Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Fiatalok a halál ellen

2008.02.22. 11:06 koimbra 9 komment

A New Line Cinema elkészíti a Végső állomás (Final Destination) negyedik részét. A rendező David R. Ellis lesz, akinek köszönhetjük a második részt is.

A forgatókönyvet Eric Bress írja, akinek a nevéhez a Pillangó-hatás (The Butterfly Effect) kifejezetten jó filmet és a Kyle XY sorozat kötődik.

A negyedik részben pedig egy versenyautó baleset előtt elhagyja a helyszínt néhány fiatal, így a Halál (nem az Alien) vadászik majd rájuk később.

A Végső állomás 4 43 millióból dolcsiból készül 3-D-ben.

Aki nem látta volna még egyik részt sem az pótolja, kezdje az első résszel. Mindhárom rész elején az egyik szereplőnek egy látomása támad a közelgő tömegszerencsétlenségről és pár emberrel együtt elhagyja a terepet. Mivel azonban nem úszhatták volna meg ezt a katasztrófát, a halál szép sorban elintézi őket különféle módszerekkel.
Címkék: végső állomás miújság végső állomás 4

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr2349625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2008.02.22. 11:07:55

Az első két részt láttam. Borzalmasak - és itt nem arra gondolok, hogy véres-ticsungolós mindkettő...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.02.22. 11:13:51

Az első részt én kikölcsönöztem vagy kétszer, kölcsönkaptam vagy háromszor, beletekertem, mondom ez ilyen tinihororr, abból nem kérek láttam eleget, aztán csak megnéztem és nagyon tetszett. A folytatások már nem ütik meg az elsőt, de nem voltak rosszak szvsz

jamesb · http://filmhirek.wordpress.com/ 2008.02.22. 12:50:45

Az első kettő alap, anno én is azt hittem tinihorror kategória lesz, aztán egész kellemesen csalódtam (a kettő elején az autópályás jelenet üt rendesen!). Mondjuk, a harmadik már elég gagyi lett, asszem még az amerikai mozikban sem mutatták be, ment egyenesen dvd-re.

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.02.22. 13:15:22

De bemutatták , 54 millát ért el odahaza, összesen meg 113-at

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2008.02.22. 13:33:28

Szerintem nagyon rossz volt mindkettő, elnézést kérek minden rajongótól. OK, előnye, hogy nem a szokványos késes-baltás sztori, de akkor sem tetszett.

jamesb · http://filmhirek.wordpress.com/ 2008.02.22. 14:01:49

Koimbra: igaz, én emlékeztem rosszul, csak nálunk ment egyenesen dvd-re, az amcsik még láthatták moziban

Virgogirl: na igen, ebben a franchise-ban nem csak késsel-baltával operálnak, hanem jóval változatosabb halálnemekkel is - már nem mintha csak emiatt lenne jó... :) Egyébként nem kifejezetten horror ez szvsz, inkább misztikus thrillernek mondanám a korai X-akták sítlusában (a rendező meg a forgatókönyvíró több részt is jegyzett Muldernek illetve Scullynak).

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2008.02.22. 14:59:10

Jamesb, nem a változatos halálnemekkel volt elsősorban bajom, hanem azzal a bizarr véletlenszerűséggel, ami a filmnek tulajdonképpen pozitívuma is. Nekem túl hihetetlen volt az egész, és ez zavart... bár, ha tovább folytatjuk ezt a vitát, a végén még revidiálom a nézeteimet. :-)

jamesb · http://filmhirek.wordpress.com/ 2008.02.22. 17:18:46

Mármint pontosan mire érted a bizarr véletlenszerűséget? A kaszás áldozatainak kiválasztására?

"Nekem túl hihetetlen volt az egész, és ez zavart..."
Igen, asszem értem, mire gondolsz, de ilyen filmeken (természetfeletti thriller) én pl. nem szoktam a valósághűséget számon kérni, elszórakoztat vagy nem szórakoztat másfél órán keresztül, ennyi! Némileg off, de erről a tanyasi Pista bácsi jut eszembe, aki úgy jött ki a Star Warsról, hogy "Akkó én ezt most nem hiszem el..." ;)
Jól van na, elismerem, elfogult vagyok, de nem tehetek róla, imádom a sötét, morbid thrillereket/horrorokat, amikben ne adj'isten még némi kreativitás is található.:)

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2008.02.22. 18:42:30

jamesb, én is horror/thriller/misztikus/okkult rajongó vagyok, morbidnak is tartom magam kellőképpen, de ez a film valahogy nem jött be. A bizarr véletlenszerűséget pl arra értem (ez, ha jól emlékszem az első részben volt), hogy pont odafolyik a víz a csávó lába alá, meg pont a nyakára tekeredik a zsinór... lehet, hogy az zavart, hogy nem volt mögötte semmilyen "hatalom" vagy "energia"... túl sok volt a véletlen.

Az elmúlt tíz percet (a munkaidőmből :-D) azzal töltöttem, hogy videókat néztem a filmekből, és bár tökéletesen értem, hogy mire gondoltok, sőt, látok benne fantáziát és kreativitást, még mindig nem győzött meg a dolog. talán az a legjobb megfogalmazás, hogy idegesítően sok benne a véletlen. tudom, hogy ez benne a lényeg, de akkor is.

Egyébként meg én vagyok az, aki a legbugyutább mesét is tátott szájjal nézi.
süti beállítások módosítása