Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az arany iránytű (The Golden Compass) -kritika

2007.12.24. 13:49 koimbra 25 komment

Három a magyar igazság. 3 fantasyfilm is megvetette már a lábát a vásznakon: Gyűrűk Ura, Harry Potter és a Narnia. Ezek után természetes, hogy a stúdiók belenyúltak mélyen képzeletbeli zsebükbe és beszereztek egy hasonló filmre adaptálható könyvet. Az óra ketyeg, páran még kivárnak, néhány pedig nekiugrottak alkotni. Az Eragon után hümmöghettek egy sort a producerek és talán páran ki is tették a stop táblát, várakozó üzemmódba kapcsolva.

 

A New Line szállította a Gyűrűk Urát , így az önbizalmuk is megnövekedhetett és gigantikus fantasy-t szállítottak. A jelzőt az előállításra fordított összegre értem.

Az alapot Philip Pullman könyve szolgáltatta. Nem holmi ismeretlen szerzőről van szó, az angliai Nagy Könyv-szavazáson 3. lett Az Úr sötét anyagai trilógiával.

 

A film egy összemixelt egyveleg. Középkori és 19. századi elemeket láthatunk fantasztikummal megspékelve. A bemutatott világ egy párhuzamosan létező univerzum , legalábbis ezt sejtetik a bemutatott dolgok. Mindenekinek van egy saját daimonja, azaz egy állata, amik beszélnek és kezdetben különféle állati formákat is fel tudnak venni. Valakinek nyula van (szvsz ez a filmben a legjobb), másnak tigrise vagy majma. Az égen boszorkányok , futurisztikus zeppelinek. A földön érdekes 20. századi közlekedési eszközözök felturbózva , messzi tájakon pedig szamojédok gonosz tekintettel és páncélos jegesmedvék.

A hatalom két pártra szakad. A maradi , saját elveihez mereven ragaszkodók, akik az új dolgokat nem nézik új szemmel és persze a haladók.

A középpontban egy kislány Lyra áll, aki megkapja az utolsó létező arany iránytűt, amely megválaszol minden kérdést, ha helyesen teszik fel őket. Természetesen a világ sorsa a csaj kezében van, a gonoszok el szeretnék kapni, a jókat meg abból ismerjük fel, hogy gyakorlatilag már rögtön az első fél perc után mellé állnak, pedig még azt sem mondta, hogy jó napot. Ez a legidegesítőbb a filmben, a motiváció hiánya, hogy miért segítik a lányt rögtön az első pillantás után. A boszorkányokat még megértem, ők valami próféciát követnek. No sebaj

 

 

A főszereplő kislány Dakota Blue Richards tehetséges kislány. Megemlítettem még régebben, hogy a Narniában nagyon gyenge színészi tehetséggel megáldott gyerekszereplők voltak. Itt örülhetünk, főleg azért mert ő a főszereplő. Néhány ismertebb név is feltűnik. Nicole Kidman láttán a nézőnek a zombi szó jut eszébe, elmehetne szoláriumba vagy a Bahamákra barnulni, de színészileg nincs gond vele. A szeme fehérje viszont nem túl tiszta, így nem is meglepő, hogy ő nem lesz a filmben túl szimpatikus. Daniel Craig nincs túl sokat a vásznon, szinkronja ezúttal Nem Stohl András és Christopher Lee se a szokott magyar hangján szólal meg. Sam Elliot-ot kiemelném, öreg róka a szakmában, néha azonban mintha látszana rajta a megrökönyödés. Olybá tűnik, mintha a következőket gondolná: „Én most komolyan egy beszélő jegedmedvéhez fogok beszélni? „ vagy „Egy repülő zeppelint irányítok és boszorkánnyal társalgok? Mibe keveredtem?”

 

 

Az arany iránytű oltári nagyot zakózott. Köszönhető ez talán annak, hogy az egyház bojkottálta a filmet, a híveket felszólították,hogy ne nézzék meg a filmet. Az író ugyanis ateista és a könyveiben felfedezhető a vallásellenesség, így biztos beleremeghettek a főmuftik abba a gondolatba, hogy esetleg a film hatására a könyvet is megveszik a nézők, aztán pedig talán Pullman többi művét és szép sorba. Szóval az egyházvezetők a hatalmas bukta , a producerek pedig a nagy bevétel miatt borulhattak térdre. Volt már rá példa, hogy egy film miatt kikeltek magukból a papok, ilyen volt a Passió vagy a Da Vinci-kód, azonban ezeknél a filmeknél nem jött be és keresztjük mögül fancsali arccal nézhették a mozikba tóduló embertömegeket. Most talán némi öröm kiülhetett az arcukra(pedig a készítők hangsúlyozták, hogy nem található keresztényellenesség Az arany iránytű moziváltozatában).

Azonban talán lehet, hogy nem is konkrétan az ő hibájuk. A közönség ízlését nem tudja senki megjósolni biztosra (egy-két filmnél tuti a siker, de ez az arány elhanyagolható), meg a fentebb említett filmekre is elment a nép, talán egyszerűen csak nem érdekelt senkit.

 

180 millió dolláros ráfordítási költség , plusz 40-50 milliós marketing. Amerikában max 70 millióig botorkálhat a mű. Persze a stúdió reménykedhetne a nemzetközi bevételekben ,de mivel sokat költöttek el és némi pénzt a kasszában akartak tudni ezért már jó előre eladták a jogokat , így a külföldi bevételekből nem lát semmit. Szóval extrahiperüber bukta miatt pár felelőst biztosan kerékbetörtek, máglyára vagy kínzókamrába küldtek, jobb esetben áthelyezték őket a gyapotföldekre, de ha szerencséjük volt az illetőknek, akkor csak szimplán megszüntették munkaviszonyukat.

Nicole Kidman-nal és Daniel Craig-gel együtt senki épelméjű nem fog filmet forgatni. A páros ugyanis idén már bukott egy hatalmasat (Invázió).

A Rekordok Könyvében helye lesz az alkotásnak, a legnagyobbat bukó film kategóriában. Volt már pár film ami bukott , de ez még a maga nemében is egyedülálló.

 

A folytatás kizárt, talán csak akkor , ha valamelyik okosnak eszébe jutna , hogy néhány millióért leforgatják és kiadják dvd-n

 

 

Értékelés: 60 %

 

Büdzsé: 180 millió dollár

Eddigi amerikai bevétel: 48,4 M $

Eddigi összbevétel: 140 M $

 

 

 

szereplő(k):
Nicole Kidman (Marisa Coulter)
Daniel Craig (Lord Asriel)
Dakota Blue Richards (Lyra Belacqua)
Adam Godley (Pantalaimon hangja)
Nonso Anozie (Iorek Byrnison hangja)
Eva Green (Serafina Pekkala)
Sam Elliott (Lee Scoresby)
Clare Higgins (Ma Costa)
Ian McKellen (Iorek Byrnison hangja)


 

 

Címkék: fantasy iromány 60 % könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr4274133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juditttt 2007.12.26. 14:25:38

Nem volt túl jó film, egyszer nézhető.Nem lesz túl nagy gond, ha nem lesz folytatása.

Vilmányi Gábor 2008.01.22. 08:29:34

Szerintem nagyon jó volt!!Akár töbszőris nézhető.Bolond az aki azt hiszi hogytúl fantázia dús!Igalmas és néha érzékeny volt ez a film.Egyszerüen csodás film!!Én kritikát nem találtam benne!!!másokse találjanak!!!

Vilmányi Gábor 2008.01.22. 13:58:39

juditttt!ne hidd azt hogy te leszel ezzel adumával a legnagyobb.mert nem te vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

pokke 2008.01.22. 21:39:40

Szerintem se volt valami hatalmas film, olyan jó nézhető. De DVD-n már nem venném meg. És én is megleszek a folytatás nélkül. De azért remélem, hogy Dakota Blue Richards még kap szerepet más filmben is.

Vilmányi Gábor 2008.01.23. 07:50:18

szerintem jó volt.én DVD-én is medveszem!és lessz folytatása mert utánna néztem a neten és lessz!!!!!!!!!!

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.01.23. 10:39:12

Gábor, hol láttad, hogy lesz folytatása? Rohadt nagy bukott,180 milliós gyártásai költség plusz minimum 50 millió marketing, Amerikában kb 70 millió bevétele lesz, aminek a fele megy vissza a stúdióhoz csak. Amerikán kívüli bevételek nem számítanak most, mert a jogokat már bemutatás előtt eladta fix összegért a New Line, hogy valamennyi pénzhez jusson. Ugyan még nem mondták ki, de ez a film egy pénztemető volt. Ha lesz is folytatása akkor igencsak szerény összegből. Szerintem...

Vilmányi Gábor 2008.01.23. 13:23:36

nem tom hol láttam mindenhova mentem és egyszer megláttam hogy lessz 2!!!egyébként te hány és éves vagy koimbra?nagyon okos vagy!nekem ezt az anyám számoltaki.

Vilmányi Gábor 2008.01.23. 13:30:11

miért koimbra?szerinted hazudnak és direkt felírják a netre???????????????????????????????hmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm????????????????????????????????

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.01.23. 14:16:09

Gábor: mutasd meg légyszives ezt az oldalt, ahol ezt írják.

Ha te stúdió nagyfőnök és überproducer lennél folytatnál egy olyan filmet, ami olyat bukott, mint az ólajtó? Nem hiszem. Ennek csak akkor lesz értékelhető folytatása, ha DVD-n szép bevételt fog termelni.

felmosó 2008.01.23. 17:52:43

Ja, akkorát zakózott, hogy szerintem még most se tértek magukhoz egyesek:) Itt bizony nem lesz folytatás egyhamar

bodri 2008.01.23. 19:01:54

Könyvben jobb, a film olyan fura volt így. Most olvastam nemrég egy box office elemzést és ott az volt, hogy valami iszonyatosan sokba került a film, ehhez képest a bevétel nem túl jó. Inkább olvassátok el a könyvet, az jobb.

Vilmányi Gábor 2008.01.23. 21:25:22

Koimbra.nem tudom az oldal nevét mert össze vissza kattintottam és úgy láttam.Ha én film producer lennék akkor nem folytanám.de nekem tetszett.Bodri én nemtudom milyen könyvbe mert még nem olvastam de ha lessz rá időm elolvasom.Felmosó nírom a humorod:-)

Vilmányi Gábor 2008.01.27. 11:43:00

miaz?elakadt a szavatok??????????????

sütibaba 2008.02.12. 18:26:16

Nekem nagyon tetszett a film, és remélem, hogy lesz folytatása.
Sztem nem én vagyok az egyetlen akkor szereti a fantasyt..

Chrissy 2008.02.15. 03:56:56

Khm. Nem szeretnék beleszólni a privi szócsatába de muszály.:) Szerintem aki "felbosszantják-bosszút áll" tipusú teljesen sablonos filmekben éli ki magát, az nem is igazán tudja értékelni a fantasyt, mint műfajt. Számomra érthetetlen, hogy ha egy ebbe a kategóriába tartozó film nem lesz kasszasiker, azon olyan jóízűen elcsámcsognak, míg ha pl. egy akciófilm bukik, azon kevésbé merengenek. Azt hiszem a hasonszőrűek nevében is hálás vagyok ezért a filmért. Nekem tetszett, és remélem hogy lesz folytatás..:) Sajnos kevés ilyen film van, pedig meggyőződésem, hogy jobban járna a világ akár 3 tök egyforma sztorijú fantasyval is mint mondjuk egy Rocky 176 al amiben járókerettel veri le főhősünk az ellenfelet (nem láttam a művet, de nem is szeretném:P)....De ez egyéni vélemény.:)

sutibaba 2008.02.21. 14:20:56

Köszi Chrissy! Végre valaki..:)

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2008.02.21. 14:58:55

Akkor én is belekotyogok: nekem tetszett a film, szívesen venném, ha lenne folytatása, de nem leszek akkor sem kiborulva, ha esetleg nem - voltak benne ugyanis olyan dolgok, amelyek nagyon nem tetszettek, és kifejezetten rosszul viseltem őket (nem részletezném, mert spoiler, hátha valaki még megnézné). Imádom a fantasyt, örülnék neki, ha több lenne, de ne emeljünk piedesztálra egyetlen műfajt se, mert mindegyikben lehet vacakot csinálni.

A bukáson való merengés nem azért van, mert fantasy, hanem azért mert meglepő, hogy mi nem tetszett az embereknek: vannak benne húzónevek, sok cgi, jó a sztori stb. Mégse lett sikeres, míg pl a sokkal gagyibb, műanyagszagú Narnia (ami ettől függetlenül tetszett, bár 40 fokos lázam volt...) sikeres, kész a folytatása is. Ez a merengés tárgya.

És, hogy a "magánvitákba" is beleszóljak, ezt diktálja az igazságérzetem, stílusérzékem és a Koimbra iránt érzett virtuális barátság:
- nem illik olyan filmről véleményt írni, lehúzni, kicikizni, amit nem láttál. A Rocky utolsó része spec egy igen jó film.
- nem attól lesz értelmes és jelentőségteljes a mondanivalód, hogy telenyomod felkiáltó- és kérdőjelekkel, valamint helyesírási hibákkal. Ahogy attól sem, hogy "kikezdesz másokkal", és attól sem, hogy kinyilatkoztatsz. Ez egy nyílt fórum, és bárkinek joga van vélemény ill. ellenvélemény megfogalmazására.

Uff, én szóltam

blackfacee 2008.02.26. 20:31:40

Én moziba láttam teljesen véletlenül és nagyon tetszett. Nemrég megvettem a könyvet, nincs olyan horror harrypotter ára, kb a három kerül annyiba(ugyanis három kötetes és az elsőből készült a fil... olyan gyűrűkurás) mint egy potyka, viszont tényleg jobb így könyvben mint a filmen... de azért majd megszerzem dvd-n is :)

borkasztik 2008.03.13. 12:08:20

Ez a trillógia könyvben az egyik kedvenceim közé tartozik. Bámulatos ahogy az író milyen aprólékosan kidolgozta a különböző párhuzamos világok motívumait és végig izgalmas és feszült történetet tár elénk. Egyáltalán nem hasonlítható a Narniához.

Félve ültem be a moziba már eleve a sok rossz kritikákat hallva is ,de igazán kellemes szórakozást nyújtott nekem a film. Őszintén szólva rosszabra számítottam. A hangulatát egészen jól eltalálták, de való igaz sajnos a részletekre nem igazán fektettek nagy hangsúlyt és ez egyértelműen a forgatókönyvírók és rendezők bűne és nem a színészeké akik végig nagyon jól játszották el a szerepeiket. Különösen a főszereplő lány alakítása tetszett nagyon, pont így képzeltem el a könyv olvasása közben is. A zenéje meg egyenesen varázslatos volt számomra.

Ennek filmnek egyértelműen a legnagyobbak között kellett volna lennie, ezért is nagyon haragszok a filmesekre, mert hiszen a Gyűrűk U. sikere után igazán megtanulhatták volna hogy mennyit is jelent a jó és aprólékos kidolgozás és a részletekre való odafigyelés.
De ezektől eltekinve mint már montam én nagyon élveztem és igazán jó kis felüdülést jelentett számomra a sok krtikika ellenére , és remélem hogy megcsinálják a folytatását mert ebből még nagyon nagy filmet lehetne csinálni még csak egy ügyes és tapasztalt rendezőre kellene bízni. Reménykedek benne mert igazán meg érdemli ez a mű a dicséretet!!

Molnár Balázs 2008.05.06. 03:25:16

Én még a műfajt se szeretem, de ez egyszerűen lebilincselő volt.

Amica 2008.05.23. 08:53:00

Sziasztok!:) Én is csatlakozom azon hozzászólókhoz, akiknek tetszett a film! Nekem is bejött. Szerintem ezt a műfajt az tudja igazán értékelni és szeretni, aki a szíve mélyén még egy kicsit gyerek. Szerintem, ha annyira rosszul sikerült volna, akkor nem tudott volna megfogni engem sem, és mást sem aki úgy nyilatkozik, hogy "lebilincselő." Nyilván egy filmkritikus más szempontok szerint néz végig egy filmet, mint egy 7köznapi ember, aki annyit vár el a filmtől, hogy megfogja, elrepítse egy másik akár képzeletbeli világba a látvánnyal, a hangokkal stb. Örülnék, ha lenne folytatása...

Taz 2008.06.04. 21:56:30

A könyv király, a film meg összecsapott. A látványra mentek rá, de sebaj, azért nézhető. Egyébként a kritika írójának üzenem, hogy a motiváció csak a filmben hiányzik, a könyvből konkrétabban kiderül, hogy miért segítenek Lyrának. Egyébként azért, mert sokszor a gyiptusok közt játszik a kikötőben ezért jól ismerik. Plusz, Costa mama nevelte Lyrát, még kiskorában egy ideig... És a gyiptusok Lord Asriel-el is jóban vannak, és Lyra meg ugye az ő lánya. Szóval sztem van elég motiváció.

Zsófi 2008.12.07. 11:32:09

Én már régen láttam ennyire jó filmet, és egyszerűen nem értem miért lett ennyire deficites.Miután megnéztem, elolvastam mind3 könyvet. Nagyon remélem hogy lesz folytatása, mert hihetetlenül sok fantázia van benne, és aki ezt nem látja, az begyöpösödött és érzéketlen!Ennyi!Az egyház meg elmehet a fenébe, ezzel a viselkedéssel pont azt támasztják alá, amiről a könyv is szól...

Kóczy · http://koczy2.wordpress.com 2008.12.07. 13:38:11

Én erősen kétlem, hogy lenne folytatása a filmnek (legalábbis a közeljövőben), mivel ugye hatalmas bukta volt.
De kb. ugyanígy járt az "Eragon" is. Bár ott a film is kicsit el lett rontva.

Azért az, hogy érzéketlen és betyöpösödött az, akinek nem tetszik a film szerintem kicsit túlzás. Mert ízlések és pofonok különbözőek, és van akinek nem tetszik ez a film, ezt kell fogadni. Az egyház sem tehet arról, hogy a film nem lett sikeres. (A Da Vinci-kód ellen is tiltakoztak, az mégsem bukott meg.)

nikodémus 2010.03.01. 14:54:37

Ügyes vizuális ötletek, jó látványvilág, a többiről ne beszéljünk...
süti beállítások módosítása