjuk nem értem, miért az a nő menekül meg... ő is kb olyan szemét és hülye volt mint az öreget kivéve a többiek...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.11.12. 22:28:38

@Nostro: bizony, jól leírtad, erről van szó. jó film.

Morzen 2013.03.03. 23:25:37

SPOILER
Ezzel a filmmel az volt az egyetlen bajom, hogy egy scifi szerű akcióféleségnek vártam és egy ilyen gusztustalansági verseny volt a film.
Kb 20 perccel a vége előtt már léptettem a filmet, amit soha nem szoktam, mert egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy mennyire elviselhetetlen a film.
Szerintetek így viselkednének egymással az emberek? Megőrülnek pár perc alatt, halálrabasszák egymást? Az egész film arra volt kihangsúlyozva, hogy minél visszataszítóbbnak mutassa a bezárt embereket. Az meg, hogy egy atomtámadás után lemennek egy más ember bunkerébe, majd elküldik a kurva anyjába...
És azt még megértem oké, mindenképpen meg fognak halni, mert nincs kiút meg jön be a sugárzás, de nem volt ennyi bennük, hogy leüljenek és azt mondják, hogy oké ez van, hogyan hozhatjuk ki ebből a legjobbat? Nem nekik rögtön percek alatt össze kell omlani...
kissé bosszantó.
süti beállítások módosítása