Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A másik én (The Brave One) -kritika

2008.01.14. 21:41 koimbra 1 komment

Armed and Dangerous
 

Mindenkibe kötöttek már bele az utcán nem túl kedves, unszimpatikus egyének, esetleg kapott néhány gyomrost vagy van olyan ismerőse, aki átélt hasonló élményt. Hogy ne induljon ez az iromány túl véresen itt egy „könnyedebb” történet: Egy ismerősöm hajnalban ment munkába, nagy hátizsákkal és elhaladt két egyén mellett, az egyik mondta a másiknak, hogy ugyan verjék már meg és vegyék el, ami a hátizsákban van. De az azt mondta, hogy nincs kedve most ilyenhez. Tehát csak azért úszta meg a verést-rablást, mert az egyiknek nem volt kedve hajnalban ilyen dologhoz.

Erica Bain (Jodie Foster) és kigyúrt néger barátját egyik este megtámadják. (Mellesleg a sötét aluljáróba vagy alagútba ha betér valaki, azzal mindig történik valami. A legnagyobb filmes klisé.) A férfit megölik, Erica túléli és bár fizikailag felépül a történteket nem tudja feldolgozni. A rendőrség nem kapja el az illetőket, ezért fegyvert vásárol és éjjelente a városban vadászó bűnözőkre specializálja magát. Amolyan Megtorlóba megy át, csak épp nincs rajta a halálfejes poló. Néhány eset után már nincs benne félelem. (Sajnos a félelm nélküli cím már foglalt, mert azt a Fenegyerek birtokolja.) A közvéleménynek nagyjából tetszik a tette, az ügyben nyomozó rendőr viszont eléggé megosztott ezzel kapcsolatban. Azonban az tény, hogy mindenki egy szebb, jobb világról álmodik.

Az összkép elég felemás. Sikerült egy jó rendezőt (Neil Jordan) és jó szereplőket (Foster, Terrence Howard) találni a filmhez. A két óra viszont valahogy sok, egy rövidebb verzióval jobban ki tudnék békülni. Viszont el tudták volna cseszni kegyetlenül is akár, ha pl Erica amolyan Batman szerű kosztümben rótta volna a várost.

Neil Jordan még nem rendezett thrillert, így ingoványos talajra került, ráadásul ezúttal nem saját forgatókönyvből dolgozott. Joel Silver egykori sikeres akcióproducernek hogy jutott eszébe, hogy Jordan rendezze a filmet? Vagy talán Jordan akarta más légkörben kirpóbálni magát?

Jodie Foster szívta meg a legjobban ezzel. Eddig sikerült bebetonoznia magát azon színésznők közé, aki maga is el tud vinni egy filmet a hátán. A végeredményt látva kicsit megtépázta a renoméját ez az alkotás, amelyet az évek során sikerült felépítenie.

Sokan elgondolkodhattunk már azon, hogy mi lenne, ha valakiből magányos igazságosztó válna, elintézné a gyanús elemeket legyen az akár a kertvárosi, vagy akár a gettónegyedbeli. Morálisan elfogadható lenne-e? Hát nem tudom, lelkiismeret ide, elvek oda, de ide azért elkélne egy hasonló figura.

 

Értéklelés: 50 %

 

Amerikai bevétel: 36,8 M $

Összbevétel: 69,8

 

Jodie Foster (Erica Bain)
Terrence Howard (Mercer nyomozó)
Nicky Katt (Vitale nyomozó)
Naveen Andrews (David Kirmani)
Mary Steenburgen (Carol)
Jane Adams (Nicole)
Ivo Velon (James)
Zoe Kravitz (Chloe)
Victor Colicchio (Cutler)

 

Címkék: thriller iromány 50 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr79297611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eerf 2008.03.08. 23:16:54

Nekem tetszett a film, Judie Foster nagyon jól játszotta a szerepet. Aki szereti a kicsit pszichés filmeket annak csak jánlani tudom.
süti beállítások módosítása