Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Meghátrált az Asylum

2012.05.13. 20:45 koimbra 5 komment

Április végén az Universal beperelte az Asylumot, mivel nem tetszett nekik, hogy a gagyi és olcsó koppintásokat gyártó cég az American Battleshippel a Csatahajó farvizén evezve próbál profitra szert tenné. Az Universal többek között azt kifogásolta, hogy az Asylum marketinganyagaival megpróbálja azt a látszatot kelteni, mintha ez a megaköltségvetésű sci-fi lenne és ezzel hatalmast károkat okoznak a Csatahajónak. Pár napra rá az Asylum közleményében megköszönte az ingyenreklámot,  megmondták a frankót, hogy ők bizony nem hátrálnak meg.

Nem sokáig keménykedtek, kicsit visszavettek és gyorsan megváltoztattak ezt-azt. A Carl Weathers és Mario Van Peebles főszereplésével készült olcsóság most már American Warship címen fut. Bevonták a posztert is, helyette egy másikkal próbáljak felhívni a figyelmet a produkcióra.

A DVD premier környékén nem történt változás, Amerikában május 22-én kerül a boltok polcaira, de a Syfy még május 19-én leadja a filmet. Érdekesség, hogy a Syfy az NBCUniversal tulajdonában van, ami pont az Universalhoz tartozik.

 

 

 

 

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr244506572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sjbee 2012.05.13. 20:53:55

@doggfather:
Ja, csak akik nézik ezeket :)

countrypecos 2012.05.14. 09:16:57

Finoman szólva is gyalázatos, amit művelnek, a filmipar megcsúfolása. Asylum. Basszus, ha ránézek az egyik borítójukra, már tudom, hogy ők csinálták. :D Borzasztó.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2012.05.14. 21:27:16

Tök izgalmas volt ez a bemutató! :)

xenomorphh 2012.05.15. 16:42:26

semmit se mutatnak be csak hogy egymásra lőnek, néhány felesleges beszélgetés meg egy megégett faszi.
az asylum elmegyógyintézetet jelent xd és menedékhelyet. többek között az is. azoknak a színészeknek, akik már máshova nem tudnak menni.
süti beállítások módosítása