Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Sarah Connor Chronicles-sorozat

2008.03.22. 19:47 koimbra 9 komment

 

James Cameron még nem is sejtette mikor elkészítette a Terminator első részét, hogy ekkora rajongói tábor alakul az élő szövet a fémvázon körül. Többen próbálták másolni a művét, de mégiscsak a Terminator az, ami magasan és töretlenül állt mind felett. Az első rész szépen hozott videón, jöhetett a második része, ami 100 millióból készült (míg az első csupán hatból). A harmadik felvonás már sokakban ellenérzést szült, de ettől függetlenül szépen bevonultak a moziba az érdeklődök. Jövőre nézhetjük a negyedik részt, hacsak el nem jő addig az Ítélet Napja valóban.

 

Lenni vagy nem lenni-kérdezhette egy producer, majd a pirosan izzó szemű fémkoponyát eldobta a háta mögé és elkezdett hozzálátni a Terminator sorozatnak. Csaptak is iszonyat nagy hype-ot, folyt a csapból is.

 

A sorozat a T2 és T3 között játszódik. Sarah Connor és fia, John állandó készültségben éldegélnek. A veszély még nem múlt el, a Skynetet meg kell semmisíteni, nem csak egy Terminator van a nyomukban, hanem egy kitartó FBI ügynök is. Szövetségesük kezdetben Cameron, aki szintén egy jövőb érkezett robot némi szövettel lefedve.

 

Az első részt sikerült akciódúsra, hangulatosra megcsinálni, lőnek, menekülnek, visszalőnek, tempós, ahogy azt az ember elvárja.

Sajnos a folytatásnál visszavettek a pörgésből, sikerült lassú, üres, unalmas részeket kreálni, nem csoda, ha a nézők elpártolnak így és átkapcsolnak másik csatornára. Mert mit is vár az egyszerű tévénéző ettől a sorozattól? Robotok, katonák a jövőből, apokalipszis, Skynet - jól hangzik. A megvalósítás már kevésbé mutatós. Semmi feszültség, csak ásítozás, a várt akciók, verekedések, lövöldözések elmaradnak. Ráadásul egy idő után „zsúfolt” lesz. Ezalatt azt értem, hogy feltűnik jó pár jövőből visszatért egyén és robot. Mintha az időgép a jövőben már egy ilyen mindennapos cucc, és a katonák a Skynet vagy Connor parancsára visszatérnek a múltba kiruccani.

 

Az egyik epizóban érdekes volt látni a jövőt, végre lehetett látni többet látni hogy néz ki a posztapokaliptikus világ. . Na nem olyan jól kidolgozott azért,, ezek a jelenetek egy B filmbe valóak, de a sorozatban mindenképpen jól mutatnak.

 

Lena Headey Sarah Connor szerepében elég fura. Sokakkal ellentétben nekem nem jött be annyira, valahogy nem illik a Linda Hamilton -féle Connorhoz. Thomas Dekker pedig már a harmadik személy ki életre kelti John Connort (a T4-ben pedig Christian Bale), vele nem volt gond, hozta amit kell. Summer Glau sokak kedvence a Firefly-ból, ő azt a Terminator testesíti meg, akit a jövőből küldtek vissza Connor segítőjeként. Nem akarom leszólni, de a bamba képével inkább hasonlított néha egy retardáltra, mint egy robotra. Az FBI-os szál az ügynökkel kicsit elhúzott volt, meg lehetett volna vágni, lekurtítani itt-ott. Az ellenséges robotok ellenben nagyon jól hozták a formát, úgy néztek ki ahogy kell. Talán néhol még maga Schwarzenegger is felszisszenhetett láttukon (Damn!).

 

Az utolsó rész végén hiányzott a döbbenet vagy legalábbis az az érzés, ami után már legszívesebben nekiugranék a következő évadnak. Emlékszem az Alias minden évad utolsó része úgy zárult, hogy muszáj volt a következőbe belekezdeni, de itt a TSCC-nél sajnos ilyen nem tapasztalható. A fináléban a kommandósok vs. Terminator harc is olyan felemás, nem hiszem, hogy nem tudtak ebből kikerekíteni egy épkézláb lövöldözős jelenetetet.

 

A sorozat első része 18 milliós nézettséget produkált, aztán végül 8 millióan követték Connorék kalandjait, de állítólag ez is jó, szép szám. A sztrájk miatt csak 9 részes lett az évad, állítólag majd berendelik a másodikat is. De meddig lehet ezt húzni?-kérdezem én. Nem hiszem, hogy 10 évadon keresztűl mehet ez a téma.. Kreativitást és pénzt öljenek bele, mert azzal, hogy drámázgatnak, meg futkosnak kicsit nem sok nézőt fognak tudni megtartani. No meg elveszi az ember kedvét a T4-től is. Bár egy olyan világban, ahol kismillió sorozat fut és a tinisorozatokat is sokan nézik még azt is el tudom képzelni, hogy Connor iskolába jár nyugodtan, esténként randevúzik.Szóval ne adják ki bérbe egy filmes szakkörnek, hogy hozzanak már össze valamit.

 

 

Értékelés: 55 %-ot adnék neki, a kezdeti lendület hamar megtörik, több részen keresztül tart az unalom, majd megint nézhetővé válik. Ha olyan 20-22 részes lett volna nem néztem volna végig. Egy Terminator rajongó viszont tuti elküldi a készítőket a pi...fenébe.

 

 


No és itt egy kép az eredeti Sarah Connorról, Linda Hamiltonról

Címkék: sorozat the sarah connor chronicles

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr73392680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2008.03.23. 09:46:50

Én is akartam írni róla az évadzárás után, de megelőztél. Inkább írok egy pár szót és belinkelem a te írásodat.

Koimbra 2008.03.23. 11:44:33

Nyugodtan írj róla Te is:) Az a jó, ha a nép különböző írásokat tud elolvasni valamiről. Meg nincs megtiltva, ha ha valaki ír valamiről, akkor más nem írhat- Szóval hajrá

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2008.03.23. 13:02:21

A probléma lényegét én is megfogalmaztam (több akció). De nekem nem fontos, hogy az én tollamból származzon az írás, így megengedtem magamnak, hogy tömör leszek és belinkeltem a te véleményedet, amivel teljesen egyetértek.

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2008.03.23. 13:11:02

Igen, de nem sok mindent tudok hozzátenni a te véleményedhez.
Írtam egy posztot a lényeget megfogalmazva és belinkeltelelek téged.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.03.23. 19:22:00

Nekem is egy dolog hiányzott nagyon: Linda Hamilton

islander 2008.03.25. 11:27:39

Sok dologban egyetértek veled, de nekem mindezek ellenére nagyon tetszett a sorozat és várom a következő évadot. A John Connor-*t játszó srác sokkal jobb mint a T3-ban szereplő, Lena élethűen játszik, szóval n agy baj nem volt itt. A story néha kicsit tényleg meg lett túlzottan kuszálgatva, de vannak igen jó pillanatok is. Summer meg állandó poénforrás.

· http://filmkeltes.blog.hu/ 2008.03.27. 20:16:46

Hát tényleg ígéretesen indult, az első pár rész jó volt. Aztán átváltottak filozofálgatásra, ami valóban hosszabb távon vihető, mint a B kategóriás akció. Csak sajnos unalmassá kezdett válni, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 5. rész után nem néztem tovább, majd bepótolom valamikor. Csak soha nem visz rá a lélek.
A filmre nagyon kíváncsi leszek.

Real013 2008.03.31. 17:13:30

Nekem tetszett.Valóban a sok akcióból visszavesznek, sok a pluszinformáció is, amit eddig nem pontsoan tudtunk, szóval jó volt ez.Én ledaráltam egyben az egészet.Nah, ezt írtam egy fórumon:


Emlékszem ,amikor bejelentették a sorit, egyből rávágtam, hogy nem érdekel és szar lesz. És láss csodát:Nem lett az. Nyílván vannak benne gyengébb részek, és pár gagyibb jelenet(kevés pénzes cucc, ha jól tudom), de összeségében nem elvesz, hanem hozzáad a Terminator világhoz. A színészek elmennek, de a Sarah Connor-t játszó nő tényleg elhitette velem, hogy ő Sarah Connor, szóval ez jó pont, tudta hozni azt, igaz gyengébben, mint Linda Hamilton. Az első rész rendesen odavágott, így egybe ledaráltam a 9 részt biggrin.gif Kár, hogy nincs az évadnak rendes befejezése, illetve az, hogy részről részre kevesebb volt az akció. Viszont rengeteg az utalás a régebbi eseményekre, feltűnik Silvermann doki is, jó kis sorozat ez, Terminato fanoknak erősen javallott.

Viszont szerintem van benne pár logikai és történeti baki, mert eléggé megkeverték a szálakat

Real013 2008.03.31. 17:14:34



Escape from New York

Lehet klasszik, meg Carpenter, egyedül New York ábrázolását tudtam szeretni a filmben.A többi felejtős, Snake karakterétől meg sokkal többet vártam, mint azthittem, hogy meghaltál..

Terminator:The Sarah Connor Cronicles
IPB Image


Emlékszem ,amikor bejelentették a sorit, egyből rávágtam, hogy nem érdekel és szar lesz. És láss csodát:Nem lett az. Nyílván vannak benne gyengébb részek, és pár gagyibb jelenet(kevés pénzes cucc, ha jól tudom), de összeségében nem elvesz, hanem hozzáad a Terminator világhoz. A színészek elmennek, de a Sarah Connor-t játszó nő tényleg elhitette velem, hogy ő Sarah Connor, szóval ez jó pont, tudta hozni azt, igaz gyengébben, mint Linda Hamilton. Az első rész rendesen odavágott, így egybe ledaráltam a 9 részt biggrin.gif Kár, hogy nincs az évadnak rendes befejezése, illetve az, hogy részről részre kevesebb volt az akció. Viszont rengeteg az utalás a régebbi eseményekre, feltűnik Silvermann doki is, jó kis sorozat ez, Terminato fanoknak erősen javallott.

Viszont szerintem van benne pár logikai és történeti baki, mert eléggé megkeverték a szálakat,
süti beállítások módosítása