Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Legenda vagyok alternatív befejezés

2008.02.01. 10:25 koimbra 3 komment

Aki nem látta, az ne is olvassa. SPOILER

 

Már korábban tudni lehetett, hogy a Legenda vagyok DVD-n lesz egy alternatív befejezés is. A moziverzióban Smith egy kézigránáttal felrobbantja magát és az egész fertőzött zombi hadat, hogy a csaj meg gyereke el tudjon menekülni és az ellenszérumot át tudják adni valami hozzáértőnek.

Az alter befejezésben meg életben marad. Tegye fel a kezét, aki előre tudta. Szóval kiderül, hogy a fertőzöttek legkeményebbje, aki püföli szépen az ellenálló "üveget" vagy mit, az nem Smithre pályázik, hanem azt a csajt szeretné, akin a kísérletezés folyt, ugyanis az a csaja. De meglátja, hogy a jóasszony milyen jól van elengedi Smithéket cserébe, mert jó arc.

Így Smith visszatérhet a második részbe lazán. De azokra nem gondoltak, akik nem veszik meg DVD-n vagy mondjuk nem is hallottak erről a befejezésről? Le vanna tojva, igaz? Nekem sokkal jobban bejött az, hogy Smith elhalálozott, ilyet ritkán látni. Nsane pedig egyszer már megfogalmazta: Feleslegesen áldozta fel magát, a gránátot ott is lehetett volna hagyni.

(aeonflux)

Címkék: érdekesség legenda vagyok

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr69320616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.02.01. 10:39:49

Ahogy a geek-ek is írták kétségbeesett dolog volt Smith beáldozása. A regény vége 100x jobb.

Real013 2008.02.01. 14:01:24

Gyááá, a nagyon rossz befejezés helyett egy még rosszabb xDxDxDxDxD

Kahuna (törölt) · http://bigkahuna.blog.hu 2008.02.01. 17:57:52

Az a baj, hogy így megmagyarázhatnák a csak nyomokban felfedezhető vámpir társadalom, meg a vámpir kijön a fényre dolgokat, viszont hazavágják a filmet magát. (nem véletlenül cseréltette le a befejezést a teszt közönség).
süti beállítások módosítása