Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Zombies are not dead
2012.09.17. 16:09 7 komment
A múlt heti volt az év leggyengébb hétvégéje, egy filmnek sem sikerült átlépnie a tízmilliós határt. Ehhez képest kicsit javult a helyzet, az első két helyezett is 15 millió dollárnál többet keresett, de még ezek sem álom számok. Főleg ha figyelembevesszük, hogy mindkettőnek csak a 3D-s felárral sikerült ezt elérnie, és egyik sem éppen eredeti alkotás. Az első helyen A Kaptár nyitott, a Resident Evil franchise ötödik mozis kiruccanása. A kritikák egyértleműen lealázták Paul W. S. Anderson művét, de úgy látszik a rajongók még mindig hajlandóak beülni egy jó kis hentelésre Milla Jovovich-csal. Maga mögé utasította az újra kiadott Némó nyomábant, ami nem meglepő, a felmérések szerint egyedülálló geekek hamarabb kifizetik a felfújt 3D-s jegyárat, mint egy család, akinek 3-4 jegyet is meg kell vennie. A rajzfilmeknek viszont az az előnye, hogy hamar jön a következő generáció, akinek minden újdonság, és a Disney nagyon szépen keres azzal, hogy minden korábban sikeres filmjét újra bemutatja konvertált 3D-ben, ami egyben emlékeztet is, hogy nem sokára jön majd a folytatás.
A két újdonságon kívül nem sok változás történt a listán, vége a nyári blockbustereknek az Oscar és karácsonyi szezon pedig még nem kezdődött el. A kevés megjelenésnek köszönhetően még a langyos fogadtatású alkotások is bennmaradtak a legjobb tíz között: a Sötét lovag épphogy csak lecsúszott a tizedik helyről, a ParaNorman, Bourne, az Expandables és Timothy Green már mind 5-6 hete tartja magát.
Cím |
Hétvégi bevétel |
Eddigi bevétel |
Változás |
Büdzsé |
$21.100.000 |
- |
- |
65 |
|
$17.504.000 | - | - | - | |
$5.800.000 |
$41.167.000 |
-37.8% |
14 |
|
$4.219.000 |
$23.520.000 |
-29,8% |
- |
|
$3.039.000 |
$49.336.000 |
-27,6% |
- |
|
The Expendables 2 | $3.030.000 | $80.290.000 | -38,8% | 100 |
The Words | $2,880,000 | $9.160.000 | -39.4% | 6 |
$2.875.000 |
$107.817.000 |
-27,6% |
125 |
|
$2.511.000 |
$46.284.000 |
-31.2% |
- |
|
$2.405.000 |
$82.857.000 |
-28.8% |
- |
Címkék: box office miújság boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.